Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió:
Magvető, Tejmozi
Hamarosan… A kiadó ajánló sorai: »A főhős apja otthoni műtermében ,,megélhetési” aktképeket fest fiatal lányokról, közben halk zene szól, fia a tejüveg ajtó mögül leskelődik. Az anya kisfiával egy kitalált, csak kettejük által ismert nyelven beszélget – ? – egy szorongó, a maga módján mégis boldog gyermekkor elevenedik meg az olvasó előtt. Az apa később … Olvass tovább
Ha lenne Kárpátalján tényfeltáró újságírás (mint ahogy nincs), s ha lennének pártatlan tényfeltáró újságírók (mint ahogy nincsenek), akkor aligha adódna számukra hálásabb téma, mint az újonnan megépített vereckei honfoglalási emlékmű hiteles története. Ennek nyilván azzal kellene kezdődnie, hogyan vették rá annak idején, ezerkilencszázkilencven valahányban egy hegyvidéki község vezetőségét, hogy földterületet adjon el egy magyar szervezetnek, majd azzal kellene folytatódnia, hogy a meg nem kapott megfelelő engedélyek ellenére tetemes magyarországi és nyugati támogatásokkal hogyan indult meg az építkezés, s hogyan könnyebbültek meg az építtetők, amikor az ukrán nacionalisták rombolásukkal megakadályozták az emlékmű befejezését, mert így nem kellett elszámolni az elúszott sok nullás összegekkel.
Sikeresen lezárult 
Kedves Károly!