Tégy jót, és tűnj el!

holmiBerniczky Éva

Tégy jót, és tűnj el!

Akkor kezdődött, amikor már hallani lehetett a szárazságot. Amikor a levelek hullása is zajt keltett. És a kínzó aszály ellenére sem háborodott fel senki azon, hogy az elhagyatott udvarból pocsékba folyik a víz. Kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de a nap túlnyomó részében ott zuhogott keresztül a járókelők lába előtt. Hol erősebben, hol gyengébben. Voltak időszakok, amikor egészen hajszálvékony, alig észrevehető erecskék szelték át a járda aszfaltját, majd a szegélyen túljutva egészen a macskaköves utca túloldaláig futottak. Nagy- és kismutatók. A helybeliek akár óraként használhatták az átfolyásnak ezt a primitív szerkezetét. A kikerülő víz mennyiségéből és a nap állásából könnyűszerrel megsaccolhatták, hány óra lehet. És ezt a vérlázító pazarlást ebben a csontszáraz időszakban sem kifogásolta senki. Úgy festett, önzőmód ragaszkodnak ahhoz, hogy legalább kiszáradt szemük részesüljön némi felüdülésben, ha csak néhány szerencsétlen gyom látványának erejéig is. Az itt elvonuló szomjúhozók kívánságára néhai Teofánia háza előtt, a járda közepén, az átfolyás mentén zsenge fűszálak eredtek. Bár satnyaságuknál fogva megjelenésüktől kezdve kornyadoztak, a barázdákból kelt élet mégis tökéletesen illett a töredezett, helyenként felpúposodott, toldott-foldott aszfaltba. Ott eresztett gyökeret, ahová egyáltalán nem volt való. A szivárgások nedvein zöldült nyomorult kis oázist valamiért mégsem kiálthatták ki csodának. Ehelyett közömbösen lépdelték át a megnyíló járdarészeket, és bármennyire kínálkozott, nem tartották nyilván szent helyként a vízfakadást. Holott a csoda legalább kézenfekvő magyarázatul szolgált volna arra, miért is nem hasonlít közönséges otthonra a forrás eredetét rejtő hajlék. Elvégre mióta Teofánia nővér a magasban morzsolgatta a rózsafüzért, hátrahagyott házát láthatatlan erők igazgatták. a cikk folytatódik >>

Orbán és a vákuum-ablak

muanyag-ablakMa döbbenetes felfedezésre kellett jutnom. Rájöttem, hogy mi a döntő különbség a lakásunkban újonnan felszerelt hőszigetelő műanyag vákuum-ablakok és Orbán Viktor magyar miniszterelnök között.  Hát az, hogy ezeknek a praktikus nyílászáróknak minden darabja rendelkezik egy olyan opcióval, amellyel Orbán sajnos nem: az ablakokat bármikor bukóra lehet állítani.


Más: Magyarország miniszterelnöke – Puszi, Orbán!

Halmozottan vízumköteles

Még nincs egy fél éve hogy Vízumköteles vagyok bejegyzésemben ezt írtam és mutattam:

bdk-vizumkotelesAz micsoda dolog, hogy a Google képkeresésben a Vízumköteles szóra az én fizimiskám az első találat? Ennyire tisztában van a Nagy Kereső a nemzetközi státusommal?

Nos, a Google mára az akkor készült képernyőfotót is kitette az adott szóra adódó képtalálatok közé, így most az alább látható módon egyszer szerepelek primer módon és egyszer másodlagosan a jelenségről közreadott  dokumentumképen. Gondolom, fél év múlva az alábbi kép is felkerül a listára, akkor harmadlagosan is ott leszek – és majd persze azt is megírom egy újabb képernyőfotó kíséretében, amely majd szintén felkerül a találatok közé… És így tovább. Képmásom egyre kisebb lesz, vízumkötelezettségem pedig egyre halmozottabbá válik.

vizumkoteles2

Jönnek az utolsó futamok

borito-gerincMásodik napló-könyvem munkálatai a pécsi Pro Pannoniánál a legizgalmasabb szakaszba értek: a borító véglegesítése, utolsó szövegkorrektúra. Az előbbi, talán mondanom sem kell, Csönge fotója és terve alapján készült, az utóbbi pedig a vártnál szórakoztatóbb munka: a 2004 és 2007 közti naplófeljegyzések anyagát 2010-ben szerkesztettem egybe és nyújtottam be a kiadónak. Azóta csak egyszer néztem bele (átpörgetős felületességgel egy esetleges bővítés lehetőségét vizsgáltam meg és vetettem el), így módom volt nagyjából elfelejteni a szövegeimet, amelyek egy része most már-már az újdonság erejével hat rám. Többször is rácsodálkozom magamra, néha csóválom a fejemet, máskor ráncolom a homlokomat, de azért az is előfordul, hogy csettintek. Jó kis könyv lesz ez, állapítom meg kellő szerénységgel. És valószínűleg még akkora visszhangja sem lesz, mint az 1997-2003-as időszakot felölelő előző résznek.

A posztmodern maszk

Meglehetős örömmel tölt el, hogy én magam és Markovits Teodórának a regényemről írt gondolata a posztmodern irodalom lesajnálásának hivatkozási alapjává vált – legalábbis egy általam most talált írásműben. Amelyet ugyan elkezdtem olvasni, de nem igazán volt hozzá türelmem, így megelégedtem a rólam, mint negatív példáról szóló bekezdéssel.  Ezen a mondaton például elég hosszan elidőztem:

Ez a fajta irodalom puszta maszk, az üres semmit sejtéssel árnyalva az individuum eogoista feltűnési vágyát elégíti ki.

a cikk folytatódik >>