Címlap: Kárpátalja | | KÁRPÁTALJA magyar TÉRKÉP | VERECKEI hágó: honfoglalás emlékmű | Vállalkozás, cégek, szolgáltatók Kárpátalján

KÁRPÁTALJA BLOG (magyar nyelv, kultúra, könyvek) | Kárpátalja TELEPÜLÉSEI (névjegyzék) | Szállás, kárpátaljai utazás: falusi turizmus
Oldalam a kárpátalja és kárpátaljai magyarok keresőkérdésre általában az első 10 Google-találat között szerepel. Ha Ön hirdetést, felhívást vagy a saját honlapjára mutató linket helyezne el ezen a frekventált helyen: >írjon< | A még jobb Google-pozíciókkal rendelkező Kárpátalja Blogon szintén közzétehet hirdetést, felhívást, szakcikket - sokan olvassák!

Írjon, ha szeretné, hogy honlapja valamely kifejezésekre rákeresve előrébb kerüljön a Google találati listáin: optimalizált honlapok - mobilbarát megjelenés - egyedi keresőmarketing módszerek Google weboldal optimalizálás - első SEO-szakértő | Honlap-SEO: első link | net-seo: Weboldalak Google keresőoptimalizálás árak Kárpátalján

magyar kárpátalja térképEgy új Kárpátalja-portál - ékezetes internetcím alatt! - Ha olyan egszerű kérdésekre keresi a választ, mint hogy

- és ezeket felteszi a Google-keresőnek, akkor nagy valószínűséggel a www.kárpátalja.net portál adja meg a találati listán a választ úgy, hogy a weboldalt már meg sem kell nyitnia! Próbálja ki!

Az ÖN hirdetésének, logójának, bannerjének vagy az oldalára mutató linknek a helye >írjon<
 
A társoldalon hirdethet ebben a témában is: UKRAJNA: információk, hírek
Ukrajna régiói
 

ONLINE KÖNYVEK LETÖLTÉSE

online könyv

 

seo link

 

Hogy kell linket építeni? Hogy javítható a Google-pozíció?
 

Játék szabályok: ötlapos Texas Póker

Online póker kaszinó - linképítés és Rulett Budapest
Az ősi arvisura Kárpátalján

Lépésről lépésre Google honlap kereső optimalizálás és SEO linképítés

ayurvéda Bio búzafű tabletta
bdk blog
 
online Balla D. Károly
 

SEO - mobil mrketing sms kampány - télikert építés

honlapoptimalizálás

SEO - weboldal google linképítő keresőoptimalizálás

a seo-arvisura típusú linképítő




Balla D. Károly:

Magyar nemzeti limerik

Szent helyünk minékünk Verecke
bejárjuk hosszába-keresztbe
s mint hágót Árpádunk
minden nőt meghágunk
nyög belé a Kárpát-medence.

Az Ung-parti bulváron

Lakna bár úrfink szép Ungváron
nem lenne úrrá a lukvágyon
sok kis nő ajzaná
Kárpátok aljzatán
végig az Ung-parti bulváron. 

Husztnak romvára alatt

Megállt a nagy költő Huszt alatt
ahol én magamra húztalak.
Mi hívta Kölcseyt
idejét töltse itt?
Nem volt itt bordély,
                   csak puszta lak.

Kínálat és lehetőség

Pontos egy városka Beregszász
kurváknak létszáma kerek száz.
Nem bírja a tárcád?
Keress egy apácát
ha már csak imára erektálsz.

Egy ifjú szakinak

Várnézni elmehetsz Munkácsra
tövében rád vár egy kurvácska
ha mélyen bevered
neki a csapszeget
te lehetsz élmunkás luk-ácsa.

>>több limerik

Télikertek tervezése, gyártása

 

 

 

Kárpátalja - kárpátaljai magyarok

A mai Kárpátalja (Zakarpattye) Ukrajna dél-nyugati közigazgatási területe (megyéje), Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és Lengyelországgal szomszédos régiója. Területe 12 800 km2. Négyötöde hegyvidék, egyötöde alföld (beregi és ugocsai Tiszahát). Az itteni Kárpátok három nagyobb hegyvonulata: a Beszkidek és a Gorgánok a voltaképpeni földrajzi határon és a vízválasztón húzódnak, a megye középső és keleti részét foglalják el a Poloninák és a Vihorlát-Gutini hegylánc. A vidék délkeleti részére benyúlnak a Máramarosi havasok. Kárpátalja – és egyúttal Ukrajna – legmagasabb pontja a 2061 m magas Hoverla. Legnagyobb folyója a Tisza, továbbiak: Tarac, Talabor, Nagyág, Borzsa, Latorca, Ung. Legnagyobb tava a Szinevéri-tó. || Kárpátalja teljes népessége cirka 1 millio 250 ezer fő, a magyarok száma kb. 150 ezer (12 %) Megyeszékhely: Ungvár. Nagyobb városok: Munkács, Beregszász, Csap, Huszt. || Telefon előhívószám: (+380) 31

