A megfejtés már olvasható! || Újra műcímekkel játszunk! A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | PONTVERSENY | Ludus csoport | 50 fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a nyár kezdetéig heti 2 feladvánnyal jelentkezem. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-felhasználók küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A játék öröme elsődleges, de pontverseny is zajlik, és a legeredményesebb megfejtők az összesítés után könyvjutalomban részesülnek: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Itt a
Hónap: 2014 április
Asszociálj! -20
A 20. feladvánnyal egy időre lezárom a „halmazos” fejtörőket. Az első 10 fordulóban műcímekre asszociálhattunk, a második tízesben a hívószavakról valamely csoport vagy sor elemeire következtethetünk, ez utóbbiak közül hiányzik az, amelynek neve a megfejtés. A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | PONTVERSENY | Ludus csoport | 50 fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a nyár kezdetéig heti 2 feladvánnyal jelentkezem. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-felhasználók küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A játék öröme elsődleges, de pontverseny is zajlik, és a legeredményesebb megfejtők az összesítés után könyvjutalomban részesülnek: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Lássuk, mit tartogat a
Asszociálj! – 19
A megfejtés már olvasható! Az első 10 fordulóban műcímekre asszociálhattunk, a második tízesben a hívószavakról valamely csoport vagy sor elemeire következtethetünk, ez utóbbiak közül hiányzik az, amelynek neve a megfejtés. A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | PONTVERSENY | Ludus csoport | 50 fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a nyár kezdetéig heti 2 feladvánnyal jelentkezem. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-felhasználók küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A játék öröme elsődleges, de pontverseny is zajlik, és a legeredményesebb megfejtők az összesítés után könyvjutalomban részesülnek: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Lássuk, mit tartogat a
Keserű elutasítás
Azt, hogy a magyart kicsit törve beszélő valahai kárpátaljai fickó Záhonyban élve már a Vitézi Rend tagja lett s teleaggatta magát érdemjelekkel, mint valaha a szovjet veteránok, valószínűleg elnézném. Talán még azt is, hogy Orbán Viktor oldalát kedveli. No de a Jobbik? – ez már kizáró ok. Pedig jól ismerem, a 90-es évek legelején még valami barát-félék is voltunk, így teljesen indokolt lenne, hogy visszaigazoljam jelölését a közösségi oldalon.
Asszociálj! – 18
Közzétettem a megfejtést! | Ez a halmaz most kicsit lazább… A hívószavakról valamely csoport vagy sor elemeire következtethetünk, ez utóbbiak közül hiányzik az, amelynek neve a megfejtés. A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | PONTVERSENY | Ludus csoport | 50 fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a nyár kezdetéig heti 2 feladvánnyal jelentkezem. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-felhasználók küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A játék öröme elsődleges, de pontverseny is zajlik, és a legeredményesebb megfejtők az összesítés után könyvjutalomban részesülnek: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Nézzük, mit rejt a
Egy szerény jubileum
Amikor megkíséreltem a kárpátaljai magyarságot rábeszélni a liberalizmusra
Szerény ünneplést kívánó 10 éves évfordulóra készülök. Május végén éppen 10 esztendeje lesz annak, hogy (ismét) nem adok írást a Kárpáti Igaz Szónak. Annak előtte egy 12 éves szünet volt, ám 2003-ban kedvező főszerkesztő-váltásra került sor, úgy tűnt, együtt tudunk működni. Lett egy saját, kéthavonta jelentkező oldalam a Hóvége-mellékletben Múzsák és mázsák címen,
ezen felül olykor-olykor én írtam a címlapra szánt vezérpublicisztikát egy-egy konkrétabb közéleti kérdést illetően (de érintettem elvontabb témákat is…). Ezzel áthidalódni látszott az akkora kialakult többszörös ellentmondás. A gyakorlati része abban állt, hogy a másfél évtizedes hosszú intenzív jelenlét után egy hasonlóan hosszú önkéntes itthoni szilencium következett, miközben Magyarországi lapokban sűrűn publikáltam, így gondolataim éveken keresztül a Beszélő budapesti olvasóihoz inkább eljutottak, mint a pátriámbeliekhez.
Asszociálj! – 17
Továbbra is halmazosdit játszunk. A hívószavakról valamely csoport vagy sor elemeire következtethetünk, ez utóbbiak közül hiányzik az, amelynek neve a megfejtés. A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | PONTVERSENY | Ludus csoport | 50 fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a nyár kezdetéig heti 2 feladvánnyal jelentkezem. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-ismerőseim küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A játék öröme elsődleges, de pontverseny is zajlik, és a legeredményesebb megfejtők az összesítés után könyvjutalomban részesülnek: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Lássuk, hogyan szól a
Még mindig rajtam rágódnak
Te jó ég, ezek itt még mindig az én tíz egynéhány éves élcemen rágódnak! Persze ez a bonmot a maga módján és a maga idejében eléggé fontos szerepet játszott a szakításunkban, akár szimbolizálhatja is azt a pillanatot, amikor én egyfelől kifaroltam a kárpátaljasi irodalom akolmelegéből, másfelől a bent maradók dühösen és sértődötten kiközösítettek (akkor, amikor … Olvass tovább
Asszociálj! – 16
Közzétettem a megfejtést! Hívószavak alapján valamely csoport vagy sor elemeire következtethetünk, ez utóbbiak közül hiányzik az, amelynek neve a megfejtés. a játék leírása << segítség
korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | PONTVERSENY | Ludus csoport | 50 fordulósra tervezett, képzettársításokra alapuló játékomban a nyár kezdetéig heti 2 feladvánnyal jelentkezem. A megfejtések beküldésére a feladvány szövege alatti alkalmazás szolgál (Facebook-ismerőseim küldhetik privát üzenetben is a közösségi oldalról). A játék öröme elsődleges, de pontverseny is zajlik, és a legeredményesebb megfejtők az összesítés után könyvjutalomban részesülnek: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. – És akkor itt a
Békés pártállami idők jönnek
Pontosan egy évvel ezelőtt a Mozgó Világba írt 2013. április havi naplójegyzetemben megkíséreltem néhány választási forgatókönyv valószínűségének a megtippelését. A demokratikus ellenzék győzelmi esélyét akkor 35 %-ra becsültem, annak pedig 30 %-ot adtam, hogy a Fidesznek csak a Jobbikkal koalícióban lesz meg a többsége (ez volt a legrosszabb forgatókönyv). A Fidesz kétharmados győzelmének mindössze 10 % esélyt adtam. Hát épp ez tudott bejönni… A várható folytatást tavaly ilyenkor így prognosztizáltam (vajon ebből mi igazolódik be?):