Jogtalan közlések

Időnként fel-fellángol a harci kedvem a verseimet, aforizmáimat jogtalanul közlő webhelyek ellen. Ilyenkor, ahol erre egyszerű lehetőség nyílik, komment vagy üzenet formájában tudatom álláspontomat: „Kedves honlaptulajdonos, Ön bizonyára nincs tisztában a szerzői művek közlésének jogi hátterével. Az én írásaim – ahogy mindenki másé – szerzői jogvédelem alatt állnak, így engedélyem nélkül jogszerűen nem közölhetők. Ön jogsértést követett el, amikor önkényesen elhelyezte honlapján a szellemi tulajdonomat képező munkáimat. Kérem, távolítsa el őket.” A felszólítás a legtöbb esetben hatástalan, de még több az olyan eset, ahol csak regisztrálás után tudnék üzenni – ennyi fáradságot azonban már nem ér meg nekem a dolog.

Aztán persze alább hagy az elszántságom, belátom, hogy fellépésem lényegében eredménytelen, legyintek az egészre, meggyőzöm magam, hogy internetes jelenlétemnek, népszerűségemnek még jót is tesz az ilyesmi. Holott pontosan tudom, az ellenkezője érvényesebb: honlapok, blogok tartalmát akaratom ellenére gazdagítom, anélkül, hogy ennek bármi hasznát élvezném: a legtöbb helyen még a forrás feltüntetése is hiányzik, hozzám vezető linkről nem is beszélve.

Ha privát blogba feltett egy-két versről van szó, afölött ritkán füstölgök, legfeljebb ha förtelmesen ronda és versemet rontó alakban történik a megjelenés (mint pl. itt, ahol félbetörték a szonettemet), sokkal inkább akkor dohogok, ha nagy mennyiségben, teljes ciklusokat is átvéve, tucatjával emeli be valaki az oldalára az írásaimat, mint például itt. A legfelháborítóbb azonban, amikor valamiféle (általában nagyon amatőr) irodalmi honlap szerzői közé sorolódom be tudtomon kívül és akaratom ellenére, mint itt. {Az itt-re kötött linkek már nem működnek, utólag töröltem őket}

A két utóbbi helyre most beírtam – kíváncsi vagyok az eredményre.


Fejlemények, frissítések. A Facebookon élénk vita alakult ki…

  1. [ápr. 14 délután] Horváth István (Moshu) netbarátom a Facebookon azt ajánlotta, ne a honlapok/blogok tulajdonosaival tárgyaljak, hanem „a főoldal működtetőjével – mind a három oldal, amit belinkeltél, olyan szolgáltatás (mindekilapja.hu; eoldal.hu; network.hu), ahol gipszjakabok regisztrálnak és csinálnak maguknak „weboldalt” egy aldomainen… – na NÁLUK panaszkodj!” – megfogadtam a tanácsát és kísérletképpen mindhárom szolgáltatónál bejelentettem a jogsértést.
  2. A harmadikként említett oldalról eltűntek a haikuim! Igaz, nem a szolgáltató, hanem a honlaptulajdonos akceptálta kérésemet.
  3. [ápr. 15.] A második linkről is eltávolították több ciklusnyi versemet – erről a szolgáltató értesített. Utóbb a blog tulajdonosa is írt levelet, ő vette le kérésemre a verseimet. [ápr. 18.] Később két levelében is kifogásolta, hogy innen link mutat az oldalára, ahol is én állítólag meghurcoltam és sárba tipostam az ő honlapját.
  4. [ápr. 20] Bejelentésem után pár nappal jelentkezett az 1. link alatti alatti oldal szolgálta is, előbb rákérdeztek, hogy valóban töröltetni szeretném-e a versemet. Ezt megerősítettem, és mára el is tűnt a fotóval kettétört szonettem.

Mondhatni: teljes siker.

Úgy tűnik, talán mégsem kell szó nélkül hagyni a jogsérelmet azok esetében, akik nagy tömegben nyúlják le a munkáimat és úgy szerepeltetnek oldalukon, mintha szerzőjük lennék.

