Versek, őszi Eső

Balla D. Károly JÁTSZOTT ÉRTELEM Arányait ha mindig meghagyod, fel nem borul a játszott értelem, de nyomban gyönge térdeire rogy, ha többre tör és vágya féktelen, ha távlatai túlontúl nagyok, és visszahajlik már a széleken. Nem épül így a fokra minden fok és nem hasíthat metsző éle sem, a völgy fölött a csúcsa nem ragyog: … Olvass tovább

Vándorló egyetlen

Versem az Opus 13. számában. „Az idei év negyedik Opusa a Kormányeltörésben elnevezésű rovattal indít, mely a negyven évvel ezelőtt íródott Domonkos István azonos című verséről kapta a nevét. A blokk egyetlen kikötése, hogy egy fontos Domonkos-idézet újraírására épüljön: „nem gondolni kollektív, /nem gondolni privát”. A citátum sorai természetesen szabadon variálhatóak voltak, így a fejezet H. Nagy Péter bevezetőszövege után Ladik Katalin esszéjét, Balla D. Károly, Barak László, Kemenes Génfi László, Németh Zoltán, Papp Tibor, Szászi Zoltán és Telmah Cima verseit tartalmazza.” (forrás) Versem:

Olvass tovább

Kicsoda Alberd Yollaka?

A Forrás ehavi számában megjelent három versfordításomat ezzel a jegyzettel láttam el:

Alberd Yollaka lív származású finn költő és nyelvész, egyike azon fiatal finnországi értelmiségieknek, akik mozgalmat indítottak a kihalt lív nyelv életre keltéséért. Írott dokumentumokra, a múlt században felgyűjtött hanganyagra, de leginkább saját kreatív hozzáállásukra támaszkodva szinte újrateremtik a kihalt-beolvadt finnugor nép amúgy feledésre ítélt nyelvét.

Olvass tovább

A fal tövében

Alberd Yollaka FÉLIG FÉNYBŐL FÉLHOMÁLYBA homályban élni lenne jó sorod s ha rosszat lépsz, azt mondanád, hogy végzet tán az isten is mohón szeretne téged amért a sors csak ellened forog homályban élni mégsem vagy merész mert kívül mégis sokkal jobb a konyha és nincs fölötted úr, hogy egyre mondja majd túlnan lesz a fényesség … Olvass tovább

Még kicsit szorong

Alberd Yollaka A MARADÓ elmenne már, de még kicsit szorong kezét felejti érdes támlafán amíg marad, megilleti a jog hát jobb lesz várni egy kicsit talán maradna még, de kedve nem a régi hiába fordul, helyet nem talál talán ott jobb lesz, titkon azt reméli, majd ott, ahol a villamos megáll nem érti, mért is … Olvass tovább

Válogatott halálaim

Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom. Alighanem költővé is akkor avatódtam, amikor két korai versemben először néztem szembe a megszemélyesített Halállal, aki az első versben kaszáját barátságosan meglóbálva köszön rám – és én ismerősként üdvözlöm. Az Életnek viszont be kell mutatkoznia, őt nem ismerem, s fel is üvöltök, amikor galambjait vállamra ülteti. A második vízió:

Olvass tovább