Részletesebb ismertetés:

A korábbi Szovjetunió és a mai Ukrajna legkisebb közigazgatási területét képező Kárpátalja négy történelmi magyar vármegye - Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros - területén (ill. azok egy részén) helyezkedik el, 12 800 km2-nyi területen, 1 millió 250 ezernél több lakossal. Ebből - a legutóbbi népszámlálások adatai szerint, kicsit kerekítve - 150 ezer a magyar nemzetiségű, ez Kárpátlja összlakosságának 12 %-át teszi ki. A kárpátaljai magyarok túlnyomó töbsége (közel kétharmada) a régió alfoldi részének falvait lakja. A sokáig egyetlen magyar többségű városnak számító Beregszász mára elvesztette ezt a státusát, a magyarok részaránya 50 % alá esett. Az ungvári magyarok hányada a város összlakosságának mindössze 7-8 %-át teszi ki, hasonló az arány Munkács esetében is.

Kárpátalját északról és északkeletről az Erdős Kárpátok (más néven az Észak-keleti Kárpátok) gerince határolja, a régió itt Ukrajna két szomszédos közigazgatási területével határos. Délről az ukrán-román, dél-délnyugatról az ukrán-magyar, nyugatról pedig az ukrán-szlovák államhatár zárja a mai Kárpátalja területét.

Nagyobb városai: Ungvár (Ужгород - Унгвар) (a közigazgatási centrum), Munkács, Beregszász, Nagyszőlős, Ilosva, Rahó, Szolyva, Huszt, Técső, Csap; legmagasabb hegycsúcsa a Hoverla (2061 m). Kárpátalja egésze az itt eredő Tisza vízgyűjtő területéhez tartozik, a folyó több helyütt a megye határfolyója. A legfontosabb jobb oldali mellékfolyók: a Tarac, a Talabor, a Nagyág, a Borzsa, és a Tiszába a megyehatáron túl a Bodrog közvetítésével ömlő Ung és Latorca.

Történetileg a vidék egy évezreden át Magyarországhoz tartozott1. Az első világháborút követően a trianoni békeszerződés nyomán a Csehszlovák Köztársaság kötelékébe került (1919. május 6.). Az első bécsi döntés értelmében 1938. november 2-án az Ungvár-Munkács-Beregszász tengely mentén az alföldi részt visszacsatolták Magyarországhoz, miközben a vidék főleg szlávok lakta hegyvidéki területe csehszlovák kézen maradt önálló közigazgatási egységként (Podkarpatska Rus). 1939. március 15-én a magyar csapatok elfoglalták Kárpátalja egészét, amely így 1944 októberéig újra Magyarországhoz tartozott. Ekkor a vidéket megszállták az ún. felszabadító szovjet csapatok és saját érdekterületükké tették, amit több hónap átmeneti állapot után aztán az 1945. június 29-én megkötött szovjet-csehszlovák szerződés szentesített. A vidéket 1946-ban az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Kárpátontúli területe néven az akkori Szovjetunió, vagy ha tetszik: Szovjet-Ukrajna legkisebb közigazgatási egységévé szervezték, s ez a státusa megmaradt egészen 1991. augusztus 24-éig. Ekkor a széthulló Szovjetunió romjain kikiáltják Ukrajna függetlenségét, s attól kezdve Kárpátalja ennek az új államalakulatnak képezi részét, hivatalosan továbbra is Kárpátontúli terület néven (Закарпатська область)

    1 Jelenlegi tudásunk szerint a vidék a magyar királyság megalakulása előtt nem tartozott szervesen semmilyen államalakulathoz, ugyanakkor a szláv kontinuitást bizonygató egyes kutatók szerint a mai Kárpátalja területe a Kijevi Rusz befolyási övezete volt, mások szerint a Nagy-Morva Birodalom részét képezte, és a honfoglaló magyarok az itt élő szláv népcsoportot leigázva nyertek életteret; ezen túlmenően az akkor itt élt szlávok és a mai ukránok (más nézet szerint: ruszinok, ruténok) között genealógiai azonosságot tételeznek fel, és erre alapozzák az ősi szláv földek ún. újraegyesítésének ideológiáját. E nézet tarthatatlanságát többször igazolták régészeti, antropológiai, néprajzi, etimológiai stb. adatokra támaszkodó vitacikkek, monográfiák, ám a Kárpátalja történelmét ismertető orosz és ukrán források mégis az utóbbi szemléletet követik. Két tisztázó szándékú magyar-ukrán tanulmánykötet:

