enyém: BDK || Vállalom honlapok előe juttatását a Google-listán: Google-seo Honlap-optimalizálás | árak: Keresőoptimalizálás Linképítés
Címlap: Ungvár, KÁRPÁTALJA - történelem, földrajz | térképek:: KÁRPÁTALJA magyar TÉRKÉP |honfoglalási emlékmű: VERECKEI HÁGÓ |
könyvek: magyar nyelv Kárpátalján | Cégalapítás Ukrajnában - Kárpátaljai vállalkozások | piréz kárpátalján | HIRDETÉSI LEHETŐSÉG
Kárpáti Igaz Szó - laptörténet, adatok, adalékok, érdekességek

A lap új weboldala (2018): kiszo.net | korábbi honlap: kiszo.hhrf.org | még régebbi: hhrf.org/karpatiigazszo

az oldal az UngParty része | készíti: Balla D. Károly <életrajz, elérhetőség | Balla D. Károly újabb könyvei

Könyv Online - Hangoskönyvek

Online könyvek letöltése - Kárpátalja - ebook / hangoskönyv

 

HONLAPOK ELSŐ GOOGLE HELYRE VITELE LINKÉPÍTÉSSEL

 

 

 

 
Aktuális SEO:

honlapoptimalizálás - Ungvár, Kárpátalja arvisura - linképítés és SEO Ukrajnában

SEO Autóbérlés - infrapanel - dell laptop - Transzferár, ipari vízszűrő

Honlap optimalizálás - GOOGLE SEO

A cél: weboldalak keresőtalálati pozícióinak javítása és ezzel az organikus találati listákról érkező látogatottság, forgalom növelése egyéni keresőmarketing stratégiákkal:

SEO - Honlap-optimalizálás - Keresőoptimalizálás - Keresőmarketing - Google-optimalizálás

SEO - keresőmarketing
keresőoptimalizálás

seo - honlap optimalizálás

Első helyen a SEO szakértő - a keresőoptimalizálás és a google linképítés fortélyai

keresőmarketing - google honlap optimalizálás - szolgáltatások

 

Vállalkozás, befektetés Ukrajnában. Jogi védelem, biztonságos üzleti kíséret. Cégalapítás

 


Balla D. Károly:

Magyar nemzeti limerik

Szent helyünk minékünk Verecke
bejárjuk hosszába-keresztbe
s mint hágót Árpádunk
minden nőt meghágunk
nyög belé a Kárpát-medence.

Az Ung-parti bulváron

Lakna bár úrfink szép Ungváron
nem lenne úrrá a lukvágyon
sok kis nő ajzaná
Kárpátok aljzatán
végig az Ung-parti bulváron. 

Husztnak romvára alatt

Megállt a nagy költő Huszt alatt
ahol én magamra húztalak.
Mi hívta Kölcseyt
idejét töltse itt?
Nem volt itt bordély,
                   csak puszta lak.

Kínálat és lehetőség

Pontos egy városka Beregszász
kurváknak létszáma kerek száz.
Nem bírja a tárcád?
Keress egy apácát
ha már csak imára erektálsz.

Egy ifjú szakinak

Várnézni elmehetsz Munkácsra
tövében rád vár egy kurvácska
ha mélyen bevered
neki a csapszeget
te lehetsz élmunkás luk-ácsa.

>>több limerik

SEO - Tartalom marketing 2018

Notebook javítás

Acer, Apple, Asus, Dell, HP és Lenovo típusú laptopok márkaszervize Budapesten. Akkumulátor csere, notebook kijelző javítás, karbantartás, Garancián túli notebook javítások

Asus, Dell, HP és Lenovo laptop márka szerviz Budapest 13. ker.

Terasz beépítés Budapest

Kerti és bejárati terasz beépítése növények teleltetése céljából. Télikert elemek gyártása, beszerelés helyben egyedi tervek szerint. Üveg tetőzet készítése, ajtó, máanyag ablak.

Üveg terasz beépítés ára Budapesten - téli kert építők
 

Kárpáti Igaz Szó

A legfontosabb kárpátaljai magyar sajtóorgánum - laptörténet, adatok, adalékok

A lap történetét kb. 2014-ig kísértem nyomon - BDK

A jelenleg heti három alkalommal megjelenő, 2005 óta országosnak (össz-ukrajnainak) számító közéleti lap Kárpátalja legnagyobb múltra visszatekintő, több hatalom- és rendszerváltást átvészelő sajtóorgánuma. A hosszú jogfolytonosság ma már nem vitatott, holott a lap történetében voltak kisebb-nagyobb szakadások. A jogelődnek tekintett Munkás Újság első száma 1920-ban jelent meg Ungváron, aztán betiltották, majd 1945-ben újraindították, de még az évben ismét megszűnt. Ezután a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordítását, a Kárpáti Igaz Szó címen kiadott „magyar duplikátumot” tekintették jogutódnak-jogelődnek. Ez 1965-től részben, majd 1967-től teljesen önállóvá vált mint a megyei párt- és tanácsi szervek magyar napilapja. Az 1990-es évek elején a kommunista párt betiltása után a címét megtartva a lapot újraregisztrálták, és alapítója (tulajdonosa, „részvényese”) a megyei vezetés két szerve és a nem sokkal korábban alakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség lett.

2005-ben a lap kettészakadt és egészen 2008-ig két külön újság jelent meg ugyanazon a néven: a tulajdonosok a folytonosságot fenntartva megjelentették a régi, az olvasók által feketének elkeresztelt Kárpáti Igaz Szót, a szerkesztőségből kivált főszerkesztő és csapata pedig új orgánumot indított ugyanezen a címen, a regisztrációs lapra nem, de a fejlécre oda tűzve az "igazi" előtagot - a címsor színe után ezt az újságot a közönség zöld Kárpáti Igaz Szónak hívta. Az azonos név használatából ugyan keletkezett némi jogvita, ám ennek nem lett semmilyen következménye.

A ténylegesen semmilyen jogfolytonossággal nem rendelkező, 2005-ben minden jogi előzmény nélkül alapított lap kezdettől a nagy múltú orgánum igazi és egyetlen örökösének és folytatójának tartotta magát,

a fekete KISZó 2008-as megszűnése óta ezt az önmeghatározását nem is kérdőjelezi meg senki, így a jogfolytonossági kérdéseken nagyvonalúan átlépve a kollektíva rendszeresen megünnepli az 1920-as alapítás kerek évfordulóit. Már a századik sincs messze.

a Kárpáti Igaz Szó története 1965-től 1987-ig - ahogy azt Balla László 2007-ben összefoglalta

Balla László: Lapunk újjászületésének 40. évfordulója

A sorozat megjelent: Kárpáti Igaz Szó, 2007., március 3., március 6., március 8.

Lapunknak több évfordulója van. Az első nevezetes dátum, amelyről meg szoktunk emlékezni: 1920. január 31. Akkor jelent meg elődünk, a Munkás Újság első száma. Ezt követi egy szomorú esemény: 1945. december 8-án az újság elveszti önállóságát, ettől fogva a Zakarpatszka Pravda c. ukrán lap fordításaként lát napvilágot Kárpáti Igaz Szó címmel és napilapként (a Munkás Újság hetente egyszer került az olvasó elé). Következik 1965. június 1-je. Ismét önálló tartalommal jelenünk meg, de továbbra is a Zakarpatszka Pravda alárendeltségében. És 1967. március 8-án – ennek méltatjuk 40. évfordulóját – a Kárpáti Igaz Szó megjelentetésére önálló szerkesztőség szerveződik, s végre már a magunk urai vagyunk. Ennek a nehéz, tekervényes útnak a felvázolására vállalkozik ez a kis cikksorozatom.

1. Az "egyiptomi fogság"

Hosszú időre kell visszatekinteni. Már nemigen akadnak, akik a Kárpáti Igaz Szó pályáját végigjárták. Azok közül, akik a negyvenes években csinálták a lapot, már csak hárman vagyunk életben: Gróf Róbert, a feleségem és én. Így most a nehéz idők, majd az ezeket követő újjászületés egyik utolsó tanújaként szólok.

Ezúttal horgonyozzunk le a fordításos Kárpáti Igaz Szónál. Ezt az időt cikkem címében az "egyiptomi fogság" korszakának neveztem, és nem ok nélkül. Olyan nehéz volt tűrnünk a minket szellemi rabságban tartó, irántunk felsőbbséges megvetéssel viselkedő, lapunkat mindenkor mostohagyermeknek tekintő Zakarpatszka Pravda-beli kollégák (?) uralmát, mint hajdan Izrael népének az egyiptomi fogságot.

a Kárpáti Igaz Szó története 1Hanem talán először pár szót önállóságunk elvesztésének okairól. Az 1945-ben újrainduló Munkás Újság, majd a Kárpáti Igaz Szó természetesen pártlap volt. Másmilyen a pártállami időkben nem is lehetett. A területi pártbizottság vezetői pedig nem nézték jó szemmel, hogy olyan újság is megjelenik, amelyet ők – nyelvtudás híján – nem ellenőrizhetnek. (Csak az első titkár, Turjanica beszélt magyarul, de ő nem foglalkozott a sajtóval.) A vezetők ilyen irányú döntését bizonyára befolyásolta némelyikük magyarellenessége is; a pártszervekben akkor számos sovén elem dolgozott, s ezeket ingerelte volna az "ellenséges nyelven" kiadott önálló újság, hisz tudjuk: az egész magyar szellemi élet megfojtására törekedtek (az anyanyelvű középiskolai oktatás újraindítására például kerek tíz évet kellett várni). Az újság fordításossá tételének a hivatalos oka ez volt: nincs elegendő magyar újságíró káder egy napilap elkészítéséhez. S ez megfelelt a valóságnak; a szerkesztőségben csak néhányan akadtunk, akiknek volt gyakorlatuk az újságcsinálásban. Arra azonban odafent nem gondoltak (szándékosan?), hogy a jövőben honnan lesznek megfelelő munkatársak, ha nincs egy műhely, ahol kitanulhatnának.

