Oresztész és a kockázatok

Az első a sarokban jelent meg, aztán mellette még egy, a harmadik az ablakpárkány alatt tűnt fel, további kettő a küszöb alól bújt elő. Oresztész rémülten figyelte, ahogy egyre többen lettek, és apró lábaikon szertemásztak a szobában. Már-már attól tartott, hogy az elszántabbak őhozzá is odamerészkednek. Kemény, erős bakancsában ugyan nem kellett féltenie tőlük, de a gondolat, hogy felkúszhatnak a csupasz lábszáráig és hideg, nedves testük bőréhez érhet, rettenettel töltötte el. Ám a kockázatok láthatólag nem vettek tudomást róla, a súlyos bútorok lába körül csoportosultak és bizonyos illedelmességet mutatva egy arasznyinál magasabbra egyikük sem mászott. Oresztész megnyugodhatott, sőt, egy idő után be kellett látnia, hogy ugyan a látványuk eléggé visszataszító, de az illat, amely megjelenésük óta belengte a szobát, kifejezetten kellemes. Éppen folytatta volna, amibe belekezdett (folyókat cserélt hegyekre egy térképen), amikor a kockázatok szabályos körívbe rendeződtek és nagy átéléssel előadták Johann Sebastian Bach újévi kantátáját.


több hasonló

Oresztész és az evidenciák

Már nagyon unta a magasra nőtt evidenciákat, állandóan belebotlott összeverődött nyalábjaikba, amikor a hátsó udvar felé vette az útját. Le kellene kaszáltatni, állapította meg, mégsem szánta rá magát, hogy nagy beszédű szomszédjának átszóljon ez ügyben. Inkább botladozott reggelente, emelgette a lábát, igyekezett utat taposni. Amikor dolga végeztével visszafelé jött, még látszott lépteinek a nyoma, de másnap reggelre az evidenciák még makacsabbul állták az útját. Jön majd az ősz, elszáradtok magatoktól is, legyintett Oresztész, és miután vérző talpát bekötözte, egy torziós ingával kibillentette helyéről a Föld tengelyét.


több hasonló

Oresztész és a szalamandra

Hosszan és elszántan illesztgette apró nedves lábát az egyenlő szárú háromszög ropogósra száradt szimmetriatengelyéhez, mégsem tudott behatolni. A tervrajz makacsul ellenállt, alakzatai mintegy sorfalat képezve hárították el a szalamandra kitartó, de túl gyönge igyekezetét. Egyedül az egyik jelentéktelen szaggatott segédvonal mutatott könnyelmű engedékenységet, a kis kétéltű sárga foltjait például szívesen látta volna a szigorú téglalapok és trapézok között, talán azt sem bánta volna, ha ettől felborul az illeszkedés kínos rendje – de a jelenetet odaadással figyelő Oresztész jól tudta, a szalamandra nem számíthat a világvége idő előtti bekövetkezésére, mint ahogy a park fái sem sétálhatnak át a vasúti töltésen egy boldogabb hegycsúcs védelme alá a cirkuszból száműzött bohóc segítsége nélkül.


több hasonló

Oresztész megles egy nőt

A függöny sejtelmesen félrelebbent az ablakon, és az utcáról is láthatóvá vált a szobában ágaskodó nő alakja. Egy széken állt és a könyvespolc legfelső sorát igyekezett elérni, ott is Goethe díszkiadású Faustját. Ám az áhított könyvet nem érte el, lábujjhegyre is hiába állt, ezért az alsóbb polcok egyikéről emelt le egy vaskos szótárt, és anélkül, hogy a székről leszállt volna, a lába alá illesztette. Újra felegyenesedett, de még mindig hiányzott fél arasznyi ahhoz, hogy Goethét elérje. Most egy lexikonért nyúlt, maga alá tette, ismét ágaskodott, de mindhiába. Újabb szótár és enciklopédia következett, de a távolság ujjai hegyétől a Faustig alig látszott változni. Új és újabb vaskos köteteket illesztett lába alá, már kisebb könyvtorony tetején egyensúlyozott, és mégsem érte el célját. Oresztész bámulattal figyelte igyekezetét az utca túloldaláról mindaddig, amíg egy kósza fuvallat vissza nem lebbentette helyére a függönyt, ő folytathatta útját a vattacukorgyárba.


