Még mindig rajtam rágódnak

karpataljaiTe jó ég, ezek itt még mindig az én tíz egynéhány éves élcemen rágódnak!

Persze ez a bonmot a maga módján és a maga idejében eléggé fontos szerepet játszott a szakításunkban, akár szimbolizálhatja is azt a pillanatot, amikor én egyfelől kifaroltam a kárpátaljasi irodalom akolmelegéből, másfelől a bent maradók dühösen és sértődötten kiközösítettek (akkor, amikor jórészt már kinn voltam).

Fontos tehát ez a megállapítás, fontos, mert nagyon pontosan célzott fricskának bizonyult, telibe talált egy fájó pontot, máskülönben miért és hogyan is válhatott volna ellenem ezerszer felhozott és gyakran kiforgatott, ostobán félremagyarázott, rosszul idézett (lásd alább) vádponttá.

Ám azt nem gondoltam volna, hogy az ifjú kollégáknak még mindig ott kaparássza a torkát és továbbra sem tudják sem lenyelni, sem kiköpni

No de álljon itt az idézet a Kárpáti Igaz Szó költészetnapi interjújából, a kérdező Tóth Viktor újságíró, a válaszoló Csordás László irodalomkritikus:

– Balla D. Károly szerint ami költészet, az nem kárpátaljai, ami kárpátaljai, az nem költészet. Mi erről a véleménye?
– Balla D. Károly Címkézett irodalom című esszéjében egészen pontosan így fogalmazott: „a kárpátaljai magyar irodalomnak az a része, amely kárpátaljai, egyre kevésbé tekinthető irodalomnak, amely pedig irodalomnak minősíthető, az egyre kevésbé kárpátaljai”. Annak ellenére, hogy érzem a kijelentés mögött megbúvó keserű iróniát, nem tudom elfogadni ezt a kizárásos alapon működő logikát. Hiszen miért ne lehetne egy jó mű, illetve egy szerző egyszerre több irodalomtörténeti elbeszélés része?

…Lehetni éppenséggel lehetne, de valahogy a nagy igyekezet ellenére mégse tudja igazán ez a lehetőség beteljesíteni magát.  Ezt – úgy sejtem – titkon ifjú barátom is pontosan érzi-tudja (volt egynéhány pengesuhogtatásunk ez ügyben), bizony látja ő a szakadékot ott, ahol tátong, de ha már elszegődött hegyivezetőnek és kézen fogva próbálja ingatag lélekvesztőkön a magyar irodalmi kánonba átvezetni helybéli pártfogoltjait, akkor valóban jobban teszi, ha nem pillant a mélybe.


Kármentő tálcámon:

 A Kárpáti Igaz Szó archívuma 2019-ben elérhetetlenné vált. A cikk szövege ez volt:

Milyen „tájakon” jársz, költészet?

A magyar költészet napja dátumaként, látva József Attila fantasztikus életművét, nem véletlenszerűen választották az április 11-ét. Akik számára a költő esetleg baloldalinak tűnik, azoknak érdemes figyelmébe ajánlani egyik örökbecsű művét, a Bús magyar énekét. A XXI. században még mindig ugyanarra folyik a Duna, s ha letelepszünk a „rakodópartra”, talán mi is megláthatunk egy dinnyehéjat. Vajon változott-e a költészet?

– A XX. század közepéig, esetleg az 1980-as évekig egy-egy költőnek, versnek óriási hatása volt a lírára és a közéletre is. Ma viszont…

– Diktatúrában a költészetnek, ezzel együtt az irodalomnak egészen más szerepe lehet, mint demokratikus berendezkedés idején. Ne feledjük, a művészet mindig a szabadság felé tör, így óhatatlanul szembe kerül a hatalommal. De aki követi a kortárs magyar irodalom folyamatait, láthatja, hogy az utóbbi időben szintén megnőtt az érdeklődés az ún. közéleti költészet iránt. 2012-ben jelent meg például az Édes hazám című antológia, amely az elmúlt húsz év közéleti-politikai tematikájú versterméséből nyújt bőséges válogatást. Hogy milyen hatása volt a mindennapi életre ennek a gyűjteménynek, nem tudnám megmondani, de a kritika jól fogadta. Sőt, létezik egy másik, nem túl régi kezdeményezés, a slam poetry, amely egyre szélesebb körben terjed, és gyorsan reagál a legfrissebb kulturális, politikai kérdésekre is.

– Balla D. Károly szerint ami költészet, az nem kárpátaljai, ami kárpátaljai, az nem költészet. Mi erről a véleménye?

– Balla D. Károly Címkézett irodalom című esszéjében egészen pontosan így fogalmazott: „a kárpátaljai magyar irodalomnak az a része, amely kárpátaljai, egyre kevésbé tekinthető irodalomnak, amely pedig irodalomnak minősíthető, az egyre kevésbé kárpátaljai”. Annak ellenére, hogy érzem a kijelentés mögött megbúvó keserű iróniát, nem tudom elfogadni ezt a kizárásos alapon működő logikát. Hiszen miért ne lehetne egy jó mű, illetve egy szerző egyszerre több irodalomtörténeti elbeszélés része?

– Szűkebb pátriánknál maradva: mennyire jók az új nemzedékhez tartozó költők, mennyire változtak, bővültek a publikálási lehetőségek?

A publikálási lehetőségek szerencsére egyre inkább bővülnek. Kárpátalján az Együtt című folyóirat ad teret a fiataloknak, de az internet, a blogoszféra is járható út lehet. A magyarországi folyóiratok szintén érdeklődést mutatnak az itt született művek iránt. Tehát egyedül csak a minőség szabhat határt. Az, hogy ki mennyire jó, persze mindig viszonyítás kérdése. Például Bakos Kiss Károly legutóbbi, Része még című gyűjteményében, illetve Lőrincz P. Gabriella Fény-hiány című kötetében sokat finomodott. Az egyre inkább közösségbe szerveződő fiatalabbak között is vannak tehetséges versírók. Hogy csak két nevet említsek: Pák Diána misztikus-népi ihletettségű, míg Marcsák Gergely szürreális-abszurd szövegekkel jelentkezett. Természetesen az, hogy kiből válik valóban költő a legfiatalabbak közül, még a jövő kérdése.

Tóth Viktor

2014.04.11. 16:57:24

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?