Minimák – „Hever egymáson”, 1

egymason-a-vilagÍrói erőpróbám keretében >arra kértem< barátaimat, kollégáimat, facebookos ismerőseimet és olvasóimat, hogy személyenként küldjenek számomra fogalmilag  össze nem tartozó 2-2 szót, és én a szópárok felhasználásával írok és publikálok  egy-egy haikut vagy aforizmát, ha ez nem sikerülne, akkor egy minimát (ezeket olykor – teljesen szakszerűtlenül – posztmodern koanoknak is nevezem). Ezen az oldalon éppen a játékban született utóbbiakat sorakoztatom fel megírásuk fordított sorrendében, alattuk feltüntetve az ihlető szópárt és beküldőjét is.

Oresztész az ámbituson

Nem terasz az, hanem tornác, figyelmeztette a háziasszony a falusi turizmusban járatlan vendégét, aki a hűvös idő ellenére oda, a terítetlen faragott asztalra kérte a reggelijét. Azt nem vallotta be, hogy a pirított szalonna szaga miatt tette ezt, amely megülte nemcsak az étkezőfülkét, hanem a panzió egész belterét. Emiatt kért palacsintát is a túrós csusza helyett, holott legszívesebben csak valami hideget kapott volna be hazaindulás előtt. Aztán megkoszorúzta tegnap rendesen azt a szép emlékművet ott a hágón, kapta a kérdést a hosszába két túrós, keresztbe egy lekváros mellé. Hogyne, odatettem a koszorúeremet az oltárkőre, válaszolta Oresztész. Háziasszonya értetlenségét látva engesztelőleg még hozzátette, hogy nem az emlékmű meg a koszurú a fontos, hanem a helyszín mint szimbólum. De ezzel csak növelte a szakadékot. A szimbólum az, ha valami se nem terasz, se nem tornác, hanem akropolisz, adta a magyarázatot, gondolatban már a másnapi munkahelyi infarktus esélyét latolgatva.

szívkoszorúér, tornác – Balogh Robert; szimbólum, palacsinta – Galló Ágnes – aug. 25.

Amikor Oresztészen úrrá lett a pánik

Éppen bekapcsolta a légkondit a manzárdjában, amikor egy addig csak távolról ismert pánik betoppant hozzá azzal a hírrel, hogy rövidesen elköltözik a városból, mert élményszámba megy. Valóban?, csodálkozott Oresztész, mire a pánik feltűnően úgy tett, mint aki titokban már postagalambokra cserélte az agyag csészealjakat a másnapi koronglövészet fináléjában. Ezzel a paraszti származású pánik úrrá lett Oresztészen, akin azonnyomban ki is tört a túllélegzéses hisztériaroham. Milyen szép hiperventilláció!, lelkesedett a jövevény egy átlátszó pálfordulattal a túlpörgött légkondira mutatva, majd az ajtóhoz lépett és nagy lendülettel feltárta a virtuális valóságot.

koronglövészet, hiperventilláció – Hekli Éva – aug. 19.

Oresztész és a kísértet

Észrevette, hogy egy hálóinges alak követi. Azt hitte, kísértetet lát. Kísérletet tett tehát a különös éjszakai kíséret lerázására, miközben erős kísértést érzett, hogy felsikoltson. Mivel azonban görög tragédiákból szalajtott ifjúhoz ez méltatlan lenne, ellenállt a kísértésnek, ám a kísértet eközben ellenállhatatlanul közeledett felé. Amikor közelebb ért, Oresztész megállapíthatta, hogy a hálóinges alak kísértetiesen hasonlít a cukrászok szakszervezetének vezérszónokára, akit legutóbb sajttortával dobáltak meg a laktózérzékenyek ligájának dühödt toldijai a legnagyobb közösségi vendégoldalon.

sajttorta, hálóing – Ernyei Bea – aug. 18.

több minima

Aforizmák – „Hever egymáson”, 1

egymason-a-vilagBarátaimat, olvasóimat >arra kértem<, személyenként küldjenek nekem tartalmilag össze nem tartozó 2-2 szót, és én felhasználásukkal írok és publikálok egy haikut vagy aforizmát, netán valami más rövidet. Itt az aforizma-szerű, általam inkább csak C-dulnak nevezett próbálkozásaimat sorakoztatom megírásuk fordított sorrendében, alattuk feltüntetve az ihlető szópárt és beküldőjét.

