BDK BLOG – Balla D. Károly ungparty webnaplója

Bombariadó áldozata lett Balla D. Károly ungvári költő. A kárpátaljai magyar irodalom fenegyereke, miután cirka tíz éve kilovagolt pátriája irodalmi életéből és egyfajta szellemi emigrációba vonult, most elhatározta, hogy visszatér vitézkedése korábbi mezejére és friss honi babérokat szerez büszke fejére. Azt tervezte, bombaként fog berobbanni a köztudatba, és színre lépésének szenzációs detonációjával alapjaiban megrengeti az irodalmiság e helyt megrögzült alapjait. Tervét siker koronázhatta volna, ha titokban tudja tartani, ám túlbuzgó közlésvágya arra késztette, hogy világgá kürtölje szándékát. A kárpáti tájék literatúrájának magasztos szentélyét joggal féltő szemfüles kollégák azonnal megtették a szükséges óvintézkedéseket. A bombariadó hatásosnak bizonyult, az időben értesített tűzszerészek szakszerűen hatástalanították a merénylő költőt ungvári otthonában. Immár veszélytelenné vált maradványait az Ungberegi Pirotechnikai Múzeumban a legpusztítóbb hatású pokolgépek közt helyezik örök nyugalomba.

több hasonló

Oresztésznek szép gitárja van, de egyáltalán nem tud játszani rajta. Püladész gyönyörűen gitározik, de nincs saját hangszere. Oresztész imádja a gitármuzsikát, ezért odaadja a hangszerét Püladésznek azzal a feltétellel, hogy csak neki játszhat rajta. Püladész gyönyörűen játszik Oresztész szép gitárján. Oresztész rajongva hallgatja, szereti, hogy Püladész játszik neki. Püladésznek imponál, hogy Oresztész ennyire szereti a gitárjátékát. Püladész szeret Oresztésznek gitározni, Oresztész szereti, hogy Püladész szeret neki játszani. Oresztész szereti Püladészt. Püladész szereti Oresztészt. Mégis meg fogják ölni egymást, mert Oresztész halálosan féltékeny Püladész játéktudására, Püladész pedig halálosan irigyli Oresztész gitárját. Haláluk után Elektra máglyára veti a gyilkos hangszert.

több hasonló

- Mit csinálsz?
- Imádkozom. Megtanítsalak téged is?
- Tudok imádkozni.
- És kitől tanultad?
- Tőled.
- Tőlem? Mikor?
- Amikor még te sem tudtál.

több hasonló

- Vedd le a bekecsedet.
- Nincs rajtam bekecs.
- Akkor mi ez a vastag a feltűnő mintával?
- Az identitásom.
- Hát vedd le azt, mert rád melegszik ebben a hőségben.
- Én inkább magamon tartanám.
- És nem félsz, hogy lángra kap?
- Ugyan miért kapna?
- Mert lelocsoltam benzinnel. És már nagyon rágyújtanék.

- Azt mondták, hogy szobatiszta.
- Úgy látszik, mégsem.
- Evés közben is mindent összemocskol.
- Talán csak a környezet szokatlan neki.
- Egész nap morog.
- De szeret minket.
- Éjszaka a fogát is csikorgatta.
- Majd megszokjuk.
- Nem akarom megszokni. Kérlek, vigyük vissza az öregek otthonába.

- Az a játék nagyon veszélyes.
- Majd vigyázok.
- Mindig túlhajtod.
- A gravitáció kibírja.
- Legutóbb is átfordultál.
- Mert nagyon meguntam már itt ezt a hetet.
- Ha békén hagyod a hintát, beteszek neked még egyet a Vénusz és a Mars közé.

- Utoljára kérlek, állj odább.
- Inkább vedd fel a viharkabátod.
- Nincs vihar.
- Biztonsági okokból.
- Ezt a kockázatot vállalom. Állj odább.
- Akkor legalább a viharlámpát gyújtsd meg.
- Világos van.
- Egyelőre. Nagyon aggódom. És rettegek a dörrenéstől.
- Pedig akkor is elsütöm a viharágyút, ha nem állsz el a cső elől.

