A véradó halála

Túlzásba vitte a véradást, ez okozta halálát. Balla D. Károly, az ismert kárpátaljai író évek óta rendszeresen adott vért, saját bevallása szerint leginkább azért, mert az aktus után bőséges uzsonnával kínálják az önkénteseket – még ám nem is akármilyennel. Az ungvári véradó központ még a szovjet érában tetemes készletet halmozott fel egy olyan paradicsomos halkonzervből, amely az utóbbi húsz évben már nem kapható Ukrajnában. A költő fiatalkorában nagyon szerette ezt a készítményt, mondhatni, rajongott érte. Ennél is fontosabb azonban, hogy a finomság elfogyasztása után általában megszállta az ihlet – épp ezért az 1990-es évek elején igencsak fájlalta, hogy hiába keresi a boltokban kedvenc konzervét. Ám váratlanul rámosolygott a szerencse.

Egyik szegény sorsú költőtársától, aki megélhetési okok miatt lett véradó, arról értesült,  hogy az önkénteseket a szerény anyagi juttatás mellett – részben a vérveszteség pótlása céljából – meg is etetik. A magas tápanyagtartalmú uzsonna pedig nem más, mint az ő kedvenc paradicsomos hala. A híren fellelkesülve a költő azonnal a tettek mezejére lépett. És nem csalódott, ellenkezőleg: hosszú évek reménytelen sóvárgása után végre újra szájában érezhette a feledhetetlen ízt. Véradás után hazasietett, és bár kicsit szédült, mégis úgy érezte, visszatér az ihlete. Született is aznap egy szép szonettje.

Ettől kezdve Balla rendszeresen élt a lehetőséggel.  Egy ideig józan önmérsékletet tanúsított, ám az utóbbi hónapokban már nem tudott gátat szabni szenvedélyének: a paradicsomos hal és a költői ihlet utáni csillapíthatatlan vágya  mind gyakoribb véradásra sarkallta. Nem ügyelt a figyelmeztető jelekre: hajtotta a vére.

Az utolsó alkalom tragédiával végződött: a vérvétel közben még nem történt baj, ám amikor a költő kedvenc étele mohó habzsolásába kezdett, hirtelen elsötétedett előtte a világ, elvesztette az eszméletét, arca a frissen bontott konzervbe hanyatlott. Az odasiető nővérek segíteni akartak rajta, lefektették és vért próbáltak adni neki, ám – ami eddig soha nem fordult elő – nem találták az élvhajhász költő vénáját, aki egy pillanatra még visszanyerte eszméletét, lenyalta ajkáról a paradicsomos szószt, majd arcán a megelégedettség szelíd mosolyával úgy szenderült jobblétre, mint aki nem bánta meg, hogy önkéntes mérvadó lehetett.


több hasonló
(Visited 221 times, 1 visits today)
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. Marijja mondta:

    Ennél szebb halált Petöfi sem akarhatott volna magának: „Ott essek el én….”
    Az én tragédiám az, hogy kénytelen lettem felhagyni önkéntes mérvadóságommal, – kitört rajtam a cukorbaj.
    Mi az átkosban aznapra szabit, mérvadás után virslit, zsemlét és nagy korsó
    teát kaptunk. (A vállalatunk nem raktározott lejárt szavatosságú paradicsomos
    halkonzervet, azt mindenki saját maga vette meg, ha kapható volt!)

Vélemény, hozzászólás?