Hónap: 2012 szeptember

Éjfél után első dünnyögő

Szerző:

Folyik a 100 ezer költő a változásért című felolvasóest-éjszaka-hajnal a PIMben (egyidejűleg a világ 80 országában zajló hasonlókkal). Dünnyögő orrhangomon elmondott versem révén én is részese lehetek a jeles eseménynek, éjfél után én vagyok az első felolvasó. A videoközvetítés erre a linkre kattintva követhető nyomon: egyenes adás.

Papjancsi és a vak ló

Szerző:

Tudjátok, Papjancsinak azt a balféket hívjuk, aki rosszul meséli el a viccet, mert nem érti a poén lényegét, illetve ha érti, akkor meg elügyetlenkedi. Ha elmondásait nem is, őt magát joggal tarthatjuk szórakoztatónak: viccei helyett a viccet rosszul mondó Papjancsi válik humorforrássá. Így aztán balfék barátunk maga is viccek szereplője lett, se szeri, se száma a Papjancsi-vicceknek.  Ha valaki még nem találkozott ezekkel, ajánlom a Google-keresést. Az első találatok közt például ez adódik:

Olvass tovább

Homár a tejüveg mögött

Szerző:

Két ítész-kolléga is blogjába emelte a napokban szerény (ó, dehogy!)  személyemet. Előbb a korábbi irodalmi alakoskodásim egyikét leleplező Szántó Domingo tisztelt meg azzal a Folyóméterben, hogy Homár-díjban részesített a Szent Intézményi Bürokráciával szembeni engedetlenségemet dokumentáló bejegyzésem okán (Grazie mille, Domingo!), majd Csordás László tette közzé blogjában a regényemről a Szépirodalmi Figyelőben hónapokkal ezelőtt A tejüveg … Olvass tovább

Tsúszó és a teremőr

Szerző:

A közösségi portál legújabb mémje: Nemzetközi könyvhét a Facebookon: Szabályok: Fogd a hozzád legközelebb eső könyvet. Lapozz az 52. oldalra, és írd ki állapotodnak az 5. mondatot. A múzeum legizgalmasabb termét unott tekintettel felügyelő asszony olyan alaktalan volt, mint egy többszörösen összetett mondat, amelyből a töltelékszavak nagy száma miatt végképp kiveszett a jelentés. Innen: Tsúszó … Olvass tovább

Virtu Óz, a nagy varázsló

Szerző:

Egy új bemutatkozó oldalamon (hanyadik is?) sikerült néhány új címkével ellátnom magamat (az omnipotens webrátorra különösen büszke vagyok): A WEB nagy hatalmú mágusa, az online jelenlét Virtu Óza, a nagy blogger és omnipotens webrátor, az irodalomban Balla D. Károly néven bujkáló BDK 1957-ben született Ungváron (Kárpátalja, Ukrajna), ma is itt él családjával. Író, költő, publicista, … Olvass tovább

A piréz csupakabra

Szerző:

Hosszú kutatómunka eredményeként sikerült kiderítenem, hogy a mostanában Kárpátalján egyre több riadalmat keltő titokzatos lény eredetileg az ókori pirézek totemállata volt. Szentségként tisztelték és eredetmítoszaikban mint a piréz mivolt attribútuma jelenik meg. Később neve tabuvá vált, évszázadokon át sem nevét kimondani, sem gondolni rá nem volt szabad. Ennek ellenére a pirézek megőrizték kollektív tudatukban a … Olvass tovább

Szomjas ajka megtorpan

Szerző:

Levelet kapni mindig öröm. Még ha olvastán a „kárpátoki kis hazában” az embernek meg is torpan a szavakra szomjas ajka… Tisztelt Balla Úr! Nem vagyok irodalom szakértő és a versekhez sem értek jobban, mint egy művelt kulturális embernek illik. Sok könyvet olvasok, járok színházba, szeretem a magyar nyelvet. Éppen ezért háborodtam fel az Ön egyik … Olvass tovább

Grafikai kísérletek

Szerző:

A képvers műfaja kölyök korom óta érdekel, a betűk, szavak és szövegek vizuális megjelenítése juttatott oda, hogy manuális rajzkészség tökéletes hiányában is próbálkozzam grafikákkal. Ezek néhányával értem el kisebb sikereket, három-négy alkalommal kiállításon, installációkon is szerepeltek (a csúcseredmény: az 1990-es évek elején 12 képversem szépen bekeretezett eredetijét maradéktalanul ellopták egy alkalmi ungvári galériából)  és elég sok megjelent lapokban, könyvekben.   Az alábbi vizuális munkákat (egyikük akár képversnek is nevezhető) évekkel ezelőtt készítettem. Hogy közlésre felajánljak közülük néhányat egy lapnak, amelyben húsz évvel ezelőtt (!) több hasonló (később kötetben is publikált) kísérletem megjelent, arra tavaly szántam rá magam. Most meg váratlanul eszembe jutott, hogy nem közöltek egyet sem… (Nagyobb méret: katt a képre!)

Olvass tovább

Tíz éve blogolok

Szerző:

A hónap elején egyszemélyes megemlékezés szerény, de felemelő keretéi között méltattam blogírói nagyságomat. Erre a méltán megérdemelt ünnepi gesztusra egy évforduló alkalmából került sor. Bár naplójegyzeteim 1997-ig visszamenően olvashatók a neten (lásd: Manzárd archívum), igazi webnaplót 2002 szeptemberében kezdtem írni. 2000-ben indított akkori fapados webrendszeremnek kezdettől volt egy hírrovata, amely eleinte csupán információk közlésére szorítkozott. Később a híreket egyre gyakrabban és egyre hosszabban kommentáltam, mígnem 2002 szeptemberétől Közhírek, magándohogások alcímmel valódi netnaplóvá tettem. A blog kifejezés ekkor még alig volt használatban, a blogolás valódi ízét én is csak később ismertem meg. A 2002-es – olykor nagyon tanulságos – jegyzeteimet később újrapublikáltam egy alkalmasabb bloghelyen (akit érdekel, szép fordított kronológiában a szeptemberieket itt találja: Manzárd  2002/szeptember). Azt hiszem, ezeknek a ma már ártatlannak látszó, akkor még igen szokatlan magándohogásoknak meglett a maguk kézzelfogható haszna: a kárpátaljai magyarságszervezetekkel és az irodalmár kollégák többségével való végső szakításhoz vezetett.   

Olvass tovább

Halálkanyar

Szerző:

Nem kell megijedni, ez a film nem annyira véres, mint Oliver Stone eggyel korábbi opusza, a Született gyilkosok. Bár itt is került a színészek arcára-testére jó pár liter vörös folyadék és bár az utolsó jelenetre a halálos szerelmi négyszög minden szereplője vérbe fagy az arizonai sivatagban, azért ez mégis egy roppant szórakoztató és egyáltalán nem nyomasztó film, még ha vannak is benne brutális jelenetek. A műsorok általában thrillerként jegyzik, dermesztő zsigeri izgalmat azonban ritkán kelt, inkább valami vibráló intellektuális feszültséget hoz létre a képtelen, de igencsak szellemesen rendezett helyzetek egymásutánjával és az erős vizuális hatásokkal. Mindeközben, talán a fokozott abszurditások és a túlstilizáltság miatt, mintha folyton tudatnánk velünk, hogy ez csak egy film, csak egy véres, kegyetlen, de mégis mulatságos játék.  Nem azonosulunk egyik szereplővel sem, nem éljük át halálfélelmüket – végig kívülállóként, mozinézőként élvezhetjük a mesteri művet.

Olvass tovább