20 éve jelent meg az Élted volt regénye

Posztmodern trükkregény – vagy persziflázs?

élted volt regénye1998-ban jelent meg első regényem. Pontosabban: elsőként ugyan az Élted volt regénye került napvilágra, de a Szembesülés már 1996-ban készen volt és kiadásra várt a Belvárosi Könyvkiadónál (mivel pájázati támogatás hiányában sem itt, sem későbbi próbálkozással a Tevannál nem adták ki, 2002-ben alaposan átdolgoztam, így került a Pro Pannoniához, ahol aztán 2005-ben jelent meg). Erről részletesebben itt: Balla D. Károj első regénye.

Ahogy másik blogomban nemrégiben beszámoltam róla, az Élted volt regénye  képezte eddig számomra a legnagyobb alkotói élményt, örömöt. Fojamatos és lendületes munkával voltaképp egy hosszú tél alatt  írtam meg, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele.

“Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amejnek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit.”

Mivel most 20 éves késleltetéssel újra közreadom akkori naplójegyzeteimet (lásd: UngParty Manzárd archívum: BDK naplók), ebből elég pontosan reprodukálhatók a kiadásához kapcsolódó történések: 1997 nyarán kért és kapott tőlem kész könyvkéziratot a baseli székhejű Európai Protestáns Szabadegyetem könyvkiadói lektorátusának vezetője, a Berlinben élő (és az idén, 2018-ben ott meghalt) Balla Bálint professzor. Ahogy akkori naplómban feljegyeztem: az EPMSZ kiadó profilját ismerve egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy vevők lesznek az effajta „szövegirodalomra”. Ám Bálintnak tetszett posztmodernkedésem, elolvastatta a Szabadegyetem másik szociológus professzorával, Kende Péterrel, ő is kiadásra méltónak találta, ezután a szakma már akkor legendás nagy örege, Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész külső lektori véleménye adta volna meg a szabad utat, de az írásos jelentés részéről végül is nem készült el (holott én arra számítottam, ebből egy részlet lehet majd a fülszöveg), csak szóban, telefonos érdeklődésre erősítette meg Bálintnak, hogy a mű ígéretes… Az ősz fojamán mindent egyeztettünk Bálinttal és az EPMSZ elnökével, Szöllősy Pállal (már ő sem él), akkori alapítványunk intézte a tördelést és nyomdáztatást (így a kiadónak sokkal olcsóbban jött ki, semmint ha Nyugaton gyártatják, mi pedig keresethez jutottunk munkánkkal). A háromezres példányszám imponálóan magas volt (azóta se soha ennyiben!), ebből én 200-at kaptam szerzői honoráriumként. 1998 februárjában került az anyag nyomdába és áprilisban már be is mutattuk a könyvet a Budapesti Könyvfesztiválon.

Előzmény még, hogy a keretes szerkezet (regény a regényben) külső szövegének (vagyis a keretnek) az alapját egy eredetileg elbeszélésnek írt opusz képezi, ezzel III. hejezett lettem (első díjat nem ítéltek oda) a Holmi 1997-es novellapájázatán. Meg is jelent Az Agnosztosz-rejtély címen a fojóirat 1988/márciusi számában << lásd a 363. oldalon. A regény részévé válva persze a korábbi novellaszöveg számos hejen módosult, terebéjesedett.