Néhány lila pötty csekély mértékben befolyásolja a Világegyetem fejlődését. Nem tartjuk fontosnak akkor sem, ha mi ejtünk ilyeneket másokon: ugyan, hiszen ez csak egy pötty! Jelentőséget akkor nyernek, ha a mi fehér ingünkön ejtették őket. Mert ezek már nem pöttyök, hanem sérelmek – és elidegeníthetetlenül a mieink.

pötty, mieink – Szegi Hunor – szept. 17.

Az összeesküvés-elméletekre rákattantak számára minden ártatlan hírben akképpen válik nyilvánvalóvá a háttérhatalomra utaló subtext, miképpen a diétázó ínyencek érzékelik megvont kedvenc ízeiket a mindenmentes zabkeksz majszolásakor. 

zabkeksz, subtext – Németh Gábor – szept. 10.

Az empiriokriticizmus szerint a kauzalitás nem más, mint a megismerés művégtagja.

empiriokriticizmus, művégtag – Papp Dénes – aug. 17.

A mai magyar demokratikus ellenzék combgumiból készíti a fegyverét és tarhonyával lövi a hatalom bástyáit.

combgumi, tarhonya – Varga István – aug. 16.

Nem csoda, ha kapcsolgatod a tévécsatornákat, hiszen az igényes szitakötő is megválogatja, hogy gojzervarrott bőrcipőben vagy lukas gumikalucsniban tapossák-e agyon a nádas fövenyén.

gojzervarrott, szitakötő – Darics Mária – aug. 15.

Haikuk – „Hever egymáson”, 1

egymason-a-vilagBarátaimat, olvasóimat >arra kértem<, személyenként küldjenek nekem tartalmilag össze nem tartozó 2-2 szót, és én felhasználásukkal írok és publikálok egy haikut vagy valami más rövidet. Itt a haikukat sorakoztatom egymás alá megírásuk fordított sorrendében, alattuk feltüntetve az ihlető szópárt és beküldőjét.

Az álszent

Még zúg a vivát.
Fénylik, de már bűzt áraszt
dohos glóriád.

doh, glória – Geréb Anna – szept. 28

A provokátor

Mért mond ajvét ő?
Hogy asszociálhasson
minden fajvédő.

asszociáció, ajvé – Kulcsár István – szept. 18.

Ha a föld isten kalapja

Üres fejed pang,
mégis felbokrétázza

nyílván a pitypang.

pitypang, kalap, nyilván – Tóth Anikó Panna – szept. 6.

Az ideális én a valós énhez

Te vagyok, szia!
Ellehetetlenít a
diszkrepancia.

diszkrepancia, ellehetetlenít – Dr. Zimmermann-Glasel Judit – aug. 23.

Verlaine Rimbaudhoz

Romlásba te ránts!
Beléd ragadtam, mint egy
transzcendens bogáncs.

bogáncs, transzcendens – Zaharovits Beáta – aug. 20.

A fárosz

Volt egy érzésem,
hogy nappal is látszik a
fényem. De mégsem.

de, mégsem – Rum Attila – aug. 15.

Mozaikkockák

Mind vétlen. Mégis
kirakható belőlük
a világégés.

mozaik, világégés – Harsányi Judit – aug. 15.

Magyarország 2016

Lapul az elit,
véd erényt – égit, pártol
bűnt – pokolbelit.

elit, pokol – Törzsök Erika – aug. 15.


Egy korábbi haikus projektem: Vers a falon

Magampróbáló írójáték: küldjetek 2-2 szót

a már elkészült haikuk 1 | aforizmák 1 | minimák 1

„Hever egymáson a világ”

egymason-a-vilagKedves barátaim, kollégáim, ismerőseim, olvasóim! Sok esztendő elteltével újra szeretném magam a ti segítségetekkel szellemi erőpróba elé állítani. Bizony rég volt, amikor azt kértem tőletek, küldjetek nekem megadott rímekre szonettsorokat és én belőlük a magam betoldásaival egész szonetteket állítok össze  (mi jópofa költemények születtek!), és az sem volt tegnap – hanem 12 éve! – , amikor azt kértem, kedvenc idegen nyelvű könyvetekből egy-egy mondatnyit fordítsatok le számomra, s én ezeket majd maradéktalanul beleépítem egy magyar novellába – ez utóbbi multikulti szövegjátékból nőtte ki magát Tejmozi c. regényem (erről az előtörténetről itt tudhattok meg részleteket). Ezek a kéréseim tőletek is erőfeszítést igényeltek: korrekt szonettsort improvizálni bizony nem is olyan könnyű megadott rímre, mondatot választani és lefordítani magyarul még meg nem jelent prózaműből szintén odafigyelést, munkát követelt tőletek. Most könnyebb lesz a dolgotok – és vélhetően az enyém is, mert tágabb, szabadabb a játék.

