2011-ben az internet üdvözítő voltát illetően már túl voltam az első csalódásokon. Pedig hol volt még akkor a csevegőprogramokkal kecsegtető mesterséges intelligencia… Kocsma a magasban – havi naplójegyzetem.
„Hölgyeim és uraim, van szerencsém bejelenteni, hogy Illyés Gyula nagyszerű utópiája, a haza a magasban immáron megvalósult. Úgy hívják, hogy internet.”
– hökkentettem meg a hallgatóságomat egyszer egy konferencián. Ezt az epizódot is felidézem a Mozgó Világ ehavi számában megjelent Hónapló jegyzetemben.
Délelőtt: beszélgetés a tévében Esztergályos Károllyal. Sok egyéb kitűnő munkája mellett felelevenítették egyik kedvencemet, a Portugál királylányt (Déry Tibor hasonló című, egyetlen névelőben eltérő műve alapján készült). Külön érdekessége volt a műsornak, hogy vendégként meghívták az említett fimben 13 évesen remekül játszó Maretics Erikát, s a felnőtt nőben a rendező nem ismerte fel gyermekszínészét. Egyébként Esztergályos egy másik kedves tv-filmemnek is a rendezője, a Gyurkó László regénye alapján készült Szerelmem, Elektrának, amelyet többre tartok