Habár a Kárpáti Igaz Szónál dolgozni eleinte nem is volt igazi "egyiptomi fogság". Nagy dolog volt már az is, hogy magyarul végezhettük a munkánkat, így érintkeztünk egymással (a városban másutt erre nem volt mód), magyarul tartottuk gyűléseinket (élénk szakszervezeti életet éltünk), egy kis önállóságunk is maradt: a vezetőnk, Fejér Herman belátása szerint válogatta ki az ukrán lapban közölt fordítandó cikkeket (megjelenésben egy nappal követtük a Zakarpatszka Pravdát), magunk állítottuk össze a külpolitikát, persze, TASZSZ-anyagból, sőt, egy idő múlva azt is megengedték, hogy számonként egy-két cikket magunk írjunk. A Zakarpatszka Pravda főszerkesztője (felső fokon a mi gazdánk is), egy Mikola Klimpotyuk nevű jóindulatú ruszin ember, nem szólt bele a vezetőnk munkájába, hisz Fejér maga is régi kommunista káder volt s a háború előtt Klimpotyuk fölött állt a párthierarchiában. Eleinte megpróbáltunk afféle magyarság-intézményként is működni: például ismeretterjesztő előadásokat tartottunk, de ezeket felülről leállították. "Nem a mi dolgunk" – mondták. A magyar szó nyilvános elhangzása nem volt kívánatos.

Hanem Klimpotyukot 1948-ban leváltották. Az utódját, Sabalint Poltavából küldték ide. S ő élesen ellenséges volt mindaz iránt, ami kárpátaljai, hát még, ami magyar...!

Persze, szálka lettünk a szemében. Kijelentette, hogy mi nem vagyunk önálló szerkesztőség, hanem a Zakarpatszka Pravda része, s meg is kezdte teljes beolvasztásunkat. Nem írhattunk már saját cikkeket. Megszüntette munka-értekezleteinket, ott ültünk az ukrán rendezvényen, ahol ők a saját dolgaikkal foglalkoztak. Elérte, hogy az ukrán lap pártszervezete elnyelje a miénket. A mai olvasó azt mondja: ez nem is olyan nagy baj, de számunkra az volt: kommunistáink, nyilván a közös szervezet parancsára, támogatni kezdték Sabalin likvidátori törekvéseit. Következett a szakszervezetünk. Az új főszerkesztő többször is megszavaztatta a tagságunkat, hogy egyesüljünk az ukránnal, s mikor ezt elutasítottuk, "odafönt" mégis sikerült elintéznie. Ami magát a Kárpáti Igaz Szót illeti: elrendelte, hogy tartalomban-külalakban pontosan meg kell felelnie az ukrán újságnak, s azzal azonos napon kell megjelennie. Ez azt jelentette, hogy a kéziratokról számunkra másolatok készültek volna. De csak volna. Az ukrán kollégák ezt rendre elmulasztották, ha pedig ezt kifogásoltuk, ránk mordultak. A laptervet, a "tükröt" nélkülünk küldték le; ezt s a hiányzó kéziratokat a dühös nyomdászok kezéből kellett kimarni. Az újságban késő estig kényükre-kedvükre cserélgették az anyagokat, az újakat mi még nem is láttuk. Gyorsan megszerezni, fordítani, szerkeszteni. Éjszakáig bent kellett tartani munkatársainkat, s én pedig, mint olvasószerkesztő, szinte el sem mozdulhattam az asztalom mellől. Mindennek a tetejébe az új főszerkesztő megduplázta az új újság terjedelmét (nagy formátum), s mi annyian maradtunk, mint azelőtt. Arcra bukásig kellett dolgozni. Kész pokol lett a munka.

Nekem pedig addigra tűrhetetlenül feszültté vált a viszonyom Sabalinnal, mert szakszervezeti titkárként a végsőkig megpróbáltam megakadályozni csoportunk beolvasztását; ahol tehette, ütött rajtam. Meg kellett válnom a laptól. A lassan meginduló magyar könyv-, majd tankönyvkiadásnál helyezkedtem el, várva, hogy jobb idők jönnek, és visszatérhetek anyaújságomhoz.

2. A kibontakozás

Fejért még a laptól való távozásom előtt leváltották, később a pártból is kizárták. A múltja! A csehszlovák kommunista párt Hitlerék előretörése idején Londonba küldte emigrációba (így próbálták menteni a fontos kádereket). A Kárpáti Igaz Szót rövid ideig Holinka Antal, majd, az 1965-ös átszervezésig, Vladimir Mihály irányította. A lap fordításos voltába sohasem tudtunk belenyugodni. Bombáztuk emiatt a felső szerveket. Beadványok, szóbeli fölvetések. Az ügy főmozgatója Rotman Miklós volt, a Munkás Újság hajdani aktivistája, akkor: a pártbizottság munkatársa, minden jó ügy lelkes fölkarolója. Hozzá csatlakoztunk még néhányan. Már-már úgy látszott, hogy akciónk sikerrel jár. 1962-ben például a pártbizottságtól megbízást kapok, hogy készítsek egy elaborátumot a leendő önálló lap feladatairól, struktúrájáról (ekkor már mint majdani főszerkesztőre számítanak rám; addigra ismertté teszem a nevemet, mint író, vezető posztokat töltök be a könyv- és a tankönyvkiadás területén, oktatok az egyetemen). A gyanakvás falát azonban ekkor még nem sikerül áttörni, évekre elalszik a dolog. Hanem 1965-ben egy nagyon eszes és toleráns ember kerül a pártbizottság ideológiai titkárának székébe, Viktor Belouszov volt egyetemi tanár. Előveszi az elaborátumomat, elolvassa és az ügyünk mellé áll. Most már arra kapok megbízást, hogy fogalmazzam meg a pártbizottság levelét, amelyben az önálló lap megindítását kéri a központi bizottságtól. Nem is sok idő múlva hívat Ilnickij, az első titkár. Elém teszi a felső szerv pozitív döntését. Csakhogy ez némiképp kiábrándító. Nem az született, amit a levelünkben javasoltunk. Úgy látszik, a magyar lapot még mindig nem merik teljesen szabadjára engedni. Ezután a Zakarpatszka Pravdának három önálló tartalommal megjelenő kiadása lesz: ukrán, orosz és magyar: a Kárpáti Igaz Szó. A főszerkesztőnk közös lesz, a három kiadás élén egy-egy helyettes áll (a magyart én irányítom); közös lesz az apparátus, a költségvetés.

Kárpáti Igaz SzóEzt a megbízást 1965. május 27-én kaptam. És június 1-jén meg kellett jelennie az első számunknak. Hát... Hosszabb fölkészülési időre számítottam! Hogy lehet pár nap alatt az első számokat összehozni? Csak a fordításos lap apparátusa áll rendelkezésemre. Fordítók, kontrollszerkesztők, korrektorok, gépírónők. Újságíró egy szál sem. De az jó volt, hogy megkaptam felelős titkárnak (gyakorlatilag a helyettesemül) Lusztig Károlyt, a rádió magyar adásának vezetőjét, kiváló, perfekt újságírót, és tisztában voltunk vele, hogy eleinte kettőnknek kell az egész újságot elkészíteni. Míg a reménybeli külső szerzőktől anyagot rendelünk s ez elkészül, az jó pár nap. Míg íráskészségű munkatársakat találunk s betanítjuk őket – az hosszú idő. Szerencsére mindkettőnknek volt a noteszünkben fel nem használt cikkanyagunk (előzőleg én is rendszeresen írtam a moszkvai rádiónak), eleinte ezeket a témákat dolgozzuk majd föld. Nos, hajnaloktól éjfélekig bent gürcöltünk a szerkesztőségben. De igazán szívesen csináltuk. Hisz magyarul írt újság jut el az olvasóhoz, húsz év óta először!

Ami a munkatársak toborzását illeti, közös főszerkesztőnk, Jakiv Lavrenko alig adott nekünk mozgásteret. Kisült, hogy rovatonként csak egyet vehetünk föl, s ez az ukrán rovatvezető irányítása alatt dolgozik majd. Jöttünk a jelöltjeinkkel. Károlynak is voltak a rádiónál külső levelezői, én is kapcsolatot tartottam tollukat próbáló fiatalokkal. Főszerkesztőnk mindegyiket visszautasította. "Egyik sem újságíró!" Persze, hogy nem az! Újságíró csak önálló lapnál fejlődhet ki, s erre eddig nem volt mód. Azon felül, hogy egyelőre az újságot is magunk írtuk, sok időnk ment el arra is, hogy Lavrenkót "agitáljuk", és hetekbe telt, míg betölthettük a nekünk biztosított néhány helyet.

Tapasztalatlan fiatal munkatársaink anyagait pedig még sokáig újra kellett írni, közben tanítani őket. És volt ezekkel a cikkekkel más bajunk is. Lavrenko újabb akadályt gördített az utunkba. Persze, benne nem a rosszindulat, sovinizmus dolgozott, mint annak idején Sabalinban. Ő egyszerűem a bőrét féltette. Hisz bár a mi kiadásunk publikációiért a felelősséget elsősorban én viseltem, ha valami baj lett volna, a magyarul nem tudó Lavrenkónak is tartania kellett volna a hátát. Hát körülbástyázta magát. Elrendelte: csak olyan cikk kerülhet be a lapba, amelyet a rovatvezető jóváhagyott. Munkatársainknak szóban le kellett fordítaniuk írásukat a főnöküknek. Valamelyik könnyebben tovább engedte, valamelyik mindenbe belekötött, én azután, ha újságot akartam csinálni, mehettem rábeszélni őket... Gyakorlatilag ki voltam szolgáltatva a rovatvezetőknek, akiknek formálisan a fölöttesük voltam. A lapindító értekezleteken nekem is be kellett számolnom anyagainkról, s a részt vevő ukrán–orosz kollégák részéről közben töméntelen ostoba kifogás merült fel. Minden lapszámot meg kellett védenem. S bár nem olvashattak minket (lefordíttatták maguknak a cikkeinket?), a heti lapértékelő megbeszélésen igyekeztek publikációinkba politikai hibákat belemagyarázni; persze, mindez ferdítés volt, hisz én már sokat próbált szerkesztő voltam és szinte a szememet is a kezembe vettem az anyagok olvasásakor, tudván, hogy nem szabad vétenünk, a létünk függ ettől.