Frissítés 2011. decemberében:

Az eltelt időszakban jó pár helyről sikerült leszedetnem a jogtalanul közölt verseimet. Ahol lehetett, a bloggert kértem a jogsértés megszüntetésére, ahol ez nehézségbe ütközött, közvetlenül a szolgáltatóhoz fordultam. A szolgáltatók maximális együttműködésről tettek tanúbizonyságot: kivétel nélkül és általában első szóra eltávolították a kifogásoltam oldalt.

Aztán persze eltelnek hetek, hónapok anélkül, hogy ezzel foglalkoznék, de aztán újra beleütközöm valami nekem nem tetsző közlésbe – és folytatom a szélmalomharcot. Eközben nem egyszer érdekes tapasztalatokra is szert teszek, mint például most itt: ajánlom mindenkinek a kommentek végigolvasását. A dolog egyfelől mulatságos, másfelől kicsit meg is döbbentő: miközben én kínos udvariassággal és tapintattal kezelem az ügyet, másokban mégis elszabadul az indulat, egyből gazember leszek – és csapnivaló író. Az még hagyján, hogy a mellé állnak, aki jogsértést követ el, ám hevesen támadni kezdik azt (engem), aki csupán szerzői jogainak tiszteletben tartását kéri.

Mint ott utolsó kommentemben jeleztem: több kérdésre nem válaszolok (láthatóan nemértették: ezt tapintatból teszem), ha érdemi vitát akar valaki folytatni, az jöjjön ide. megadtam ennek a posztnak a linkjét. Kíváncsi vagyok…

…Ja, volt régebben egy vitám a Facebookon is: Napi kortárs vers vagy valami hasonló címen indult egy oldal, onnan is levétettem magam. Ezzel is épp elég értetlenséget váltottam ki, azt hiszem, nem sikerült meggyőznöm az oldal szerkesztőjét, hogy a Fecebook nem alkalmas arra, hogy versközlő helyként működjön. Még nyílt levelet is írt nekem. Most a fentebb említett helyen eszembe juttatták az esetet: keresem a Facebookon a kortárs versek oldalán – hát nem találom. Alighanem megszűnt. Akkor kinek is volt igaza…?

De ha még alkalmas is a Facebook vagy más oldal versek közlésére, miért képtelenek egyesek elfogadni, hogy én viszont nem szeretném ott látni a versemet.

Valaki Kányádival is példálózott… Tévesen, mert történetesen pontosan tudom, hogy a Versekben tündöklő Erdély c. reprezentatív antológiában nem engedte a verseit közölni – sem a folytatásaiban. Akkoriban szinte napi kapcsolatban voltam annak a sorozatnak a szerkesztőjével, aki persze nem örült Kányádi döntésének, úgy érezte, egy erdélyi költői válogatás nélküle nem lehet teljes. Ám az eszébe sem jutott, hogy elvitassa Kányádi jogát… Sanyi bácsi pedig kitartott, pedig az egy komoly reprezentatív kiadvány volt, nem egy gagyi honlap…. De úgy érezte: túl vegyes a színvonala, sok olyan költő is belekerült, akiket nem poétikai kvalitásaik, hanem csupán erdélyi mivoltuk emelt a kötetbe – és velük nem akart együtt szerepelni.


más:

(Visited 68 times, 1 visits today)
Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

7 hozzászólás a(z) Jogtalan közlések bejegyzéshez

  1. Pócs István mondta:

    a második link 404-es hiba. :) érdekes kérdéseket feszegetsz. eddig el sem gondolkodtam rajra. én eddig úgy voltam vele, hogyha pénzt nem lat belőle, hadd tegye. végülis a megszületett és önmagunkból kicsikart gondolat nem a művész tulajdona. saját joggal születik a világra, akar egy gyerek. az idea első fele persze praktikus gyarlóság. éhen nem halhatunk elvégre… a félbetört szonetted sokkal fájóbb nekem, hisz pont az alkotást teszi tönkre.

    … és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz…

    ;)

  2. bdk mondta:

    Igen, örömömre a 2. linkről is eltávolították több ciklusnyi versemet.