Kárpátaljaiság  - Nehezen megragadható és ellentmondásos fogalom. A természetes, spontán (azaz nem szerepként értelmezett) kárpátaljaiságban egyaránt találhatók pozitív és negatív elemek. Ezek kialakulásában nyilvánvalóan szerepet játszott a származási, a történelmi-kulturális örökség, leginkább pedig az egymást váltó társadalmi struktúrák szocializáló hatása. Aki Visken találkozott már székelyes észjárású szófukar magyarokkal vagy a palóc nyelvjárást beszélő rátarti, vastagnyakú kálvinista nagydobronyiakkal, aki Munkácson megtapasztalhatta Zrínyi Ilona felmagasló várának már-már ingával kimérhető identitásmegtartó erejét, vagy aki ugocsai öregeket II. Rákóczi Ferencről kérdezett és meghallgatta a nagyságos fejedelem alakjához fűződő legendákat, aki megcsodált már beregi szőttest vagy hallott Szenczi Molnár Albert nyelvén zsoltározó gyülekezetet, annak elképzelése lehet a jó értelemben vett kárpátaljaiságról. Ellenben aki megtapasztalta, mondjuk, a beregszásziak fenn az ernyő, nincsen kas-mentalitását, a Felső-Tisza mentén élő vagy az ungvári magyarok szlávos kiejtését és „idegen” hanghordozását, aki „folklórfesztiválon” leginkább csak magyar nótákat és operett-dalokat tudott magnóra venni, aki „humorfesztiválon” spicces újságírók lapos jópofáskodását hallgatta, aki alaposabb szakmaisággal megvizsgálta, mi is kerül itt nyilvánosságra irodalom, képzőművészet, vagy akár tudomány címszó alatt, aki belelátott a kisszerű torzsalkodások bugyraiba, aki tapasztalta, az önszerveződő érdekvédelmi szervezetek az eredetileg kitűzött cél helyett milyen nemtelen eszközökkel kezdik a kárpátaljai magyarok érdekei helyett a saját hatalmukat védeni, akit fojtogatott a valós teljesítményt nyújtókkal szemben felmerülő gyanú és féltékenység, aki látta többre érdemes kezdeményezések sorát emberi kicsinyességek vagy a szervezetek önérdekű működése miatt elvetélni, aki tapasztalta, hogy a baklövések elkövetői soha nem saját hibáikra, hanem ezek szóvátevőire haragszanak, aki találkozott nova-bortól elbutult tekintetekkel és aki szembesült a közömbösség, az igénytelenség, a tájékozatlanság, az elmaradottság, a stupiditás minden fajával és fokával, az árnyaltabban értelmezi a kárpátaljaiság fogalmát, és nem téved nagyot, ha a provincializmus szinonimájának gondolja. Mindennek persze történelmi gyökerei vannak: be kell látnunk, hogy a régebbi századok során a Kárpátalja mai területét alkotó vármegyék (Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros) kulturális és civilizációs szempontból elmaradott peremvidéknek, provinciának, „sötét helynek” számítottak akkor is, ha egy-egy fényes elme itt is felragyogott. A huszadik században egymást követő hatalomváltások megzavarták az itt élők identitását, hagyományvilágát, értékrendjét; a magasabb rendű, értelmes és tartalmas élet lehetőségei helyett inkább csak a túlélés gyakran gyötrelmes, megalázó és gerincet roppantó csapdahelyzeteit kínálták. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az itt élő emberek az anyagi javakban sem dúskáltak soha és a civilizációs komfort sem adatott meg számukra, akkor Kárpátalját akár történelem mostohagyermekének is nevezhetjük. Szomorú tapasztalni, hogy ebből a szorongatott helyzetből a kárpátaljai magyarok akkor sem tudnak kitörni, ha egyszer-egyszer erre ritka lehetőségük adódik.

BDK oldala - általános ismertető| földrajz-népesség | történelem | kárpátaljaiság

Balla D. Károly

Nem vagyok azonos

Soha nem éreztem kisebbségi helyzetemet és „határon túli” státusomat hátránynak. Mindig inkább úgy tekintettem rájuk, mint egy sokismeretlenes egyetlenben az „adva van” kategória értékeire – nélkülük közelébe sem juthatnék a megoldásnak. Másnak más a készlete – az enyém ilyen, az enyém ez, ebből kell kiindulnom. Ha jól helyettesítem be a készen kapott értékeket a megfelelő helyre, akár még pontosabb, jobb képletet is kaphatok, mint azok, akik látszólag kedvezőbb adottságokból indulhattak ki.

Alkotó embernek meg éppen hogy javára válhat minden különleges, átlagostól, normálistól eltérő, periférikus helyzet. Igaz, hogy kevesebb benne a biztonság és kényelem, de hát ugyan nem a veszélyből és a gyötrődésből merít-e az, aki fest, komponál, ír.

