Halálkeringő – szédület nélkül

Köves Krisztián Károly filmje (Halálkeringő, 2010) jófajta pszichothrillernek indul, de a történet fokozatosan felszámolja saját műfaji kereteit. Miközben igényes, művészfilmbe illő képi elemek uralják a látványt, aközben komikus és abszurd elemek épülnek a történetbe, ami még nem lenne baj, de jönnek sorra a sablonmegoldások is. Hosszú ideig sikerül az információk késleltetésével valódi feszültséget kelteni, ám miután (a részben könnyen kitalálható) előzmények kiderülnek, szépen leül a mozi, hogy aztán némi erőlködéssel eldöcögjön a kényszerű végkifejletig. a cikk folytatódik >>

Kárpátalja évszámokban 1867-2010

FRISSÍTÉS: A könyv teljes anyaga megnyitható és/vagy letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtár rendszeréből ITT.

Az Ungvári Nemzeti Egyetem kiadója jelentette meg a Kárpátalja évszámokban 1867-2010 c. kétnyelvű (ukrán-magyar) kiadványt, amely a címben szereplő évszámhatárok közötti legfontosabb eseményeket veszi számba Kárpátalja vonatkozásában. A kötet szerkezetileg nyolc részre tagolódik aszerint, hogy a régió az adott időszakban mely államhatalom alá tartozott. Megjegyzendő, hogy a szerzők a tényszerű adatközlésre hagyatkoznak, az eseményekhez nem fűznek kommentárokat, így ez a kiadvány folytatása a munkának, amelyet magyarországi és ukrajnai kutatók egy csoportja annak érdekében végez, hogy a régió történelmét elfogultságoktól mentesen tárják az olvasók  elébe.  >>további részletek, a könyv bevezető szövege

Egy Lenin-vers története

Gyakorló önboncnok vagyok, így számomra soha nem okozott nehézséget szembenézni korábbi, húsz-huszonöt vagy akár harminc-harmincöt évvel ezelőtti önmagammal. Mindig is igyekeztem tudatosítani kicsi és súlyos hibáimat, apróbb és nagyobb tévedéseimet, piszlicsáré vagy „végzetes” mulasztásaimat egyaránt. Magamat elemezve így nagyjából tudom, ballépéseim, netán bűneim közül melyek azok, amelyeken a): leginkább csak mosolyogni lehet; amelyekkel b): érdemes komolyan szembenézni, okulni, tanulságokat levonni belőlük; illetve c): mi az, ami fájdalmas tényként, lelkiismereti problémaként elevenen él bennem úgy, hogy valószínűleg soha nem vethetem ki magamból. E között a három kategória között én elég jól érzem a különbséget, és bizony nem vagyok hajlandó álmatlanul forgolódni amiatt, ami megmosolyogni való; és ellenkezőleg, nem intézem el egy legyintéssel azt, ami erkölcsi teherként nehezedik rám. a cikk folytatódik >>

Csernobil sugaras útján

25 évvel ezelőtt tanultuk meg a csakhamar félelmetes szimbólummá nőtt fogalmat: Csernobil. Kifejezője a rossznak, a fenyegetettségnek, a bűnös emberi felelőtlenségnek, az álnok politika képmutatásának, a lopakodó és mindenbe befészkelő halálos veszedelemnek, az istencsapásnak. Csernobil… Mivel a hatóságok eltitkolták a reális veszélyt, Kijevben és országszerte megtartották a kötelezően önkéntes május elsejei felvonulásokat. Tudatlanságunkban mi kirándulni is kimentünk Nevickére, Kolos még nem volt másfél éves, félmeztelenül szaladgált a réten a vakító áprilisi napsütésben. Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen izotópok záporoznak rá a makulátlannak látszó kék égből. Nem sokkal később jelentkezett, évekig fulladásos tünetekkel járó allergiája alighanem összefüggésbe hozható ezzel. a cikk folytatódik >>

