Játszi őszben álltam

sarga-lombÉrdekes módon ezt a szonettet 1989-ben a publikálásra nem szánt írások közé soroltam, egyfajta nyersanyagnak, egyszer majd átírandó, feldolgozandó szövegnek minősítettem, olyannak, amelynek sorai, képei, rímei majd valamikor egy jobb versben felhasználhatók. Aztán szépen megfeledkeztem róla. Sok hasonló társával együtt közel negyedszázadot várt türelmesen…  Akkor valahogy idegennek éreztem magamtól ezt a kicsit finomkodó-költőieskedő hangot, talán úgy éreztem, a nyugatosok hangütését utánozza, túlságosan kosztolányis, tóthárpádos – és erősen berzenkedtem attól, hogy epigon-szerepbe süllyedjek. No meg akkoriban inkább a keményebb hangot és a szabad formákat éreztem közelebb magamhoz. Ez a kicsit túlcizellált képiség és a halk rezignáció a megírás után már zavarhatott, még ha belőlem fakadt is, a vers így került az elfekvőbe. Mostanában viszont már egyáltalán nem idegen tőlem ez a hang, így a felfedezés örömével adom közre a szonettet. Elvégre sárgulnak a lombok…

Balla D. Károly

Játszi őszben álltam

A játszi őszben sárga lombok értek
és rezge fényre rebbent fel rét,
garázda szél is rázta köntösét
és sziklák álltak – mint komorló vértek –

a messzi parton, ott, ahol a két
akácfa égre néz, s ahol beléndek
holt szára készült már ördögszekérnek
– ahol a lélek szállt… és elalélt.

A játszi őszben álltam bűnre készen
és csendben néztem, a múlás mint kísért:
hogyan lesz bajban, kényes kínban részem,

miként nyúlok majd írért, fegyverért –
és mint akit csak kéj és bűn marasztal
kecsegtetett a ősz egy kis malaszttal.

(1989)

Bukóablak

mozgo09Több mint ötven évet szolgáltak ezek az ablakok. Valamelyik régi fényképalbumunkban található az a fotó, amelyen még csak üres nyílások ásítoznak a falakban. Apám egy talicskát tol a leendő szoba közepén ingujjban (de elmaradhatatlan csokornyakkendőjétől még ekkor sem vált meg), körben téglarakások, tető még sehol. De azon a télen már átköltöztünk a folyósó-szűk Kisházból a Nagyházba, így bizonyosan került ablak a tátongó hiányok helyére. Többségük egészen mostanáig szolgált, de tovább már nem dacolhattak az idővel: szabályosan lukat ütött rajtuk úgy, hogy a tokon keresztül már ki lehetett látni az udvarra. Hiába került a fűtési szezonban pokróc, párna, szivacs a külső és a belső szárny közé: szökött a meleg. a cikk folytatódik >>

Szemben a gesztenyékkel

gesztenyeÉva a temetőben járt délelőtt és hozott nekem onnan négy gesztenyét. Nagyszüleim és Pali bátyám sírjára is tett néhányat. A gesztus meghatott. Talán éppen elérzékenyülésemet leplezendő kérdeztem meg tőle délután, kezdhetem-e ezzel a mondattal a tervezett blogbejegyzésemet: „Éva ma hozott a temetőből néhány vadgesztenyét a síromra.” Merthogy cinikusnak látszani talán még mindig jobb, mint meghatódásra és nosztalgiázásra hajlamos öregembernek, aki könnyeit törölgetve idézi fel régvolt őszök emlékét. Igen: sokkal inkább a kínos-ironikus szembenézés, mint a szépítő nosztalgia…

Ellenálltam hát a réveteg visszavágyódásnak. A magam-provokálta szembesüléshez azonban épp megfelelőnek találtam ezt a délutánt, fényes gesztenyéim rakosgatása közben rászántam magam néhány dolog újbóli végiggondolására – és talán jutottam is újabb következtetésekre: lásd a jegyzet utolsó bekezdéseit.

Az ezredfordulót követő három évben sok minden ellenkezőjére fordult és véglegesen eldőlt az életemben. Naplómban ekkoriban szögeztem le először teljes határozottsággal, hogy szellemi értelemben én már emigráltam Kárpátaljáról és soha többé nem akarok részt venni az itteni magyar kulturális életben. Amelynek pedig egyfajta gerjesztője, mozgatója, talán valamilyen szinten motorja voltam. De addigra véglegesen megromlott kapcsolatom a helybéli kollégákkal, eltávolodtam tőlük és mindattól, amit képviseltek, ők pedig néhány erőteljes lökéssel felgyorsították ezt a folyamatot, talán hogy elmondhassák: ők közösítettek ki. Pedig akkor már nem volt honnan… 2002-ben mégis megtörténhetett a „hivatalos” szakítás is egy elnöki poszt megszüntetésével (részükről) és egy kilépéssel (részemről) – ezzel a formális kötelékek is megszűntek. Attól kezdve, tehát 11 éve egyetlen itteni magyar szervezethez, csoporthoz, intézményhez sincsen semmilyen kötődésem. a cikk folytatódik >>