Ahogy valamely élethelyzetről, ugyanúgy egy-egy térségről is a művészek egészen másként vélekednek, mint a sztereotípiákban gondolkodók. Ahol az utóbbiak a modern civilizáció tektonikus szakadékát, a komfortos világ végét látják, ahol kijelölnék a fejlettség és az elmaradottság, a szabadság és a bezártság közötti senkiföldjét, nos, ugyanarról a térségről az emelkedettebb elmék, poéták, piktorok, komédiások azt vallják, nincs izgalmasabb hely, mint az, ahol  kultúrák, nyelvek, vallások és nemzetiségek találkoznak – lehetőleg minél távolabb a hatalmi gócoktól. Ami másnak átkozott provincia, íróember számára lehet olyan sajátos intellektuális régió, amely ismeretlen dimenziókat nyit a mélységek és magasságok felé, lehetővé téve, hogy a lokális értékek alig pislákoló jelzőtüzei kirajzoljanak valami titkos kifutópályát a kozmikus gondolatok számára.

Ez pedig nem jelent kevesebbet, mint hogy kisebbségben élni, periférián élni, mezsgyelétet és peremlétet megélni: nagyszerű kiváltság.

Megélni – de nem beleragadni. Időben felismerni a provincia cuppogó sarát. Belelépni, átgázolni rajta – aztán elegáns mozdulattal lerúgni a lábunkról. Vállalva, hogy a benne caplatók emiatt a mozdulat miatt árulónak tekintenek.

Hosszú ideje már annak, hogy nem tudok azonosulni az olyanfajta kárpátaljaisággal, amely kollégáim többségének identitását meghatározza – és alighanem be is határolja. Bár nem kétlem, hogy a sérelmi magatartásból, a történelmi nosztalgiából és a közösségi sorsverés létélményéből táplálkozó alkotói habitus alkalmas keretet adhat egy hiteles életmű létrehozásához, mégis inkább a folytonos önismétlés elsekélyesedő példáival találkozom. Ha a mostohaság folytonos felpanaszolása és a mégis kitartás fogcsikorgató pátosza képezné a kárpátaljaiság legfőbb ismérvét, akkor én valóban nem tekinthetném magam kárpátaljai írónak – és szó se róla, korábban többször éreztem úgy, hogy szellemi értelemben már emigráltam innen.

Az erősebb nagyítású lencseüveg fókuszában azonban egy ideje más összefüggések rajzolódnak ki előttem. Ha eddig azzal fölényeskedtem, hogy „miféle gyökerek? – nekem szárnyaim vannak!” – akkor most higgadtan és megelégedéssel belátom: ezer kötelék fűz ehhez a földhöz. Vékony, csillogó nemesfém szálak, göcsörtös, durva légzőgyökerek – és a gravitáció érzékeny erővonalai. Ide fűznek. De rugalmasságra tanítottam valamennyit: ha akarom, a Holdig is elengednek.

 

Balla D. Károly

Én és a kárpátaljaiság

Régi iskolatársam nekem szegezi: igen vegyesen állok a kárpátaljaisággal. Időnként tudomást sem veszek róla, máskor szabadulni akarok tőle, rugdosom a lábamról, mint tyúkszart, igyekszem inkább a magyarság és a világ általános dolgai felé fordulni, megint máskor pedig élvezettel merülök el benne, mint nyű a bomló húsban. Felváltva vagyok hol közömbös, hol elutasító, hol érdeklődő. Olykor pedig mind a három egyszerre.

Leveleiben is írt néha hasonlókat nekem, de nemrégiben eljött, több száz kilométert utazott, hogy a rokonait meglátogassa, és hogy engem felkeresve a nagy igazságokat teátrálisan a szemembe mondja.

Harmincöt évvel ezelőtt ugyanabba az iskolába jártunk (ő jóval fölöttem). Később is tudtunk egymásról, hol családi, hol munkahelyi szálaink érintkeztek. Én felnéztem rá, mint már publikáló, „befutott” irodalmárra, ő pedig gyanúsan figyelgetett engem, mint karmait még nem eregető főszerkesztő-csemetét. Alighogy lediplomázott, felhagyott az írással, én pedig mire első verseimmel felhívhattam volna magamra a figyelmet, ő már egy másik országban élt.

Emberöltőnyi szünet után néhány éve az interneten bukkant rá az írásaimra, levelezni kezdtünk, a korábbi távolságtartó ismeretség után valamiféle virtuális barátságba keveredtünk. Így, ha közvetve is, de tanúja volt azoknak a szerinte kisszerű harcaimnak, amelyeket helybéli kollégáimmal vívtam. Látta, hogyan talált egymásra a két szándék: az enyém, hogy kifaroljak az akolból, és a bent maradóké, hogy engem kiközösítsenek. De mégsem tudtam teljesen elszakadni attól a közösségtől, amelyből vétettem – mondta Máté olyan széles gesztikulációval, hogy féltem, kiönti a kávéját –, mint bűnös a tett színhelyére, úgy térek vissza korábbi működésem porondjára, és ilyenkor hiába látszom fölényes és kárörvendő látogatónak, lelkem mélyén továbbra is oda tartozónak érzem magam, s bárhogy is pattogok, valójában újra s újra ugyanabba a sárba loccsanok vissza, amelyből nagy nehezen kikecmeregtem.

