Az árokásó halála

arokaso-temeto-halalaMély árokba zuhanva lelte halálát a rá hulló föld alatt Balla D. Károly költő, aki saját megosztó személyiségének lett tragikus áldozata, miután elhatározta, hogy enkezűleg temeti be azt a maga ásta árkot, amely áldatlan tevékenysége nyomán kettészelte a kárpátaljai magyar irodalom eleven testét. Ezt a sebvonalat az 1990-es évek első felében kezdte ásni azzal a szándékkal, hogy mesterségesen elkülönítse a szerinte értékes irodalmi műveket a hitványaktól, a progresszív irányzatúakat a szerinte sematizmusba süppedt hagyományosoktól. Eleinte inkább csak kijelölte a fejlődés térfelét, majd sokáig csupán egyetlen ásónyom mélységű vágatokkal határolódott el a visszahúzónak mondott erőktől. Sokáig élt benne a remény, hogy a túloldalon rekedt írótársai vonzónak találják az általa választott parcellát, belátják annak előnyeit és az árkot könnyedén átlépve maguk is a modern melioráció talajára építik munkásságukat, odahagyva a túloldal hagyományokban gazdag, ám ragadós sarát. Csakhogy ennek épp az ellenkezője történt: akikkel korábban együtt kerülgette a szocreált, azok most éppen a visszamaradt cuppogásban lelték örömüket, kijelentették, hogy káros minden poszt- vagy neo- alagcsövezés, ez a sár a mi sarunk, és aki nem dagasztja híven a szülőföld tradícióit, az jobban is teszi, ha minél messzebbről figyeli az itt fogant sikereket. a cikk folytatódik >>

Paródiamondatok

c_dul_ffAzelőtt, ha eszembe jutott egy rám jellemzően mély filozófiai értelemmel telített aforizma vagy valami ugyancsak rám jellemzően sziporkázó blődli, bon mot hangnemű jópofaság (gyűjtőnéven C-dul), amivel esetleg szórakoztathatom érettem szüntelen rajongó olvasóimat, azt mindig éppen aktuális főblogomban tettem közzé. Most egyetlen mondatnyi vagy pár sornyi közlés miatt már nemigen nyitok új posztot, sokkal egyszerűbb, ha a Facebookon köpöm el aranyaimat. Ám a közösségi felület számos előnye mellett a legrosszabb webtulajdonsággal is rendelkezik: bármilyen tartalom egy idő után csak igen bajosan kereshető vissza. Éppen ezért most itt újra közreadom nemrégiben alkotott paródiamondataimat. Köszönöm a szűnni nem akaró ovációt.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a létezés egysége a tudat és a tudatnélküli egylényegűségében ölti magára a Semmi egzisztenciáját.

Egyetlen pillanatra sem feledkezhetünk el arról, hogy az ősprincípium a léttudat akaratlan szétszóródása révén lényegül rá az újonnan keletkező szubsztanciákra.

Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a történelmi megelőzöttség teoretikus megélése senkit nem ment fel a bekövetkezési valószínűségek tapasztalati kockázata alól.

Véleményem szerint a létbevetettség mint metafizikai alapállás nem ingatható meg a szüntelen paradigmaváltásokban felmorzsolódó entitások feletti aggodalmakkal akkor sem, ha talán mégis.

Mély fájdalommal tudatom, hogy a konszenzusos csillapítás ellenére a kellő műgonddal okadatolt banalitások intenzitása képes az idő kontinuitásán maradandó háborgásokat kelteni.

Örömmel közlöm, hogy a fenomenológia korunk viszontagságai közepette is képes intencionális élményt nyújtani annak, aki vállalja a magánvaló terhének magán való viselését.

Hányadik napon teremtette isten a terrorizmust?

A regény alakjainak megformálása közben a szerző az egyedi ábrázolás plaszticitása terén alulmúlta a kínai agyagkatonák alkotójának fantáziaszegénységét.

Volt idő, amikor János olyan fogátszívósan tért be a sarki kocsmába, mint más a megszenvedett hitéből ki.

Mint a parittyával elvetett kő, Krisztina álmaiba úgy tért vissza bumerángként az emlékezés fájdalmas filmkockája.

A szerző szövege úgy viszonyul egy valódi regényhez, mint körbevizelés az eseményhorizonthoz.


A szerzői jogok fennforgása tekintetében sietek megjegyezni, hogy a fentebbi bölcselmek közül az első kettő a keleti egzisztencialista filozófia alapjait lerakó Cecil M. Joepardy Nagy traktátum c. grandiózus művéből származik, amely értekezésben a bengáli költő és filozófus az ősi szanszkrit kifejezést – arvisura – a jellegrálényegítés attributumaként definiálta.

