BDK BLOG – Balla D. Károly ungparty webnaplója

Jóval a születése előtt eldöntöttük: ha lány, akkor Csönge. Illetve Csenge. Illetve mégis Csönge. Kicsit bonyolult… A Ladó-féle utónévkönyvben akkor csak Csenge alakban szerepelt – mint Magyarországon anyakönyvezhető név. (A mostani hivatalos jegyzékben egyébként már a Csönge is benne van.) Na de miért vonatkozna ránk a magyarországi szabály, itt lehet Csönge is. Ukrajnában ekkoriban nagyjából az a név volt anyakönyvezhető, amelynek a létjogosultságáról sikerült meggyőzni a Hivatalt.

A Kolosba 1985-ban még nagyon belekötöttek. Hogy elfogadtassuk, a nagyapja (mint főszerkesztő és írószövetségi tag) személyes felelősséget vállalva írásba adta, hogy létezik ilyen magyar név. Elfogadták. Csöngével 1988-ban már nem volt ilyen gond. Viszont az orosz és ukrán nyelvből hiányzik az ö hang, így kényszerűen cirill betűvel Ченге lett, vagyis mégis Csenge. De mi magyarul kezdettől Csöngének hívtuk. Több okból is. Az első érv, hogy így sokkal jobban hangzik, nincs benne a két azonos hangzó miatti egyhangúság,  és különben is, az az első e ott bizonyosan zárt e, vagyis ë, s mint ilyen kis szegediséggel amúgy is ö-nek ejtendő (lányságát Szegeden töltő anyám nagy megelégedésére). A nyomósabb érv irodalomtörténeti. Weöres Sándor, mint köztudott, Csönge községben született, és költészete nálunk a legmagasabb polcon állt: egyenes és átvitt értelemben egyaránt. Ugyanis, amikor Évával afféle elő-nászúton voltunk Szuhumiban, akkor az ottani idegen nyelvű könyvesboltban (a Druzsba-hálózat, aki még emlékszik rá!) éppen Weöres három vastag kötetét vásároltuk meg (az ungvári Druzsbában nem volt kapható), s ezek a vastag tómuszok gyerekeink születésekor már ott magaslottak kiságyuk felett a polc tetején. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy lányunk születése előtt Kolos gyakorlatilag Weöres-verseken nőtt fel, akkor talán a névválasztást nem is kell magyaráznunk.

Ám a szépen csengő Csönge-név okozott később problémákat. Az még hagyján, hogy oroszul Csenge volt, de ukránul – azaz a most árvényes államnyelven – viszont Csenhe lett: ez az ejtése a leírt szóalaknak. Ennél cifrább, hogy útlevelében, szép itteni szokás szerint, a cirill alakot nemzetközi transzkripciós szabályok szerint írják át latin betűssé, s így Chenhe lett belőle. S mivel minden magyarországi okmányát az ukrán útlevél alapján állították ki, így ezeken is ez a névalak szerepel. (Az ELTÉ-s egyetemi tanügyi intéző ezt tovább egyszerűsítette és öt éven át úgy hívta: Cene.)

Ám a kisebb bosszúságok mellett szerzett ez a név érdekes élményeket is. Elsőül az jut eszembe, hogy jó pár évvel ezelőtt, amikor már komolyabban blogoltam, s eközben persze gyakran leírtam lányunk nevét, akkor egy szolnoki könyvtáros fiatalember éppen emiatt talált oldalamra. Neki ugyanis a vezetékneve volt Csönge, s neve eredete után kutatva bukkant ránk, fel is vettük a kapcsolatot, akkoriban legszorgalmasabb olvasómmá vált, budapesti dedikációmra is eljött.

Egy frissebb érdekesség: Fűzfa Balázs irodalomtörténésszel ülünk egy étteremben valahol Szombathely közelében 2009-ben: mi éppen Ausztriába tartunk (Évával és Csöngével), s Balázzsal itt randevúzunk, leginkább azért, hogy átadja nekem a vezetése alatt álló kiadó gondozásában megjelent könyvem tiszteletpéldányait. Már a bemutatkozáskor felkapja a fejét lányunk neve hallatán, de csak később kérdez rá: és azt tudjuk, hogy Weöres… Mit gondolsz, miért lett éppen Csönge? – kérdezek vissza. Fejéhez kap: hát akkor ott, Csöngén kellett volna találkoznunk, alig pár kilométernyire vagyunk az Emlékháztól.

S a legújabb, internetes furcsaság: a hirei.net honlapcsalád, felteszem, automatikusan olvassa be azokat a híreket és blogbejegyzéseket, amelyekben az egyes települések neve előfordul. A Csönge hírei oldal sem tud különbséget tenni a községnév és a keresztnév között, így az én blogbejegyzéseim közül is kilistázza azokat, amelyekben Csöngéről írok (ezt teszi majd a mostanival is). Így aki Weöres szülőfalujának újdonságait böngészi, óhatatlanul a mi családi híreinkkel is találkozik.

Például azzal, hogy Csönge tegnap jelesre diplomázott: a szakdolgozata védése és az államvizsgája egyaránt 5-re sikerült. Erről ezúton örömmel értesítjük egész Csönge lakosságát! S közben bízunk abban, hogy a diplomájára sikerül magyarul ráíratnia a nevét.

Ezzel a kis poénnal be is fejezhetném. De a végére hagytam egy további irodalmi adalékot. Amikor Weöres Sándor 1989-ben meghalt, Csönge még igen pici lányka volt. Nekem pedig késztetésem született, hogy Sanyi bácsitól valahogyan elbúcsúzzam. S mi másként tehettem volna, mint versben. Számomra emlékezetes utolsó televíziós interjúját felidézve írtam az alábbi szonettet. (Amely egyébként a Weöres-rajongó műfordítónak, Jurij Skrobinec annyira megtetszett, hogy átültette ukránra.) Az pedig talán mondanom sem kell, hogy a szonettemből Csönge sem maradhatott ki:

Madárhangon

Utolsó interjú a televízióban Weöres Sándorral

A kertben, könnyű szélre rebbenőn,
madárhangon beszél a költő, halkan,
nem is beszél, csak lengedez egy dalban,
időn kívül (egy őszön, télelőn?) – - 

hunyorg a szem, csukózik fény elől,
elővetül a rég volt, akkor, hajdan -
és botlik a szó a gégefő-kanyarban,
és révedés vall minden múlt felől. – -

Hová mered ilyenkor égi másod,
amíg kering az űri képzelet?
Hová merülnek végső álmodások,

mikor egy angyal száll a kert felett? – -
… És ím, elér a hallgatások csöndje…
(Álmából felriad leányom, Csönge.)

(1989)

Weörös Sándor ma, június 22-én lenne 98 éves.

Frissítés: a dolog bejött. Kis késéssel ugyan, de a Csönge-portál közzétette a hírt Csönge jeles diplomázásáról; lásd: Csönge hírei

Hasonló cikkek:

• Magvető, Tejmozi
• József Attila körül
• 2001. szeptember 11.
• Új fotók rólam