    Szerencsére :) nincs igazad, a művészi alkotás addig képezi a szerző tulajdonát, amíg el nem adja vagy le nem mond róla, illetve a halála utáni 71. évben le nem jár a szerzői jog. Ez az első közlésre ugyanúgy vonatkozik, mint az összes többire.
    Egyébként, ha megkeresnek és engedélyemet kérik, legtöbbször megadom, s csupán a forrás pontos feltüntetését kérem (lehetőleg linkkel), persze ha nem valami ótvar oldalról van szó, és ha világosan kiderül, hogy nem én adtam ennek az oldalnak a versem, hanem átvették.

  3. minga mondta:

    Hát amikor tegnap megmutattad azt a „vitát”, derűs perceket szereztél. Már-már arra gyanakodtam, egy novelládhoz gyűjtesz szoc. anyagot. Az Ésben amit írtál, azon is halálra vidultam magm,

  4. dt mondta:

    Tisztelt Károly!

    Kérésére itt folytatom írásomat, mivel tényleg érdekel az idézett oldalo írt hozzászólása(i).

    Ebből a rövid bejegyzésből úgy érzem, hogy körülbelül úgy gondolja, hogy vannak olyan oldalak, amik nem elég színvonalasak akár kinézetbe, akár tartalmilag az Ön írásaihoz.
    Azt hiszem ez így teljesen érthető, el lehet fogadni, ha valaki így érzi.

    Ami számomra nem teljesen világos, hogy miért baj az, ha a valaki átvesz egy írást, hisz manapság az a legjobb dolog, ha az ember ismerté válik.

    Valamike blogjával kapcsolatban én az írónő saját írásait olvasva úgy látom, hogy ez elég magas színvonalú: http://valamike.freeblog.hu/categories/Dilemmaim/

    Tehát tisztelt Károly, mindenképpen kíváncsi vagyok megtisztelő véleményére és indokaira (példák néha nehezen dekódolhatók, így ha konkrétan írja meg, mit gondol, szívesen veszem a félreértések elkerülése végett).

  5. bdk mondta:

    Kedves dt,
    köszönöm, hogy átjött ide, s hogy láthatóan valóban érdeklik a megfontolásaim.

    Nos, kezdeném azzal, nem mindenki gondolja úgy, hogy „manapság az a legjobb dolog, ha az ember ismerté válik”. Ezt valószínűleg Ön sem gondolja teljesen komolyan, mert akkor nem versekkel és irodalmi blogokkal töltené az idejét, hanem jelentkezne valamelyik „valóságsóba”. Vannak írók, akik bármire hajlandók egy kis plusz népszerűségért, s vannak, akik másutt húzzák meg a határt. Én például olykor még interjú-kérelmet is elutasítok, ha a hely, ahol a válaszaim megjelennének, valamilyen szempontból nem felel meg az elvárásaimnak. Pedig, mondjuk, egy országszerte hallgatott rádióbeszélgetés sok olvasót hozhatna. De ugyanígy megválogatom a könyveim kiadóit, hogy mást ne mondjak: hiába élek Kárpátalján, itthoni kiadónak az elmúlt 21 évben nem adtam kéziratot, s ekkora kihagyás után most is vonakodtam egy kérésnek eleget tenni. Erről itt írok: http://ungparty.net/2011/12/ko-es-arnyek-hamarosan/
    Én tehát azok közé tartozom, akiknek a megjelenés helye és minősége fontosabb, mint a népszerűség hajhászása. Ha az utóbbira játszanék, akkor pl. regisztrálnék az összes oldalra, ahol saját írásokat lehet felpakolni (poet.hu, virtus.hu, allegoria.hu, Szabad Szalon – tucatszám vannak ilyenek) és gőzerővel nyomatnám a cuccot, no meg rendszeresen szétküldözgetném az írásaimat a szintén szép számban, de bizonyos szerkesztői kontrollal működő helyekre (Dokk.hu, muveszetek.hu), netán a már szigorúbban rostázott portálokra (Ághegy, Kaláka, Apokrif) – valószínűleg megfelelnék a nem túl magasra állított mércének; no meg persze eleget tennék a legkülönfélébb felkéréseknek. De én egyiket sem teszem, mert megválogatom, mihez és hová adom a munkámat, a nevemet. Kivételt, engedményt ritkán teszek.