A magyar kultúra dömdödöm

Demény Péter

Mi a magyar kultúra?

demenyValami nyakkendős, harangzúgásos merevség, amikor a szerencsétlen tanulók és a még szerencsétlenebb politikusok (mert a tanulók még megváltozhatnak…) kidagadt erekkel szomorú verseket szavalnak? Illetőleg inkább üvöltenek, hiszen ez a magyarság legszebb bizonyítéka, természetesen. A fogcsikorgatós pusztulunkveszünk, a bevonulás a kivonulásba, a recsegő emléktáblák?

Nem. A magyar kultúra egy zizzenő mosoly az arcon, mikor arra gondolsz, hogy szélvédőn a lábam. A magyar kultúra egy lebbenő levél a lelkeden, ha kibontod, Bartók zizeg benne Csontváryval. A magyar kultúra a laza pap, aki biciklitúrát szervez, és mosolyog a provokatívnak szánt piercingen a felső ajkad alsó részén. A magyar kultúra az a mondat, hogy elhull a virág, eliramlik az élet, meg az, hogy szép, mint mindig, énekem. A magyar kultúra Mister Teufel mézesmázos aggodalma a szegény Safranek miatt, aki kézzel elvágta a kezét borotválkozás közben. A magyar kultúra a nincsszebblányamagyarlánynál és a sudárjegenyefa. A magyar kultúra a kisbalázs és a viszavonatmegyekutánad. A magyar kultúra az Esterházy kitalálta bajnokság, ki a legjobb zakóban, ki a legjobb melltartóban. A magyar kultúra Deák Ferenc Don Quijotéi, Szisz pimpimpáréja, Tolnai Ottó lila ákácai, Domonkos István kormányeltörése, Márai Füveskönyve, Balla D. Károly csípősségei. A magyar kultúra az a Facebook, melyen mindenki rajta van, és senkit nem lehet letiltani. A magyar kultúra a te mindenkori idővonalad, melyet mindenki folyton megoszt. A magyar kultúra Lázár Ervin ragadós jókedélye, Weöres macskái, Capa fényképei, a C vitamin és a Gundel palacsinta.

A magyar kultúra dömdödöm. Dömdödöm, dömdödöm, dömdö-dömdö-dömdödöm.


Közlés a szerző engedélyével, aki a Facebookon Ivan Karamazovként tette közzé érintettségemet – bdk

Visszatérve rám

lengyel-csordas Ha jól meggondolom, hízelgő rám nézve, hogy amikor a kárpátaljai magyar irodalomról kérdezik a téma szakértőjét, akkor az újságíró „velem kérdez”. Korábban Tóth Viktor vezette fel velem élesnek szánt kérdését (lásd),  most Lengyel János próbált rám hivatkozva provokálni egy több mint furcsa interjúban (lásd). A szenvedő alany mindkét esetben Csordás László, aki sorra okosan tette helyre a dolgokat és még véletlenül sem mondott semmi csiklandósat, amit pedig alighanem ki akartak piszkálni belőle a velem példálózó kérdezők.

lengyel-csordas-bdkValahogy mégsem fog el attól a büszkeség, hogy önálló gondolat híján az ifjú zsurnaliszták vissza-visszatérnek rám és minden igazi érdemi indok nélkül,  előcibálnak engem. Ráadásul ezt Lengyel János a beavatatlan olvasó számára alighanem teljesen érthetetlen módon teszi, olyasmikre céloz, ami nem közismert, magyarázattal pedig nem szolgál. A kérdezőn, a kérdezetten és rajtam kívül vajon hányan tudják például a Kárpátalja.ma olvasói közül azt megmondani, pontosan mire is utal L. J. ezzel kérdéssel?: a cikk folytatódik >>

Erény-e a dilettantizmus?

dilettansok

Dilettánsok éjszakája (kattintásra nagyobb)

avagy helyes-e a „vagyok olyan költő, hogy le se baszom a verstant”-attitűd?

Előszor is: Itten kérem a keresztapa nevének előre megfontolt, bűnös elhallgatása forog fenn! – sérelmemre!

Pótolhatatlan mulasztásnak nem tekinthető kisebb késedelemmel értesültem arról, hogy ifjú irodalmáraink, mármint a kárpátaljaiak, erényt próbáltak kovácsolni a hátrányból, vagyis – bár vicces formában – a szakmai hozzá nem értés létjogosultságát igazoló irodalmi estet szerveztek, amelyen – szerintük legalábbis – »a dilettantizmus „áttörte” az „Irodalmi Kánaánba” vezető kaput«.  A kétes dicsőségű ötletnek szegről-végről én bizony a keresztapja vagyok, nevem elhallgatásával ezt az újságban nyilatkozók se tagadják:

…az ötlet egy közösségi oldalon elindult vitából jött, ahol Csordás Lászlót a „dilettánsok védőszentjének” titulálták. Vállalták ezt a megnevezést, és inkább valami vicceset akartak belőle kihozni.