Mielőtt bármit is mondhattam volna erre, barátom még hozzátette, olyan vagyok, mint az az ember, aki nem hitt a közmondásnak, már kiöntötte a piszkos vizet, de tisztával még nem folyt tele a dézsája, így ahelyett, hogy végre lemosná magáról a szappanos habot, a víz kémiai és fizikai tulajdonságairól kezd értekezni, kárhoztatja a dézsát és a csapot, miközben hátán és combján vékony patakokban megered a szennyes lé.

Annyira tetszettek a messziről érkezett ember költői hasonlatai, annyira szemléletesnek éreztem a rólam festett képet, hogy fölöslegesnek tartottam a védekezést, inkább igazat adtam neki és helyeselni kezdtem, hátha lépést tudok vele tartani a láttatásban.

Valóban, itt állok ötvenévesen – kezdtem –, és még egy valamire való identitást sem tudtam magamnak összekaparni. Nincsen néven nevezhető világnézetem, híján vagyok a hazaképnek, nincsen tisztázott viszonyom a szülőföldhöz és annak népéhez, hiányoznak meggyőződéseim. Folyamatosan megtagadom a múltat, de nincsen megbízható jövőképem, csak billegek a jelen ingatag kötelén, mert úgy szabadultam meg minden kötelmemtől, hogy ezek megtartó erejét is elvesztettem. Hiába próbálok magasba emelkedni, mert amikor léghajómból kidobtam a terhessé vált konvenciók ballasztjait, akkor velük hajítottam a szülőföld fölötti légifolyosók térképét is, így többé nincsen esélyem sem arra, hogy a szilárd talajra visszatérjek, sem arra, hogy tépett zeppelinemmel bárhová is elérjek.

Tehetetlenségemben belekapaszkodom hát a mindennapi munkába – folytattam arcképem megrajzolását a barátoméhoz hasonló vehemenciával –, de valójában ennek sem láthatom értelmét, hiszen nagyzolva számtalanszor kijelentettem, hogy az irodalomnak nincsen célja (csak oka), így maga az irodalom vált számomra egyre belterjesebb öncéllá. Elszakadtam a valóságtól anélkül, hogy használható belső világot teremtettem volna magamnak. Ám túl büszke vagyok ahhoz, hogy ezt belássam, látszólag tartom magam az üresen kongó elefántcsonttoronyban, de amikor senki sem látja, mégis kiosonnék a megtagadott valóságba. Csakhogy ehhez már elvesztettem a képességemet, így hát marad a tétova ácsorgás a huzatos ajtóban, marad a semmibe révedő üveges tekintet és a szép lassan leépülő elme.

Barátomnak kis híján tátva maradt a szája, és sértődötten gyorsan másról kezdett beszélni, láthatóan rosszul esett neki, hogy ilyen rosszakat mondok hajdani kedves iskolatársáról.

Találkozásunk óta velem nem levelezik, de rákapott Évára. Túlzottan elismerő kritikákat írogat a novelláiról, könyveiről, de minden dicséretét Wass Alberttel kezdi; ez épp elég ok arra, hogy elhúzzuk a szánkat. Pedig Máté igen széles körűen tájékozott ember, ért az művészet minden ágához, nyelveket beszél, a műveltsége világirodalmi. Van azonban néhány mániája, amelyektől nem tud szabadulni. Az egyik éppen Wass Albert, aki, érthetetlen okból, olyan szerepet tölt be nála, mint rossz táncosnál a kályha: csak innen tud elindulni. A másik gyengéje, hogy nem képes kárpátaljai nosztalgiáján felülemelkedni. Pedig bő negyedszázada annak, hogy elköltözött, s mégis, ha bármi is boldog legénykorának a városára emlékezteti, azonnal ellágyul. Elég egy név, egy helyszín, egy hangulat – és Éva novelláiban bőven akad ilyesmi –, azonnal révedezni kezd, felidézi a hatvanas-hetvenes évek eseményeit, az ungvári aranyifjakat, akik számára a társadalmi lázadás netovábbja az volt, ha alaposan berúgva Szolzsenyicinről beszéltek. Most sorra veszi az akkori fiatal értelmiségieket, írókat, festőket, zenészeket, micsoda tehetségek, milyen formaművészek, mekkora újítók voltak, mindegyikükről van pár magasztaló szava, de mielőtt égbe menesztené őket, sorra azt is leírja róluk, hogy mi lett belőlük. Az egyik elitta az eszét, a másik bűnözők társaságába keveredett, a harmadik életét a rossz házasság tette tönkre. Egyik társuk öngyilkos lett, egy másikat teherautó gázolta halálra a járdán, és akadt, akivel a korán jött infarktus végzett. Az életben maradottak közül kettő úgy nem vitte semmi, hogy kivándorolt, négy meg úgy, hogy itthon maradt.

