a Kárpáti Igaz Szó az igényes és érzékeny szerzők számára
nem jelent vonzó publikációs lehetőséget
<< az UngParty Manzárd archívumából | az 1996-tól a blogolási korszakom kezdetéig írt naplójegyzetek 2002-ben kerültek fel ma már nehezen elérhető honlapomra. Ez itt nagyrészt újraközlés 20 év távlatából.
1999. december
Felkérés a Kárpáti Igaz Szótól
A hivatalos körlevélben, melyet vélhetőleg minden számba jöhető kárpátaljai magyar írónak elküldtek, kifejtik, hogy a jövőben szeretnék a lapban újra honossá tenni az első közlésű szépirodalmi közleményeket és a nívós publicisztikai írásokat, melyek folyamatos küldésére ezúton felkérik az érintetteket.
Nekem elég súlyos fenntartásaim vannak a lap művelődési rovatának a működését illetően, sőt, egyáltalán nem értek egyet az újság „kultúrpolitikai” szemléletével (vagy inkább annak hiányával), de – bizonyítandó hajlandóságomat a konstruktív együttműködésre – küldtem közlésre egy esszét, a levélre pedig részletesen reagáltam, nem hallgatva el kételyeimet sem. Többek között ilyesmiket írtam:
»
A magam részéről nagy örömmel támogatom a lap azon elhatározását, hogy a hosszú évek óta fennálló gyakorlaton változtasson, és szívesen küldök majd rendszeresen írásokat (már most is mellékelek egyet), de ezzel együtt szeretnék néhány kérdést feltenni, illetve bizonyos aggályaimnak hangot adni. Éspedig:
- A felkérő levélben szerepel az önbíráló megjegyzés, mely szerint a lap elismeri, hogy az említett anyagok – idézem – „különböző objektív és szubjektív okok miatt” szorultak háttérbe. Ezzel kapcsolatban tisztelettel kérdezem, hogy vajon megváltoztak-e a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségében ezek az objektív és szubjektív tényezők? Ha igen, akkor van esély a változtatásra. Ha azonban – mint sejtem – nem, akkor minden marad a régiben és néhány erőtlen próbálkozás után a dolog annyiban marad, mint ahogy a szerkesztőség akkori vezető által megszüntetett Új Hajtás után indított irodalmi oldalak is […] épp emiatt – szerkesztőségi objektív és szubjektív okok – voltak kudarcra ítélve.
- A dolog ugyanis eddig sem a szerzők passzivitásán, hanem a t. szerkesztőség hozzáállásán múlott. Öreg hiba például azt hinni, hogy elegendő egy (még csak nem is személyre szóló!) körlevélben felkérni a szóba jöhető szerzőket, és akkor majd érkezni fognak a jónál jobb anyagok. Bármilyen hihetetlen, az írókkal és írásaikkal foglalkozni kell, ami sokrétű tevékenységet és nem kevés munkát jelent. Ennek elvégzéséhez szaktudásra, szerkesztői koncepcióra és a munka elvégzéséhez bizonyos emberi kvalitásokra egyaránt szükség van. A KISZó művelődési rovata híján van ezeknek az adottságoknak.