    Folytatom azzal, hogy a sorozatos újraközléseknek egyáltalán nem vagyok a híve. Ha egyszer a verseim szépen, összeszedetten, rendszerbe foglalva, egy hiteles helyen adekvát formában olvashatók – mint pl. írói oldalamon: http://sites.google.com/site/balladkaroly/muvek/versek – akkor ugyan miért kell azokat bárhová is betűzni? Hiszen bőven elég egy linket megadni, és kattintásra máris olvasható ott és úgy, ahogy a szerző közreadta vagy jóváhagyta. Én a verseimet ezen az írói oldalon egy elegánsnak talán méltán mondható megjelenési formában adom közre, és talán tolerálható, ha nem szívesen látom viszont őket bimbózó orgonavirág alatt. Továbbá: az a versem például, amely az orgonavirágos oldalon megjelent, így fest: http://sites.google.com/site/balladkaroly/koenyvek/halott-madarral/sas-vagyok-rigo-vagyok – mint láthatja, ez egy tömbös tördelés, külön figyeltem a sorkizárásra, dátum szerepel alatta és az is látható a fenti linkekből, hogy melyik könyvemben jelent meg. Az önkényes újraközlés helyén ehhez képest……. És még a forrás linkje sem volt megadva! És bár semmi sem könnyebb, mint felvenni velem a kapcsolatot, a blogtulajdonosnak esze ágában sem volt sem előzőleg tudatni szándékát, sem utólag tudomásomra hozni a tényt. Ez a szememben tiszteletlenség. Mondhatom pimaszságnak is. Nem azzal kell az írót megbecsülni. hogy önkényes copy-paste alá vetjük, hanem azzal, hogy saját műveihez való jogait nem sértjük meg.

    A nevezett oldal színvonaláról nem szívesen vitatkoznék. Én nyilván másutt húzom meg a határokat. És nyilván nem találja mindenki visszatetszőnek azt az eljárást, amikor valaki egy oldalon egybekeveri a jobbára ismeretlen, amatőr, önjelölt költők-írók írásait klasszikusokéval és elismertekével. Higgye el – és ezt már ott is kifejtettem – egyáltalán nem nézek le semmilyen ízlést. És nem nézem le azt a fajta írásbeliséget sem, amely a kanonizált vagy elit irodalmon kívül létezik. A net remek terep arra, hogy műveiket megjelentethessék azok, akik egy rangosabb folyóiratban vagy elismert irodalmi portál oldalain nem tudnak megjelenni. Ám tegyék: közöljék a maguk és egymás írásait a maguk és egymás örömére, barátaik vagy akár ismeretlen olvasóik tetszésére. De ne keverjék közé klasszikusok, díjazott, elismert, sokkötetes szerzők műveit. Pláne a jogtulajdonos tudta nélkül! – Én legalábbis ezt a módszert nem tartom etikusnak. (És azt sem, hogy a közlésekből nem derül ki, vajon kicsoda az, aki maga küldte el, adta oda közlésre a művét, s kiét volt szíves a blogger önkényesen lenyúlni egy forrásként fel nem tüntetett szájtról.)

    Vannak még további szempontok is, ezekre inkább csak utalok. Hadd említsem, hogy én például nagyrészt írói munkámból élek, könyveim, cikkeim, szépirodalmi publikációim honoráriuma fedezi családi költségvetésünk jelentős részét. Ezért publikációim esetében számomra fontos, hogy az adott megjelenés anyagi megbecsüléssel és/vagy szakmai elismeréssel (hogy ne mondjam: „ranggal”) kapcsolódjon egybe. Ha mindkettő hiányzik… Persze: harmadik szempont valóban lehet a népszerűség (pl. ezért vannak saját oldalaim), de ha az első két feltétel nemcsak hogy nem teljesül, hanem a szakmai nívó inkább csorbul, mint erősödik, akkor az ilyen megjelenés számomra nyilvánvalóan kedvezőtlen – és mint ilyen, kerülendő is. További szempontként említhetem még azt is, hogy a kalózközlések révén akaratom ellenére olyan oldalak tartalmi gazdagításához járulok hozzá, amelyek eljárásával, módszerével nem értek egyet. Ha otthagyom a versemet, ezzel csak erősítem, legitimizálom az általam el nem fogadhatót. Nos: nem kívánom erősíteni, és ha tehetem, ellene szegülök annak, hogy akaratom ellenére ez mégis megtörténjen.

