Tejmozi – Posztmodern kísérlet az emlékezésre

Egy ideje nem érhető el eredeti megjelenési hején – KUK, a PPKE BTK Esztétika Tanszékének kritikai portálja – a Tejmoziról írt alábbi kritika, ezért felteszem ide. Szabó Katalin Egy posztmodern kísérlet az emlékezésre Balla D. Károly Tejmozi című könyvéről Balla D. Károly otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a líra területén is. Új regénye, a … Olvass tovább

Az eltévedés útján

TejmoziÓcsai Éva / Tiszatáj: Balla D. Károly: Tejmozi

A regényemről írt könyvkritika a nyomtatott Tiszatáj 2012. évi novemberi számában jelent meg, decemberben felkerült a folyóirat online felületére is, ennek elérhetősége akadozik, viszont ez a könyvtári .pdf-verzió stabil. Alább az értékelés teljes szövege:

Az eltévedés útján

Balla D. Károly: Tejmozi

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.

Olvass tovább

Posztmodern kísérlet

Szabó Katalin, Kultúra és Kritika: Balla D. Károly otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a líra területén is. Új regénye, a Tejmozi 2011-ben jelent meg a Magvető gondozásában. Az angolszász irodalmi hagyományokra épülő emlékezés azt mutatja be, hogy az egészségtelen lelki környezetben, kiüresedett világban felnőtt ember kísérlete önmaga megértésére megvalósítható-e, ha teret (és időt) változtat. … Olvass tovább

Homár a tejüveg mögött

Két ítész-kolléga is blogjába emelte a napokban szerény (ó, dehogy!)  személyemet. Előbb a korábbi irodalmi alakoskodásim egyikét leleplező Szántó Domingo tisztelt meg azzal a Folyóméterben, hogy Homár-díjban részesített a Szent Intézményi Bürokráciával szembeni engedetlenségemet dokumentáló bejegyzésem okán (Grazie mille, Domingo!), majd Csordás László tette közzé blogjában a regényemről a Szépirodalmi Figyelőben hónapokkal ezelőtt A tejüveg … Olvass tovább

Dérczy Péter: A történet vége

Számos elismerő értékelés jelent meg regényemről. Dérczy Péteré az egyik legmélyebbre ásó alapos kritika. Alább olvasható. De előtte:

A Tejmozi vége

Meséld el a regényedet, fog a húgom kérlelni harmadnapon, nem utazhatsz haza anélkül, hogy el ne mesélnéd. Ketten leszünk a házban, Paul Robertet már elszólította a kötelesség, ülünk húgommal a nappaliban, ráérősen reggelizünk. Fürkészem az arcát, keresem rajta előbb anyánk, aztán apánk vonásait, próbálom elképzelni leendő gyermekeit, a folytatást, az átöröklést, szinte látom az élet könnyen szakadó fonalát, amelyen miutánunk majd ők egyensúlyoznak tovább. Szürcsölöm a teát, húzom az időt, hogy is kezdjek bele, mivel indítsak, mennyit kell feltétlenül elmondanom és mit hallgathatok el, és egyáltalán mi módon lehet elmesélni egy regényt, egy ilyen regényt, amelynek emlékező szereplője és írója egyaránt én vagyok. Talán mégis jobb lett volna fényképeket hozni, lefotózni a sírt, a házat, az ázott domboldalt, leginkább pedig magamat, amint ott állok a tengeröbölre néző ablak előtt, és mesélem a regényt.

Az éles napsütésben lassan ereszkedni kezd a gép. Találgatom, hogy amit odalent látok, felhőtakaró-e vagy hómező. Csak amint a tépett párafoszlányok feltűnnek, leszek bizonyos abban, magasan járunk, van még kis időm számba venni az elmesélhetetlent.