- Ahhoz, hogy az írók ebben a munkában szívesen részt vegyenek, ahhoz az is szükséges, hogy a lap a szerzők számára elfogadható, nekik tetsző „kultúrpolitikát” folytasson. A lapnak érzékenyen oda kell figyelnie az irodalmi élet eseményeire, ezekről súlyuknak megfelelően kell beszámolnia. Ismernie kell az írókat, figyelnie kell a könyv- és lapkiadást, az arra méltó publikációkról érdemi recenziókat kell közölnie, a gyenge teljesítményeket pedig illő bírálnia. Egyáltalán: valamilyen elfogadható értékrendet kell kialakítania – és ehhez kell partnereket találnia. A Kárpáti Igaz Szó sajnos ezeknek a kívánalmaknak egyáltalán nem felel meg:
- az irodalmi és kulturális életről szóló tudósítások tökéletesen esetlegesek
- fontos eseményekről időnként szó sem esik, míg jelentéktelenekről külön információk, anyagok jelennek meg
- egyes írók komoly sikereit elhallgatják, másokéiról beszámolnak
- bizonyos publikációk visszhangot kapnak – másokról nem vesznek tudomást
- a szerkesztőség nem megy utána a dolgoknak, hanem megvárja, amíg a dolgok „házhoz jönnek”, pl. az író beviszi új könyvét vagy információt küld arról, hogy valahol díjat nyert
- ha az önérzetesebb szerző ezt nem teszi meg, akkor hiába várja, hogy a szerkesztőség keresse őt.
- Az írók többsége számára nem közömbös, hogy milyen környezetben, milyen publikációk társaságában jelenik meg írása. Magára valamit adó szerző nem feltétlenül érez késztetést, hogy olyan orgánumban adja közre novelláit vagy verseit, amely – például – csoportszex-hirdetéseket közöl („fiatal házaspár keresi azt a kemény és méretes fiatalembert…”), vagy amely heteken át túllihegő kampányt folytat az egyik elnökjelölt mellett. Egy közéleti lap profiljába persze beletartozhat az ilyesmi, de ez esetben ez a lap nehezen várhatja el az íróktól, hogy ide adják anyagaikat akkor, amikor sokkal színvonalasabb helyet is találhatnak írásaiknak.
- Apróságnak tűnik, de a szerzők érzékenyek a megjelenés formai színvonalára is. Amióta egy szonettem sorait a keskeny tördelés félbetörte (így a szonett-formát felismerhetetlenné tette), azóta én nem adtam a KISZónak verset. (Holott most, karácsonyra is kértetek. A szerkesztőség azon „fáradozása”, hogy új verset szerezzen a karácsonyi számba, látható, hogyan sikerült: újraközlésre került Fodor Géza 1984-ben írt, azaz épp 25 éves verse, amely már kötetben is háromszor megjelent: Erdőn, mezőn gyertyák, Intermix, 1992. 13. oldal; Fodor Géza Fenyvesek árnyékában, Hatidik Síp–Mandátum, 1997, 49. oldal, Nézz töretlen homlokomba, Intermix, 1994, 73. oldal.) […] – Nos: vajon megvannak-e az „objektív és szubjektív” feltételek ahhoz, hogy a versek ízlésesen betördelve, a novellák mondjuk grafikusok munkáival illusztrálva legyenek, egyáltalán: a szépirodalmi anyagok a nekik kijáró figyelemmel „gondozva” legyenek?
- Végül, de nem utolsó sorban, a „szerény tiszteletdíj” és az „eddig meg nem jelent” írások problematikája. A fentiekből talán kiderült, hogy véleményem szerint e percben a Kárpáti Igaz Szó az igényes és érzékeny szerzők számára nem jelent vonzó publikációs lehetőséget. Ha ez ráadásul megalázóan alacsony (nem pedig szerény!) tiszteletdíjjal jár együtt, az csak ront a helyzeten, és aligha várható el a szerzőktől, hogy írásaik első közlésének jogát gyakorlatilag a gépeltetés költségéért adják el. […] Mindazonáltal még a leganyagiasabb szerző is szívesen publikál akár ingyen, ha a megjelenés erkölcsi és szakmai sikernek számít. Ha a KISZó sem ezt, sem amazt nem tudja nyújtani, akkor a kezdeményezésnek nem jósolok fényes jövőt: alig hiszem, hogy erre a körlevélre reagálva most majd mindazok friss írást küldenek, akiket az Igaz Szó hosszú évek elriasztó magatartásával leszoktatott arról, hogy itt publikáljanak. (És hát bárki felteheti a kérdést: ha újra lehet közölni egy agyonpublikált Fodor Géza-verset, akkor másnak miért kellene komolyan venni azt, hogy „eddig meg nem jelent” írást küldjön, mint a felkérő levélben áll?”
