Két irodalmárt is törölnöm kellett a Facebook-ismerőseim közül a napokban. A szlovákiai magyar kolléga laza buzizással és a judeo-bolsevik összeesküvésben való látható meggyőződésével húzta ki nálam a gyufát, a kárpátaljai költőnő pedig a zászlóégető jobbikosokat népszerűsítő videóval. Szomorú dolgok ezek. Olvassátok el a teljes szöveget. Tanulságos. És mélyen lehangoló.
politika
+ 2 ok Orbán távozására
A megjelent 50 okhoz hozzátenném a magam két szerény indokát: Miniszterelnök Úr! +1. Az Ön kormányzása alatt a korábbinál is jobban elmélyült a magyarság megosztottsága. Az Ön által vezetett politikai erő már ellenzékben is a magyarság és „a haza” egyetlen hiteles megjelenítőjének állította be magát, erre maximálisan ráerősítettek az Ön szavai, amikor 2002-es veresége után … Olvass tovább
Orbán negyedik útja
Próbálom kitalálni, hogyan fog viselkedni Orbán Viktor, amikor elviselhetetlenül szorosra feszül körülötte a hurok, amikor végképp elfogy körülötte a levegő. A legkívánatosabb persze az lenne, ha kormánya kulcsfiguráit is magával rántva lemondana (1). Erre jellembéli gyengéi miatt kevéssé gondolom képesnek. A másik lehetőség, hogy fordulatot hajt végre, felülbírálja elveit, megválik eddig konok ostobasággal ismételgetett vízióitól, nem csupán utat enged, hanem élére is áll a tényleges országmentésnek (2). Ehhez persze be kellene vallania, hogy utat tévesztett és ezzel válságba sodorta hazáját, s hogy mindaz, amire látszólag feltette az életét, téveszmének bizonyult. Ezt a fordulatot, ugyancsak jellemének alkalmatlansága miatt, aligha fogja végrehajtani.
Virtuális Magyar Köztársaságom
Pro memoria: Tíz évvel később már civil passzivistaként vonultam ki a nyilvánosság minden színteréről… Előbb jött a gyalázatos migránsellenesség, aztán a minden téren elharapódzó gyűlöletkeltés, brüsszelezés. A mindent leuraló NER. A Fidesz egyre nagyobb arányú újraválasztása négyévente. Majd Oroszország ádáz háborút indított Ukrajna ellen… Orbán 2023 győzelme után mindent legyőzött a hazugságpropaganda. Elveszett a remény. De 2012-ben még értelmét láttam az aktív szembeszegülésnek:

Abból a szomorú alkalomból, hogy a Magyar Köztársaság – úgy is, mint demokratikus jogállam – 2012. január elsejével, az egypárti, kirekesztő szellemű, a történelem kerekét visszafelé forgató alkotmány életbe lépésével megszűnt, megalakítottam a magam Virtuális Magyar Köztársaságát, amely blog formájában öltött testet. Kárpátaljai magyarként szellemi szempontból voltaképp eddig is valamiféle magasba emelt virtuális haza lakója voltam. Ukrajnát soha nem fenyegette az a veszély, hogy hazámnak érezzem, mindig is úgy tekintettem rá, mint valami kellemetlen éghajlatra, de a tényleges Magyarországot se vallhattam magaménak – egyfelől azon egyszerű okból, hogy soha nem laktam a területén, másfelől mint a különböző politikai kurzusok uralta állami formáció sem tudta szívembe lopni magát. Hosszú ideje állandósult az a véleményem, hogy a hivatalos Magyarország szerencsétlenül, felemásan, koncepciótlanul, önérdekűen foglalkozik a határon túli magyarok kérdéskörével. Így aztán, amióta a magyarságtudat meghatározó részévé vált identitásomnak, szellemi síkon egyfajta elvonatkoztatott nyelvi és kulturális hazában élek, amely fölötte áll mindenféle földrajzi, politikai, állampolgári meghatározottságnak. Ugyanakkor ez a magasba emelt haza eddig a tényleges Magyarországgal összefüggésben képződött meg tudatomban, és korábban nem éreztem szükségét annak, hogy mint „külön helyet” meghatározzam. Erre a lépésre csak most szántam el magamat, látva, hogy a választók felhatalmazásával és bizalmával messzemenően visszaélő politikai erő hogyan sajátítja ki a maga számára és hasznára mindazt, amit a magyarság közös ügyének gondolok. Teszi mindezt arrogáns elszántsággal, álszent hazugságokkal és cinikus arcátlansággal, ráadásul olyan módon, hogy nem csupán a szellemi élet és kultúra egészséges működését mérgezi meg, hanem gazdasági csődbe is sodorja az országot. Külön-külön e két kedvezőtlen körülmény még elviselhető: a szellemi szabadság segít átvészelni az anyagi gondokat, a jólét pedig elviselhetőbbé teheti a szabadságjogok egy részének a hiányát. Ám amikor a kultúrára, színházra, művészetre, sajtóra ideológia nyomás nehezedik és mindez állampolgárok millióinak egzisztenciális kiszolgáltatottságával és helyzetük kilátástalanságával párosul – akkor eljön az ideje annak, hogy a kívülálló még kívülebb helyezze magát és saját helyét a fennálló hatalmi struktúrával szemben határozza meg.
