Cirka egy éve kezdte el műhelymunkáját az Író Cimborák nevű blog. Mára – készítői szerint – „élő gyermekantológiává nőtte ki magát”. Az oldalakat böngészve ez beigazolódni látszik. Legutóbb például rajzpályázatot hirdettek gyermekek számára, a beérkezett anyagból külön galériát nyitottak, majd a blog ötletgazdái felkérték íróbarátaikat, ismerőseiket: írnának szöveget az egyes képekhez…
Hónap: 2013 február
Nyulasvíz
És ti már felvettétek a magyar állampolgárságot? Kérdezi szinte hetente valaki ismerőseink közül. Nehéz okosan felelni, mert a száraz nem után azonnal jön a miért nem, és ez már önmagában is konfliktushelyzetet teremt. Alig lehet elkerülni, hogy nemzeti büszkeségében meg ne sértsük a kérdezőt. A kijelentés, hogy nekünk nincs szükségünk sem magyarságunk megéléséhez, sem gyakorlásához semmilyen közjogi betagozódásra, önmagában nem elég, mert ezzel megbánthatjuk azt, akinek viszont égető szüksége van ilyesmire. Arra pedig ritkán jut idő, hogy elmondjuk: a kettős állampolgárság önmagában remek dolog, de itt és most túl sok az olyan körülmény, amelyek miatt indokolt lehet a hárítás. Néha mégis elsoroljuk az aggályainkat, onnan kezdve, hogy a magyar pártpolitika hatalmi játszmájában nem feltétlenül szeretnénk bábok lenni, azzal folytatva, hogy a kárpátaljai magyarok sokasága számára valamiféle menlevélül, menekülési útvonalul szolgáló visszahonosodás jócskán akadályozza az itthoni boldogulás megteremtéséhez szükséges hiteles politikai érdekképviselet tömegbázisának a kialakulását, s azzal zárva, hogy a magyar állampolgárság tömeges felvétele alighanem egyszer s mindenkorra elvág mindenfajta autonómiatörekvést, lévén ha Kárpátalja egy tömbben élő magyar lakosai magyar állampolgárként még területi alapú önrendelkezést is nyernének, az már szinte valami enklávé-szerűség lenne. Ukrajna igen féltékenyen őrzi területi egységét, így bizonyosra vehető, minden áron megakadályozná, hogy egy másik ország állampolgárságával rendelkező lakosok saját közigazgatási formációt alkossanak. Ám ezek az érvek általában kevéssé meggyőzőek azok számára, akik vagy érzelmi okokból döntenek, vagy személyes érdekeiket nézik: könnyebben utazni, jobb körülmények közt gyógyulni, esetleg magasabb nyugdíjat kapni szeretnének.
A hasonszenvi Google
A Google nem gondolkodik, de egyre okosabb. Néha már akkor is megérti, mire keressük a választ, ha pontatlanul, körülményesen tettük fel a kérdést. Ha például ezt gépeljük a keresőbe: Kinek is a filmjében fürdik Anita Ekberg egy szökőkútban? – jó esetben Fellini neve kerül az első helyre. Ha pedig már tudjuk a rendezőt és ezt kérdezzük: Hogy hívják azt a szökőkutat, amelyikben Anita Ekberg megfürdik Fellini filmjében? – akkor is pontos a válasz, a római Trevi-kút az első találat. A Google-logikájú kérdés persze ez lett volna: szökőkút, anita ekberg, fellini-film, de itt szerencsénk volt. Kevésbé járunk jól, ha a Mikor indulnak a vonatok a Keletiből? kérdést tesszük fel ahelyett, hogy beírnánk: menetrend, keleti pu.
Hamlet (és mások?) érkezése
Kedves Károly, rég hallattam magamról, ezért kellemesen érintett, hogy Sylvia Plath halálának évfordulójáról az én versemmel emlékeztél meg. Hálából most küldök egy újabb opuszt, ezúttal szonettet, boldoggá tennél, ha ezt is tolmácsolnád. – Nálam az újság annyi, hogy tavasszal talán újra sikerül innen, a ködös Angliából a kontinensre visszatérnem, már nagyon szomjazom a prágai kocsmák hangulatát – és persze jó lenne Ruténföldre is újra eljutni. Meglehet, ez a tervem hamarább megvalósul, mint reméltem, mert finnországi levelezőpartneremnek – akivel te hoztál össze s aki egy ideje virtuális menyasszonyának tekint engem :) – hasonló tervei vannak, így lehet, hogy egyszerre érkezünk Kárpátaljára és törünk rád költői magányodban. Addig is forró üdv, AraBella
50 éve halt meg Sylvia Plath
Arabella Dolýk Modorom Azt mondják hogy rossz a modorom nem igazodom a normákhoz nő létemre szivarozom mint George Sand nő létemre whiskyt iszom mint Janis Joplin nő létemre verset írok mint Sylvia Plath és kimondom amit Arabella Dolýk gondol Azt mondják hogy rossz a modorom nem tisztelem a tradíciókat és a nemi szerepeket pedig éppenhogy … Olvass tovább
A hárítás lélektana
A szerkesztői munkának szükséges velejárója az önjelölt költők lelkének gondos ápolása. Ha az ember irodalmi rovatot, kulturális folyóiratot szerkeszt, ha könyveket ad ki, óhatatlanul megkeresik ismeretlen, de ismertségre áhítozó szerzők teljesen használhatatlan verseikkel. Igazi szerkesztő ezeket nem dobja sem olvasatlanul, sem néhány rémes sor elolvasása után a papírkosárba, hanem végignyálazza a kéziratot, majd mély levegőt vesz és udvarias választ ír a szerzőnek. Persze akad, aki kurtán-furcsán intézi el a dolgot, ne adj isten még valami sértő kijelentést is megenged magának – ám az igazi szerkesztő időt és fáradságot nem kímélve olyan cizellált formában hárít, hogy közben megcirógatja a szerzőnek az ő érzékeny lelkületét. Mert azt hiszi, hogy ez is a munkájához tartozik. Okos szerző nem érti félre még a biztatást sem: belátja, hogy a versírászatot leginkább a saját örömére vagy szűk baráti-családi köre szórakoztatására érdemes gyakorolnia – ezen a terepen viszont hitében és önbizalmában megerősítve akár sikeres költőnek is tekintheti magát.