A híd tövében… nincs pirog

Csönge a minap ebéd közben felpanaszolta, hogy az ungvári gyalogjáró híd tövében már mijen* régen nem árulnak pirogot, vagyis „piroskit”, pedig az valaha mennyire jó volt. Hogy valóban jó volt-e pirog és jó volt-e a nagy forgalmú hejre jellemző szolgáltatás, avagy inkább csak kislánykori emlékeiben szépült meg, azt nehéz lenne megmondani. Viszont hogy a pirogos bódé szerves része volt a város eme vitatható ékességű és higiéniájú pontjának, arra van cáfolhatatlan bizonyítékom. Akkoriban a gyaloghíd balparti hídfőjénél mindig kaotikusan zsúfoltság mutatkozott, és ennek fontosabb tartozékait bő negyedszázaddal ezelőtt versben vettem leltárba. Csapnivaló szövegmemóriámra jellemző, hogy csupán egyetlen versszakát (az utolsó előttit) tudtam fejből elmondani (azt is csak többszöri nekifutásra). Megtalálni aztán már sokkal könnyebb volt a gépemben. Íme, eredetiben a tételes leltár:

Balla D. Károly

Sorfalak között

a híd tövében egyre több a bűz
pirogot mégis itt kínál az árus
nyalóka-kiskakas rád itt tekint
rózsáit rád sózza a vén virágos

a híd tövében egyre több a bűz
bokáig ér a rágott magvak héja
utas ha táskájával erre jön
már körbeállja orgazdák karéja

a híd tövében egyre több a bűz
ponyváról Krisztus-képek néznek szánva
korlátnál részeg rendőr; koldus
üvegszemével les a mennyországba

a híd tövében egyre több a bűz
mosolyt az arcokon ne kérjél számon
vigyorgó képre hogyha mégis vágysz
ott láthatod egy filmplakáton

a híd tövében egyre több a bűz
szerencsét itt kínál a lottós bódé
s amíg a rendőr céklaszínt okád
az államrend a sorban haladóké

a híd tövében egyre több a bűz
lépcső vezet az ékes latrináig
s míg elsietsz a sorfalak között
a ponyva-Krisztus elfedi stigmáit

(1991)

a híd tövében - ungvárj* A régi versben természetesen előfordulnak elipszilonok, de én újabban nem használom ezt az írásjelet

Egy földalatti rémregény

kis-vakondBevallom, soha nem kaptam nagyobb számban úgynevezett olvasói visszajelzéseket. Régebben mégis elő-előfordult, hogy ismerősök tudtomra adták, valamit olvastak tőlem valahol, és tetszett/nem tetszett nekik. Erre legtöbbször személyes találkozás alkalmával kerítettek sor. Nagy ritkán levélben is jött egy-egy reagálás, ezek feladói között távolabbi barátok mellett akadtak olykor „valódi”, azaz számomra teljesen ismeretlen olvasók is, akik nem baráti gesztusból olvastak és reagáltak.

Visszajelzéseket leginkább cikkek, publicisztikai írások váltottak ki, arra igen kevés példát tudok felidézni az elmúlt 40 évből (cirka ennyi ideje publikálok), hogy verseim generáltak volna efféle reagálást. Most meg, hogy egy-egy műfajban utolsónak szánt könyveim megjelenése óta nemhogy rendszeresen, hanem 2012 óta szinte egyáltalán nem publikálok saját webhelyeimen kívül sehol másutt, megszokhattam, hogy egy-egy frissen írt és a Facebookon hivatkozott szépirodalmi írás esetében nagyjából a maximális olvasói reagálás a lájk. Jólesik, ha ebből sok érkezik és csak elvétve gondolok arra, milyen érdekes lenne, ha az ismerőseim-olvasóim-lájkolóim között nagy számban megtalálható magyartanárok, író, szerkesztő, újságíró kollégák, vagy akár a más szakmájú versértők érdemben hozzászólnának egy-egy vershez: mi tetszik benne, mit találnak sutának, mi jutott eszükbe róla, látnak-e benne rejtett mondandót, ismerősek-e a motívumok, jó-e a cím, elegánsak-e a rímek, nem döccen-e a ritmus… Nem, még véletlenül sem kapok efféle visszajelzéseket.

Éppen ezért találom különösnek, hogy most az a bizonyos ismeretlen olvasó egy 25 évvel ezelőtti versemmel kapcsolatban kisebb fajta műelemzésre ragadtatta magát. 1999-es válogatott kötetemben találta a rövidke opuszt, és valamiért a száznál több vers közül erre tartotta érdemesnek reagálni.