«
Tettem még néhány konkrét javaslatot arra nézve, hogyan érhetnék el tétován kitűzött célukat, ajánlottam például, hogy indítsanak újra önálló irodalmi oldalt vagy akár mellékletet és kérjék fel Nagy Zoltán Mihályt a szerkesztésére.
No, kíváncsi vagyok… Mint ahogy arra is, leközlik-e esszémet.
[Utólagos betoldás a fentiekhez 2006-ból:
Nem közölték. Ehhez képest nem sokkal később a lap egyik vezetője nehezményezte, amiért nem itthon jelentettem meg Kárpátaljáról szóló kritikus hangnemű írásaimat… Egyébként fenti levelemre nem válaszoltak, javaslataimra semmilyen módon nem reagáltak. Így még jó ideig tartott az a 1991-től kialakult helyzet, hogy a Kárpáti Igaz Szóval kölcsönösen nem feleltünk meg egymásnak. Ebben mindössze Kőszeghy főszerkesztői kinevezését követően állt be egy 13 hónapos intermezzo, amikor 12 év szünet után újra adtam írást a lapnak. Azóta se.]
[Betoldás újraközléskor: A rövid intermezzo idején, 2003-ban és 2004-ben megjelent írásaimat itt gyűjtöttem egybe: Kiszó-2003-2004.]
Könyvbemutatóm Budapesten
Novemberben megjelent eddigi legvastagabb kötetem. [Halott madárral, Pro Pannonia, Pécs, 1999.] Talán egyben a legszebb és legjelentősebb is: válogatott verseim.
Decemberben megtartottuk a kötet bemutatóját is, ezúttal az Anyanyelvi Konferencia (pontosabban mostani nevén a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) irodájának előadó-termében. Pomogáts nyitotta meg az eléggé szűk körű találkozót (azért annak nagyon örültem, hogy kedves barátaim közül többen is el tudtak jönni), számomra igen hízelgő összehasonlítással Tőzsér és Tolnai Ottó költészetéhez hasonlította az enyémet, legalábbis annyiban, hogy verseimmel kiléptem a számomra adatott közegből, és témaválasztásomban, stílusomban nem annyira a lokális jegyek, hanem az általánosabb emberi viszonylatok megragadására és univerzalitásra törekszem.
Amikor itthon készülődtem a bemutatóra, sokat gondolkoztam azon, ha majd felolvasásra kerül sor, mely verseimet válasszam a kötetből. Végül arra a gondolatra jutottam, hogy egyiket sem. Inkább azzal szórakoztatom majd a közönséget, hogy beszélek azokról a verseimről, amelyek semmiképpen nem kerülhettek volna bele a válogatott kötetbe. Elő is vettem még itthon azt az iratgyűjtőt, amelyben zsengéimtől kezdve időrendben sorakoznak a régi, eredeti kézirataim, és cédulával megjelöltem azokat, amelyekre ma a legkevésbé lehetek büszke. A nagyon korai szerelmes versek után következtek a politikai-ideológia rémségek, beleértve a Lenin-versemet és a Szabad Európa Rádió ellen írtat is. Mindegyikhez kis magyarázatot is fűztem, beavatva a hallgatóságot keletkezésük körülményeibe – és persze nem hagyva ki a lehetőséget, hogy magamon ironizáljak. Ahogy láttam, a közönség egy része kifejezetten élvezte kis mókámat, egy másik része ellenben teljesen értetlenül fogadta.
Két szépséghibája azért volt a rendezvénynek. Egyik, hogy a kiadóm, Szirtes Gábor, szándéka ellenére nem tudott feljönni, a másik, hogy miután megtartotta kis bevezetőjét, nemcsak Pomogáts távozott elnézést kérve, hanem a házigazda Komlós Attilának is a szomszédos irodában akadt tennivalója. Így a közepétől voltaképp én magam vezettem le a velem való találkozót. Ezt komolyan csináltam, időnként szót adtam magamnak.