Mindössze azt kérem tőletek, személyenként

küldjetek nekem tartalmilag össze nem tartozó 2-2 szót

és én felhasználásukkal záros határidőn belül írok és publikálok

  • vagy egy haikut
  • vagy egy aforizmát (legalábbis effélét)

Ha pedig egyikkel sem tudnék megbirkózni, akkor az a büntetésem, hogy valamivel hosszabb, általam teljesen szakszerűtlenülposztmodern koannak” nevezett minimál-szöveget kell létrehoznom, amely az általatok feladott egyik szóval kezdődik és a másodikkal fejeződik be.

És hogy neve is legyen a gyereknek, meg hogy azért valami nagyon tág értelmezési tartományt mégis magunk elé képzelhessünk, a játékunk címéül közös kedvencünk, József Attila egy versidézetét választottam: Hever egymáson a világ. Ehhez igazodva azon leszek, hogy a fogalmilag össze nem tartozó két szót, akár a halom hasított fa darabjait, egymás mellé helyezzem, talán összefüggést, talán koegzisztenciát, netán kognitív disszonanciát találva-teremtve közöttük.

Kérlek titeket létező, szótárban található magyar szavakat adjatok fel (szófajuk nem kötött), az én szabadságom annyi, hogy szükség esetén toldalékolhatom őket vagy összetételt képezhetek velük.

A lebonyolítás menete:

Mivel a kommentelések mostanában leginkább a Facebookon zajlanak, és mivel az ottani megosztásokat többen olvassák, mint magát a megosztott bejegyzést, így praktikusabb, ha a szavakat ott, az aktuális FB-topikban adjátok meg számomra. Az elkészült szövegeket én valamelyik blogomban fogom közzétenni – valószínűleg ebben, ahol ezt a felhívást olvassátok, de az is lehet haikus-aforizmás blogomban – , a megfelelő linket pedig mindig beteszem a feladott szavakat tartalmazó komment alá is: így talán követhető lesz a dolgok menete. Ha egyszerre túl sok ötlet, szópár érkezne, akkor majd kis önmérsékletre kérlek titeket addig, amíg a meglévőket feldolgozom.

A többi remélhetőleg menet közben kialakul.

Minden óhajod

fohaszkodtal01Sajátos környezetbe helyezett két haikumat már megosztottam bázisblogomban, lásd: Látásmód és Megfigyelés – ez a harmadik, nyáron készült is ott fog megjelenni sokkal szélesebb nyitásban: akkor majd egyértelműen felismerhető lesz a jól ismert, jellegzetes helyszín. Előtte azonban legyen kis játék az itt látható kivágatból: vajon a roppant árulkodó bal oldali részlet alapján ki tudja-e valaki találni, pontosan hol is található ez a fal. (A képre kattintva kicsit nagyobb méretben is megvizsgálható.)


Frissítés. Első segítség. Nagyobb részlet: a cikk folytatódik >>

Ki mire áhítozik?

kecskerimHáromszoros kecskerím. A sorkezdő felütéseket megadom, ezek nem tartoznak az onnan kezdve azonos, de három hangátvetést (betűátvetést) tartalmazó három rímhez.

A meghatározás:

Mint a kicsépelt búza pengeségű nemzeti szleng kívánságra medencetáj,
úgy a gyümölcs-kövérségű nagyfog-Margit fekhelyre kívánkozék.

Megfejtés:

mint a
úgy az

Mint a szalmaéles magyar argó vágyra ágyék,
úgy az almaszéles agyar-Margó ágyra vágyék.

