Tegnap cirka két óra hosszára sikerült elnyomnom a nosztalgiázások iránti heves ellenreakcióimat. Meglátogattak ugyanis a Meskó fivérek. Pisti iskolai osztálytársam volt tíz éven át (mint felidézte, elemiben egy padban is ültünk – ez előttem már elködösült), aztán messze keveredett, előbb tengerész lett Északon, majd az egyik legnagyobb oroszországi városban rendőri vezető. Közel húsz évig nem láttam, aztán a 90-es évek elején meglátogatott, majd újabb hosszú szünet után most újra bejelentkezett. Öccsével jött, Jancsi egy évvel járt alattunk. Lehetetlen volt fel nem emlegetni a régi iskolai dolgokat, főleg, hogy az azóta is Ungváron lakó ifjabbik testvér éppen a magyar iskola történetének a feldolgozásán fáradozik nagy buzgalommal, könyv is lesz belőle hamarost. Kezdte is volna mutogatni a levéltárban felkutatott okmányok másolatait, a fotók után sorra szedte elő őket mappájából – kénytelen voltam leállítani azzal, hogy ez engem ilyen mélységben nem érdekel. Kicsit megszeppent, de eltette az ötvenvalahány éves tanügyi határozatokat. Hálából felajánlottam, hogy a 60-es, 70-es években iskolánkban működött tanárok (általa összeállított) tablóját felteszem a blogomba. (Kattintásra nagy méretben.)
A régi sztorik felidézése és az iskolatörténetben való elmerülés helyett én inkább személyes életükről érdeklődtem, különösen a Pistié érdekelt volna részletesebben, már csak azért is (de ezt nem árultam el neki), mert egy régi novellasorozatom egyik hősét részben őróla, a távolba szakadt tengerészről mintáztam. Érdekes volt megtudni, hogy korkedvezményes nyugdíjasként (de egy családi vállalkozásban aktívan működve) nagyon jól érzi magát a Volga menti nagyvárosban. Felesége korai halála óta nevelt fiával és annak párjával lakik egy nagy házban, pár lépésre az oroszok szent folyójától. Kutyát, macskát, teknőcöt és halakat tart, élénk társasági életet él. Nem fontolgatja a hazaköltözést.
Végül is jó hangulatú két órát töltöttünk együtt, és a kevés nosztalgiázást is megúsztam allergikus roham nélkül.
Egy mellékes megjegyzés. Mielőtt hozzáfogtam ennek a bejegyzésnek a megírásához, sokat gondolkoztam a címén. A fivérek látogatása. Nosztalgia és iskolatörténet. Volt egyszer egy Zalka Máté iskola. Meg hasonlók. Melyik az optimális? Aztán váratlanul eszembe jutott a végül címül választott szójáték. Hú de jó, örvendeztem. Remélem, másnak ez még nem jutott eszébe. A biztonság kedvéért azért a Google-ba beütöttem. Ki is adott három találatot. Mindhárom egy 2004-es naplójegyzetemhez vezetett…
Ott többek között ezeket írtam:
Az öregedés biztos jele, ha az embernek egyre gyakrabban támad nosztalgikus hangulata. Ettől én részben tudatosan, részben zsigeri ingerből általában távol tartom magamat, mondhatnám úgy is, ki nem állhatom a nosztalgiát, mind a tíz körmömmel a jelenbe kapaszkodom, és az összes látószervemmel (ezek száma sajnos szemüvegeimmel együtt is csekélyebb) a jövőbe, nem pedig a múltba tekintek. Ha mégis visszalépdelek az időben, akkor igyekszem ezt a legkisebb elfogultság nélkül tenni, illetve inkább negatív előítéleteim vannak: a távlat megszépítő hatását szándékosan túlzó kritikával ellensúlyozom. Így szoktam saját múltamat is elemezni, így nézek korábbi önmagamra, és ha sztorizásra adom a fejem, igyekszem magamat karikírozva felidézni a történteket. Nem mintha azt gondolnám, az andalító-édeskés-révedezős-visszavágyódásos nosztalgia következetes elkerülése egyben a fiatalság záloga is lenne, de abban biztos vagyok, hogy az elme rugalmasságának a megtartásához az effajta önkontroll sokkal hatásosabb eszköz, mint a meghatódott (és általában hamis képzetekre épülő) visszarévedés. Látok a környezetemben (családon belül is) épp elég elriasztó példát ahhoz, hogy bőven kialakulhatott az allergiám, így mára kifejezetten irtózom a „régi idők”, a közelebbi vagy távolabbi „hőskor” elfogult felidézésétől ugyanúgy, mint a magam múltbeli szerepének a feltupírozásától.
Ezt lényegében ma is pontosan így gondolom, többek között ezért nem mentem el soha egyetlen érettségi találkozóra sem… Ehhez adalékul lásd még: Kerülő úton [Visszamehetnék iskolámba…] < Google-kereséssel megtalálod.
iskola, iskolaügy, iskolatörténet, ungvári magyar iskola, Uzshorodi 10-es sz. Zalka Máté Középiskola, Ungvári Dayka Gábor Középiskola, Meskó István, Meskó János, nosztalgia, Nyizsnyij Novgorod, gitár
Frissítés: Nem tudni, fenti jegyzetemből származott-e az újságírói ötlet, akár igen, akár nem, tény, hogy a Kárpáti Igaz Szóban nem sokkal a fentiek közreadása után interjú jelent meg Meskó Jánossal iskolatörténeti kutatómunkájáról: Az újrakezdés iskolája (a link már nem él).
Linképítés: