Tamás-Tarr Melinda
Egy kis reflexió az Irodalom - magyar (vízum-köteles) irodalom kapcsán...
Hányszor és hányszor megfogalmazódott a kérdés: Mi az irodalom?
A Magyar Értelmező Szótár a legrövidebben, a legfrappánsabban így fogalmaz: ŤValamely közösség, korszak nyelvi formát öltő (irott) termékeinek összessége; ennek valamelyik sajátos része.
Aztán definiálhatjuk csak egyszerűen így: Az irodalom nyelvi alkotások összessége.
Nos én olyan feleslegesnek tartom azon lovagolni határon túli magyar irodalom. Irodalom (szépirodalom, szakirodalom, etc. magyar nyelven vagy más nyelven.) Ha magyar nyelven íródott a mű a (az össz)magyar irodalomhoz - egyetértek Láng Gusztávnak ezen javaslatával - tartozik. Ha más nyelven íródott, de magyar tollából: akkor magyar szerző (író vagy költő) idegennyelvű alkotása... Természetesen a nyelv dönti el, hogy melyik nemzet irodalmába kell besorolni. Egy határon kívül élo szerzot sot mindkét nemzet szerzojének lehet tekinteni, hiszen alkotásával mindkét irodalomhoz hozzájárul egyaránt... Itt azon van a hangsúly - legalábbis kellene, hogy legyen a hangsúly - hogy a szakmabeliek (irodalomtörténészek, irodalomkritikusok) hivatalból kutassák fel és kisérjék figyelemmel ezen alkotók munkáját, s minimum legalább tartsák számon őket, adjanak jelt róluk az olvasóközönségnek, hogy egyáltalán léteznek s ne hallgassák agyon őket, mintha nem is léteznének. Hogy kit választanak az legyen rájuk bízva akaratuk, ízlésük, érdeklődésük szerint... A leghíresebbek is a semmiből indultak, akikre valaki, valahol, valami folytán, szerencsés körülmények s ezek még szerensésebb összejátszásának következtében kitörtek az ismeretlenség homályából és többé-kevésbé ismertté váltak...
Az előbb mondottam: szerintem a (össz)magyar irodalomhoz tartozik valamely alkotás, amely magyar szerző tollából került ki. Magyar nyelv..., nyelv... A (magyar)nyelv a (az össz)magyar irodalom anyaga, mint a hang (dallam) a zenei alkotásoké, festék e képé; márvány, kő, bronz a szobrászaté. De a nyelv azonban nem pusztán semleges anyag, mint az előbb felsorolt anyagok, hanem maga is emberi alkotás, a magyar nyelv a magyar ember alkotása, ennek logikus következményeként a magyar nyelvi csoport kulturális örökségének hordozója lettlégyen az anyaország határain túl akár egy csoport, akár csak egy magányos farkasként elszigetelődött indivídum... Az anyaországi irodalom irodalmi szakembereinek kutya kötelessége, hogy a határokon túl élő írókat, költőket, irdolomtudósokat vagy kritikusokat édes gyermekeiként s ne idegenként, de sem mostohákként kezeljék. Határontúliba beleértem nemcsak a környező országokban élő etnikai kisebbségben élő magyar csoportokat, hanem az egész világon szétszóródott kollégáikat is! Az meg nem képezheti vita tárgyát a hovatartozást illetően, ha magyar anyanyelvén alkot valaki, aki az anyaország határain kívüli is, még a lakóhely szerinti ország társadalmi-kulturális hatása ellenére sem felejti el az anyanyelvi örökséget, ami tulajdonképpen a génjeiben van, s az óhatatlanul felszínre tör, s ez az eredettudat (magyarságtudat) még csak gazdagodik egy szélesebb látókörrel, s mindenképpen nyomot hagy tagadhatatlanul a művében...
Az irodalom közvetítő eszköze a nyelv, tehát a társadalom alkotása, azaz társadalmi intézmény. A hagyományos irodalmi eszközök: a szimbolika és a versmérték, természetükből következően úgyszintén társadalmi jelenségek: olyan konvenciók és normák, melyek kétségkívül a társadalomban képződtek. S ha valaki magyar nyelven ír vagy versel, természetes, hogy a magyar társadalom, a magyar irodalom konvenciói és normái - még az újító törekvések dacára is - szerint fogalmazza meg gondolatait, fejezi ki érzelmeit s ez evidens bizonyítékai a magyar irodalomhoz való tartozást illetően, s nem, a határon túli idegen honának irodalmához tartozik ezen szempontokból nézve. Ha pedig az elsajátított idegen nyelven ír valaki, akkor az származási, anyaországi és az új ország társadalmai együtt hatnak az alkotóra: az író vagy költő elkerülhetetlenül kifejezi élettapasztalatát, életfelfogását noha korántsem teljesen kimerítően. Az csak nagyszerűbb dolog ha mindkét nemzet egyenrangú írójának, költojének kiáltják ki...
Hogy milyen írói, költői alkotások a figyelemreméltóak? Természetesen én a jól megírt, jó stílusú, választékos és igényes nyelvezettel megalkotott műveket tartom és semmiképpen sem azokat, amelyekben a pongyolaság, a trágárság (pl. az írásokban trágár, szennyes és pornográfiai stílusban röpködő nemi szervek és aktusokra utaló ocsmány kifejezések tömkelege) az uralkodó. Ez utóbbiakat nemhogy nem irodalomnak, de még szennyirodalomnak sem nevezek, csak egyszerű mocsoknak, posványnak, fertőnek... De sajnos az interneten való Ťnavigálásť során egyre több ilyen szennybe lehet bele-beleolvasni, s az ezekről szóló kritikai írások nyelvezete sem különb, s egyenesen dühítő és aggasztó ez a pórias, közönséges stílus, ami eluralkodott! Az embernek a gyomra fordul ki... Ugyancsak hiányzik az igényes jóizlés...
Ha ezt nevezik hivatalos anyaországi irodalomnak, akkor köszönöm, én ebből semmiféle minőségemben nem kérek... Ebben az esetben nem áhítozom a hivatalosan jegyzettek közé bekerülni sem vízummal, sem anélkül! Akkor inkább választom az ismeretlenséget a határtól innen is, onnan is s az Óperenciás-tegeren is túl...