Kritikák, értékelések

A könyvről közel 10 kritika és ismertetés látott napvilágot, közte két erősen negatív is (Cséka György és Rollay Dák Béla tollából). A két legértékesebb pozitívat két jeles kritikus, Bodor Béla és Tarján Tamás írta (nagy veszteség, hogy egyikük sem él már). A regényt illetően Béla poszt-posztmodernt, ill. későmodern eklektikát említ, Tamás pedig konkrétan be is sorolta munkámat a számomra azóta is megtisztelő kategóriába: posztmodern trükkregény – ezen felül arra is alkalmasnak találta, hogy a műfaj egyes jellegzetességeit ezen mutassa be az ELTE tanáraként tartott óráin. A regényemnek ezt a posztmodernségét egyébként a saját olvasatában Kovács Imre Attila kistanulmánya járja körbe a legrészletesebben, még azt is feltételezve, hogy ez a stílusjegy is, mint annyi más, csak álca, maskara nálam, tehát csak eljátszatom szövegemmel a posztmodern normatáblázat szerinti szerepeket, illetve hogy mindez nem más, mint a posztmodern önfelszámoló működése. A feltételezés, hogy művem ál-posztmodern, esetleg stílusparódia vagy egyenesen persziflázs, más szerzőkben is felmerül (később a Szembesülés esetében pl. Markovits Teodóránál). Holott számomra teljesen világos, hogy a posztmodern önreflexiónak az önleleplező jelleg is integráns része – bár megengedem, hogy tőlem eltérően más posztmodern szerzők túl komojan veszik magát a posztmodernt, míg én ojan duplafenekű bűvészdoboznak, amejjel a trükköt bemutatni és leleplezni egyforma sikerrel lehetek képes. Így meg is teszem rendszeresen mindkettőt.

S ha már itt tartunk: Az Élted jellegzetességeit és méjrétegeit – a  Szembesülést is ide véve – eddig Tóth Krisztina egyetemi szakdolgozata tárgyalta a legbehatóbban; konklúziója igen hízelgő rám nézve és megerősíteni látszik azt, amit fentebb pedzegettem: “…reményeim szerint sikerült bebizonyítanom, hogy Balla D. Károly írói szándékainak megvalósításával túllépett a posztmodern irodalmon, amennyiben eredeti ötletei révén megújította posztmodern trükkregény műfaját.”

Nincs adekvát kéziratom

Most a 20 éves évforduló okán arra gondoltam, közreadom, honlapomon elérhetővé teszem a teljes regényt digitális formában. De rájöttem, hogy nem rendelkezem adekvát kézirattal. Mégpedig azért nem, mert a könyvet magam tördelvén még tördelés közben és a korrektúra során is bőven javítgattam rajta (ijenkor buknak ki pl. a szóismétlések), a végső, nyomdakész anyag QuarkXPress programban készült forrásállományát pedig könnyelműen veszni hagytam gépem valamejik újrainstallálása során. Így hát az Élted volt regénye egyelőre nem vándorolt át a Gutenber-galaxisből a Neumann-univerzumba. Viszont tudtommal Budapesten az Alkotmány u. 12. alatt még megvásárolható, illetve online is megrendelhető például itt. a cikk folytatódik >>

Berniczky Éva: Szerencsegyökér

berniczky éva - szerencsegyökér

Kattintásra nagyobb! Berniczky Éva Szerencsegyökér c. könyvének védőborítója. Tervezte Balla Csönge

Megjelent Berniczky Éva Szerencsegyökér c. könyve

Berniczky: SzerencsegyökérElhagyták a nyomdát Éva új könyvének első példányai. Az ungvári Kárpáti Kiadó gondozásában megjelent kötet válogatott és új novellákat tartalmaz, több mint 20 év írói termését összegzi: a legkorábbi 1997-es (Kulcs a Schmoll testvéreknél), a legújabb 2018-as (Leszek a mitfárered) keletkezésű. A válogatás gerincét A topáz illemtana gyűjtemény (1999), a két korábbi novelláskötet (A tojásárus hosszúnapja, 2004; Várkulcsa, 2010) darabjai, illetve a Holmiban, Élet és Irodalomban, Irodalmi Szemlében és a Szombatban megjelent írások képezik.

A belbecsről majd írnak a kritikusok, a külcsínről érdemes annyit elmondani, hogy a kiadó igen szép munkát végzett, egyetlen mozzanat kivételével megvalósították Csönge könyvtervét. Tartózkodó színvilág, külső védőborító, vágott méret, nagyon levegős, elegáns tördelés – mindezt hozta a könyves műhej*, meglepő volt az előzékenységük, amivel a szerző és a tervezőgrafikus minden kívánságának eleget tettek.