100 ezren tüntetnek
2012. január 2. Budapest – Operaház – Andrássy út Frissítés 1: Blogom élőben közvetítette az eseményeket. A tüntetés alighanem az első valóban tömeges kifejezése volt az Orbán-rezsimmel szembeni közhangulatnak (miközben a Fidesz és a kormányelit + lakájaik az Operaházban ünnepelték magukat és kirekesztő szellemű alkotmányukat) . A videót indítva a tüntetésről készült felvétel tekinthető meg. … Olvass tovább
Az Operaház fantomja
Fantom járja be az Operaházat, a diktatúra fantomja. Ünnepi gálaestet szervez a magyar kormány az új alaptörvény életbe lépésének alkalmából 2012. január 2-án az Operaházban. Teszi ezt annak ellenére, hogy az alaptörvényt számos külföldi és belföldi bírálat érte és széles körben általános az a vélemény, hogy a médiatörvénnyel együtt az új alkotmány az Orbáni diktatúra … Olvass tovább
Elvtársak, itt a vége!
Frissítés szombat délben (2011.12.17):
A Szolidaritás mozgalom mai akciójához virtuálisan csatlakozva az alábbiakban magam is gúnycédulával illetem a demokráciát megcsúfoló és a magyarság egységét és boldogulását veszélyeztető miniszterelnököt:
Létrejött a virtuális élőlánc
A budapesti József Attila-szobor eltávolítása elleni internetes tiltakozó akcióm intenzív szakaszát (mint azt meghirdettem), a mai napon, december 3-án lezárom. Teszem ezt annak biztos tudatában, hogy a virtuális élőlánc létrejött: több száz linkem a témát érintő Google-keresések során képzetesen körbeállja kedves költőm szobrát. Például a tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen keresőkérdésre adódó első 10 … Olvass tovább
Matolcsy szárnyas angyalai
„Magyarország képes hat varázs szelencét felnyitni, amelyekből kirepülnek a történelem szárnyas angyalai és felemelik az országot.”
Nem épp tegnap történt, amikor Matolcsy megszólított, de már akkor feltűnt nekem, hogy nem realista gazdasági szakember, hanem ködös jövőképet dédelgető fantaszta keresett meg levelével. Akkoriban már látszott, hogy a Horn-kabinet (amely, mellesleg és szerény véleményem szerint az elmúlt két évtized egyetlen normális magyar kormánya volt) nem tudja kiheverni azt a népszerűségvesztést, amelyet a Bokros-csomag okozott, így bizonyos körökben nagy volt a készülődés és az izgalom. Ez a túlfűtött hatalmi várakozás írathatta Matolcsy Györggyel (és társszerzőjével, Kopátsy Sándorral) azt a körlevelet, amelyben 300 magyar értelmiségivel együtt engem is megszólítottak Magyarország gazdasági sikere érdekében. Most kicsit furdal a lelkiismeret, amiért pozitív jövőképemmel akkor nem járultam hozzá a mostanra beérett fantasztikus felíveléshez.
Szubjektív József Attila
„Én sem tudok úgy versbe kezdeni, hogy valahol tudatom alatt meg ne rázná pompás sörényét a fekete falak közt élő átlátszó oroszlán, hogy ne hallanám a vérvörös falábakon elfutó idő kopogó lépteit vagy ne kibicelnék a kedves szavaiért sakkozó néma négereknek.” – Az én József Attilám: virtuális kapcsolódásom a szubjektív versmaratonhoz.