Magát sem kíméli ilyenkor, felmondja négy házassága keserű történetét, elmeséli, pap-gyerek létére hogyan lett újságíró a kommunista lapnál, s hogyan rúgták ki botrányai miatt. Az egyetemet mégis befejezte, de a tudományos karrierhez nem volt sem a feneke elég kemény, sem a lelke eléggé simulékony, kudarc érte kudarc után, s amikor már nagyon összecsapni látszottak fölötte a hullámok, hát odábbállt egy országnyival. Ott végül főiskolai tanárkodásig vitte, de az új házasság és a mindennapok hajtása szépen ki is vette az erejét. Egészsége is megtört, a mája megelégelte az alkoholt, leszázalékolták, a felesége külön költözött, ő pedig unalmában újrafordítja az Ulyssest. Ha végez egy oldallal, lemegy a kocsmába, itt hányja-veti meg a magyar sorsverést a nálánál semmivel sem boldogtalanabb törzsvendég-társaival.

Az élete beszivárog a könyvkritikáiba, amelyek egyszer csak átfolynak magánlevélbe, mint ahogy nosztalgiázó visszaemlékezései is gyakran észrevétlenül csapnak át recenzióba. Nem is lehetne tudni, melyik-melyik, ha az utóbbi nem kezdődne menetrendszerűen Wass Alberttel.

Utoljára arról számolt be, előadást tartott a helybéli gimnazisták nyári táborában a kortárs amerikai irodalomról. Pontosabban, ahogy írja, az amerikai művészi felfogásról és irányzatokról, a hiperrealizmusról és a miszticizmusról, a new age-ről és a pop-artról. Diákat is akart vetíteni, de mivel elviselhetetlen forróság volt a zárt térben, meg kellett várniuk, amíg a szabadban besötétedett. A projektor fényére odarajzottak minden rendű és rangú éjjeli röppentyűk, egypár ráégett az izzóra, objektívre, a többi úgy ragyogott a pászmában, mintha valaki szikrákat szórt volna marokszámra. A szilvafáról alálógatott vetítővászon enyhén libeget az esti szélben, így aztán szépen hullámzottak a Warhol-képek, lélegzett és sziporkázott az egész. Soha jobb spontán performanszt.

 

Balla D. Károly

Szemben a gesztenyékkel


Éva a lehgszebb ungvári temetőben, a Kálvárián járt délelőtt és hozott nekem onnan négy gesztenyét. Nagyszüleim és Pali bátyám sírjára is tett néhányat. A gesztus meghatott. Talán éppen elérzékenyülésemet leplezendő kérdeztem meg tőle délután, kezdhetem-e ezzel a mondattal a tervezett blogbejegyzésemet: „Éva ma hozott a temetőből néhány vadgesztenyét a síromra.” Merthogy cinikusnak látszani talán még mindig jobb, mint meghatódásra és nosztalgiázásra hajlamos öregembernek, aki könnyeit törölgetve idézi fel régvolt őszök emlékét. Igen: sokkal inkább a kínos-ironikus szembenézés, mint a szépítő nosztalgia… Amikor még, mi fiatal írók-költők mind együtt... ésbközösen... és lelkesen... hogy majd felemeljük...

A vidékhez köthető kollektív emlékeim feletti nosztalgiázás már csak azért sem lenne illő részemről, mert lassan emberöltőnyi ideje annak, hogy először szögeztem le teljes határozottsággal: elvi-szellemi értelemben én már voltaképpen emigráltam Kárpátaljáról és soha többé nem akarok részt venni az itteni magyar kulturális életben. Amelynek pedig egyfajta gerjesztője, mozgatója, talán valamilyen szinten motorja voltam. De addigra véglegesen megromlott kapcsolatom a helybéli kollégákkal, eltávolodtam tőlük és mindattól, amit képviseltek, ők pedig néhány erőteljes lökéssel felgyorsították ezt a folyamatot, talán hogy elmondhassák: ők közösítettek ki. Pedig akkor már nem volt honnan… 2002-ben mégis megtörténhetett a „hivatalos” szakítás is egy elnöki poszt megszüntetésével (részükről) és egy kilépéssel (részemről) – ezzel a formális kötelékek is megszűntek. Attól kezdve, tehát 11 éve egyetlen itteni magyar szervezethez, csoporthoz, intézményhez sincsen semmilyen kötődésem.

Ugyancsak ebben a két-három évben került sor néhány emlékezetes magyarországi szakmai rendezvényre – ezeknek én meghívott előadója voltam és ott elmondott szövegeim kimerítették a soha meg nem bocsátható bűn kategóriáját – csakúgy mint az irodalmunkról és az itt megjelent könyvekről ez idő tájt megjelent néhány írásom (Hagyomány vagy klisé, Újraközlő irodalom, Valóságpróza és látszatvalóság, Félmúlt, féljelen, féljövő).