Nos, a „nevezték” mögött én állok, konkrétan én neveztem így, és nemcsak egy közösségi oldalon, hanem viperás blogomban is, pl. ehol: a cikk folytatódik >>

A statiszta halála

Nem tudta elviselni a reá szakadó felelősség súlyát, ez okozta Balla D. Károly ungvári író tragikus halálát. Mindez akkor következett be, amikor a jeles költő és esztéta tíz esztendő szünet után újra foglalkozni kezdett a kárpátaljai magyarság megmaradásának problémáival. Elsőként a friss statisztikai adatokat tanulmányozta át és megdöbbenve értesült arról, hogy a régió magyar nemzetiségű népessége a legutóbbi népszámlálás óta több mint tízezer fővel csökkent. Ezt még fel tudta volna dolgozni, de a további részletekből az is kiderült, hogy ezzel Kárpátalja összlakosságában a magyarok részaránya hajszálpontosan 10 %-ra csökkent, ha csupáncsak egyetlenegy fővel lennének kevesebben, már a lélektani határ alá esnék az arányszám. „Ha most meghalnék, már 10 %-unk se lenne!” – döbbent rá Balla. Ez a felismerés olyan katartikus erővel szakadt rá, hogy súlya alatt összeroppant, ezzel teljesítve be azt, aminek felelősségét elviselni nem volt elég erős. Az önveszejtő megvilágosodás utolsó pillanatában még felsejlett előtte, hogy vajon méltó-e költői nagyságához, hogy csupán kis statiszta legyen a statisztikai adatok nagy színpadán, s vajon nem lehetne-e kieszközölni, hogy helyette inkább valamelyik regényhőse statisztáljon a tíz százalékos sorscsapáshoz, ám azt még az agyonnyomatás előtt is képes volt felfogni, egyikük sem vállalna érte ilyen áldozatot. Ő formálta őket saját önző hasonlatosságára, hogy is számíthatna tőlük másra – gondolta utoljára és tompa nyekkenéssel belelapult a 99999 milliomodba.

> válogatott halálaim

 

Az ínyenc halála

Túlzott ínyencsége okozta Balla D. Károly költő halálát. Az ismert ungvári alkotónak, ínyencsége ellenére, egyáltalán nem volt ínyére az enc. Enciklopédikus tudása ugyan lehetővé tette volna, hogy felülemelkedjen saját ínyencségén, vagy tehetett volna úgy, mintha nem is ínyenc, hanem mondjuk védenc vagy kéjenc lenne, de jól tudta, hogy az enctől sem így, sem úgy nem szabadulhat. Vett hát egy mély lélegzetet és bár kelletlenül és fanyalogva, de mégis ínyére vette az encet. Rá is harapott. Le is nyelte. De megemészteni már nem tudta. Az enc úgy megrekedt benne, mint költészetében a szonettforma, többé nem szabadulhatott tőle. Az enc rövid idő alatt eluralta egész testét. Amikor az agyáig is felhatolt és velejét világosságra gyullasztotta, akkor Balla D. megértette, milyen szomorú is a kiválóak élete: nem tudják megemészteni saját kifinomult ízlésüket és sírba viszi őket egy vacak kis enc. Efalitisz.


több hasonló

Válogatott mondatok

  • Trianon égisze még ma is beárnyékolja a magyar sorsot.
  • Az ellenzéki összefogás olyan, mint egy marék bolha.
  • A nő annyira tetszett neki, hogy amíg nézte, kocsányon lógott a nyála.
  • Csak miheztartás végett vezette a háztartást.
  • Szabadidejében az izmait fitogtatta a gangról a szomszédoknak.
  • Rezidens vagyok a rágalmakkal szemben.

Az ősprincípium szétsugárzása

arvisura-keresooptimalizalasBár az ősprincípium az ayurvédikus Arvisura tanítása szerint a kollektív tudatalatti szétsugárzása révén lényegül rá az új szubsztanciákra, Lloyd al-Bakar szaudi egzisztencialista pörformer  mégis radioaktív záporesőhöz találta hasonlatosnak az átörökítés pszeudo-genetikai mechanizmusát és tagadta, hogy az organikus fejlődésben a rálényegítés metatézisei egyetlen afrikai gyermeket is hátráltattak volna a skálafüggetlen hálózatok megismerésében akkor, amikor a tér-idő szingularitás megfeneklik a sivatagi dűnéken.

