Saját Picasso

A napokban egy jeles művész volt az egyik beszélgetős műsor vendége a tévében. Külön készültünk rá, talán a személyes ismeretség okán is, illetve azért, mert szeretjük a munkáit, Éva a blogját is rendszeresen olvassa, én meg a művészete előtti mély főhajtás mellett a politikai kiállását is szimpatikusnak és fontosnak gondolom.  Ám a műsor nem sikerült valami jól.  Elég nyögvenyelősen indult, az általunk jó beszédűnek ismert művészből szinte harapófogóval kellett kihúzni a szavakat, nagyokat hallgatott, merengett, sóhajtott… Valószínűleg rossz formájában lehetett, mert amit mondott, azzal szemben is lehetne fenntartásokat támasztani. Nem biztos például, hogy okos dolog nagy nyilvánosság előtt kollégákat lesajnálni. Engem ennél is jobban zavart, amit a festészet és a művészet értelméről mondott. a cikk folytatódik >>

Kárpáty Nyúz

Most, hogy ajánló blogom sorozatában kísérletet teszek arra, hogy születésük sorrendjében ma is létező 50 blogomat bemutassam, illendő szót ejtenem egy megszűntről is, lévén épp hozzá értem a kronológiában. Még a most bemutatott Régi Manzárd előtt hoztam létre 2005-ben a Karpaty News című alternatív hírblogot, amelyet néhány hónapig név nélkül, illetve nevemet elhallgatva működtettem. Ennek fő oka nem annyira a rejtőzködés volt, hanem egyfelől ki akartam alakítani egy újfajta internetes entitást, másfelől azt szerettem volna, ha személyemtől elvonatkoztatva, önmagukban válnak fontossá azok az éles kritikai észrevételeim, amelyekben a kis magyar provinciánkban gyökerező visszásságokat tettem szóvá. A hang szokatlan szabadossága és a bírálatok gyakran provokatív keménysége hamar feltűnést keltett, sokan olvasták a Kárpáty Nyúzt – és még többen beszéltek róla. Nekem pedig kedvemre volt az öncélú, de közérdekű és közszórakoztató baszkuráció (mint ezt akkor az ilyenfajta blogolásról megjegyeztem). a cikk folytatódik >>

Posztmodern kísérlet

Szabó Katalin, Kultúra és Kritika: Balla D. Károly otthonosan mozog nemcsak a próza, hanem a líra területén is. Új regénye, a Tejmozi 2011-ben jelent meg a Magvető gondozásában. Az angolszász irodalmi hagyományokra épülő emlékezés azt mutatja be, hogy az egészségtelen lelki környezetben, kiüresedett világban felnőtt ember kísérlete önmaga megértésére megvalósítható-e, ha teret (és időt) változtat. A cselekmény annyiban ragadható meg, hogy a „főhős” nyelvészprofesszor megbabonázva áll egy ablak előtt, amiben önmagát látja, és emlékezik. A regény akciója lényegében ez az emlékezés, amelynek során végigtekint gyermekkorán, ifjúságán egészen addig, amíg érett emberként meg nem áll az északi kisvárosban a szobája ablaka előtt. Mivel a történések >>Egy posztmodern kísérlet az emlékezésre

Éjszakai kémények füstje

Virtuális felolvasóhelyem új irodalmi projektumot indít Éj – kémény – füst címmel. Ennek keretében két nagy költőnk két verssorát állítottam egymás mellé azzal a feltevéssel, hogy olyan pótlólagos feszültség keletkezik közöttük, amely az értelmezés, továbbgondolás, asszociálás új dimenzióit nyitja meg alkotótársaim számára és a lírai képekbe foglalt jelentések más és más kontextusokba kerülve egyfajta fogalmi hálót képezhetnek. Ha az éj – kémény – füst hármasság szavait valamiféle lírai háromszögelési pontoknak tekintjük, akkor ki-ki a saját alkotói módszerével új és újabb háromszögeket hozhat létre, s ezek egymással, illetve a kiinduló alakzatokkal érintkezve egyfajta irodalmi birtokfoglalás elemeivé válhatnak.  >>a felhívás szövege  [Az egyes művek ez alatt a link alatt sorakoznak: 5. projektum]

Az ember, aki ott se volt

Az operabéli borbély mindenütt ott van (Figaro itt, Figaro ott), a filmbéli viszont ott sem volt. Hogy pontosan hol volt, hol nem volt, azt még a népmesei frazeológia kedvéért sem árulhatom el, mert poéngyilkosság lenne, lelőném a Coen fivérek (ír, rendez, produkál) végső nagy csavarintását, amely annak ellenére okoz meglepetést, hogy a gyakorlott kriminéző eleve számít valami ilyesmire. Amivel itt a fordulat mégis túlmutat a „nahát!” meglepettségén, az abból fakad, hogy sikerül vele az igazságtétel kampós orrára jókora fricskát elhelyezni.