több hasonló

Oresztész és a koncepció

A szálkás izmú férfiak nekiveselkedtek, megragadták és együttes erővel húzni kezdték a koncepciót. Ereik kidagadtak, karjukon ideges rángások futottak végig, fújtatva vették a levegőt, volt, aki fojtott nyögéssel igyekezett több erőt kifejteni. Ám a koncepció nem mozdult, holott már egyetlen szeg vagy csap sem tartotta, az ácsolat utolsó darabjaként ágaskodott ki a törmelék alól. Pár percnyi hasztalan erőfeszítés után látszott, a húzás nem vezet eredményre, megpróbálkoztak hát az emeléssel. Kissé lehajoltak, vállukat befeszítették a koncepció alá, és teljes erőből igyekeztek felegyenesedni, ám a túlsúlyt nem tudták leküzdeni. Próbálkoztak lazító mozdulatokkal is, de nem jártak eredménnyel. Belátták, előbb el kell takarítaniuk az omladékot, és csak miután kiszabadították alóla a koncepciót, azután vihetik a még hasznosítható többi bontási anyag közé. Ekkor érkezett kerékpárján Oresztész az összedőlt épülethez. Kérdésére, hogy segítsen-e, nemleges választ kapott, távozott is a helyszínről, észre sem véve, hogy a koncepció a nyomába szegődve poroszkál a kátyús betonúton a balettintézet felé.


több hasonló

Oresztész és az algoritmusok

A visszhangos várócsarnokot váratlanul apró algoritmusok lepték el, a hideg kőburkolat csattogott talpuk alatt, ahogy fel-alá rohangáltak a padokon ücsörgők és a jegyükért sorban állók között. Oresztészt nem is annyira megjelenésük és gyors, látszólag minden cél nélküli futkosásuk lepte meg, hanem az, hogy a csarnokban tartózkodókat egyáltalán nem érdekelte a különös jelenség. Akik a kényelmetlen fapadokon ültek egykedvűen, szinte figyelemre sem méltatták őket, a pénztárak előtt gondterhelt arccal várakozók sem zökkentek ki nyugalmukból, egyedül a menetrendet figyelmesen tanulmányozó néhány utazó mutatott némi érdeklődést, csak annyit, hogy az indulási és érkezési időpontokkal teleírt sorokról és oszlopokról rövid időre a rohangászó algoritmusokra vitték tekintetüket, követték egyikük-másikuk mozgását, ám aztán visszafordultak a táblázatokhoz, ügyet sem fordítva a hátuk mögött zajló eseményekre. Oresztész sebesen kapkodta a fejét, hol a közeledő, hol a távolodó algoritmusokat figyelte. Feltűnt neki, hogy vannak köztük egészen szemtelenek, ezek fel-felugrálnak a bőröndökre és az üres padokra, az egyikük még egy falatozó férfi elemózsiájába is belekotort. Úgy látszott, a jövevények semmi szándékát nem mutatják sem a távozásnak, sem annak, hogy idegesítő ide-oda iramodásaikat abbahagyják és valami értelmes alakzatba rendeződjenek, ezért Oresztész úgy döntött, inkább odakint, a peronon várja be vonata indulását. Ahogy elhagyta az összegződött talpcsattogásoktól szinte zengő csarnokot, másfajta zajra lett figyelmes: a harmadik vágányon egy elegáns tőzsde tolatott fülsiketítő csikorgással.