És továbblépnék apám regényében, amikor apró rezzenések jelzik, behatoltunk a felhő belsejébe. Az ablaküveget ellepi a tejfehér fényesség.

tejmozi laptop

Dérczy Péter kritikája a Tejmoziról az Esőben:

A történet vége

Balla D. Károly mint regényíró láthatóan közel harminc éve küzd azzal a poétikai és világképi jelentőségű problémával, hogy egy, a szerzőhöz közel álló történetet hogyan lehetséges elmondani. Az nyilvánvaló, hogy ez az epikusi „gyötrelem” nem kizárólag az ő sajátja, ezzel birkózik lényegében az egész modern és posztmodern prózairodalom, s talán ennek egy része már túl is van ezen a kérdésfelvetésen. Az újabb kortárs magyar próza némely alkotója (én itt csak Garaczira utalnék, de rá nyomatékosan) a posztmodern elbeszélés hozadékait felhasználva, újra merít a „mesélés” hagyományaiból is; persze ez a „mese” erősen transzformált éppen a posztmodern narráció tükrében. Balla D. nagyjából ezt az utat járta be az 1998-as Élted volt regénye, a 2005-ös Szembesülés és az új regény, a Tejmozi narratív ívében. Az ő esete azonban szerintem sokkal összetettebb, mint sok más prózaíró kortársáé, akiknek az ottliki „elbeszélés nehézségei” csak mint poétikai problémák merültek föl, hiszen Balla D. egyrészt költőként indult, s talán azt is mondhatnám, ma is elsősorban költő (a Tejmozi számos jellegzetessége utal erre, egyikre-másikra visszatérek majd). De nem is ez az igazán fontos (bár az epikusi anyaghoz való viszonyt nagyon erősen befolyásolja), hanem az, hogy ez az anyag igen-igen személyes, túlzással és kis karikírozással: egy alanyi költő életének döntő mozzanata: az apához való viszony. Balla D. áttételesen sokszor utal például a Szembesülésben arra, hogy önéletrajzi motívumokkal „szembesülhetünk”, miközben az egész narratív struktúra kiépítése azt jelképezi, hogy az olvasó semmiképpen ne biografikus szövegként fogja föl a művet. Tehát a poétikai és világképi problémák általánossága mellé társul egy életrajzi probléma, nevezetesen az, hogy mennyit lehet elmondani apánkról, családunkról és környezetünkről úgy, hogy az ne sértsen érzékenységeket, pláne egy olyan kisebb régióban, mint Kárpátalja. A három regényből különösen a Szembesülés hordoz magában olyan elemeket, melyek a művet a „kulcsregény” fogalma felé tolják, még akkor is, ha a regény egyik önreflexív narrátora már a mű elején kijelenti: „ám kulcsregénynek mégsem nevezhetjük a Szembesülést…” Nem túlságosan lényeges, de hogy Balla D. első két regényének mégiscsak valós kérdése ez az önéletrajziság, azt Tóth Krisztina egy ellentmondásosan interpretálható megjegyzéséből is megérthetjük: „Habár a regény többé-kevésbé a beavatatlan olvasók számára is értelmezhető…” E mondat inkluzíve azt jelenti: a Szembesülés valójában csak beavatott, a regény jelentéshálójának minden elemét kívülről, referenciálisan is ismerő befogadó számára értelmezhető, ami persze butaság, és nem is igaz. De kétségkívül, éppen a mű sokszorosan összetett, bonyolult, néha az értelmezhetőség határán járó struktúrája, ennek fragmentumszerűsége és a többszörösen megcsavart narrátori nézőpontja a befogadót igen komoly feladat elé állította; s ebben, éppen ellenkezőleg, nem mindig segített, ha az olvasó el tudta helyezni az amúgy is csekély történetelemet referenciálisan is. De akár így, akár úgy, Balla D. előző regényei, s ez az új is, apa-regények, s mint ilyenek illeszkednek a kortárs magyar regényirodalomnak egy jelentős vonulatába. A Tejmozi a korábbiakhoz képest nyomatékosabban és egyértelműbben, mondhatni expressis verbis utal erre: „Mielőtt anyám megbetegedett, hosszabb ideig készülődtem arra, hogy apám történetét megörökítsem. Még nem volt elképzelésem arról, száraz leírás lesz-e, netán regényes életrajz, esetleg – vagy leginkább – az apa-fiú viszony sok szempontú, visszaemlékezésekből összeálló elemzése…”. A Tejmozi annyiban különlegesebb, mint a korábbi regények, hogy sajátos módon ebben az apa-regényben megbújik egy anya-regény is, s a kettő egymásra hatása, a kettő viszonya egymáshoz a teljes szöveget még érdekesebbé, izgalmasabbá teszi.