Be kell vallanom: nekem a gyengém a klasszikusan komótos fekete-fehér krimi. Ha a feszültség kínosan vontatott jelenetek során épül egyre bizsergetőbbé, az sokkal inkább kedvemre van, mint a piff-puff látványosság. Ha ráadásul a történet, a jellemek és a helyzetek megjelenítése még valódi művészi értékeket is megcéloz, akkor elolvadok a gyönyörűségtől. a cikk folytatódik >>

Viktor és a narancsok

Afelől, ugye, senkinek sincs kétsége, hogy Örkény István zseni volt. Aki olvasta-látta a Macskajátékot vagy a Tótékat, az nemigen gondolhat mást. De az sem, aki az Egyperceseken nőtt fel: a klisék, közhelyek alá belesni, a világ fonákját meglátni, ellengondolkodni, marék morzsában az emberi természet egyetemességét megragadni, banalitásban magasfeszültségű költészetet felmutatni senkitől nem tanulhattunk meg jobban, mint őtőle, aki sajátos észjárásával nemcsak a saját korának a furcsaságait vette irodalmi nyilvántartásba, hanem az abszurditások örök életű homokszemcséit is katalogizálta: bármilyen mai fogaskereket lássunk is csikorogni vagy megakadni, biztosak lehetünk benne, hogy a működési zavar okát vizsgálva valamelyik egyperces kvarckristályra bukkanunk. a cikk folytatódik >>

Heti örömök

Még nincs is vége a hétnek, lehet, hogy további váratlan örömök érnek (mondjuk megkérdezi valaki, hogy az én álnevem-e a Muhammad Balfas), de így is kellemes fejleményekről számolhatok be. A legkedvesebb: éppen aznap, amikor én egy 8 évvel ezelőtti eseményről emlékeztem meg (Volt egyszer egy Álkárpátráz), Bognár László barátom is nosztalgiázott, ő a 6 évvel korábbi előadásomat idézte fel (jaj, mi ez a múltba révedő elfogódottság? lehet, hogy öregszünk, cimbora?), amikor is Pécsett avantgárd-attitűdökkel megtűzdelt szövegperformanszt mutattam be Salvador Dalí vakítóan napfényes árnyékában. Az est egyik epizódjára utalva kedves pécsi barátom most így kívánt jókat nekem: Sült krumplit BDK-nak! – kösz, ízlett! a cikk folytatódik >>

Volt egyszer egy Álkárpátráz

Így november 7-e táján minden évben eszembe jut az az összművészeti akció, amelyet az Alkarpatraz irodalmi csoport hajtott végre 2004-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából – nem kevés humorral, gúnnyal, alkotói ötlettel és nagyra törő művészi ambícióval.  A bevezető esemény a NOSZF-hoz októberi és forradalmi jellege révén köthető performance volt, az ELMEPERKA (elmék perkálása?), amelyet talán joggal tart nyilván a művészettörténet ezen a néven: ELső MEgyar PERformansz KArpátalján. Ezt követte az Álkárpátráz folyóirat Leninekkel és forradalmakkal teljes tematikus száma, amelyet ez a hívószó csalogatott életre: NOSZFeratu. Inspirációt ehhez a Vass Tibor álmodta Spanyolnátha c. virtuális hálóterem adott. a cikk folytatódik >>

Támogasson téged Orbán!

Vajon nem fél-e attól a KMKSZ elnöke, hogy halottak napi kegyeletsértéséért vasvillával fogják kikergetni a magyar falvakból? …Egy korábbi blogbejegyzésem képezi az előzményét a pozsonyi Új Szóban most megjelent írásomnak. Alább kiegészítést fűztem hozzá.

…Mindez egyenes következménye a KMKSZ hosszú évek óta tapasztalható önérdekű működésének, megosztó és kirekesztő magatartásának. Annak, hogy vezetői akarják megmondani, ki a jó magyar és ki csupán a „magyarul beszélő”, ők igyekeznek lefedni és kisajátítani a „magyar ügy” egészét, és ők kívánják élvezni a magyarországi támogatások nyújtotta összes előnyt: anyagiakat és adminisztratív jellegűeket egyaránt (utóbbiak közül talán elegendő megemlíteni azt, hogy a vízumigényléshez szükséges garancialevelek kiadásának a jogát a szervezet saját befolyásának a növelésére használja). És ha már az anyaország szóba került: a KMKSZ-jelöltek alulmaradása és a lakosság tőlük való elfordulása annak ellenére következett be, hogy a Fidesz–KDNP vezette magyar kormány kizárólag az ő szervezetüket tekinti partnernek, és a kampány idején is látványosan mellettük állt (személyes megjelenések, nyilatkozatok…). Kovács Miklós KMKSZ-elnök a kampányfilmjében is hangsúlyosan Orbán Viktor társaságában mutatkozik. Ám úgy látszik, az itt élőket most még a magyar állampolgárság megszerzését is lehetővé tevő politikai erők efféle gesztusai nem hatják meg. Sőt. Nem nehéz párhuzamokat vonni. 2010-ben Szlovákiában az Orbán Viktor vezette pártszövetség erőteljes támogatását élvező Magyar Koalíció Pártja nem került be a parlamentbe, míg az árulónak bélyegzett Híd ehhez elegendő szavazatot kapott. 2011-ben a romániai parlamenti választási kampányba beavatkozva a Fidesz csak gyengíteni tudta az RMDSZ ellenében létrehozott Magyar Polgári Pártot. Úgy fest, a „Támogasson téged Orbán Viktor” nem tartozik a szívből jövő jókívánságok közé. >>a teljes cikk: Ukrajna választott

a cikk folytatódik >>