Beküldendő a két verssor az alábbi alkalmazással vagy a Facebookon privát üzenetként. >> A feladvány topikja

Lakoma (kecskerím-feladvány)

kecskerimÖlelkező kecskerím

A meghatározás megfejtése egy kétsoros, dupla kecskerímes versike, amelyikben nincs idegen elem, tehát a két hangsor tökéletesen megegyezik, csak van benne 2 átvetés. Mindkét rím a fingó Irma – ingó firma típusba tartozik, épp csak az egyikbe egy másik ékelődik bele, ha így jelöljük a rím 4 elemét:  fingó(a1)  Irma(a2) – ingó(a3)  firma(a4), akkor versikém képlete:

a1 b1 b2 a2
a3 b3 b4 a4

A meghatározás:

Kíméletlen hóhérmoszat apránként vesz magához
egyedüli kisebb hordónyi oktondi pontyfélét.

Frissítés:

Megfejtés:

Kegyetlen bakóalga eszeget
egyetlen akó balga keszeget.

Beküldendő volt a két verssor a Facebookon privát üzenetként (a feladvány topikja) vagy az alábbi (már törölt) alkalmazás segítségével:

Háromszoros kecskerím

kecskerimLegyen ez is játékfeladvány! Írtam egy kétsoros versikét, amelyben három kecskerím is szerepel – értelemszerűen egy a végén és kettő a sorok belsejében. A megfogalmazás kétség kívül kicsit nyakatekert, viszont nincsen benne idegen elem, vagyis a két verssor hangjai tökéletesen megegyeznek egymással (kis hosszú-rövid eltéréstől eltekintve), és háromszor fordul elő bennük a kecskerímre jellemző hangátvetés. Egyszeres kecskerímre példaként álljon itt egy klasszikus kétsoros, Tímár György konyhai pletykája:

Miközben ízlelte a cserélt hír kéjét
merengve levágta a herélt csirkéjét.

Dupla kecskerímre mutatok egyet a sajátjaim közül:

Orális gyakorlat

Épp szoktatom a szám a kútra –
szép oktatóm a Káma-szútra.

– ebben sincs idegen elem, a két sor hanganyaga gyakorlatilag azonos, csak átvetések vannak, kettő is. Nos, a feladvány egy hasonló felépítésű, de hármas kecskerím. Megadom a meghatározását és a könnyebbség kedvéért a két kezdőbetűt is. Akinek van ötlete a megfejtésre, beküldheti az alant látható alkalmazás segítségével vagy a Facebookon privát üzenetként.

 Meghatározás: a cikk folytatódik >>

Eredményhirdetés – Asszociálj 50

Egy 10 fordulós próbajáték és játékostoborzás után ez év februárjában indult 50 fordulós feladványsorozatom, amelynek alább ünnepélyes eredményhirdetése következik. Mint jeleztem, a 10 legeredményesebb megfejtő közel 30 jutalomkönyvön osztozhat. Ezek egy részét jeles könyvkiadók (Animus, Kossuth, Magvető) ajánlották fel, a többit Évával saját szerzői példányainkból szántuk erre a célra: nagy örömmel és elismerésünk jeléül.

Alább a hosszú versengés első 10 helyezettje! Joggal nevezhetők a játék legjobb, legeredményesebb versenyzőinek – ezúton is őszintén gratulálok kiemelkedő teljesítményükhöz. De ugyanígy gratulálok a többi részvevőnek is – és nagyon köszönöm a játékot! Megjegyzendő, hogy néhányan bizonyosan az élbolyba kerültek volna – ám később kapcsolódtak a játékba, így hátrányukat már nem tudhatták ledolgozni.assz150

Összpont
1. Szegi Hunor 220
2. KapitányG 217
3. Terstyánszky Anna 212
4. Varga   István 211
5. Barna Csaba 200
6. Szimkovics Tibor 196
7. Popovics Alexandra 178
8. Fekete János 145
9. MEG 119
10. Nagy Attila 85

A teljes lista és az összes forduló részeredménye itt található: Asszociációs játék – pontverseny

Személyes sorok: A meglepetés

Már a záró, azaz az 50. fordulóban a súgásokon is túl voltunk, amikor csengettek ajtónkon… A vendégek bejöttek és én percekig nem értettem a helyzetet… Hogy nekem, hogy ajándék? De hát se születésnapom, se névnapon – értetlenkedtem.  Na és AZ ÖTVENEDIK? – És még ekkor sem kapcsoltam! 50 éves bizony elég rég voltam, és ugyan miért illetne engem köszöntés abból a banális alkalomból, hogy ötven éve lettem iskolás (ez is csak azért volt a fejemben, mert szeptemberben osztálytársam emlékeztetett rá.)

ludus-delegacio1Aztán leesett a tantusz. Hogy voltaképp az asszociációs játéksorozat kedvéért életre hívott Ludus Facebook-csoport hivatalos delegációja :) érkezett hozzám, hogy a kedves játékostársak nevében megköszönjék nekem a játék lebonyolítását, a feladványok kiötlésére, közzétételére, a verseny vezetésére szánt sok-sok időt.