több C-dul

Halálos agyműtét

agy

Agyműtét közben vesztette életét Ungváron Balla D. Károly. A beavatkozásra azután került sor, hogy a közismert kárpátaljai író elhatározta, nemzeti szilikon-implantátumot ültet be koponyájába, leginkább azért, hogy ő is olyan verseket tudjon írni, mint az efféle segédeszközökre egyáltalán nem szoruló honi pályatársa, Vári Fábián László. A liberális agyközpont helyére szánt implantátumot a legkiválóbb, erre hívatott szakemberek gondos munkával elkészítették, majd megfelelő adag küldetéstudatot fecskendeztek bele. A páciens kívánságára a műtét végrehajtását végző konzíliumba főtanácsadóként Fekete Györgyöt és Kerényi Imrét is meghívták, akik a Vidnyányszky-szérum jó időben történő hozzáadását felügyelték. a cikk folytatódik >>

Rossz mondat, törött ablak

szakuraHa suta, félreérthető, nyakatekert mondatot olvasok valahol, mindig Babits megállapítása jut eszembe:  Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.  Efféle törött ablakokból bizony túlkínálat van mostanában, akad épület, amelynek homlokzatán szinte csak ilyenek találhatók. A kárpátaljai internetes portálok közül kétségtelenül a Művelődési (!) Intézet honlapja a leggazdagabb tárhelye a rossz mondatoknak. Ritkán tévedek erre a webhelyre, riaszt a minden téren megmutatkozó igénytelenségnek ez a töménysége, ha mégis meg-megnyitok egy oldalt, bosszankodni és kacagni általában egyszerre adódik módom. a cikk folytatódik >>

Szenteltvizet a Nemzetihez

vidnyanszkyÉrtesülve az örvendetes hírről, hogy Kárpátalja nagy szülötte, Vidnyánszky Attila felszenteltetné a Nemzeti Színházat, továbbá pedig kellőképpen átérezve e nagyszerű és nemes szándék magasztosságát és lélekemelő voltát, az Egyek Alkotócsoport egyemberként áll a szent ügy mellé, egyszersmind mélységes egyetértésének és támogatásának kinyilvánításaképpen  tevőlegesen is hozzá kíván járulni az aktushoz azon a módon, hogy egy ugyancsak szakrális és már korábban felszentelt helyről, a híres vereckei honfoglalási emlékmű tövében fúrandó kútból biztosítja a felszenteléshez szükséges víz alapanyagát. A fúrásra az emlékmű oltárkövének a Magyarország szívcsakrajá felőli oldalán kerül sor a szűzanya személyes oltalma alatt. A szent föld mélyéből nyert vizet egy külön e célra létesített Béke- és Körmenet szállítja a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél magasló nemzeti büszkeségéhez, ügyelve arra, hogy az áldásból az új fődirektor fejére is hulljon néhány megvilágosító csepp.

Megszakadt a blog-rekorder

posztemelesRekordkísérlet közben vesztette életét Balla D.  Károly költő. Az extrém internetes szokásairól és posztmodern allűrjeiről ismert kárpátaljai alkotó ezúttal éppen posztemelésben kívánt csúcsot felállítani. Egy világrekordot már magáénak tudhatott ezen a téren azzal, hogy 60 saját blogot vezetett, most azonban arra tett kísérletet, hogy egyetlen óra leforgása alatt száz irodalmi blogbejegyzést posztoljon ki az internetre. A negyvenhatodik emelésig ment is minden rendben, ám a negyvenhetediknél megtört a lendülete, mintha gerince is bebicskázott volna. Az ötvenötödik posztig hősies kitartással nagy erőfeszítések és jambikus nyögések közepette még eljutott, de az ötvenhatodik emelésben egyszerűen megszakadt. Erőtlenül elterült a digitális aréna porondján, s ha még maradt volna valami élet benne, a befejezetlen poszt rázuhanva a maradék szuszt is kiszorította belőle. A blogszféra és a magyar posztmodern saját áldozatának tekinti.


több hasonló

Viszonyítási alap

Az „alkotó cselekvőkedv” intenzív gyakorlása közepette megszövegeztem közéleti orgánumunk számára egy új szlogent:

Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan sajtóorgánuma.

napEz persze nem olyan frappáns, mint a lap honlapjának rövidke és szabatos címe: „Kárpáti Igaz Szó online portál Kárpátalja, magyarság, Ukrajna és a világ híreivel”, és nem is olyan költői, mint az ekként szárnyaló mondat innen: „Mert bármily csapás érte is a nemzetet, a fellegek távoztával a Nap már alkotó cselekvőkedvet talált a Kárpát-medencében”, de viszonyítási alapnak – jobb híján – talán egyelőre megteszi. Főleg, hogy súlyos dicséretnek szántam nemzetet alkotó cselekvőkedvemben.