    Talán ennyi az elsőre összefoglalható lényeg. Üdv.

  6. bdk mondta:

    Utólag még annyit: eléggé abszurd dolog, hogy valakinek egy jogkövető magatartás miatt kelljen magyarázattal szolgálnia azok számára, akik a jogsértést tartják természetesnek (netán még fel is háborodnak azon, ha valaki érvényesíteni próbálja az őt megillető jogokat). A pattogók, beszólók, sértegetők hangos táborával nincsen dolgom, legfeljebb mulatságosnak tartom, magatartásuk eléggé mulatságos. A kérésemnek első szóra eleget tevő blogtulajdonos gyors intézkedését, úgy emlékszem, megköszöntem, s mivel tájékozatlanságára hivatkozott, igyekeztem ismeretekkel szolgálni. Hogy ennek ellenére továbbra is folytatni szándékozik eddigi gyakorlatát – az az ő dolga; én figyelmeztettem, hogy jogsértést követ el, s hogy (szerintem) a szerzők iránti tiszteletet is nélkülözi eljárása. Önnek is igyekeztem áttételes formában leírni, mi a bajom a dologgal, és miért nem gondolom, hogy indokolnom kellene, ha valahol nem akarom látni a versemet. Válaszommal nem volt elégedett, s úgy láttam, őszintén kíváncsi az egyenesen megfogalmazott indokokra. Hát akkor legyen, leírtam – talán így már érthetőbb. Habár: ha valaki nem akar megérteni valamit, akkor a másik fél hiába erőlködik. De ennyit nekem megért. Üdv, szép napokat.

  7. dt mondta:

    Tisztelt Károly!

    Igen, tényleg őszintén érdekelt a megfontolásai. Hiszem, hogy mielőtt meg szeretném értetni magamat, a másikat kell minél jobban megérteni, csak így lehet eredményesen kommunikálni – főleg neten.

    Az ismeretséget inkább a műveknek értettem, nem annyira az írónak.
    Ez lehet, hogy félreérthető.

    Az, hogy elvárásai vannak viszont teljesen megértem, ezzel egyet is értek. Mindenkinek úgy mond kutya kötelessége, hogy tudja, hogy hol vannak a határok számára.

    Amit talán itt másként látok az az, hogy ha valaki meglátja az Ön írásában a számára jót és elvinné magához, akkor az egy – számomra – pozitív visszajelzés arról, amit tesz, az kincs valaki számára?

    Miért kellene máshova betűzni?

    Mert nem mindenki jut el az Ön összeszedett oldalára.
    Egyszer szerkesztettem egy költőnek haikukat – totálisan megértem, hogy mennyire zavaró, ha az ember nem úgy látja vissza a munkáját, ahogy megtervezte (festményt se jó úgy kiadni a kezünkből, hogy a tárlaton pár árnyalatot átszíneznek, mert nekik az úgy jobb).

    Forrás linkje – egyet értek – de a Katici oldalán ez nem hiszem, hogy rosszakaratból történt.

    „De én egyiket sem teszem, mert megválogatom, mihez és hová adom a munkámat, a nevemet. Kivételt, engedményt ritkán teszek.”
    – ezzel teljesen egyet értek, sőt az oldal alján ki is van írva. Ezek után nem lehet kérdés.

    „A nevezett oldal színvonaláról nem szívesen vitatkoznék. Én nyilván másutt húzom meg a határokat.”
    – én a saját írásai színvonalát élvezem, még akkor is, ha ez a saját élmények megformázásában ölt egyenlőre testet (s nem versekben).

    Természetesen ez szubjektív!

    „eléggé abszurd dolog, hogy valakinek egy jogkövető magatartás miatt kelljen magyarázattal szolgálnia” – ez igaz. Sőt a hozzászólásokban voltak színes reakciók. De itt azt hiszem az adjon Isten mikéntje is borzolta a kedélyeket. Természetesen nem vitatom el azt a felelősséget, hogy csak úgy simán lenyúlják az ember munkáját.

    Elnézést a késői válaszért.

    Nagyon hálás vagyok, hogy szakított rám időt és megosztotta látásmódját!

    Üdvözlettel,
    DT

Vélemény, hozzászólás?