Hát ez igazán nem várt meglepetés volt, alig tudtam felocsúdni – de nagyon-nagyon jólesett. EZÚTON KÖSZÖNÖM  MINDENKINEK, aki valamilyen módon részt vett benne – leginkább az ötletgazda Szegi Hunornak és a kivitelező Popovics Alexandrának és Szimkovics Tibornak – de a többieknek is, mindenkinek, aki így vagy úgy, akár csak ötlettel vagy biztatással hozzájárultak ehhez a számomra nem várt eseményhez! Külön kézszorítás a szervezőknek és kivitelezőknek, akik még családom tagjaival is konspiráltak, így a különleges ajándékok (legalább 5 darab!) is személyre szólóak lehettek – külön köszönöm ezt a figyelmességet is.

És mindenkinek nagyon köszönöm az aktív részvételt, figyelmet, odaadó játékos kedvet!

A választható könyvek listájával külön-külön jelentkezem az első 10 helyezettnél – kis türelmet kérek mindenkitől.

Az 50. asszociáció

asszociacios- jatekA megfejtés közzétéve! Ez az utolsó feladvány ebben a sorozatban. A játék leírása << segítség | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Íme, az utolsó, az a cikk folytatódik >>

A 49. asszociáció

asszociacios- jatekEz az utolsó előtti asszociáció. A játék végéig heti 2 alkalommal jelentkezem (szerdán és vasárnap). A játék leírása << segítség | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Lássuk, hogy fest a a cikk folytatódik >>

A 48. asszociáció

asszociacios- jatekA sorozat végén 3 nehezebb feladvány következik. A játék végéig heti 2 alkalommal jelentkezem (szerdán és vasárnap). A játék leírása << segítség | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Lássuk, mit rejt a a cikk folytatódik >>

A 47. asszociáció

asszociacios- jatekKözeledünk az ötvenedikhez: EZ AZ UTOLSÓ KÖNNYŰ FELADVÁNY, három nehéz fog következni. A játék végéig heti 2 alkalommal jelentkezem (szerdán és vasárnap). A játék leírása << segítség | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. Lássuk, mit rejt a a cikk folytatódik >>

A 46. asszociáció

asszociacios- jatekKözeledünk az ötvenedikhez… Szeptemberben heti 2 alkalommal jelentkezem (szerdán és vasárnap). A játék leírása << segítség | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. a cikk folytatódik >>

A 45. asszociáció

asszociacios- jatekFigyelem, vannak frissítések a feladvány megadásában! Egy névelő-probléma is adódott időközben! Visszaálltunk a korábbi menetrendre! Szeptemberben heti 2 alkalommal jelentkezem (szerdán és vasárnap). A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően újra kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. a cikk folytatódik >>

A 44. asszociáció

asszociacios- jatekVisszaálltunk a korábbi menetrendre! Szeptembertől heti 2 alkalommal jelentkezem (szerdán és vasárnap). A játék leírása << segítség | korábbi sorozat | FUTÓ SOROZAT | Ha elsők közt szeretnél értesülni az új feladványokról, lépj be a Ludus csoportba > a közösségi oldalról privát üzenetként is beküldheted megfejtésed (másik lehetőség a feladvány alatti űrlap). | Pontverseny: a legeredményesebb 10 megfejtő az összesítés után könyvjutalomban részesül: a pontozás, a díjazás és a közzététel részletei <katt! Az oldal alján az aktuális forduló megfejtőit és pontszámaikat foglalom táblázatba – a lista naponta többször is frissül, katt: Frissítés – Megfejtők. Súgások: a rásegítő információkat a közzétételt követően újra kb. 24-24 óra késleltetéssel teszem közzé, mindegyik után 1-gyel csökken a megszerezhető pontszám. A megfejtést magyarázatokkal a feladvány szövege alatt a forduló lezárásaként teszem közzé. a cikk folytatódik >>