Nézzük előbb a verset, majd levelének csaknem teljes tartalmát (közlés a szerző engedélyével): a cikk folytatódik >>

Évával a Csillagszállóban

csillagszallo-medenceAki a címből arra következtet, hogy Évával szabad ég alatt töltöttünk egy éjszakát, azt sajnos ki kell ábrándítanom. Egy effajta beszámoló valószínűleg izgalmasabb lenne, mint a száraz közlés: írásaink jelentek meg a kulturális utcalapban. Ha valaki nem tudná, ez a főleg hajléktalanokkal foglalkozó Oltalom Karítatív Egyesület folyóirata, és a szerkesztőség tiszteletbeli elnöke nem más, mint Göncz Árpád. >> Több infó a lapról.

Bár mostanában ritkán publikálunk, ennek a felkérésnek nagyon örültünk és azonnal hozzájárultunk anyagaink megjelentetéséhez. Meglepetésünkre a szerzőkkel való egyeztetés a klasszikus folyóiratszerkesztés legszebb hagyományai szerint zajlott, szövegeinket hozzáértéssel gondozták, kaptunk korrektúrát – ezt ma már kevés szerkesztőség gyakorolja. a cikk folytatódik >>

A Klubrádióban versemről

buborek-multiverzumNem gondoltam volna, hogy Buborék c. versemet cirka 30 évvel a keletkezése után Heller Ágnes, a legjelentősebb élő magyar filozófusok egyike fogja értelmezni és magasra értékelni – ami azért több mint hízelgő rám nézve.

Történt, hogy tegnap üzenetet kaptam Szunyogh Szabolcs író, szerkesztő barátomtól. Van neki egy hétfő esti műsora a Klubrádióban Rakott címmel, és a levelében azt jelzi, hogy előzőleg sajnos nem tudott értesíteni, de utólag hallgassam meg az adást: versekről volt benne szó.

Szabolcs két vendéget hívott azzal, hogy hozzák be magukkal egy-egy kedves versüket és majd a mikrofon előtt jót beszélgetnek róluk. Heller Ágnes egy örök értékű remeket, Arany János A walesi bárdok-ját hozta, a másik vendég, Győri János egyetemi tanár (az ELTE docense) pedig, nem kis meglepetésemre, az én 1986-os keltezésű Buborék c. versemmel rukkolt elő.

Sok-sok mindenről, társadalmi viszonyokról és költői szerepekről, további versekről bőven esett szó a műsorban, a Buborék az egyórás beszélgetés második felében került terítékre kb. abban a kontextusban, mintha a Kölcsey Vanitatum vanitas c. versére írt hasoncímű Orbán Ottó parafrázissal képezne párhuzamot. Kétségtelen, hogy vannak motívumbéli átfedések (pl. maga a buborék, mint hívószó, illetve a körbe, körbe és a körkörös), engem mégis erősen meglepett ez a párhuzamba állítás. Az én 12 sorom – eredeti szándékom szerint legalábbis – egészen másról szól, ugyanakkor lehet-e költő számára nagyobb öröm, minthogy versét újraértelmezik, jelentéshorizontját kitágítják. Piruló arccal hallgattam, hogy mind a tanár úr, mind a filozófusasszony művészileg milyen magasra értékeli soraimat.

Az adás második félórája alább hallgatható meg, versemről a 10. perctől kezdve vissza-visszatérően esik szó.

 

Ezek után lehet-e dolgom elmondani, hogy engem 1986-ban milyen kozmogóniai elmélet inspirált versírásra? Ugye nem!

Buborék

fényes hártyák felszínén
dimenziókról álmodik a fény
pedig csak torzult terek éle koccan
síkok csorba léte gyűrődik a széleken
és végek közé szorítottan
halkan vonaglik a végtelen

buborék-világban élünk s a hártyák
mezején negatívba mártják
magukat a semmik: káosz ez a rend
– gömbről gömbre csúszó idő-kéreg –
s a körkörös burkokon kereng
kereng a szerkesztetlen lényeg

(1986)

Akit mégis furdal a kíváncsiság és tudni szeretné, mi volt a legfőbb ihletőm, íme, az elméletről itt egy 7 évvel ezelőtti cikk, amelynek címe kísértetiesen összecseng az én 22 évvel korábbi versem hetedik sorával: Buborékuniverzumban élünk.

Ezúton köszönöm Szabolcsnak a műsort, és hogy szóba kerülhettem benne.