Voltaképp az egyetlen bánatunk az, hogy a könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba sem Kárpátalján, sem másutt: ez egy ijen állami dotációs kiadói konstrukció. A könyv példányainak sorsát Kárpátalja kormányzójának (!) az egyes könyvekre lebontott utasítása határozza meg, ennek megfelelő számban a könyveknek közintézményekbe és szervezetekhez kell kerülniük (így például Éva könyvéből egyebek mellett a megyei könyvtár 170, az ungvári egyetem könyvtára 10, az írószövetség heji szervezete 80 példányt kap…). A kedvezményezettek szempontjából ez persze örvendetes, ám a mezei olvasóval mégis ki van tolva: saját példányt nem szerezhet belőle.

Hogy Éva rajongóinak csillapíthatatlan vágyát valamejest kielégítsük, a novellák egyesével felkerülnek majd írói oldalára, ahol egyelőre még csak a tartalomjegyzék és más járulékos szövegek érhetők el. Katt: Berniczky Éva: Szerencsegyökér – Új könyv


* újabb írásaimban a hejesírási szabájzat készítőinek vaskalapossága elleni tiltakozásul j-t használok az ly hejett


Berniczky Éva: Szerencsegyökér. Válogatott és új novellák. Kárpáti Kiadó, Ungvár, 2018. Grafikai tervezés, borító: Balla Csönge. 312 oldal – ISBN 978-966-671-486-5. | Єва Берніцкі: Мандрагораúj könyv, novella, kortárs magyar irodalom, íróság, próza, berniczky éva, kárpáti kiadó, szerencsegyökér, mandragóra, válogatott novellák, ungvár, kárpátalja

Virtualizátor és imaginátor

arcképcsarnok

Kattintásra olvasható méret

“Az olvasók szembesülhetnek azokkal a személyiségekkel, akik szellemi síkon is nyomot hagytak az időben” – állítja a könyv bevezetőjének második mondata. Ízlelgessük…

Ha egy kicsit fel akarok vidulni, megnyitom a gépemben dr. vitéz lovag Dupka György legutóbbi remeklését, A kárpátaljai magyar művelődési élet jeles személyiségei című, 2018-as életrajzi lexikont (az e-könyvet időben letöltöttem, a művelődési intézet honlapján jelenleg nem elérhető). Nem kell sokat lapozni ahhoz, hogy néhány fejcsóválás után a gurgulázó nevetés is feltörjön a számtalan baki, sutaság, félrefogalmazás olvastán. Érdemes lenne az összeset kigyűjteni… Gyuri szövegeit és kiadványait böngészve ez a hevenyészettség, szerkesztetlenség és igénytelenség több mint természetes: lehet akárhány titulusa, a hejesírással és a nyelvhejességgel továbbra is hadilábon áll – nála ez ösztönös, nekem viszont alaposan oda kell figyelnem, hogy korábbi elhatározásomnak megfelelően ne használjak elipszilont. Különcködésemnek ez az újabb aprósága egyébként valószínűleg csak azért nem szerepel a könyvbe került életrajzomban, mert újabb keletű ez az ötlet, és ezért én magam még nem írtam bele a honlapjaimon szereplő életrajzaimba: Dupka ugyanis ezekből lopkodta össze mindazt, ami a BALLA D. Károly címszó alatt könyvében olvasható.