Az egyik szerkesztőbizottsági ülésen pedig igazi pogromot szerveztek ellenünk. Kiszúrták, hogy az egyik számunkban egyszerre három zsidó származású szerző cikke is megjelent. No és a jó szovjet antiszemitizmus... És Lavrenko ezeket az igaztalan támadásokat szó nélkül tűrte, nyilván úgy vélve: minél jobban sarokba szorítanak minket, annál kisebb az esélye annak, hogy neki kellemetlenségei támadnak.

Nos, a közös lap csaknem olyan "egyiptomi fogság" volt, mint a fordításos. S ha akkor a lenézés beszélt a pravdásokból ("mit nekünk ezek a senkiházi fordítók!"), most rendszeres támadóinkat – négyen-öten voltak – a sovinizmuson kívül a méltatlankodás fűtötte ("hogy mernek ezek egyszer csak írni, a maguk lábán állni?!"). Hát ezt nem voltam képes tovább tűrni. Fájó szívvel határoztam el: lemondok. Ilnickij marasztalt. Nem volt senki a helyemre. Megértette fölháborodásomat, és kilátásba helyezte, hogy erősíteni fogja a pozíciómat, és a következő konferencián be is választottak a területi pártbizottságba. Én pedig megmondtam az első titkárnak, hogy ez a helyzet tovább így nem tartható és mindent el fogok követni, hogy változtassak rajta. Ő pedig – okos és jóindulatú ember lévén – megígérte, hogy ebben támogatni fog. Hanem, hogy miként alakult tovább a helyzet, erről legközelebb.

3. új úton

Ahogy tagja lettem a legfőbb döntéshozó testületnek, támadóink kétségtelenül hátrább vették az agarakat; valami babonás tisztelettel viseltettek a felsőbb szervek iránt. Gúzsba kötve táncolni azonban ezután sem volt könnyű. Minden anyagot kimarni a rovatvezetők kezéből, megvédeni a lapindító értekezleten...! Levelet írtam hát Szkabának, a központi bizottság ideológiai titkárának, ebben vázoltam a helyzetünket, és kifejtettem, mennyivel hasznosabb lehetne a teljesen önálló lap a propaganda-munkában, s első kijevi utam alkalmával kihallgatást kértem tőle.

kiszóFéltem, hogy valamely beosztottjához utasít, de nem! Fogadott. Előzőleg elküldtem neki "Meddőfelhők" c. regényemet (ukránul); meglepetésemre: olvasta, elnyerte a tetszését. Ezt közölte velem (kedvező jel!), ezután tértünk rá a lapra. Nem is kellett sok szót vesztegetnem, beadványomból már tájékozódott, Belouszov is mondta neki, hogy a helyzeten változtatni kellene. Majd megfontolja. De addig is: szóljak odahaza, hogy a területi pártbizottság tegyen megfelelő fölterjesztést. Ő pedig telefonál a minisztertanács sajtóbizottságának, beszéljék meg velem a kérdést. A bizottság megbízott vezetője, Podnyakov is kedvezően fogadott, de gondterhelten hümmögött: tulajdonképpen szó lehet a dologról, de megfelelő pénzösszeg nem állt rendelkezésre. Volna azonban egy megoldás. Az, hogy a Zakarpatszka Pravda orosz kiadása teljesen megszűnik, és az ukrán fordításaként jelenik meg. De, ugye, az orosz újságot fölszámolni... hát ez nehéz história, végül is politikai kérdés. Ettől nekem lelohadt a reménységem. Csatát nyerni az orosz lappal szemben... Szinte lehetetlen. De azért igyekeztem Kijevben befolyásos támogatókat szerezni az ügyünknek.

És... a csoda megtörtént, és nem is sok idő múlva. Az orosz kiadás megszűnt, én pedig indulhattam Moszkvába, hogy a KB-ben bemutatkozzam, s itt megkapjam főszerkesztői kinevezésemet.

1967. március 8. Az önálló lap első számát könnyebben hoztuk össze, mint a közösét. Voltak már, bár kevesen, írni tudó munkatársaink, s ezek megtáltosodtak, hogy megszabadultak az ukrán rovatvezetői gyámkodástól, többen maguk is egy-egy rovat élére kerültek. A fordításos gárdából is írtak már néhányan. További munkatársak toborzása sem volt már olyan nehéz: az elmúlt két év során számos külsős gyakorolta be magát az írásba, lehetett közülük válogatni. Hát sok hátránya mellett, ebben a vonatkozásban előnyös volt a közös újság, és volt még egy hozadéka a két évtizedes függőségnek: a nehezen szerzett szabadságot munkatársaink úgy őrizték, mint a szemük fényét, mindent készek voltak megtenni lapjukért, felvirágzásáért. Visszatértek az újsághoz azok az egykori fiatal munkatársak is, akik a fordításos laptól távozván, fontos munkakörökben szereztek értékes tapasztalatokat.

Lapunk gyorsan elfoglalta méltó helyét; az olvasóknál népszerűséget, a vezetésnél tekintélyt szerzett. Az újság csaknem 40 ezer példányban fogyott el (a fordításosat 17 ezerben nyomták), szóval gyakorlatilag minden magyar családhoz eljutott. Gazdasági és társadalompolitikai rovataink éberen rajta tartották szemüket régiónk életén, ennek problémáin, sőt, ezekbe a folyamatokba pozitívan be is avatkoztunk. Emlékezetes akciónk volt például, amikor a faipari tröszt működési zavarainak kitapogatása után (fennakadások az üzemek közti szállításokban) szerkesztőségünkben gyűjtöttük össze az egységek vezetőit, s itt biztatásunkra szerződésben rögzítették az egymás iránti kötelezettségeiket, s ennek megtartását időről időre ellenőriztük. Az eredmény: több milliós megtakarítás. Művelődési rovatunk a kulturális intézmények, tanintézetek munkáját elemezte, maga köré gyűjtötték szellemi, művészi életünk jeles személyiségeit. Váradi-Sternberg János neves történész professzor például először lapunkban tette közzé kutatási eredményeit. Magyar irodalmi folyóirat pótlására hetente közöltünk ilyen gyűjteményt (külön ifjúságit is), s olykor nagy alakú számunknak a felét is elfoglalta. Fontos volt számunkra, hogy az egykori fordításos újság mulasztását pótolva, a szokottnál széleskörűbben méltassuk a magyar történelem, kultúra évfordulóit. A nagy költő születésének 150. jubileuma előtt Petőfi-évet hirdettünk, hetente közöltünk az alkalomnak szánt cikket, a jeles napon mi rendeztük a területi szintű ünnepséget. Hasonlóképp emlékeztünk meg Móricz Zsigmond, Bartók Béla centenáriumáról.

Arra törekedtünk, hogy olyan műhelyként is működjünk, amely kiveszi részét a magyar szellemi élet fejlesztéséből. A szerkesztőségünk égisze alatt tevékenykedő József Attila Irodalmi Stúdió sok olyan alkotót indított útjára, aki ma irodalmi életünkben fontos szerepet játszik, többnek az első könyvecskéjét is letettük az olvasó asztalára. Azóta is nagy sikerrel szereplő fiatal magyar képzőművészek első tárlatát rendeztük meg szerkesztőségünk kultúrtermében. A hatóság évekig akadályokat gördített az elé, hogy Ungváron magyar énekkar alakuljon. Szerkesztőségünk tekintélyével ezt sikerült kivívnunk. A Kárpáti Igaz Szó Olvasóinak Petőfi Énekkara műkedvelő, de teljesen professzionális hangzású kórus volt, nagy tetszést aratott a falvainkban megrendezett Kárpáti Igaz Szó fesztiválokon.

Eredményeinket széleskörűen elismerték. Lapunk fennállásának 60. évfordulóján számos munkatársunk kormánykitüntetést kapott, maga az újság is. Kollégáink érdemes újságírók lettek. Többször értékelte a munkánkat szakmai folyóiratunk, a Zsurnaliszt. S mikor 1984-ben Moszkvában, a KB-ben be kellett számolnom munkánkról, itt is a legteljesebb elismerést kaptuk, s külön is kiemelték kultúraépítő tevékenységünket.

De azért az életünk-munkánk nem volt – mint mondani szokás – fenékig tejföl. Nyomasztottak bennünket a nehéz idők terhei. Persze, mint a legtöbb lap, mi is a pártbizottság vezetőinek "kézi vezérlése" alatt dolgoztunk (őket pedig a KB vezérelte ilyformán), olykor olyan utasításoknak kellett eleget tennünk, amelyeket nem követhettünk jó szívvel. Ma már lehet vitatkozni azon, mi lett volna jobb: ha ezeket teljesítjük, hiszen ellenkező esetben nehezen kivívott lapunk létét veszélyeztettük volna, vagy ha a következményekkel nem számolva, ellenálltunk volna a ránk nehezedő nyomásnak.

* * *

Sorozatom utolsó kockájában azokról az évekről kellett beszámolnom, amelyek során a lapot főszerkesztőként irányítottam (1967–1987). Azóta sok idő telt el, a Kárpáti Igaz Szó átesett számos átalakuláson. S a történetét ma már az utódok írják, két műhelyben is. Végezetül nekik kívánok immár szabad, magas röptű szárnyalást.

A szerkesztőség összetétele 2003 októberében,

amikor Kőszeghy lett a főszerkesztő és átrendeződött a kollektíva összetétele.

Főszerkesztő: Kőszeghy Elemér
Főszerkesztő-helyettes: Erdélyi Gábor, Horváth Sándor
Lapigazgató: Fazekas Elemér
Főmunkatárs: Baksa Lujza
Olvasószerkesztő: Béres Barna
Rovatvezetők: Balogh Csaba (belpolitika),
Barát Mihály (művelődés, oktatás), Magyar Tímea (szabadidő)
Munkatársak: Dunda György, Fedák Anita, Kmetty Attila,
Kovács Elemér, Kökényesi Zsuzsa, Lajos Mihály,
Nigriny Szabolcs, Tóth László, Varga Márta
Vezető tördelő: Bezsovszki Szilvia
Főkorrektor: Timkó Ilona
Az internetes változat tördelő-szerkesztője: Kontros Kornél

Balla D. Károly a Kárpáti Igaz Szó 2005-ös szakadásáról

Jetik Kárpátalján

2005. május: Egy manzárdőr feljegyzéseiből

Atyai barátom bő hónapja e-mailban gratulált ahhoz, hogy már saját jetink is van. Nem értettem a dolgot, visszakérdeztem, ugyan mire céloz. Hát nem olvastam? Bizony nem.