Az UngBereg Alapítvány honlapja
Az első kárpátaljai magyar kulturális honlap
Kolos segítségével elkészítettem az UngBereg Alapítvány honlapját, két hónapja már elérhető az Interneten. Amellett, hogy saját munkánkat bemutatjuk (és népszerűsítjük), én szeretném amolyan kis kárpátaljai magyar kulturális adattárrá fejleszteni.
Mostanra már ezernél több (!) adat van fenn (könyvlisták, bibliográfiák, publikációs listák, címtár stb.), ezek között íróink személyes oldalát is szeretném elkészíteni. Egyelőre csak az enyém, az Éváé és a Fedinec Csilláé készült el – azért éppen az övé, mert ő azonnal reagált a felkérésemre, és másnap küldte a kész anyagot. Csernicskóéktól, Bagutól, Pócstól, Lengyeltől van konkrét ígéretem (ők már készítik), Penckóék egyelőre időhiányra hivatkozva lemondták. Ezeken a személyes oldalakon a fontosabb elérhetőség (cím, tel, mobil, E-mail) szerepel, a rövid szakmai életrajz (ebben: a díjak, elismerések), az önálló könyvek jegyzéke és fontosabb publikációs lista. Az egyetlen kérésem a felkértek9felkérendők felé az, hogy az írótársak maguk készítsék el a szöveget és adják át nekem digitális formában (hogy beszednem azért mégse kelljen). Jöhet floppyn vagy E-mailen. Én ezt feldolgozom, megszerkesztem a weboldalt és felteszem az Internetre. Aki erre vállalkozik, az saját Internet-címet is kap tőlem, azaz az ő oldala nemcsak az UngBereg fő oldaláról érhető el, hanem közvetlenül is lehívható, persze csak a megfelelő helyről.
Ez az első magyar kulturális honlap Kárpátalján. Illetve dehogy Kárpátalján! A VILÁGHÁLÓN!
Kiegészítés (2020. jan.): Az akkori, 1999-es honlapról nincs képem, sem lementett változatom. Első közleménye ez volt: Közhasznúsági jelentés, 1999 – Nyilatkozat a magyar állampolgárok 1998. évi személyi jövedelemadója 1 %-ának felhasználásáról (kemény 24 ezer egyszáz Ft-ról volt szó!). A site fojamatosan fejlődött, bővült, és mindig csak legújabb változata volt gépemen. Tárhejet eleinte gyakran váltogattunk (előbb az Extra, a Nexus, majd a Webjump nevű ingyenes szolgáltatók szerverén futott). 2000 legvégén az UngBereghez közvetlenül kapcsolódó oldalakon kívül elindult a netPánsíp digitális irodalmi fojóirat. A rendszer 2001-ben kulturális webmagazinná fejlődött számos önálló alegységgel. Ijen alrendszerré vált ekkor maga az UngBereg Alapítvány honlapja, amejről már van hiteles lementésem 2001 elejéről (talán február 28-i állapot). Figyelem! A linkek java már nem működik, az adatok nagy része elavult.
Egy kiemelt közlés a honlapon
Az UngBereg és a Pánsíp elsősorban nem a pályázati úton elnyerhető (a határon túli magyarság felé irányuló) támogatásokra építi tevékenységét: több esztendeje (1997 óta) nem nyújtunk be pályázatokat az Illyés Közalapítványhoz és (1995 óta) a magyar kulturális minisztérim könyvtámogatási keretéből sem igyekszünk forrásokat szerezni kiadványaink megjelentetéséhez. (E magatartásunkat a Kárpátalján működő „szűrők”, ún. alkuratóriumok tevékenysége és illetékessége elleni csendes tiltakozásnak szánjuk.)