Húsvéti álmatlanság

Annak, hogy a húsvét vasárnapra virradó éjszakán nem sokat aludtam, szakrális és profán oka is van. Az előbbi: a hozzánk légvonalban közel eső két templomban és környékén élénk hitbuzgalmi élet folyt, a görög katolikus katedrális felől a várhegy domborulatán túlról, a kis pravoszláv templomból pedig az Ungon át érkeztek az énekek és imádságok (az isten házán kívül rekedtek részére ilyenkor külső kihangosítás közvetíti az áldást), alaposan összekeveredve és harangzúgással tetézve. A másik ok: a nagy ünnepi sütés-főzés és élelmiszer-készletezés miatt megtelt a spájzban található újabbik hűtőszekrényünk, így Éva üzembe helyezte a használaton kívüli, de működőképes (csak kicsit zajos) régit is. a cikk folytatódik >>

Pilinszky-marketing

Pár napja tettem szóvá jogtalan közléseket, amikor is verseimet nagy mennyiségben átvették ismeretlen bloggerek, ráadásul úgy festett, mintha én lapjuk szerzője lennék: a forrásmegjelölés hiányzott (és persze engedélyt sem kértek a közléshez). A mostani találat abban különbözik, hogy A kufár c. versem olyan ismert társadalmi szervezet honlapján szerepel, amely ráadásul jónak gondolt célért küzd. Feltüntették az első megjelenés helyét, és a közlés sem öncélú: soraimat egy vitaindító elé tették, mintegy mottóul. Ilyen publikáció ellen nincs kifogásom, sőt, érdekesnek találom, hogy  szonettem ilyen marketing-kontextusba került,  inkább örülök neki, mint ahogy annak is, hogy találatom apropóján itt is újraközölhetem a verset, felhívva olvasóim figyelmét legnagyobb költői vállalkozásomra, a Pilinszky-projektumra (amely nagyjából visszhangtalan maradt, s amely egyik darabja az alábbi). a cikk folytatódik >>

Facebook-kép régi nézetben

Biztosan bosszankodtál már amiatt, hogy a Facebook újabban egy fekete hátterű külön alkalmazásban nyitja meg a fotókat (ha előzőleg üzenőfalodon a kis méretű képre rákattintottál). Ebből az új alkalmazásból ugyanis a régi bevált módszerrel nem tudod kimásolni és/vagy gépedre menteni a nagy alakú képet, hiába kattintasz a jobb egérgombbal, a szokásos „Kép másolása” és  „Kép mentése más néven” opció egyszerűen hiányzik a felugró menüsorból (Firefoxban legalábbis). Utánakerestem a témának és egy angol nyelvű leírásban három egyszerű módszert is találtam arra, hogyan lehet a régi módon megnyitni (s ha kell, másolni vagy lementeni) a teljes méretű képeket. Éspedig: a cikk folytatódik >>

Napi imádság

Évát megkérdezte az édesanyja, hogy szokott-e imádkozni. Nem szokott. Utoljára a nagyanyja kedvéért tett ilyet, kislánykorában, nem utolsó sorban a kilátásba helyezett fagyi okán. Ezt most nem vallja be, csak annyit mond, hogy imádkozni ugyan nem szokott, de sokat olvas verseket. Az nem elég, érkezik az anyai rosszallás. De azokban a versekben gyakran benne van az Isten, védekezik Éva, így sem ér a dolog? Anyósom kis gondolkozás után rábólint, sóhajtva bár, de jóváhagyja, hogy leánya versek olvasásával váltsa ki a napi imádságot.

Parnasszus – új honlap

Néhány röpke évnyi kihagyás után újra van honlapja a Parnasszus c. költészeti folyóiratnak. Legutóbb 2007-ben újult meg, akkor írtam róla, lelkes voltam, mert a korábbi alig használható helyett végre alkalmassá vált szövegek linkelésére, keresésére, friss hírek közzétételére. A munkába a szerzőket is bevonták, s én örömmel küldtem anyagot saját szerzői oldalam kialakításához. Néhány hónapnyi gazdagodás után azonban a honlap frissítése megszűnt, vagy másfél évig semmi új nem került fel, majd a régit is levették a parnasszus.hu címről. Hónapokig csak egy felirat volt kint, hogy majd itt lesz az új honlap – aztán az is eltűnt. Ma viszont észrevettem, hogy egy teljesen új portált alakítottak ki az adott webhelyen. Olvasnivaló még alig van fent, de az (egyelőre üres lapra mutató) eParnasszus link ígéretes: talán egyszer alatta a régi és új lapszámok anyaga is olvasható lesz. a cikk folytatódik >>

