Sokadik ősz, Kihűlőben

A tiszteletpéldányt még nem kaptam meg,  de a neten már fent van a Forrás első idei számának az anyaga, közte az én két szonettem, közreadom hát itt is. Ez egyben az első idei publikációm (a tavalyiakat lásd).  Az időzítés persze nem a legjobb (a Forrásnál elég nagy az átfutási idő), de az őszi merengések talán mindenkor érvényesek, főleg angol típusú szonettekben:

Sokadik ősz

szobádban fény de árnyék nem vetül
kontúrtalan a rezge pillanat
s a füst csomóba gyűlik legfelül
a frissen festett mennyezet alatt

egy könyv a régi helyét megleli
de polcra nem talál a kerge múlt
csillár körül keringhet reggelig
röptére pók les mozdulatlanul

bent húr szakad s a bűnre kész morál
magát feszíti túl az ablakon
hol nincsen hit s a ráérős halál
ólálkodik mint tiltott alkalom

ily képeket rak össze bűvös őszöd
de nem hiszed már úgy mint legelőször

Kihűlőben

mit rejthet még az őszidő karátja
mit zárhat jégbe érkezőn a fagy
és hol feneklik meg a lékelt bárka
ha minden érzés szárazzá apad

ha csak homályt lát már dioptriája
hová vetül az egyre tompább fény
és mindezekről mit mond majd a fáma
ha bűnre vált az egykor fess erény

nem szépít semmit meg a tűnt idő
csak ronthat minden elmúlt ékességen
nagy hősi lépteken a gaz kinő
mi tegnap volt az mára réges-régen

az őszidő már napról napra zordabb
a múlt fakul és egyre hűl a holnap


több vers
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?