No és persze: ekkoriban lettem internetes ember és buzgó blogger, s ebbéli működésemmel is sok kozmopolita borsot törtem a lokális elszigeteltséget védelmezők orra alá…

Mindezen már régóta nem rágódom – de ha egy-egy akkori levél vagy naplóbejegyzés valamiért képernyőmre kerül, akkor azért gyakran újra végigpörgetem a fontosabb epizódokat, mert évente változik, árnyalódik az összeálló kép. Régóta azt gondolom, hogy ami történt, jól történt. Ez akkor is így van, ha eleinte csodálkoztam azon, a személyes barátságoknak (?) vajon miért kell megszűnniük az irodalmi felfogások különbözősége miatt. Ma már azt is teljesen rendjén valónak tartom, hogy az utóbbi 6-7 könyvemről nem hogy kritikát vagy ismertetést sem közölt egyetlen kárpátaljai orgánum sem, hanem még a puszta megjelenés tényét is elhallgatták. Így van ez jól – bólogatok évek óta.

Amit viszont minden kép-összerakás után másként gondolok, az a következő.

Hol arra jutok, talán mégsem kellett volna ennyire kérlelhetetlennek lennem. Csínján kellett volna bánnom az iróniával, s lehettem volna sokkal elnézőbb-belátóbb. Tudnom kellett volna, hogy kritikáim kívülről olybá festenek, mintha magamat mások fölé helyezném, mintha azért mutatnék rá mások gyöngéire, hogy a magam erényeit kiemeljem. Tudnom kellett volna, hogy éles önkritikámat és gyilkos öniróniámat az érintettek nem veszik észre a maguk sérelmei miatt. Tartózkodnom kellett volna tehát a kényes témáktól és a kemény hangtól.

Hol meg arra hajlok, hogy ezt mondjam: túl sokáig húztam a rétest. Már a 90-es évek elején látszott, hogy nem lesz ebből a mi irodalmunkból énekeshalott. Mégis cirka tíz esztendőn át rengeteg energiát, időt, munkát öltem abba, hogy lapokat, kiadót, alapítványt tartsak fenn, rendezvényeket szervezzek. Miért is? Mert bíztam a felívelésben? S nem azért, mert a magam szerepét ebben láttam kibonthatónak? Mert kevés volt nekem az íróság, főszerkesztő és kiadóvezető is akartam lenni? Nem illene itt és most bevallanom, hogy abban a tíz évben, végig a 90-es években elvtelenül elnéző voltam és csak azért siklottam el gyengeségek felett, csak azért fogadtam el a nívótlanságot, hogy ne kelljen belátnom: nincs mit főszerkesztenem? Nincs igazán értékes könyv, amit kiadhatnék? Nincs érdemleges teljesítmény az odaítélt díjak, a megtartott könyvbemutatók, estek, irodalmi szalonok mögött? Nem voltam bűnösen önző, amikor magam is fenntartottam a látszatot, mintha lenne mindaz, ami nincs?

És nem követtem-e el azzal valóban megbocsáthatatlan bűnt, hogy amikor felismertem a király meztelenségét, akkor ezt világgá kiáltottam ahelyett, hogy szép csendben elsomfordáltam volna, hiszen tíz éven át magam is abból profitáltam, hogy szép ruhát hazudtam rá?

Mivel kell hát jobban elszámolnom? Hogy eleinte nem voltam eléggé szigorú – vagy hogy utólag túlságosan is az lettem?

Ilyesmik jutottak ma eszembe. Szembenézve a gesztenyékkel.

BDK oldala - általános ismertető| földrajz-népesség | történelem | kárpátaljaiság

régi képeslapok - ungvár

Színezett fotók, postai képeslapok, archív fényképek. Különösebb szorgalom és szenvedély nélkül, de egy ideje gyűjtögetem a háború előtti Ungvár képeit: ha valahol ilyenre bukkanok, általában lementem. Össze is állt egy egészen szép, de egyelőre sem időrendben, sem pedig téma szerint nem rendezett kollekció. Javát még régebben elhelyeztem egy „üres” weblapomon – meglehetősen kezdetleges formában. Most alaposan kicsinosítottam az oldalt, bekötöttem rendszerembe, feltettem rá a városhoz kapcsolódó néhány szövegemet, továbbá sok linket – és jó pár újabban talált képet is. Íme, így fest a cirka 60 képet bemutató honlap, egy kis ízelítő a kárpátaljai magyarok kedves városáról: Ungvár – Ужгород - Унгвар - Ungvár város, Uzhhorod

Ufó Kárpátalján 1903-ban

A számos szavahihető szemtanú által megerősített hiteles tények szerint a Polonina kies hegyei közt elterülő kis rétoruszin faluban mindössze néhány száz rutén erdőmunkás élte szorgos mindennapjait. Karácsony közeledtével béke honolt a Kárpátok zordon csúcsai között. A falu görög szertartású katolikus épp a köztiszteletben álló Petrovszki család portája mellett haladt el hazatérőben egy beteglátogatásról, amikor földbe gyökerezett a lába: vakító világosság zuhant alá a magasból és templom keresztje szinte lángolni kezdett a fényességtől.