Utánanéztem, és meg is találtam bulvárhírt, miszerint a Kárpátokban, az Ökörmezői járásban látták a havasi embert, a bejelentés nyomán már tudóscsoport is érkezett a helyszínre. Két héttel később bennfentesként fogadtam a címlapsztorit: A titokzatos lény Kárpátalján is megjelent?

Bevallom, én kifejezetten örülnék a helyi illetőségű Nagylábú felbukkanásának, ha cserébe inkább a magyar-magyar hadakozások vesznének az erdők sűrűjébe. Csak aztán ki ne derüljön, hogy szőrös barátunk időközben megalapította a Kárpátaljai Magyar Jetik Szövetségét és már be is nyújtotta az igényét a jogos milliós támogatásokra az Illyés Közalapítványhoz.

Szó se róla, szervezeteink és intézményeink gondoskodnak arról, hogy valami mindig felborzolja a kedélyeket. Alig ült el a beregszászi főiskola számára átadott épület tulajdonjoga körüli hercehurca, máris kitört a hisztéria a Kárpáti Igaz Szó, egyetlen országos terjesztésű közéleti lapunk körül.

A kommunista párt és a néptanács megyei szervezetének hajdani napilapját, megtartva a jogfolytonosságot, a rendszerváltás után újragründolták, így lett három alapítója a Kárpátaljai Megyei Tanács, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatás és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Utóbbi szerepeltetése, ezt mindenki tudta, inkább csak szimbolikus jelentőséggel bírt, jószerével a hatalmi szervek bizalmi gesztusának számított, senki sem gondolta, hogy az akkor még oly gyámoltalan magyar érdekvédelmi szervezet, a KMKSZ majd ténylegesen gyakorolhatja tulajdonosi jogait. Erre valójában nem is aspirált és azon természetességében vette tudomásul, hogy cserében a működtetés-fenntartás terheit sem kell vállalnia. (Mondhatnánk úgy is, jogai és kötelességei arányban álltak egymással és közelítettek a zérus határértékhez.) A 90-es évek gazdasági mélyrepülése idején ennek inkább örülhettek: a teljes pénztelenség körülményei közepette a negyvenezres példányszám nagyjából egyötödére (!) csökkent, a napilap „másnapilappá” vált (azóta is hetente háromszor, azaz nagyjából másnaponként jelenik meg), a munkatársak fizetése pedig olyan nevetségesen alacsony volt, hogy a nagyissza újságírók a szerkesztőségtől útban hazafelé úgy tudták elrundózni havi bérüket, hogy rendesen be sem rúgtak.

Az elmúlt 15 évben vegyes kvalitású és elkötelezettségű főszerkesztők váltották egymást a lap élén, akadt, akinek a lehetőségei csak a túlélést biztosíthatták, volt, aki mintha a leépítést, lezüllesztést tűzte volna ki céljául, és akadt olyan is, aki akkor sem szánta rá magát semmilyen újításra-fejlesztésre, amikor erre, a szűk esztendők múltával és a magyarországi támogatási rendszer kiépülésével, már bőven nyílt volna lehetőség.

Akik kívülről figyelték a lap sorsát, csak örülhettek annak, hogy 2003-ban fiatal, agilis, rátermett vezető került a szerkesztőség élére Kőszeghy Elemér személyében. Mivel az újság szinte számról számra színvonalasabb, sokoldalúbb, olvasmányosabb lett (példányszáma is növekedni kezdett, rövidesen elérte és meghaladta a 10 ezret), senkit sem zavart igazán az a körülmény, hogy – mint a rossz nyelvek mondták – az új főnök nem teljesen tiszta körülmények között került a szerkesztőség élére, állítólag megfúrta az elődjét és talán leginkább annak köszönheti a kinevezését, hogy a 2002-es ukrajnai parlamenti választások idején teljes erőbedobással – úgy is, mint a Kárpáti Igaz Szó akkori főszerkesztő-helyettese – kampányolt Gajdos István mellett, aki, ennek is köszönhetően, egyetlen magyarként Kovács Miklós KMKSZ-elnök ellenében elnyerte a képviselői széket és Kőszeghy kineveztetésével hálálta meg tanácsadója és sajtófőnöke buzgóságát.

Bárhogy is történt, annyi bizonyos, hogy Kőszeghy fellépésével nemcsak színvonalasabb és olvasmányosabb, hanem politikailag is egyre elkötelezettebb lett az újság. Az ukrajnai szocdemek akkori pártembere, Gajdos István és az elnöklete alatt álló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (az „ellen-KMKSZ”) teljes tevékenységi köre megjelent az újság hasábjain, beszámolók, interjúk, nyilatkozatok, híranyagok, kommentárok sokasága tudósított az elnök-képviselő és az UMDSZ minden lépéséről; ezzel együtt megszaporodtak az ellenérdekelt KMKSZ-t és annak vezetőit élesen támadó anyagok. Gyakorlatilag a Kárpáti Igaz Szó újra pártlappá vált.

Faramuci helyzet: a KMKSZ, ha névleg is, de mégiscsak alapító tag, míg az ellenlábas UMDSZ nem az, ám aki kezébe veszi az újságot, épp fordítva gondolhatná.

Az ellentmondás a 2004. decemberi ukrajnai elnökválasztás és a választási csalások elleni tiltakozásból kialakult narancssárga forradalom idején csúcsosodott ki. Azt a magam részéről szinte természetesnek tartom, hogy az Igaz Szót a két tényleges alapító (a megyei vezetés két szerve) a fennálló hatalom szolgálatába rendelhető propagandaeszköznek tekintette. Aligha képzelhető másként, aligha várható el, hogy a tulajdonában lévő médiumot a hatalom ne a saját érdekei szerint használja fel egy kiéletezett helyzetben. Hiszen a lapot soha nem vonták semleges és független társadalmi felügyelet alá, mindig is a megye hatalomgyakorlóinak a közvetlen irányítását „élvezte”, s ha ennek ellenére időnként elég sikeresen be tudott tölteni egyfajta közszolgálati szerepet és bizonyos tekintetben a kárpátaljai magyarság érdekképviseleti fórumának számított, az csak azért történt, mert a nagyfőnökség nem élt a kézi irányítás lehetőségével, önállóságot, függetlenséget és döntési szabadságot biztosított a lap vezetőinek, a hivatalos közlemények kötelező publikálása mellett nem voltak különösebb elvárásai. Nem így a választások idején, amikor az ellenzék hatalomra tört, s amikor ezt a törekvést az állami nómenklatúra minden áron meg kívánta akadályozni.

Feltehető a kérdés: ilyen helyzetben a mindenkori főszerkesztő miben és milyen mértékben tanúsíthat ellenállást a tényleges laptulajdonossal, a megyei hatalommal szemben. Lehet-e eredményes abban, hogy újságját legalább részben mentesítse az aktuális politikai harcoktól és/vagy a tárgyszerű tájékoztatás jegyében az ellenzékiek közleményei számára is teret biztosítson, akcióikról, törekvéseikről ne elítélőleg, hanem tényszerűen számoljon be?

Ám esetünkben ez fölösleges kérdés lenne, mert a semlegesség megtartásának a lehetősége valószínűleg fel sem merült a főszerkesztő részéről, lévén politikailag ő maga is maximálisan elkötelezte magát az egyik oldalon, mint Gajdos István jobbkeze és mint az UMDSZ alelnöke.

Ezért és így válhatott a Kárpáti Igaz Szó a nyugat felé kacsingató ukrajnai demokratikus ellenzék első erőteljes fellépésének a napjaiban a rendpárti és moszkvabarát Janukovics-hatalom harcos orgánumává, láthatóan kísérletet sem téve arra, hogy közszolgálatiságát és semlegességét megtartsa.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ebben a kérdésben a KMKSZ és a szócsövének tekinthető Kárpátalja c. lap (amely azonban nem közszolgálati, lévén egy „KMKSZ-közeli” Kft tulajdonában áll) sem mutatott több önmérsékletet: az elnökválasztás első fordulója után besorakoztak az ellenzéki Juscsenko legnagyobb hangú hívei közé, és mind az egyoldalú tájékoztatásban, mint az ellentábor lejáratásában hasonló „érdemeket” szereztek, mint a hatalompártiak.

Igen ám, csakhogy az ellenzék végül megnyerte a választásokat, és mint tudjuk, a győztesnek visszamenőleg is mindig igaza van.

Így gondolhatták a KMKSZ-esek is, amikor győzelmük tudatában váratlanul eszükbe jutott, ők voltaképp alapító tagjai a Kárpáti Igaz Szónak. Brenzovics László KMKSZ-alelnök beadványt fogalmazott és nyújtott be, kezdeményezte a másik két alapítónál Kőszeghy felmentését, tűrhetetlennek tartva, hogy a vesztes hatalom mellett magát exponáló UMDSZ-alelnök továbbra is megmaradjon főszerkesztői székében. (Ó, mi szép: alelnökök egymást közt!)

Nos, összeültek az alapítók, a delegáltak megtárgyalták az ügyet, egyrészt úgy találták, hogy a főszerkesztőt annak idején törvénytelenül nevezték ki, másrészt megállapították, vezetése alatt az orgánum egyoldalúan tájékoztatta a közvéleményt, harmadrészt azt is bizonyítottnak látták, hogy a szerkesztőség nem tett eleget az alapító okiratban rögzített kötelességének, miszerint a lapterjedelem egy bizonyos százalékát az alapítók tevékenységének ismertetésére kell fenntartania. Az ülés egyhangúlag (egyetlen tartózkodással) Kőszeghy menesztése mellett döntött.