- Kérlek, ne kapcsold le a lámpát!
- Lekapcsolom, te már nagyfiú vagy.
- De tudod, hogy félek.
- Nincs mitől.
- De én félek.
- Mitől?
- A sötéttől.
- A sötét még nem bántott senkit.
- Akkor maradj velem. Ha itt vagy, nem félek.
- Nem maradhatok. Dolgom van. Különben is nagyfiú…
- De én félek egyedül a sötétben.
- Nem leszel egyedül, tessék, ideteszem neked a Brumit. Ő majd vigyáz rád.
- Benne nem bízhatok, amióta megerőszakoltam.

tovább »

- Nyisd ki.
- Nem nyitom.
- Én vagyok az, nyisd ki.
- Nem nyithatom.
- Ne csináld ezt, mondom, hogy én vagyok.
- Akkor se nyithatom.
- Hoztam enni neked, be kell engedned.
- Nem tehetem.
- Én már nem haragszom rád. Nyisd ki az ajtót.
- Nem nyithatom.
- De hát miért?
- Nem érem el a zárat.
- Hogyhogy nem?
- Túl rövid láncot tettél a nyakamra.

- Kérem a sót.
- Nem láttad a csótányt?
- Csak az ártányt. Kérem a sót.
- Sehol sem látom.
- Ott van a tányérod előtt.
- A csótány?
- Nem.
- Akkor az ártány?
- Csak a vére. Kérem a sót.
- Nem láttad a csótányt?
- Agyoncsapnám.
- Az a disznó a barátom volt.
- Leszúrtam. Sótlan a vére.
- Pedig belesütöttem a csótányt.

A férfinak az a feladata, hogy mindenáron szemmel tartsa a nőt. Feszülten követi minden  mozdulatát. A kezét, ahogy leereszti. A lábát, ahogy odább teszi. Amikor a nő nem mozog, a férfinak a tekintetét kell követnie. A nő előbb a közeli dombot nézi (a férfi követi), aztán az út menti fát (a férfi követi), aztán a döglött kutyát az ól előtt, majd a véres kést a férfi kezében (a férfi követi, követi). A nő ezután váratlanul a férfi szemébe néz. A férfi megrémül és arca elé kapja a kést, mielőtt megvakul.

- Add ide a kést.
- Milyen kést?
- Amit a kezedben tartasz.
- Az nem kés, hanem olajág.
- Akkor add ide az olajágat.
- Nem adom.
- Miért?
- Mert akkor nálad lesz a kés.

A félig nyitott ablakon karját kidugta az aggodalom. Nem, egyáltalán nem azt akarta megállapítani – mármint az aggodalom -, hogy esik-e az eső, erre nem volt szükség: a kövér cseppek jól látható csíkokat húzva kötötték egybe az eget a földdel. Hogy az aggodalom mégis kinyúlt a félig nyitott ablakon, annak okát a szemközti nyárfára épített fészek éppen megrepedő madártojásaiban kell keresnünk, illetve az afölötti bizonytalanságban, hogy a repülés szentsége vajon részét képezi-e az aktuális biológiai kánonnak. Már hogy ne képezné, mondta a szobába belépő Oresztész és határozott mozdulattal rázárta az ablaktáblát az aggodalom kinyújtott karjára.

több hasonló

Könyvégetés közben szenvedett tűzhalált Balla D. Károly író. Az ismert kárpátaljai alkotó afeletti örömében, hogy a legrangosabb magyar kiadó gondozza új regényét, úgy döntött, minden korábbi művét megsemmisíti. Ezért előző könyveinek tetemes raktárkészletéből  ungvári házuk udvarában hatalmas gúlát rakott. Ám gyufával nem sikerült felgyújtania, a kissé már megdohosodott könyvek nem kaptak lángra. Belátta, hogy előbb papírgyutacsokat kell sodornia, ezért sorra kitépdeste egy kárpátaljai irodalomtörténeti monográfia róla szóló fejezetének a lapjait, azokból csavart fidibuszt. Fáradozása eredményesnek bizonyult, a könyvpiramis fellobbant a nyári éjszakában, Balla pedig rituális termékenységi örömtáncba kezdett körülötte. Hevülete mindaddig fokozódott, míg meg nem botlott a kert almafájának kiálló nemzeti gyökerében. Egyensúlyát veszítve éppen a máglya közepébe zuhant. A kiérkező tűzoltók már csak azt látták, hogyan hull hamvába egy korszakos tehetség.