Ezt megtette korábban is, az általa igazgatott intézet honlapján és egy-két korábbi kiadványában is ijen plagizált életrajzzal szerepeltet. Amiben azért van jó is: mivel ezen szócikkek bő 90 %-ban az én mondataimat tartalmazzák, legalább egyfelől becsülettel meg vannak fogalmazva, másfelől a bennük szereplő tényanyag is hitelesebb a Dupkától elvárhatónál. Még azt is lehetne mondani, jól van ez így. De még sincs jól, mert nem elég, hogy Gyuri a copy-paste műveletek révén rengeteg munkát megspórolt, de még a minimális ellenőrzést, szerkesztői utómunkát, összegző-összefésülő feladatot is elbliccelte. Nem vette figyelembe például, hogy a saját honlapjaimon szereplő életrajzok némejike tíz egynéhány évvel ezelőtt készült (ezek többnyire lezárt egységek, hosszú ideje nem frissítem őket), így például a fő forrásul használt hejen ez szerepel: “1979-től 16 önálló könyve, 1 műfordításkötete, 3 társzerzőkkel jegyzett könyve, jelent meg nyomtatásban, 1 e-bookja, CD-n és egy virtuális könyve az interneten.” Ez 2005-ös, azaz 13 éves adat!! Dupka szó szerint átveszi, nem utal az újabb könyvekre, de aztán a végén mind a 30 könyvemet felsorolja (pontosan úgy, ahogy egy másik honlapomon szerepel). Fő a következetesség. Az is jellemző, hogy régebbi életrajzaimba éppen akkor aktuális apróbb mozzanatokat is felvettem, így például, hogy 2007-ben alapítottam egy Blogarléc című kollektív blogot, amej pár hónap múlva meg is szűnt, se értéke, se jelentősége webes működésem egészében, nyomait ma már nem találni a neten, de mivel én akkor beleírtam az életrajzomba, Dupka átvette. Szinte minden más egyebet is. Annak például örülök, hogy a Markovits Dóra főszerkesztősége alatt álló, általam technikailag gondozott Alkarpatraz is immáron bekerült egy lexikonba. Aki kicsit utánaolvas, megérti, miért. Azt viszont hiányolom, hogy sem piréz mivoltomról, sem arról, hogy én vagyok a legaktívabb posztumusz író, nem esik szó – holott utóbbiként egy reprezentatív irodalomtörténeti kiadványba már bekerültem, még ha a halálozásom dátumában nem is született konszenzus: A legaktívabb posztumusz író.

Saját életrajzomban az egyetlen hej, aminek olvastán fel tudtam kacagni: Dupka György vélhetőleg hejtállónak találta és felelős szerkesztője, Marcsák Gergely sem akadt fenn rajta, hogy én nemcsak író és szerkesztő vagyok, hanem virtualizátor és imaginátor is. Ijen foglalkozásokat ugyan egyáltalán nem ismer a magyar nyelv (tessék rákeresni a Google-ban), mind a kettő saját kreációm, mint a webrátor vagy kozmopatrióta és lokálpolita, ahogy a pirézt és posztumuszt, időnként  ezeket is használom, történetesen a Dupka által másolt verzióban ez a kettő szerepelt. Így ezek most már nekem hivatalosan is foglalkozásaim, röhögjétek érte körbe azt, aki az én kis önironikus vicceimet egy komojnak szánt könyvben minden megjegyzés nélkül szerepelteti.

Végül szórakoztatásotokra két jópofa idézet. Vári Fábián Lászlóról írja a könyv: “Jelenleg a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának és az Együtt
című folyóirat főszerkesztője, illetve szerkesztőbizottságának az elnöke.” Tessék értelmezni!

Zárásul a könyvet indító bevezető szöveget ajánlom. Mivel ezt nem volt honnan plagizálnia, vélhetőleg Dupka György saját kútfejéből merítette. Ojan is. (Csak mellesleg, a legelejére visszatérve: a karéjozta szót nemcsak én írom j-vel, hanem az akadémiai hejesírási szótár is. Az “Erdős-Kárpátok karéjozta sík vidéken” egyébként egy híres Dupka-vers sora, többször hejesen megjelent nyomtatásban, így tehát a szerző láthatóan még saját magától sem tud hibátlanul idézni. De elvárható-e, hogy ijen apróságokra adjon egy doktor vitéz lovag akkor, amikor szellemi síkon is nyomot hagyhat az időben?)

A kárpátaljai magyar művelődési élet jeles személyiségei, 2018