Egy röpke esztendő, és kiderül. Kiderül, hogy az Orbán-rezsim megy vagy marad. Ha marad, akkor hogyan és mennyire, mibe kapaszkodva és mivel fenyegetve, ha pedig megy, akkor mi váltja fel. Aligha akad, aki ne latolgatná az résztvevők esélyeit, ne játszana el ezzel vagy azzal a lehetőséggel, s ne állítaná fel a maga prognózisát. Én sem lehetek puszta szemlélődő, bár a rám kínált állampolgárság és szavazati jog helyett (de annál sokkal erősebben) a nyelv, a kultúra köt a magyarsághoz, s ennek révén érzek felhatalmazást arra, hogy – s hadd fogalmazzak kivételesen patetikusan – a nemzet sorsában osztozzam. Oly módon is, hogy rosszabbnál rosszabb abszurd drámákat vizionáljak erre az ingatag kárpát-medencei színpadra, ha már sem politológus, sem társadalomtudós, sem történész nem vagyok. A kulisszák mögé nem látok, nincsenek bennfentes információim sem a magyar politika belső erőviszonyait, sem a lakosság tényleges választói szándékát illetően, így tudományos hitelességű prognózis készítésére amúgy sem vállalkozhatnék. Maradnak hát a képzelet szülte dramaturgiák, forgatókönyvek.
Csönge Csöngén
Kedves barátunk, Fűzfa Balázs irodalomtörténész, amikor pár éve megtudta, hogy Csönge többé-kevésbé Weöres Sándor miatt lett Csönge (erről itt írok: Weöres, Csönge), fő szervezőként azonnal meghívta lányunkat a Csöngén tartandő Weöres-megemlékezések valamelyikére. A dolog most realizálódott egy igen tartalmas, gazdag programú konferencia keretében (lásd: Egyik nyár, akár a másik – Weöres-konferencia). Csönge éppen most olvassa … Olvass tovább