A véradó halála

Túlzásba vitte a véradást, ez okozta halálát. Balla D. Károly, az ismert kárpátaljai író évek óta rendszeresen adott vért, saját bevallása szerint leginkább azért, mert az aktus után bőséges uzsonnával kínálják az önkénteseket – még ám nem is akármilyennel. Az ungvári véradó központ még a szovjet érában tetemes készletet halmozott fel egy olyan paradicsomos halkonzervből, amely az utóbbi húsz évben már nem kapható Ukrajnában. A költő fiatalkorában nagyon szerette ezt a készítményt, mondhatni, rajongott érte. Ennél is fontosabb azonban, hogy a finomság elfogyasztása után általában megszállta az ihlet – épp ezért az 1990-es évek elején igencsak fájlalta, hogy hiába keresi a boltokban kedvenc konzervét. Ám váratlanul rámosolygott a szerencse.

Egyik szegény sorsú költőtársától, aki megélhetési okok miatt lett véradó, arról értesült,  hogy az önkénteseket a szerény anyagi juttatás mellett – részben a vérveszteség pótlása céljából – meg is etetik. A magas tápanyagtartalmú uzsonna pedig nem más, mint az ő kedvenc paradicsomos hala. A híren fellelkesülve a költő azonnal a tettek mezejére lépett. És nem csalódott, ellenkezőleg: hosszú évek reménytelen sóvárgása után végre újra szájában érezhette a feledhetetlen ízt. Véradás után hazasietett, és bár kicsit szédült, mégis úgy érezte, visszatér az ihlete. Született is aznap egy szép szonettje.

Ettől kezdve Balla rendszeresen élt a lehetőséggel.  Egy ideig józan önmérsékletet tanúsított, ám az utóbbi hónapokban már nem tudott gátat szabni szenvedélyének: a paradicsomos hal és a költői ihlet utáni csillapíthatatlan vágya  mind gyakoribb véradásra sarkallta. Nem ügyelt a figyelmeztető jelekre: hajtotta a vére.

Az utolsó alkalom tragédiával végződött: a vérvétel közben még nem történt baj, ám amikor a költő kedvenc étele mohó habzsolásába kezdett, hirtelen elsötétedett előtte a világ, elvesztette az eszméletét, arca a frissen bontott konzervbe hanyatlott. Az odasiető nővérek segíteni akartak rajta, lefektették és vért próbáltak adni neki, ám – ami eddig soha nem fordult elő – nem találták az élvhajhász költő vénáját, aki egy pillanatra még visszanyerte eszméletét, lenyalta ajkáról a paradicsomos szószt, majd arcán a megelégedettség szelíd mosolyával úgy szenderült jobblétre, mint aki nem bánta meg, hogy önkéntes mérvadó lehetett.


több hasonló
Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?