Én pedig dédelgetem a hiú ábrándot: egyszer majd talán valaki a tér-idő-elmélet felől is értelmezni próbálja Buborékomat :)

Minden óhajod

fohaszkodtal01Sajátos környezetbe helyezett két haikumat már megosztottam bázisblogomban, lásd: Látásmód és Megfigyelés – ez a harmadik, nyáron készült is ott fog megjelenni sokkal szélesebb nyitásban: akkor majd egyértelműen felismerhető lesz a jól ismert, jellegzetes helyszín. Előtte azonban legyen kis játék az itt látható kivágatból: vajon a roppant árulkodó bal oldali részlet alapján ki tudja-e valaki találni, pontosan hol is található ez a fal. (A képre kattintva kicsit nagyobb méretben is megvizsgálható.)


Frissítés. Első segítség. Nagyobb részlet: a cikk folytatódik >>

Dacos győzelmi vers

Balla D. Károly

DACOS GYŐZELMI VERS

mitől van az hogy az önérzet összeránt
hiába szóródik dicsvágyad szerteszét
kisiklott vonatok harsogó csöndje bánt
csikorog feletted akár egy szentbeszéd

hallod a szívedet kattogni belülről
hallod a nyugtató hangodat valahol
s mint aki malmában magot már nem őröl
fejedben éjfélkor üresség zakatol

felriadsz hajnalban megrettensz délelőtt
aléltan pihegsz egy fullasztó estelen
csak aki rád pirít az adhat még erőt
szánalom nem kell ha sérelmed esztelen

nem élsz a múlton és nem élsz a vigaszon
jó helyen vannak a mélyhűtött remények
majd ami elmúlik fényesen igazol
okod volt megunni nagyon az egészet

senki ne soroljon dicset és érdemet
nem kell a kegyelem nem kell az oltalom
utolsó élcedből épül a védelem
győztesen fekszel az elbukott oldalon


újabb verseimből

Ezzel a verssel köszönöm meg mindazok figyelmességét, akik a téli ünnepek alkalmából kellemest, áldottat, boldogat, szerencsést kívántak – ezúton kívánok magam is minden tőlem telhető szépet és jót.

Játszi őszben álltam

sarga-lombÉrdekes módon ezt a szonettet 1989-ben a publikálásra nem szánt írások közé soroltam, egyfajta nyersanyagnak, egyszer majd átírandó, feldolgozandó szövegnek minősítettem, olyannak, amelynek sorai, képei, rímei majd valamikor egy jobb versben felhasználhatók. Aztán szépen megfeledkeztem róla. Sok hasonló társával együtt közel negyedszázadot várt türelmesen…  Akkor valahogy idegennek éreztem magamtól ezt a kicsit finomkodó-költőieskedő hangot, talán úgy éreztem, a nyugatosok hangütését utánozza, túlságosan kosztolányis, tóthárpádos – és erősen berzenkedtem attól, hogy epigon-szerepbe süllyedjek. No meg akkoriban inkább a keményebb hangot és a szabad formákat éreztem közelebb magamhoz. Ez a kicsit túlcizellált képiség és a halk rezignáció a megírás után már zavarhatott, még ha belőlem fakadt is, a vers így került az elfekvőbe. Mostanában viszont már egyáltalán nem idegen tőlem ez a hang, így a felfedezés örömével adom közre a szonettet. Elvégre sárgulnak a lombok…

Balla D. Károly

Játszi őszben álltam

A játszi őszben sárga lombok értek
és rezge fényre rebbent fel rét,
garázda szél is rázta köntösét
és sziklák álltak – mint komorló vértek –

a messzi parton, ott, ahol a két
akácfa égre néz, s ahol beléndek
holt szára készült már ördögszekérnek
– ahol a lélek szállt… és elalélt.

A játszi őszben álltam bűnre készen
és csendben néztem, a múlás mint kísért:
hogyan lesz bajban, kényes kínban részem,

miként nyúlok majd írért, fegyverért –
és mint akit csak kéj és bűn marasztal
kecsegtetett a ősz egy kis malaszttal.

(1989)

Húsvét Prágában

Arabella Dolýk

Húsvét Prágában

ha reggel hullt a hó, megértheted
a szép halált a szentek nem remélik
fehérbe ájult fenn a Várnegyed
csak menj a Hradzsin-téren lassan végig

nyomodban lépdel ott majd szent Vitus
a sárkánytól a várost Györggyel védik
lelkedre nyílik balkon, ámbitus
és mégsem húzhatsz új hitedre régit

hát ballagj lejjebb, várhat új varázs
a Moldva csíkja jéghidegen fénylik
és mint megannyi kis feltámadás
galambraj ül a Károly-hídon végig

holnap már másutt… Prága nem ereszt
magukhoz láncolnak ükök és dédik
s megreccsen mindig benn egy ókereszt
az Orloj ha egy röpke percet késik

Balla D. Károly fordítása