Mondhatnánk: ez így rendben is lenne. Igen ám, csakhogy azóta hosszú hetek teltek el, ám a lap élén semmilyen változás nem történt. Sőt. Az alapítók döntéséről értesülve a szerkesztőség – és ez alighanem egyedülálló sajtótörténeti eset – „félsztrájkot” hirdetett: tiltakozásul a két következő lapszám csak fele terjedelemben jelent meg, és ezekben a félújságokban is jószerével magukkal foglalkoztak: micsoda méltánytalanság érte őket, mennyire alaptalanak a vádak, milyen aljas a támadás, és milyen alantas önérdekek vezérlik az KMKSZ-t akkor, amikor meg akarja szüntetni a Kárpáti Igaz Szót. Hűségnyilatkozatok is napvilágot láttak a munkatársak aláírásával: ezekben egy emberként kiálltak főnökük mellett, tiltakoztak leváltása és a lap elleni merénylet ellen, és felszólították az olvasókat, hogy mentsék meg az újságot. Ilyen hangnemű tiltakozás jelent meg az UMDSZ holdudvarához tartozó, illetve a lappal és törekvéseivel szimpatizáló társadalmi szervezetek vezetőinek aláírásával is, és természetesen megszülettek és publikálásra kerültek az első olvasói levelek is. El a kezekkel a Kárpáti Igaz Szótól; nem engedjük, hogy megszüntessék Kárpátalja legpatinásabb, legszínvonalasabb, legnagyobb példányszámú magyar sajtóorgánumát; nekünk így jó, ahogy van, így szeretjük Kőszeghystül; stb. stb. A két „félsztrájkos” számot aztán már rendesek, megszokott terjedelműek követték, és mindegyikben bőven foglalkoztak önmagukkal: főszerkesztői és szerkesztőségi nyilatkozatok, helybéli társadalmi potentátok megszólásai, előfizetői tiltakozások aláírási ívekkel alátámasztva…

Úgy fest, szinte mindenkivel sikerült elhitetniük, hogy a dolog nem Kőszeghy menesztéséről szól, hanem magát a lapot fenyegeti halálos veszély – ezt a feltételezést a másik oldalról hiába cáfolták többször és teljes határozottsággal. Mindez érthetőbb, ha tudjuk: a kárpátaljai magyar lakosság egy része kifejezetten KMKSZ-ellenes, így ha a „támadás” abból az irányból érkezik, akkor azt eleve önérdekűnek és álságosnak tartják, nem pedig jogosnak. És nem is alaptalanul.

Az egész ügynek ugyanis kétség kívül van egy szépséghibája. És ez nem az, hogy a KMKSZ mindeddig semmi tanújelét nem adta lapalapítói felelősségének, hanem az, hogy Brenzovics, aki a legnagyobb aktivitást mutatja Kőszeghy eltávolításában, a már említett ellenlapnak, a Kárpátaljának a felfutásában érdekelt: utóbbi orgánum gyakorlatilag a KMKSZ üzemi lapjaként működik és hatékony magyarországi anyagi támogatással adja ki egy Kft, amelynek igazgatója – tessék elcsodálkozni! – nem más, mint Brenzovics László felesége. (Az Igazszósok ezt a fejére is olvassák épp elégszer.) Így aztán hiába íratik le akárhányszor, hogy senki sem akarja az Igaz Szót megszüntetni, ezt a szándékot mégsem olyan nehéz feltételezni – és a közvéleménnyel elhitetni.

Kívülállóként én persze leginkább remek cikkeket közlő jó újságokat szeretnék magam körül látni, amelyek lehetőleg nem egymás lejáratásával foglalkoznak. Kőszeghy kétség kívül a lap rendszerváltás utáni történetének legtehetségesebb főszerkesztője, nagy kár, hogy ennyire elvetette a sulykot, s ahelyett, hogy tévedéséből és túlkapásaiból okulva levonná a tanulságokat, most a lap nyilvánosságát székének mindenáron való magtartására használja ki. Ennél is nagyobb baj lenne azonban, ha a KMKSZ-nek egy saját emberét sikerülne abba a székbe beleültetni: maradnának a szélsőségek, csak az előjel változna. Természetesen a legnagyobb kárt akkor szenvednénk, ha valóban leépülne vagy megszűnne a Kárpáti Igaz Szó.

Bárhogy is, bő három héttel az alapítóknak a felmentést eldöntő ülése után a tegnapi, május 14-i lapot még Kőszeghy Elemér jegyezte. Ami vagy a hivatali bürokrácia lassúságát, vagy a főszerkesztői ellentámadások sikerességét igazolja.

De az is lehet, hogy a háttérben titkos megegyezés született, és a Jetik Szövetségében egymás vállára borultak az ellenségek.

Megjelent: Mozgó Világ, 2005/június


 

Balla D. Károly

Kettő a magyar igaz-szó

Kárpátalja legnagyobb múltra visszatekintő sajtóorgánuma ez év elején ünnepelte fennállásának 85. évfordulóját. A hosszú jogfolytonosság ma már nem vitatott, holott voltak kisebb-nagyobb szakadások a lap történetében. 1920-ban Munkás Újság címen jelent meg első száma Ungváron, aztán betiltották, majd 1945-ben újraindították, de még az évben újra megszűnt. Ezután a Zakarpatszka Pravda ukrán pártlap tükörfordítását, a Kárpáti Igaz Szó címen kiadott „magyar duplikátumot” tekintették jogutódjának. Ez vált 1965-től részben, majd 1967-től teljesen önállóvá mint a megyei párt- és tanácsi szervek magyar napilapja. A 90-es évek elején a kommunista párt betiltása után a lapot újraregisztrálták, és alapítója (tulajdonosa, „részvényese”) a megyei vezetés két szerve (38-38 százalék) és a nem sokkal korábban alakult Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (24 százalék) lett. Ez így volt mostanáig.

A KMKSZ mint kisebbségi tulajdonos tízegynéhány évig semmilyen alapítói jogban és felelősségben nem osztozott, ám idén tavasszal kezdeményezte a 2003-ban kinevezett főszerkesztő, Kőszeghy Elemér felmentését. Indoklásukban az szerepelt, hogy Kőszeghy kinevezése nem szabályosan történt; nem tett eleget az alapszabályban foglalt kötelezettségének, miszerint az alapítók tevékenységét megfelelő terjedelemben ismertetni köteles; a 2004-es elnökválasztás és az azt követően kialakult forradalmi helyzet idején irányítása alatt a lap egyoldalúan tájékoztatott. Mindezt az olvasók egy része hasonlóan gondolhatta. Valószínűnek látszott ugyanis, hogy Kőszeghy 2003-as kinevezése összefüggésben állt a 2002-es parlamenti választások idején kifejtett tevékenységével. Akkor újságíróként és főszerkesztő-helyettesként jelentős szerepet játszott abban, hogy az ukrán parlamentbe egyetlen magyarként Gajdos István, a szocdemek egyik kárpátaljai jelöltje kerüljön be Kovács Miklós KMKSZ-jelölttel szemben. Valósnak tűnt az a vád is, hogy a lap nem számolt be megfelelő terjedelemben a KMKSZ (mint alapító) tevékenységéről. Ha említették a szervezetet és vezetőit, akkor is leginkább negatív összefüggésben. Az ellenszervezet, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség élvezett prioritást, ami nem is csoda, hiszen Kőszeghy Elemér ennek alelnöke volt. Az is nyilvánvaló, kinek a pártján állt a Kárpáti Igaz Szó az elnökválasztás idején (ám az igazság kedvéért tegyük hozzá: a helyi hatalom orgánumaként nem is igen tehetett mást).

A másik, az akkor ellenzéki oldalon elkötelezett KMKSZ a politikai fordulat után győztesnek érezhette magát és úgy vélte, pozícióba került szövetségeseinél kieszközölheti a főszerkesztő eltávolítását, saját emberének kineveztetését. Ám a dolog nem ment olyan simán.

Áprilisban megszületett ugyan a tulajdonosok egyhangú határozata Kőszeghy felmentéséről, de a végrehajtása hónapokig húzódott. Sokáig semmi nem történt, illetve csak annyi, hogy a főszerkesztő és a lap munkatársainak többsége erélyesen tiltakozott az intézkedés ellen, részleges sztrájkot hirdettek, teleháborogták a lapot, támogató olvasói leveleket adtak közre egyes civil szervezetek pártoló állásfoglalásaival együtt. Sikerült elhitetniük (utólag úgy fest, igazuk volt), hogy itt nem a főszerkesztő leváltásáról van szó, hanem arról, hogy a KMKSZ meg akarja kaparintani a lapot. (A megyei vezetés az újabban érvénybe lépett törvényi rendelkezések értelmében időközben részben már ki is vonult a tulajdonosi körből, így a KMKSZ többségi részvényes lett, rövidesen pedig nem is lesz rajta kívül más részvényes – csak a kollektíva.)

Július végén azután az alapítók képviselői megjelentek a szerkesztőségben, bemutatták a felmentő határozatot és megpróbálták a főszerkesztői székbe beültetni az általuk kinevezett Erdélyi Gábort (aki Kőszeghyt megelőzően egy évtizeden át töltötte be ezt a posztot). Botrányos jelenetek játszódtak le a szerkesztőségben, majd kialakult egyfajta ex lex állapot: a Kőszeghyhez hű munkatársak a fenyegetések ellenére sem vették fel a munkát (de sztrájkot sem hirdettek, bejártak munkahelyükre, épp csak cikket nem írtak), Erdélyi pedig néhány „renegáttal” és a Kőszeghy főnöksége idején távozott munkatárssal megpróbált a szokásos heti három helyett legalább egy számot összehozni – a szerkesztőségi épületen kívül. (A hírek szerint a KMKSZ székházában és a Szövetség hetilapjának, a Kárpátaljának az irodájában.) Kőszeghy a „lapfoglalás” idején épp rendes évi szabadságát töltötte (felmentése ezért nem is lehetett jogszerű), amikor pedig megjött, betegállományba vonult. De közben intézkedett, szervezett, dolgozott. És szeptemberre megjelent egy másik lap – ugyanazon a néven.

Bár fejlécén ez olvasható: „az igazi Kárpáti Igaz Szó”, ám az impresszum szerint az előtag nem tartozik a hivatalos névhez. Kisebb bonyodalmak után ma már mindkét lap megvásárolható, előfizethető, hetek óta mindkettő folyamatosan megjelenik: szombatonként az Erdélyi-féle fekete leaddel, kedden és szombaton a Kőszeghy-féle zölddel.