Bergman: Farkasok órája

Ingmar Bergman mestere annak, hogy a lehető legkisebb helyen a lehető legtöbb feszültséget megteremtse. Ebben a filmjében (Farkasok órája, 1968) ezt ezúttal nem csupán az egymáshoz közeledő és egymástól távolodó karakterek közti szikrakisülésekkel és a lélek belső feszülésével érte el (mint legtöbb alkotásában), hanem a szürreális ábrázolás klasszikus elemeinek az alkalmazásával. A történet akár egy jó kis horror alapja is lehetne: vadregényes szigetre érkezik feleségével a festő, hogy alkosson, ám ehelyett inkább virraszt és démonokat lát, velük és részben feleségével tusakodik, aki annyira szereti őt, hogy olykor neki is megjelennek férje démonjai. Mindez így leírva akár komikusan is hathat, ám Bergman jó érzékkel vegyíti egymásba a megélt valóságot és az átélt látomást, pontosan érzi, meddig mehet el az abszurditásban és a  túlexponálásában, s mikor kell apró hétköznapi banalitásokkal felitatni a már majdnem szertefolyó értelmezhetetlenségeket. a cikk folytatódik >>

Föld az égre

Alábbi versemmel köszönöm meg és viszonzom az idei ünnepi jókívánságokat:

 

Balla D. Károly

Föld az égre


a könnyű préda vére alvad így

s a holt időre dőlnek így az árnyak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

a bűnök bűzét lassan felbugyogja
a vétkezőkre váró lomha láp
világra fordul így a holtak gyomra
mikor az Isten veszti egyfiát 

ahol a füst a dombot körbeéri
ott gyilkot rejt a felgyújtott kacat
mert gyászba így esik az új előtt a régi
mikor a föld az égre felszakad

a végek hulló ága reszket így
mikor elérik mind a sanda vádak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak


Megjelent: Vigilia, 2011/április

Korábban a Vigiliában: Erős halálon | több vers

a cikk folytatódik >>

Sorstalanság – film és könyv

film és könyv - sorstalanság

Nagy Marcell a Sorstalanságban

Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. A regény az igazságérzetünket billenti ki egyensúlyából, érvényteleníti bejáratott értékítéletünket, s olyanfajta szembesülésre kényszerít, amelyből nem kerülhetünk ki győztesen. Ahelyett, hogy megigazulnánk, inkább egyfajta megalázottságot érzünk, de még az sem adatik meg nekünk, hogy ezt erkölcsi  kudarcként éljük meg, ebben lehetne valami fennköltség is, de nem, sokkal elementárisabb, ősibb az érzés, amely, bár irodalmi mondatok révén, mégis áttételek nélkül, primer módon, elemi erővel tör ránk. Emelkedettséget vártunk, gyötrő, fájdalmas, de értékítéletünket visszaigazoló tanulságot, ehelyett kelepcében találjuk magunkat, és pontosan tudjuk, csak ahhoz hasonlatosan szabadulhatunk, mint csapdából a farkas, amikor lerágja és odahagyja vasak közé szorult lábát. a cikk folytatódik >>

Jogtalan közlések

Időnként fel-fellángol a harci kedvem a verseimet, aforizmáimat jogtalanul közlő webhelyek ellen. Ilyenkor, ahol erre egyszerű lehetőség nyílik, komment vagy üzenet formájában tudatom álláspontomat: „Kedves honlaptulajdonos, Ön bizonyára nincs tisztában a szerzői művek közlésének jogi hátterével. Az én írásaim – ahogy mindenki másé – szerzői jogvédelem alatt állnak, így engedélyem nélkül jogszerűen nem közölhetők. Ön jogsértést követett el, amikor önkényesen elhelyezte honlapján a szellemi tulajdonomat képező munkáimat. Kérem, távolítsa el őket.” A felszólítás a legtöbb esetben hatástalan, de még több az olyan eset, ahol csak regisztrálás után tudnék üzenni – ennyi fáradságot azonban már nem ér meg nekem a dolog. a cikk folytatódik >>