Olvass tovább

Tejmozi-idézetek

Hálás lehetek a citátum.hu portál szerkesztőjének, hogy kigyűjtött a regényemből cirka két tucatnyi neki tetsző idézetet, így én itt most oldalszám-jelöléssel együtt közreadhatom őket anélkül, hogy az újraolvasás súlyos terhét magamra kellett volna vennem.  Olyik citátum egyébként a meglepetés erejével hatott rám…

  • Nem tudom, mikor és hol keletkezett az élet, de bizonyos, hogy akkor és ott született a halál is. – 7. oldal

    Olvass tovább

Az elmúlás szimfóniája

Sain Gábor kis kritikája az Új Nautilus portálon: „Vannak művek, amelyek után csend van. Fülsiketítő csend. Az agy tekervényeiben leülepednek, megszikkadnak, és burjánozni kezdenek a gondolatok. Ilyen könyv Balla D. Károly regénye, a Tejmozi, olvasása közben egy Dobai Péter idézet jutott eszembe: „…az írók a szavakba menekülnek a saját életük elől is, ezért világos, hogy … Olvass tovább

Bárka – Tejmozi

Darvasi Ferenc:
regényt írni nem más, mint beavatódni

A szüleit elveszített fiú regénye a Tejmozi. Azé az életkorát tekintve felnőtt, de lelkileg még nem teljesen érett, kész férfié, aki a két halált követően igyekszik elszámolni a múlttal, saját lelkiismeretével, másrészt összerakni az emlékcserepeket. Feladata egyáltalán nem könnyű, hiszen egy sokszorosan terhelt viszonyok közt élt família leszármazottja. Ott van mindjárt a különc apa, a festőművész, aki, a belső sugallataira hallgatva, a család helyett a magányt választja, azt találván az igaz útnak. Vagy az anya, aki az őt cserbenhagyó férje okozta fájdalmat kompenzálva gyermekeit terrorizálja lelkileg. Vagy a húg, akivel szintén nem találja a közös nevezőt hősünk (Balla D. Károly következetesen hősömnek nevezi főszereplőjét), ugyanolyan hideg vele a viszonya, mint a család többi tagjával.

Olvass tovább

Unikornis-pénisz metaforák

Azért tévedés volna azt hinni, hogy mindenkinek tetszik a regényem. Bár elég sok pozitívnak mondható kritika jelent meg eddig, némelyikük a még szerintem is túlzó elismerő szavakkal sem fukarkodik (ez persze azért legyezgeti a hiúságomat). Alig hihető, hogy komoly szakmai kifogások még el-elvétve se igazán kerültek megfogalmazásra. Már-már kezdtem elhinni, hogy valóban jó könyvet írtam. Na de aztán jött Stoll Borbolya és alaposan helyére tette a dolgokat:

Olvass tovább

A megbocsátás gesztusa

Mosonyi Kata kritikája a Tejmoziról „Balla D. legutóbbi regényén is legalább hét évig dolgozott, előzményeinek számos megfelelését találjuk korábbi írásaiban. A Tejmoziban az apa látszólag fiktív szereplő, középszerű festőművész, ám nem nehéz azonosítani az egykor hatalommal felruházott, középszerű íróval, a valós apával, akire a fiú soha és sehogy sem lehetett büszke. Ez a mű is … Olvass tovább