És hogy miképpen lehet két különböző újságnak ugyanaz a neve? A magyarázat egészen egyedülálló.

Amikor 1993-ban a lapot újraalapították, a regisztrációs lapra az újság címét cirill betűkkel vezették rá, így: Карпаті Ігаз Со (Ekként szerepel az impresszumban is.) Ezzel szemben az újonnan indított, és nem is megyei, hanem országos (összukrajnai) bejegyzésű orgánumnak a hivatalos engedélyén a latin betűs, ékezetes verzió szerepel, vagyis: Kárpáti Igaz Szó.

A két fél kölcsönösen névbitorlással vádolja egymást, az egyik az évtizedes jogfolytonosságra hivatkozik, a másik szerint a magyar névhasználatra csak neki van joga, az ellenlap írja ukránul a nevét. Más vádak is megfogalmazódtak (eszközeltulajdonítás), jogi procedúrák vannak folyamatban és újabb keresetek várhatók. Kőszeghy megtámadta az őt felmentő határozatot, eljárás indul a munkamegtagadókkal szemben, Erdélyi perrel fenyegetőzik. Bíró legyen a talpán, aki majd igazságot tud tenni.

És hogy milyen a két újság? A „régi” eléggé halovány, a főszerkesztőnek láthatóan nincs elképzelése arról, miként kell egyszerre olvasmányos és színvonalas sajtóterméket készíteni, ráadásul úgy, hogy közben a feje fölött álló KMKSZ-funkcionáriusok elvárásainak is megfeleljen. Munkatársi gárdája is gyengébb, bár egy-egy jó cikk felbukkan nála is. Az „újat” láthatóan nagy lelkesedéssel készíti az összeszokott és új helyiségekbe költözött gárda, sokkal olvasmányosabb, változatosabb; Kőszeghy ambiciózus hozzáállása, ötletgazdagsága lendületet ad a vállalkozásnak, amely mögött az impresszum tanulsága szerint egy Kft áll. Októbertől teljes sebességre kapcsolnak újra hetente háromszor jelennek meg, (a szeptemberi ingyenesség után) a lap ára ugyannyi lesz, mint a régié volt, a példányszámot is 10 ezer fölött tartják (a másiké alá esett). Hogy milyen pénzből, az sejthető abból, hogy a cikkek kétséget kizáróan jelzik: a lap UMDSZ-közeli; tehát Gajdos-közeli.

A Kárpáti Igaz Szó politikai törésvonal mentén hasadt ketté, és a két útódlap mögött pontosan érzékelhető érdekcsoportok állnak. Ezek külső (és meglehet: jelentősebb) részei Kárpátalján kívül, sőt részben Ukrajnán kívül vannak, Magyarországon. 2006 tavaszán mindkét országban parlamenti választások lesznek, és a sajtó szerepét, még ha viszonylag marginális és kis példányszámú fórumokról van is szó, a szembenálló felek sokra becsülik. Így jó eséllyel mindkettőt fenn fogják tartani mindaddig, amíg lehetőségeik engedik és érdekeik kívánják. Az előfizetők meg bízhatnak abban, hogy a várhatóan eldurvuló harcban a két lap nemcsak propagandacikkekkel, hanem színvonalas olvasnivalóval is igyekszik megnyerni szimpátiájukat – és voksaikat.

 Népszabadság, 2005. szept. 30.


Az igazi

Kárpátalján kívül aligha fordulhatna elő másutt, hogy két éven át két különböző újság ugyanazon a címen jelenjen meg. Márpedig nekünk két lapunk is a Kárpáti Igaz Szó névre hallgat. A történet 2005-re nyúlik vissza. Lényege annyi, hogy az akkor még egyetlen ilyen nevű lap kisebbségi tulajdonosa (történetesen, de nem véletlenül éppen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), kieszközölte, hogy felmentsék a főszerkesztőt, akinek az irányítása alatt szerintük az 2004-es ukrajnai elnökválasztás és az azt követően kialakult forradalmi helyzet idején a lap egyoldalúan tájékoztatatta olvasóit. Akadtak más vádpontok is, de a kirúgatási szándék legfőbb oka nyilvánvalóan az volt, hogy az Igaz Szó (a megyei vezetés – mint többségi tulajdonos – lapjaként) Janukovics oldalán állt a Juscsenkó-párti magyar Szövetséggel szemben. Miután a politikai játszmából a KMKSZ győztesen került ki, jogot formált az ellenlábas főszerkesztő eltávolítására. A tulajdonosok tanácsa fel is mentette, de a szerkesztőségi kollektíva többsége főnöke mellé állt és sztrájkot hirdetett. A Szövetség által kineveztetett főszerkesztőnek csak néhány munkatársa maradt, ezekhez kellett újakat verbuválnia, hogy kisebb szünet után az akkor 85 esztendős múltra visszatekintő Kárpáti Igaz Szó a régi fekete fejléccel újra megjelenjen.Ám ezalatt a másik, a sztrájk miatt kirúgott csapat sem tétlenkedett. Bejegyeztettek ugyanezen a néven egy új, független lapot, és kisvártatva meg is jelent a maga zöld fejlécével egy másik, magát igazinak nevező Kárpáti Igaz Szó.

Hogy két lap bejegyzését azonos címen hogyan fogadhatta el az illetékes hatóság? A magyarázat eléggé sajátos.

Amikor a rendszerváltozás után a kommunista hagyománnyal szakító, de jogfolytonosságát megtartó lapot 1993-ban újraalapították, a regisztrációs kartonra a címét cirill betűkkel vezették rá, így: Карпаті Ігаз Со. Ekként szerepel az impresszumban is. Ezzel szemben az újonnan indított orgánumnak a hivatalos engedélyén a latin betűs, ékezetes verzió szerepel, vagyis: Kárpáti Igaz Szó. Ez így formálisan két külön cím, még ha lapok címoldalán magyarul ugyanaz olvasható is.

Azóta mindkettő meg is jelenik Kárpátalján, mindkettőt olvassák, fejlécének színe után nemes egyszerűséggel a régi jogutódot feketének, az újat – önmeghatározása szerint igazit – pedig zöldnek nevezve.Közben a fekete tulajdonosi struktúrája átalakult, a magyar Szövetség többségi részt szerzett, ám a finanszírozás terheiből, ahogy a korábbi években sem, ezután sem vette ki a részét, a megyei vezetés juttatásai pedig elégtelennek bizonyultak, így a lap egyre nagyobb adósságot halmozott fel az eltelt két év alatt, a csőd szélére jutott. Ezzel szemben zöld vetélytársa egyfelől bőven részesült a határon túlra irányuló magyarországi támogatásokból, másfelől példányszámának folyamatos emelkedése is növelte anyagi biztonságát.A múlt héten aztán egy várható és egy váratlan bejelentéssel szembesülhettek az újságolvasók. A fekete Igaz Szó megírta, hogy anyagi helyzetük válságosra fordult, a jövőben nem tudják biztosítani a heti háromszori megjelenést. A többségi tulajdonos, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség pedig azt jelentette be, hogy „lemond a sajtóorgánum kétharmad részének tulajdonjogáról a lap munkatársainak javára”. Adósságot ajándékozni – ez is, mint a két azonos nevű újság – igazi kárpátaljai különlegesség.

Megjelent: Új Szó, 2007. júl. 21.


A fekete Kárpáti Igaz Szó 2008-ban jogutód nélkül megszűnt. Így a másik lap megkülönböztető jelzői (zöld, igazi) lassan funkciójukat vesztik.

 

Egy 2011-es jegyzet

Baloldali-e a KISZó?

Napi blogom egyik aktuális bejegyzésében (Ráfázhat a Fidesz) azt latolgattam, milyen veszélyekkel járhat az, ha a közeljövőben szavazati joghoz jutó határon túli magyar állampolgárok megváltoztatják a magyarországi politikai erőviszonyokat, még ám a legrosszabb, a szélsőjobb felé mutató irányban.

Ez több puszta feltételezésnél, mert Kárpátalján például az utóbbi időben megszaporodtak azok a jelek, amelyek a Jobbik népszerűségét támasztják alá. EU-képviselőjük Beregszászban irodát nyitott a magyar lakosság nagy megelégedésére, a főiskolai-egyetemi ifjúság körében két olyan szervezet is alakult, amely a Jobbik ideológiájával rokonítható elveket vall. Ezt támasztja alá a jegyzetemben felhozott példa is: „A Kárpáti Igaz Szó internetes honlapja bő hónapja szavazást indított arra nézvést, ha lenne szavazati joguk, melyik pártra voksolnának olvasóik. A minta persze nem reprezentatív, ám az mégis jelzésértékű, hogy egy nagyjából baloldalinak (!) tartott lap online felületén a listát a Jobbik vezeti.”

Az írásomra reagáló hozzászólások egyikében a magát Kárpáti Igaz Szónak nevező olvasóm kifogásolta a nagyjából baloldali minősítést azzal, hogy egyfelől ez olyan, mint a félig-meddig szűz, másfelől meg ők éppenséggel mindenevők, minden irányzatra nyitottak.

Én ezt kicsit másként gondolom.

Először is abból indulok ki, hogy a KISZó tartalma, cikkeinek hangneme, politikailag értelmezhető állásfoglalásai, a benne megszólalók véleménye alapján milyennek minősíthető; másodszor aszerint értékelem, hogy melyek a lap vezető munkatársainak és szerzőik egy részének a politikai kötődései (UMDSZ); harmadrészt érdemes megvizsgálni, hol helyezkedik el a lap a média által többé-kevésbé lefedett kárpátaljai magyar politikai palettán: mi áll tőle balra és tőle jobbra - ha csak „jobbrább” látunk számottevő orgánumot, akkor a KISZó annak ellenére is balosnak tűnne, ha középütt állna. De szerintem nem ott áll, hanem egyértelműen balra húz, mint ahogy az UMDSZ és annak elnöke, Gajdos István is, akinek ismertek a pártelkötelezettségei.