Meghalt a freeblog.hu

Ezt a jegyzetet 2013. szeptemberében írtam. Az egyik fejlemény az, hogy közben totálisan megszűnt a freeblog. A másik az, hogy december tájékán erre a posztra cuppantak rá azok a kínai hekkerek, akik-amelyek (lévén robotok) megbénították a blogomnak szállást adó szervert. Máshová költöztem (csak szerverileg, a domain és minden URL maradt) és jobbnak láttam törölni, pontosabban vázlatba tenni a posztot – de utána a statisztikában még hónapokig láttam, hogy jönnek a kínai, holland, usa-béli, tajvani stb. IP-kről a keresések nagy számban. Az utóbbi egy hónapban elmaradtak, úgyhogy most óvatosan újra aktiválom.

freeblogÚgy tűnik, befejeződött a freeblog.hu hónapok óta tartó agóniája. A címlapon kívül semmi sem érhető el. Eddig csak írni nem lehetett az itteni blogokat, most már olvasni sem lehet őket… a cikk folytatódik >>

Debreczeni-Elek, 2006

elek-debreczeniAz ATV ezen a héten Friderikusz Sándor régebbi riportjait sugározza esténként. Tegnap Elek István és Debreczeni József 2006-os vitáját láthattuk. Kivételesen izgalmas és tanulságos volt ez az ismétlés. Különösen Elek szereplése vetett fel sok kérdést. Szívesen megnézném azt a házi videót, amely Elek arcát mutatja, miközben ezt az adást nézi a tévében. Az utóbbi időben írt cikkei, szereplései fényében vajon hogyan tekint arra az önmagára, aki mélységesen fel volt háborodva azon, hogy a hajdani MDF-es harcostársat  az orbáni attitűd a baloldalra sodorta. Elek itt még foggal-körömmel védi a Fideszt, konzervatív és polgári értékekre hivatkozva száll síkra Orbán mellett és bizonyára nem tud elképzelni magáról egy Debreczeniéhez hasonló szembefordulást. Éva megjegyezte, hogy manapság bizony Elek István írja az akkori Debreczeni József cikkeit… Utóbbinál pedig a sodródás folytatódott:  független publicistából és kitűnő elemzőből – sajnos – pártember lett. …Hét év telt el. Ennyi idő alatt, mondják, az embernek kicserélődnek a sejtjei.

Válogatott mondatok

  • Trianon égisze még ma is beárnyékolja a magyar sorsot.
  • Az ellenzéki összefogás olyan, mint egy marék bolha.
  • A nő annyira tetszett neki, hogy amíg nézte, kocsányon lógott a nyála.
  • Csak miheztartás végett vezette a háztartást.
  • Szabadidejében az izmait fitogtatta a gangról a szomszédoknak.
  • Rezidens vagyok a rágalmakkal szemben.

Egy „Írogatsz még?”-történet

irogatszSzakmai körökben közhelyszámba megy, hogy a régen látott jóindulatú ismerős semmi mással nem tudja jobban megsérteni az írót, mint a címben szereplő kérdéssel. Lett is belőle önironikus rovatcím a Literán…  Szó se róla, önérzetes író joggal gondolhatja magáról, hogy ő nem írogat, hanem hatalmas odaadással írói hivatásának él (különösen, mióta megtudta, hogy az irodalom a nemzet szolgálója), alkot, teremt, esetleg ír, ÍR, ÍR – no de hogy írogat??… Emlékszem, Horváth Anna beregszászi keramikusművész is mennyire megsértődött vagy 30 éve, amikor a Stúdió c. tv-műsor riportere, Petrányi Judit a műhelyébe lépve ezt kérdezte: „És akkor itt tetszik babrálgatni?” – pedig Annában nem tengett túl az önérzet, de ez neki is sok volt.  Jóindulatú érdeklődéssel most valami hasonló módon kíváncsiskodott az én régi ismerősöm. Svédországba vitte a sorsa, ott lett szakács. Bocsánat. főszakács, séf… Most megtalált a neten és utánaszámolt, lassan tíz éve annak, hogy 2004-ben utoljára találkoztunk. „Éppen akkor léptél ki az Írószövetségből. Írtál azóta valamit? Jelent meg könyved?” a cikk folytatódik >>