Új könyv: Zsidók kárpátalján

A zsidóság történelme és kultúrtörténete szempontjából az Északkeleti-Kárpátok vagy Északkeleti-Felvidék sajátos egységet mutat, így a kárpátaljai zsidóság múltjának a feldolgozása és egyedi vonásainak a tanulmányozása és bemutatása nagyban hozzájárulhat nem csupán a korszak pontosabb megismeréséhez, hanem ahhoz is, hogy a térség nemzeti, vallási, etnikai csoportjainak az együttéléséről és ezen belül a kárpátaljai zsidók sorsának alakulásáról tisztább képet kapjuk. 

Az e témakörben született tanulmányokat foglalja egységes egészbe az MTA Társadalomtudományi Központjának Kisebbségkutató Intézetében készült átfogó kötet, amelyről részletesebb ismertetés a címre kattintva olvasható.

Balla D. Károly weboldala. Kárpátalja ma az 1991 óta független Ukrajna dél-nyugati régiója. Területe 12 770 km2. Székhelye, központja a megyei jogú Ungvár. A kárpátaljai magyarok lélekszáma kb. 150 ezer, részarányuk a megye összlakosságában cirka 12 %. A terület egyéb nevei is használatosak voltak a történelem során, illetve politikai nézőpont szerint mind a szovjet, mind az ukrán érában a védeket Kárpáton túlinak nevezték; lásd még: Kárpát-Ukrajna - Kárpátontúli terület - Zakarpattya. Ruszinszko, Podkarpatszka Rusz, Zakarpatszkaja oblaszty, Felső-Tiszahát. Kárpátaljai magyarok - határon túli magyarság - kisebbség, magyar nemzetiség - Ukrajna - történelem - Tisza - Magyarország - Az orosz-ukrán háborús konfliktusok óta a Kárpátaljai magyarok száma kb140 ezer fő lehet - és rohamosan csökken
Kárpátalja - linkek
Kárpátalja KultBlog
A magyar irodalom kérdései Kárpátalján
Kárpátalja magyar lapja: Kárpáti Igaz Szó
Kárpátalja blogtéma
Kárpátalja magyarul, ukránul - könyv
Nyelvpolitika, államnyelv Kárpátalján - Csernicsko
Vereckei honfoglalási emlékmű + fotók
Különlegességek:
Vérszívó Csupakabra tombol Kárpátalján
Ufó-járás Kárpátalján
Arvisura Kárpátalján
Kárpátalja különleges nevezetességei (UFÓ, Arvisura, Csupakabra)
Kárpáti limerikek
Kárpátalja vers, BDK
a Kárpátalja Blog frissei:
a BDK BLOG frissei:

Egy új projekt:

KÖLCSÖNHATÁSOK
berniczky bdk

 

ősi linképítő arvisura pánsíp, honlap-google

 

 

 

 

stat


Kárpátalja - kárpátaljai magyar kultúra

Történelem, földrajzi fekvés, népesség, infók, érdekességek

Kárpátalja Ukrajna nyugati, dél-nyugati régiója, megyéje, az ország legkisebb közigazgatási egysége. Területe 12 800 km2. Megyeszékhely, közigazgatási , kulturális és gazdasági központ: Ungvár. Más elnevezések: Kárpát-Ukrajna, Kárpátontúli terület, Zakarpattya. Felső-Tiszahát. Kárpátaljai magyarok száma: 150 ezer. Szófelhő: kárpátalja, kápát-alja, a kárpátok alja, karpatalja, kárpátaljai, magyar, magyarok, népcsoport, nemzeti kisebbség, magyar etnikum, nemzetrész, felvidék, önrendelkezés, autonómia, Tisza-menti járás, szavazókörzet, kmksz, umdsz, kárpáti, terület, történelem, ungvár, beregszász, ukrajna, régió, verecke, történet, munkács, emlékmű, linképítés, keresőoptimalizálás, honlap, optimalizálás, bökényi dupka györgy, google-optimalizált weboldal, arvisura-seo. - Kárpátalja jogi-közigazgatási státusa nem változott a 2013-2014-es ukrajnai forradalom (vagy legalábbis kormánybuktatás) után. A Krím elszakadt Ukrajnától és sokan felvetetették, hogy Kárpátaljának az egésze vagy legalább alföldi része szintén elszakadhatna Magyarországhoz csatlakozva. Ennek az elképzelésnek természetesen semmilyen politikai realitása nem volt - és várhatóan még évtizedekig nem is lesz. És ebben nem csupán Ukrajna "ragaszkodása" játszik szerepet, hanem az is, hogy Magyarország semmilyen értelemben nincs felkészülve egy ilyen csatlakozással járó problémák kezelésére.

Google Kereső optimalizálás - SEO | | játék casino budapest kaszinó | kaszinókban póker texas játék | | könyv: Arvisura és ayurvéda
milyen linképítő seo-módszerek vannak a google-helyezések javítására a pingvin után a honlapoptimalizálás terén? | seo-marketing