Hogy megvizsgáljam, vajon helyes-e a fenti meglátásom, egyik segédblogomon május 16-án egyhavi határidővel szavazást indítottam: Milyen orientációjú a Kárpáti Igaz Szó? Az első napokban mutatkozott is némi érdeklődés (azóta lanyhult, szinte alig érkezik egy-egy újabb voks), így kialakult a kevés szavazó által meghatározott - de a valós helyzetre alighanem jellemzően utaló - kép.

Egy hét elteltével (május 22-i adatok) a legtöbben (57 %), szerintem nem véletlenül, azt gondolják, hogy a KISZó olyan irányultságú, mint amilyen Gajdos (lévén a lapot a legtöbben az UMDSZ szócsövének tartják; nem ok nélkül).

Második helyen a nagyjából baloldali minősítés szerepel (25 %), a harmadikon a szocdem (17 %), s még azt is többen gondolják, hogy a lap félig-meddig szűz (ezt a dönteni nem tudók vicces opciójának szántam; 10 %), mint azt, hogy semleges (mindössze 7 %). Arra, hogy a lap jobboldali lenne, senki sem szavazott.

Nos, azt gondolom, egy közéleti orgánum milyenségének a meghatározásakor nem az a mérvadó, hogy a lap egyik (feltehetően vezető) munkatársa mit jelent ki róla, hanem az, hogy az olvasók milyennek tartják. Én a cikkbéli minősítésemben igyekeztem pontosan, de óvatosan fogalmazni, nem azt írtam, hogy a KISZó baloldali, hanem hogy "nagyjából baloldalinak tartott" - ez pedig, úgy vélem, megfelel a valóságnak, akár egybeesik a szerkesztő urak önképével, akár nem.

A cikkemben éppen arra mutattam rá, hogy bár a KISZó nagyjából baloldalinak tartott, olvasói az online-felületén folyó szavazás során mégis a Jobbikot részesítik előnyben - s ez legalábbis elgondolkoztató.

kárpáti igazszóItt jelzem, hogy ez utóbbi szavazás résztvevőinek a száma május 20-án elérte az ezret, s a Jobbik tovább növelte az előnyét >>:

 
Frissítések: május 22-ére a Jobbik előnye a Fidesszel szemben 484:443 arányban módosult.

Május 28-án 573:555 arányban ezúttal a Fidesz vezet a Jobbik előtt.

Rövid ideig volt a Fidesz az élen: máj. 30-án 1486 szavazatból 629:614 arányban vezet a Jobbik.

jún. 4. Amikor néhány nappal ezelőtt utoljára néztem meg a szavazás állását, akkor a Jobbik a korábbinál is nagyobb arányban vezetett - most pedig azt vettem észre, hogy a KISZó oldala beszüntette a szavazást, illetve más témában új szavazást indított. A korábbi szavazás eredményei, úgy látom, sehol nem érhetők el, mint ahogy valamiféle értékelést vagy összegzést sem látok a lapon. A jobbik erős vezetéséről tehát az itt látható képkivágat az egyetlen hiteles bizonyíték...

Tart még viszont a szavazás az én blogomban arról, milyen irányultságú a KISZó, most itt tartunk:



jún. 16. Lezárult a szavazás. A végeredmény:



Egy blogjegyzet 2014-ből

Amikor a kárpátaljai magyarságot a liberalizmusra próbáltam rábeszélni

Szerény tízéves jubileumra készülök. Május végén épp 10 esztendeje lesz annak, hogy (ismét) nem adok írást a Kárpáti Igaz Szónak. Annak előtte egy 12 éves szünetet tartottamt, de 2003-ban kedvező főszerkesztő-váltásra került sor, úgy tűnt, együtt tudunk működni. Lett egy saját, kéthavonta jelentkező oldalam a Hóvége-mellékletben Múzsák és mázsák címen,

kiszo-2004-majus

ezen felül olykor-olykor én írtam a címlapra szánt vezérpublicisztikát egy-egy konkrétabb közéleti kérdést illetően (de érintettem elvontabb témákat is…). Ezzel áthidalódni látszott az akkora kialakult többszörös ellentmondás. A gyakorlati része abban állt, hogy a másfél évtizedes hosszú intenzív jelenlét után egy hasonlóan hosszú önkéntes itthoni szilencium következett, miközben Magyarországi lapokban sűrűn publikáltam, így gondolataim éveken keresztül a Beszélő budapesti olvasóihoz inkább eljutottak, mint a pátriámbeliekhez.

Az 1990-es évek kezdetéig cirka másfél évtizeden át nemcsak a lap egyik legtöbbet publikáló külső szerzője voltam, hanem szerkesztőkén is részt vettem az újság munkájában (1981-től apám nyugdíjba vonulásáig – 1987 – a Lendület c. rovatot gondoztam társadalmi munkában, részben Horváth Sándorral és Dupka Györggyel karöltve), majd ezt követően félállású főmunkatárs lettem és 1988-89-ben az Új Hajtás c. melléklet irodalmi publikációinak voltam a felelőse. Ám az akkor Behun János halálát követően megbízott főszerkesztőként működő Szabó Bélával sehogy nem tudtuk a közös nevezőt megtalálni, eljöttem a laptól. Egy ideig még meg-megjelentgettek az írásaim, de valamikor 1991-92 táján, látva, hogy a KISZó aktívan részt vesz a kárpátaljai magyarság megosztásában (ekkor kezdtek kiélesedni a belső ellentétek) és teret ad a sárdobálásnak, magamra vonatkozóan önkéntes szilenciumot hirdettem és talán egy-két esettől eltekintve nem szerepeltem a lapban sem Egressy György, sem Erdélyi Gábor főszerkesztősége idején. (Alighanem ezek voltak a lap minőségi zuhanásának legsúlyosabb évei). Bő tíz évvel később Kőszeghy Elemér lett a főszerkesztő, felkért az együttműködésre, ennek nyomán születtek azok a publikációk, amelyek 2003kisz-2004 májusától 2004 májusáig, azaz épp egy év alatt  jelentek meg a Kárpáti Igaz Szó hasábjain, s amelyeket most a közelgő jubileum alkalmából sorra veszek, újrapublikálom őket akkori eredeti szövegükkel (sokukon ugyanis utólag javítottam, kidolgozottabb verziójukban kerültek be folyóiratokba, könyveimbe – de itt most az eredeti változatok szerepelnek), pár sor mostani reflexiót is fűzve mindegyikhez.

Az első a Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb címet viseli és lényegében azt vizsgálja, hogy Kárpátalja magyarsága milyen zilált, megtépázott  állapotban, milyen válságos, önmagának is kiszolgáltatott helyzetben várja Magyarország EU-csatlakozását, amely további problémákat okozhat. Mostani újraolvasásra úgy találtam, egyes aggodalmaim szerencsére nem igazolódtak be, de akadnak az írásban fontos, alighanem máig helytálló megállapítások is, például:

… politikai-társadalmi-egzisztenciális kiszolgáltatottsága közepette a kárpátaljai magyarság és annak szellemi élcsapata, az értelmiségi elit (bizonyára anélkül, hogy ennek tudatában lenne), sem „apa”-országával, sem anyaországával, sem önmagával nem tudott olyan kölcsönviszonyt kialakítani, amely hozzásegítené ahhoz, hogy hatékonyan ellenálljon a nemzeti kisebbségünk felmorzsolódását gyorsító erőknek. Ellenkezőleg: kizárólag rövid távon értelmezett önérdekeltségéből tud kiindulni, s eközben – szerintem – hosszú távú fennmaradása ellenében működve nem késlelteti, hanem felgyorsítja az erodálódást.

Itt jegyzem meg, hogy a lap már legelső közlésemkor megsértette a normális együttműködés szabályait, írásomból önkényesen kihúztak egy mondatot anélkül, hogy ezt velem megbeszélték vagy legalább közölték volna.

A másik újrapublikált anyagot talán még érdekesebb volt újraolvasni. A Liberalizmus – kisebbségben is c. opuszban arra a háládatlan feladatra vállalkoztam, hogy megkíséreltem az ebben teljesen negatív magatartást tanúsító kárpátaljai magyarságot rábeszélni a liberalizmusra.

És itt térek rá arra, hogy a honi lapban való publikálás lehetőségét elhárító magatartásom nemcsak gyakorlati ellentmondást tartalmazott (ti. hogy Mo-i lapokban meg rendszeresen megjelentem), hanem elvi és lelkiismereti gubancot is okozott számomra. Meglett volna ugyanis bennem az a határozott igény, hogy az irodalomról, kultúráról, magyarságról, közéletről, politikáról, világnézetekről vallott felfogásomat a kárpátaljai magyar olvasóval közöljem. Nem feltétlenül azért, hogy ezzel befolyást gyakoroljak rá (tudva, hogy nagy többségük épp ellenkezőjét gondolja annak, amit én), hanem azért, hogy értesüljön róla: élhet valaki Kárpátalján úgy, hogy sem saját pátriájáról, sem magyarságáról nem azt gondolja, mint ami általánosan elfogadott. Mi több, ez a másként való gondolkodása nem feltétlenül káros (mint ismeretek hiányában ezt könnyű feltételezni), hanem akár hasznos, előrevivő, korszerű is lehet. Ha eléggé hiteles az a személyiség, aki elmondja, a magyarsággyakorlásnak nem külszíni nyomokban, nem sztereotípiákban, nem a hagyományok sematikus követésében kell megnyilvánulnia, akkor talán az efféle nézeteknek kisebb lesz az elutasítottsága. Meglett volna tehát az igényem arra, hogy legnagyobb példányszámú és legtekintélyesebb lapunk hasábjain ezeket a másfajta nézeteket vállaljam és képviseljem írásaimmal. És mivel ezt a lehetőséget megkaptam, élni is igyekeztem vele.

Ám az az igazság, hogy nem éreztem jól magam a lapban. A teljesen külön tördelt, saját oldalhoz azért ragaszkodtam, hogy amennyire lehetséges, elkülönülhessek az újság többi írásától. Ezek jó hányadával elég sok bajom volt és gyakran éreztem úgy, nem vet rám jó fényt az, ha ebben a környezetben szereplek. Amikor aztán megjelent egy szerintem eléggé otromba hangnemű, követelőző főszerkesztői nyílt levél, jobbnak láttam venni a kalapomat. Fogasukra azóta sem akasztottam fel.