Nem izgatta különösebben a közelgő vihar. Van ernyője, van esőkabátja. Bár itt benn a szobában aligha lesz szüksége rájuk. Teljes a biztonság, a háztetőn villámhárító, a pincében felfújható mentőcsónak. Keze ügyében a telefon, mentők, tűzoltók valahol készenlétben, ha mégis. De ugyan miért lenne mégis? Őt csak ne riogassa a rádió azzal, hogy a Dunántúlon már orkánszerű és galambtojás nagyságú. Juszt sem kezd el szorongani. »tovább

A magyar tenger habjai között lelte halálát Balla D. Károly. A neves kárpátaljai költő közismert tömegiszonya és a kollektív tudattal szembeni ellenérzései miatt egyszemélyes Balaton-átúszó versenyt rendezett magának a hét végén. Túlzott önbizalma arra sarkallta, hogy a tavat ne keresztbe, hanem hosszába szelje át. Keszthelyre otthoni barátok és kollégák kísérték, akik még az utolsó percben is igyekeztek merész tervéről lebeszélni, mivel azonban erőfeszítésük hiábavalónak bizonyult, elhatározták, hogy a Kárpátia vitorlással nyomába szegődnek. »tovább

Az előbb elrepült egy mókus az ablak előtt, mondta bele a kávéscsészéjébe Éva egy reggelen, amikor még nem lehetett tudni, milyen ábrát rajzolnak a tektonikus vonalak a ház alá, mint ahogy azt sem, előkeveredik-e valaha a káoszból az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló elveszett festmény. Oresztész kinézett az ablakon, s anélkül, hogy mérlegelte volna, foroghat-e visszafelé a pincében a vízóra attól, hogy egyeninges cserkészek sorakoznak a folyóparton, kételyének adott hangot a mókus röptét illetően. Éva nem akart vitatkozni, látta, amit látott és tudta, amit tudott, de nem gondolta, hogy a látványt és a tudást feltétlenül ütköztetnie kellene egy olyan reggelen, amikor még nem dőlt el, foroghat-e visszafelé a vízóra a pincében attól, hogy a káoszba beleveszett az egyén és a tömeg viszonyát ábrázoló festmény, mint ahogy az sem, kirajzolják-e a ház alatt szerveződő tektonikus vonalak a folyóparton sorakozó egyeninges cserkészek rejtett szándékát. Oresztész sem firtatta tovább, vajon elrepülhetett-e a padlásszoba ablaka előtt az imént egy mókus, nem látta, amit nem látott és nem tudta, amit nem tudott: hogy a visszafelé folyó víz mindig az egyéntől a tömegig, a káosztól az elveszett festményig és a cserkészcsapat rejtett szándékától a repülő mókusig húzza a tektonikus vonalakat a csésze alján maradt kávézaccban.

több hasonló

Súlyos, gyógyíthatatlan diszlexia okozta Balla D. Károly író halálát. Az ismert kárpátaljai alkotó évekkel ezelőtt fedezte fel az első tüneteket, amelyek leginkább abban nyilvánultak meg, hogy képtelen volt Jókai-műveket olvasni. Orvoshoz ekkor még nem fordult. Idővel azonban romlott az állapota, s amikor legnagyobb fájdalmára a teljes XIX. századi irodalom megközelíthetetlen lett számára, szakemberek segítségét kérte. Ám az orvostudomány tehetetlenül állt a beteget egyre jobban kínzó halálos kór előtt: nem segített rajta sem a gyógyszeres kezelés, sem a fizikoterápia, sem a posztmodern.  Várható volt, hogy a műtéti beavatkozás nem halogatható sokáig, és bizony erre is sor került akkor, amikor Ballán már a receptre felírt Esterházy-regény láttán is kitört a diszlexiás roham. »tovább