több hasonló

Oresztész és a téveszme

A téveszme makacsul befészkelte magát valahová az ólak mögé. Hívogatásra, csalogatásra nem jött elő, Oresztész ételt is hiába szórt az udvar bármelyik pontjára, amíg csőre töltött fegyvere mögül szemmel tartotta a helyet, a csali érintetlen maradt. Aztán, ha akár csak pár pillanatra, figyelme máshová terelődött, mire visszanézett, már hűlt helyét találta a finom falatoknak. Próbálkozott riogatással, bottal verte az ólak hátoldalát, üres vedreket csapdosott egymáshoz – de ezzel csak jószágait őrjítette meg, a téveszme nem menekült el. Hiába állított neki különböző rafinált csapdákat, kárnak próbálkozott mérgezett étellel, kotorékebet is hiába uszított ellene. Belátva módszerei eredménytelenségét, Oresztész ekkor stratégiát változtatott. Beszüntette üldözését, próbálta inkább magához édesgetni. Finom, puha vackot készített számára egy szélvédett helyen, becéző szavakat hallatott, készenlétben tartott puskáját látványos gesztussal bevitte a házba. Korábbi határozottsága, keménysége helyett bizonytalannak, elesettnek mutatta magát – s közben napról napra hevesebben vágyott a megjelenésére, elképzelte, amint tenyeréből eteti, cirógatja. Talán még a házba is bevinné, gondolta, hadd aludjon az ágya mellett. Sokáig azonban nem történt semmi. Mígnem, amikor egy napon szomszédjával hosszan beszélgetett a kapuban a világ dolgairól, cimborája egyszer csak felhorkant. Nézd már, micsoda rusnya téveszme, kiáltotta, már ugrott is, s kemény bakancsával agyontaposta anélkül, hogy a sakkvilágbajnokság első számú favoritjának a győzelmi esélyeit csökkentette volna.


több hasonló

Oresztész és a próbafülke

Belépett és gyorsan behúzta maga mögött a súlyos függönyt. Előbb a világítást kellett volna…, gondolta, miközben a csaknem teljes sötétségben kitapogatta a villanykapcsolót. Az éles fény egyenesen a szemébe vágott a tükör fölül, annyira elvakította, hogy saját képmását sem ismerte fel azonnal. Kis bizalmatlansággal figyelte a mozdulatait utánzó férfit, ez az egészalakos megjelenés alig emlékeztette arra a valakire, akit reggelente lát kis borotválkozó tükrében, s akivel hosszú évek konfliktusai után talán sikerült barátságot kötnie. Az a kapcsolat is inkább terhes volt számára, semmint felemelő – és akkor most itt van ez az új figura, nem elég, hogy az arca kiismerhetetlen fehér folt, de még ott a törzse is, meg az idétlenül hosszú végtagjai, amelyek szinte külön életet élnek, időnként előre, hátra vagy oldalt lendülnek, mintha valaki távirányítóval tesztelné egy frissen épített robot mozgásfunkcióit. Ja persze, a nadrág, jutott eszébe. Letolta kopottas farmerét és belelépett a finom szövetből készült pantallóba. De eltévesztette a szárat, igyekezett hát helyrehozni tévedését anélkül, hogy kilépett volna, de rá kellett jönnie, hiába próbálkozik szabadon maradt bal lábával és az üresen maradt jobb nadrágszárral, csak úgy hozhatja helyre a hibát, ha elölről kezdi az egészet. Ehhez azonban nem volt semmi kedve, lerúgta a finom  szövetet és visszahúzta farmerét. Kilépett a függöny mögül, sietve elhagyta az üzletet, már az utcán volt, amikor arctalan tükörképe lemészárolta az idős asszonyt, aki egy lila kombinét akart felpróbálni a fülkében.


több hasonló

Oresztész és a szökőkút

Előbb a hangot hallotta meg, a magát paskoló víz tobzódó zenéjét, s csak aztán, amikor a félhomályos sikátorból kilépett a napsütötte térre, akkor láthatta, hogyan hullnak alá a magasba lövellt vízoszlopok, belecsobbanva a terpeszkedésükben is karcsú, visszhangos márványmedencékbe. Pontos arányokra épült a szökőkút, a visszahullt vizet felülről alább s alább engedő tányérok úgy viszonyultak egymáshoz, mint egy vallási beavatódás fázisai, s a fehér habzás, miközben aláfolyt, pontosan követte az istenek legféltettebb titkát, miszerint kifürkészni az ismeretlent annyit tesz, mint macskabőrben hetyke bukfencet vetni a törvények szigorú oszlopai tövében. Oresztész elragadtatással nézte a tobzódó csodát, pedig pontosan tudta, hogy a távoli sportkórház eresze alatti bűzös dúcokban már nem mernek költeni a halálra rémült agyaggalambok.


több hasonló