A Kárpáti Igaz Szó történetében azóta elég sok minden megesett, többek között egy szakadás is 2005-ben. Ezután úgy látszott, új erőre kap az újság, nyilván a bizonyítási vágy is benne volt a régi formációból kivált csapatban. Ám a szakmai nívó ideiglenes javulására rányomta a bélyegét a túlzott politikai elköteleződés – többek között ez az oka annak (de nemcsak ez!), hogy most már hosszú évek óta meg sem fordul a fejemben, hogy akár publikálhatnék is abban az orgánumban, amelynek szellemisége még mindig kevésbé idegen tőlem, mint a többi kárpátaljai magyar lapé.

A 2003-2004-ben a megjelent igazszós írásaim mindegyikét újraközlöm akkori formájukban a jubileum kerek dátumáig. Ha más nem, a magam okulására.

Egy nagyon szomorú fejlemény 2014 nyarán:

A Kárpáti Igaz Szó a Jobbikhoz aljasult

A Kárpáti Igaz Szó a rasszista, antiszemita, revansista, antidemokratikus, antiliberális nézeteket nyíltan hirdető Jobbik szócsövévé vált Kárpátalján. Egy héten belül kétszer kapott hangsúlyos szerepet a lap hasábjain képviselőjük, Szávay István. Előbb sajtótájékoztatójáról számoltak be részletesen, bármilyen ellenvélemény megfogalmazása nélkül, majd egy interjúban feküdtek alá, módot adva arra, hogy részletesen és hosszan folytasson uszító pártpropagandát.

A tartalmi kérdések részletezése nem fér bele egy viperasziszegésbe, de annyit talán érdemes megjegyezni, hogy az utóbbi megnyilvánulás egyik sarkalatos pontja a Szélsőségeknek nincs helye Kárpátalján c. cikk és szerzője elleni kirohanás. A Vipera nem gondolta volna, hogy előfordulhat valaha is: minden fenntartása ellenére a KMKSZ háza táján született véleményt sokkal többre fogja tartani a KISZóban megjelent támadásnál.

A Facebookon “magánemberként” szexista, rasszista és antiliberális megnyilvánulásoktól sem tartózkodó főszerkesztő (Kell-e ennél árulkodóbb mondat Kőszeghy Elemértől?) azzal, hogy a Jobbik szócsövévé tette a lapot, valószínűleg az orgánum “nagy magyarságát” is bizonyítani kívánja. Erre pedig azért van szükség, mert a magyarság iránti őszinte elkötelezettségük a Gajdos Istvánhoz való feltétlen szolgahűség miatt joggal kérdőjelezhető meg, lévén a képviselő úrban sokan, ugyancsak joggal, az ukrán hatalmi érdekek közt saját politikai karrierjét építgető (ma már inkább csak fennmaradását kereső) politikust látják, aki csupán ebbéli mesterkedése fedőtevékenységeként vállal fel magyar ügyeket.

Az újnácikkal való összejátszás másik motivációja: betartani a Fidesz-KMKSZ blokknak, borsot törni az orruk alá. Kétségtelen, hogy a Fidesz és kárpátaljai fiókszervezete számos kérdésben a legkeményebb elítélő bírálatot is megérdemli – de ezt a kritikát a Jobbik propagandistájaként folytatni: több mint visszataszító. Ugyanakkor szánalmas is, mivel talán észre sem veszik, hogy ebben a felállásban a KISZó puszta eszköz, kiszolgáló periféria lett a Jobbik számára.

A Vipera szívesen fogalmazna így: a Jobbik más faszával veri a csalánt. A csalán nyilvánvalóan a Fidesz és a KMKSZ. Az állítás másik elemét se nehéz beazonosítani.

Vipera News, 2014, aug. 7. (az eredetit lásd a címre kattintva)


KÁRPÁTI IGAZ SZÓ

A szerkesztőség összetétele 2012-ben:

Főszerkesztő: Kőszeghy Elemér. Főszerkesztő-helyettes: Dunda György, Horváth Sándor. Olvasószerkesztő: Timkó Ilona. Rovatvezetők: Magyar Tímea (Közszolgálat), Szabó Sándor (Ifjúság, sport), Tóth Viktor (Magyarság). Munkatárs: Almási Irén, Balogh Csaba, Sebők Katalin. Fotóriporter: Zunko Barnabás. Tudósító: Hegedűs Csilla (Beregszász). Főkönyvelő: Wright Jelena. Reklámszervező: Mjaszkovszka Natalija. Titkárnő: Lőrinc Emília. Tördelők: Bezsovszki Katalin, Szemszicskó Beáta. Korrektorok: Kolbász Katalin, Fazekas Mária. Web-mester: Kontros Kornél.

Cím:  88011 Ungvár, Gagarin u. 42/1., 5. szint
Levélcím:  88000 Ungvár, Főposta, Pf.: 34/A
Tel./fax: +380-312-66-14-40
E-mail: kiszo@ukrpost.ua, igazikiszo@gmail.com
 

Lapalapítók: Tisza FM Stúdió Kft. és a szerkesztőség kollektívája

Honlap - KISZÓ-online:

http://kiszo.net/

A KISZó 2014 után

Végjegyzet. A lap 2005 újraindulásától kezdve cirka 10 éven át váltakozó hatékonysággal, de következetesen és határozottan a Kárpátajai Magyar Kulturális Szövetséggel, annak lapjaival és befolyási körével szembehelyezkedve müködött. Azok tekinthették lapjuknak, akik nem kértek a KMKSZ demagóg nemzeti ideológiájából és akiknek ellenszenves volt a Kovács Miklós majd Brenzovics László vezette szervezet kárpátaljai magyar ügyeket kisajátító, leuraló - és nyilvánvalóan önérdekű - magatartása. A KMKSZ mögött mindig is a Fidesz állt nagy támogatóként és a magyarországi támogatások tartották életben - ahogy lapjait is. A Kiszó más forrásokból (a magyarországi baloldal támogatását is élvezve) igyekezett fenntartani magát, de ez 2010-től egyre nehezebbé vált, meglehet, egy időben - kb. 2014-ben - ezért is fordultak a Jobbik felé.

2015-16 táján azonban fordulat történt. Ennek ugyan nem voltak a nyilvánosság számára látványos, dátumhoz köthető eseményei, de azt mindenki észrevehette, hogy a KISZó előbb csak abbahagyta a KMKSZ és a Fidesz-kormány birálását, majd lényegében egy követ kezdett velük fújni, Bennfentesek tudni vélik, hogy szorongatott helyzetükben a fennmaradásuk érdekében történt ez a pálfordulás. Ezzel párhuzamosan - számomra például - a teljes érdektelenségbe süllyedt. - BDK, 2018

Kárpáti Igaz Szó - Kárpátalja - KISZó

KISZÓ: Kárpáti Igaz Szó. Kárpátalja nagy múltú magyar sajtóorgánuma, országos közéleti lap. Az újság története, adalékok, információk, érdességek; sajtótörténet Kárpátalján. A weboldal kulcsszavai: kárpáti, igaz szó, kiszó, kisz, igazszó, kárpátalja, kárpátaljai, magyar, sajtótermék, orgánum, fórum, médium, magyar média, határon túli magyar sajtótermék, ungvár, ukrajna, megjelenő újság, közéleti lap, napisajtó, bdk, országos, lap, napilap, heti háromszor megjelenő, az igazi, tv-műsor, melléklet, szerkesztőség, szerkesztő, főszerkesztő. Kárpátaéja - Kárpáti Igaz Szó

Kárpátalja. KISZó

A kárpátaljai magyarság fóruma, a KÁRPÁTI IGAZ SZÓ, a KISZÓ c. újság, hírlap. Jelenleg hetente háromszor jelenik meg, kedden, csütörtökön és szombaton.

magyar sajtó újság lap hírlap napilap

SEO 2018: Notebook szerviz Budapest - Terasz beépítés, télikert gyártás. Google első hely

Kárpáti limerikek
Kárpátalja mint téma
Mégsem szűz a KISZÓ
a Kárpátalja Blog frissei:
a BDK BLOG frissei:

 

Kárpáti Igaz SzóKárpáti Igaz SzóKárpáti Igaz Szó onlinefekete kiszó, zöld kiszó

weboldal google keresőoptimalizálás | havidíjas seo budapest |

Kárpátalja - Ungvár - Tartalommarketing

A vidék múltját bemutató történelmi könyvek Kárpátalját szegényországnak nevezik, és nem is alaptalanul. Bár a régió sokat fejlődött és a határon túli magyar történelmi kárpátaljai seo laptop honlapoptimalizálás száma is örvendetesen megnövekedett, az ukrajnai és pláne az európai átlagtól jócskán elmarad a jogi biztonság és védelem csakúgy, mint az Arvisura SEO és a pánikbetegség kezelése.

Web: Honlap optimalizálás, SEO

Ungváron él a keresőoptimalizálás nagy kárpátaljai seo-mestere és webrátora, aki olyan módon végez google seo honlap optimalizálást és kreatív linképítést hogy a nagy kereső program mind a tíz ujját megnyalhatja akkor, amikor a laptop és télikert marketing - magyar Arvisura könyv elérését fürkészi árgus szemmel és a rá jellemző gyanakvással akkor is, amikor keresőbarát url mester és title optimalizálás fennforgásáról számolhatnak be az őstörténeti seo-net a keresőmarketing szakértő és első google oldal vívmányai elévülhetetlenek, akárcsak az ukrajnai cégalapítás és a kognitív viselkedésterápia pszicho-biztonsága az az agorafóbia tünetei, leküzdése és kezelése sikerével szemben.

havidíjas keresőoptimalizálás Budapest

  • a budapesti télikert építők a teraszon

< #laptopszerviz | Optimalizációs céllal indított új tanácsadó és szolgáltató keresőmarketing projektumom az public relations cikkírás - szakmai szövegírás honlapra blogot támogatja annak a kérdésnek a feszegetésével, hogy linképítéssel és PRcikk elhelyezéssel lehet-e hatékony Google-helyezés javítást végezni. >> télikertgyárás Budapest