Reszponzív és mobilbarát

mobilbarat-responziv Bevallom: nincs kedvemre ez a mobilbarát-mánia. … Én az asztali számítógépek teljes képernyőszélességére  tervezett weboldalakat szeretem, azokat, amelyek minden gépen és minden böngészőben egyformán jelennek meg, úgy, ahogy készítőjük elképzelte. Ilyet azonban egyre kevesebbet látni, általános követelmény lett, hogy a honlapok alkalmazkodjanak a kisebb szélességhez, jól olvashatók legyenek táblagépeken, sőt mobilokon is. Öklömnyi címek, jókora betűk a szövegtörzsben, nagy sorközök, széles menük és telített oldalhasábok teljes mellőzése… – többek között ez jellemzi az ilyen szájtokat, illetve az, hogy ha asztali gépen látszanak is a menüsávok és oldalsó oszlopok, azok az okostelefon kijelzőjén eltűnnek: összecsukódnak és/vagy alulra sorolódnak.

Természetesen értem a dolog praktikumát. Értem, de nem igazán szeretem. Legtöbb oldalam sablonjához hasonlóan valószínűleg nem vagyok eléggé reszponzív :)

Mégis beadtam a derekam, néhány blogomra új ruhát húztam. A fő ok nem annyira a belátás és az esetleges olvasói igényeknek való megfelelés szándéka, hanem az, hogy a Google bejelentette: mobilos keresésnél a találatok közt hátrébb sorolja azt a honlapot, amelyik nem mobilbarát. Ezt mégsem engedhetem meg magamnak, nekem fontos, hogy bizonyos kulcsszavakkal első legyek a Google-ban.

A legtöbb időm azzal telt, hogy napokig válogattam a gyári sablonok között. Alig akadt számomra elfogadható, mert olyat semmi áron nem akartam, amelyiknek a tetején egy bazinagy kép terpeszkedik és a szövegolvasás elkezdéséhez görgetni kell az oldalt. Ha ráadásul a felső kép ugrál, azaz slide-show-ként váltakozik, na, az a halálom.

Olvass tovább

Az ukrajnai háború és a kárpátaljai magyarság

nyelvteruletek-karpataljan-2011
Nyelvterületek Kárpátalján (Molnár József – Molnár D. István, 2011) – kattintásra nagyobb

Amióta Kelet-Ukrajnában harcok folynak a nem tudni pontosan kik (szakadárok, felkelők, oroszok, zsoldosok, csecsenek, terroristák, szabadságharcosok…?) és a valamivel könnyebben azonosítható ukrán alakulatok közt, sokan sokfélét írtak-írnak arról, hogy a kialakult helyzethez hogyan és miképpen viszonyul a kárpátaljai magyarság.

Nyilván: sokféle módon. Aki azt várná tőlem, hogy erről én áttekintést tudok adni: ki kell ábrándítanom. Hát hiszen még arról sem adhatok számot, hogy én hogyan viszonyulok ehhez az egészhez. Merthogy tele van az én finoman érzékeny lelkem és felettébb bölcs tudatom súlyos ellentmondásokkal, amelyeket még magam sem tudtam felfejteni. Főként, hogy nemcsak az érzékeny lelkületemen és okos tudatomon belül vannak ellentmondások, hanem pszichémnek ez a két összetevője is ellenkezőleg viszonyul sok mindenhez. Amit zsigerileg elutasítok, azt esetleg belátó elmém elfogadja, amit meg tudatilag utasítok el, azt esetleg érzelmileg nem tartom idegennek. És mindenbe belekever az idő is: ami tegnap elképzelhetetlen volt és mélységesen felháborított, afölött ma már esetleg elsiklom – hogy egy új esemény miatt holnap ugyanez borítson ki.

Szinte csak egyetlen dolog van, amiben stabilan biztos vagyok, s amiben ösztöneim és gondolataim közös nevezőre jutottak: ez pedig az, hogy rossz az, ami történik, és még rosszabbak a következményei. Ugyanis sem nem érzem, sem nem gondolom azt, hogy az, ami másfél éve itt folyik, az majd meghozza szép, érett, ízletes gyümölcsét.

Igen: bármilyen szomorú, sem érzéseimre hagyatkozva hinni, sem logikámra hallgatva elgondolni nem tudom, hogy ebből a válságból Ukrajna virágzó európai országként kerülhet ki belátható időn belül (mondjuk az én életemben). Sajnos sokkal hihetőbbek és sokkal inkább kikövetkeztethetők a további negatív fejlemények. Még akkor is, ha valami csoda folytán végre kitörne a béke, még akkor sem lehetne elűzni az országból azt a gazdasági, szociális és morális válságot, amely szépen fejlett fenevadként már a háború előtt is fente ránk a fogát, most meg már éppenséggel nemcsak hogy kóstolgat bennünket, hanem bekebelezni látszik.

Olvass tovább