Heidegger, Semmi

Heidegger Semmi-felfogásának a részleteiből számomra leginkább egy felettébb magasrendű, a puszta logikai képtelenségen messze túlmutató ellentmondás-egész látszik összeállni. Eszerint a Semmi lényege abban mutatkozik meg, hogy a feléje, a Semmi megismerése felé vezető út, miközben haladunk rajta, szükségszerűen felszámolja azokat az ismereteket, amelyeket haladtunkban szereztünk. Ennélfogva a Semmi megismerésének a folyamata magának a megismerhetetlenségnek az attribútumává válik, s így valamely célra vonatkoztatva épp a célra-vonatkoztatottságot teszi lehetetlenné. Azaz a Semmi megismerése nem azért lehetetlen, mert a Semminek a megismerhetetlenség az ismérve, hanem azért, mert a Semmi-megismerés folyamata önfelszámoló jellegű.

Ha azonban igaz az, amit a fentiekben megállapítottunk, akkor igaznak kell lennie éppen a fenti megállapításunkra nézve is, mivel az sem egyéb, mint a Semmi-megismerés útján szerzett ismeret. Így tehát a megismerési folyamat önfelszámoló jellegére vonatkozó ismeretünk szintén felszámolás alá esik, s mint ilyen, semmisnek tekintendő.

És itt még nincsen vége, mert ennek a semmisségnek a felismerése szintén nem egyéb, mint a Semmi felé vezető úton szerzett ismeret, ekként azonban csakúgy a felszámolás hatálya alá esik, mint korábbi ismereteink. S hogy szintén az alá esik, az megint csak egy újabb ismeret, és ismét felszámolásra kerül. És így tovább.

Ha ezt belátjuk (és belátásunkat sem vonjuk ki a fentiekben vázolt önpusztító folyamatból), akkor arra a szintén felszámolandó felismerése jutunk, hogy a Semmi akként emelkedik gondolkodásunk piramis-csúcsára, mint a felőle való gondolkodás önhalálra ítélt, végtelen sokasodású ősprincípiuma.

Mindez azonban már nem filozófia, hanem költészet.

(Késő-kamaszkori jegyzeteim alapján, 1978-1985-2011)
(Visited 318 times, 1 visits today)
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

8 hozzászólás a(z) Heidegger, Semmi bejegyzéshez

  1. Nagy Attila mondta:

    Mondjuk, haladjunk a Semmi fele. A haladas itt informacioszerzes, gondolom. Legyen az informacioszerzes sebessege k+, az informaciovesztese n-. Ha k+>n-, akkor elobb utobb megis meg fogom ismerni a Semmit. Ha k+<n-, tehat gyrosabban felejtek, mint ahogy informaciot szerzek, akkor a masik vegerol erkezek meg a Semmihez, azza valok, ugy-ahogy. H k+=n-, akkor meg helybenpillangozunk, amivel vegul semmi baj nincs. Hm? ;)

  2. bdk mondta:

    :) tetszik. Azonban. Felfogásom szerint egyfelől csak az az ismeret számolható fel, amelyet már megszereztünk, így a hátsó kapun nem juthatunk közelebb a Semmihez. Másfelől a folyamatos ismeretszerzés és a szerzett ismeret folyamatos felszámolása még az általad feltételezett lineáris pályán sem eredményez egyhelybenlétet, mert a szubjektum eközben előre-hátra oszcillál. Valójában a helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb, mert a felszámolódásról szóló ismeret is felszámolódik, még ám végtelen ismétlődéssel, így végtelen számú dimenzióban teljesedik ki a Semmi megismerésének grandiózus önfelszámolódása. De van egy harmadik, lélektani aspektus is: valami fölött elveszteni a rendelkezést többet jelent, mint egyszerűen nem rendelkezni valamivel. A felszámolt ismeret több, mint a meg nem szerzett ismeret. Valamit elfelejteni több, mint valamit egyszerűen nem tudni. Így a Semmihez vezető út annak ellenére is út-élményt nyújt a megismerőnek, hogy végeredményben semmilyen ismeretnek nem marad a birtokában. Éppen ettől válik a Semmiről való gondolkodás egyedülálló élménnyé, olyan megvilágosodássá, amelyből épp az hiányzik, ami megvilágosodhatna.

  3. Zselicky Zoltán mondta:

    Azt gondolom, az eredeti gondolatmenetben fontosabb, és többet is mond az önfelszámolás végtelen regresszusánál, amit a szorongásról mond Heidegger. A szorongásban adottság a semmi. A szorongás nem félelem, és a szorongásban nem fenyeget semmi félelmetes. A megsemmisülés tapasztalata az, ami a szorongásban hozzáférhető, azzal, ahogy átéljük, hogy a megsemmisülés szorongat. Felületes szellem ezzel az élménnyel legfeljebb csak a bénító lámpaláz átélésekor találkozik, nem csodálom, hogy olvasás közben is átsiklik fölötte. Ez a tapasztalat lett érdekes Heideggernek Kierkegaard után. Elég alaposan olvasta. Örülnék, ha Heideggert is megpróbálnák egy kicsit többen olvasni így.
    Azt gondolom, az ismeretek önfelszámolásának folyamata is eléggé szorongató. Nem fiatalkori jegyzetre hivatkozom:
    http://hps.elte.hu/~kutrovatz/tudfil/heidegger.pdf

  4. bdk mondta:

    Üdvözlet egy valódi filozófusnak a blogomban! – és köszönöm a hozzászólásodat. Meg kell mondjam, az én érdeklődésem H. és más filozófusok iránt soha nem szakmai volt, vagyis nem bölcselet-szakmai, mindig inkább az érdekelt, nekem milyen gondolataim támadnak az ő inspirálásukra. A semmi egyik nagy ihletőm lett, s a másik lett a halál. Persze tudom, hogy a szorongás nélkül nincs egzisztencialista életérzés, számomra azonban alkatidegen a semmibe-mártottságnak ez a fajtája, ezért nem is érintett meg igazán.

    Ezzel együtt azt is gondolom, hogy mindenkinek megvan a maga Heidegger-olvasata, és én most roppant élvezettel fedeztem fel régi, elfelejtett jegyzeteimet, amelyek egyikét-másikát csupán nyelvileg-stilárisan gondoltam igazítandónak, tartalmilag úgy találtam izgalmasnak, ahogy fizikus-hallgatóként több mint 30 éve papírra vetettem. Lásd még ezeket is: http://bdk.hhrf.org/?module=news&target=get&id=100

    Természetesnek találom, hogy szakmai szempontjaid alapján felületesnek vagy akár alapvetően tévesnek is találhatod az én észrevételeimet, mint ahogy én meg, íróként, valószínűleg unalmasnak, érdektelennek találnám a te roppant korrekt értelmezéseidet.

    Ezzel együtt nagyon örülök, hogy itt megszólaltál, szívesen látott vendég vagy és örömmel veszem, ha reagálsz bejegyzéseimre.

  5. Zselicky Zoltán mondta:

    Tudod Károly, Szívesen! Máskor is. Ha hozzászólok, a dolgomat végzem. A „valódi filozófus” cím számomra egyébként legalább olyan kitüntető, mint számodra lenne az „alanyi költő”. Szóval jobban örülnék, ha filozófiatörténésznek neveznél inkább.
    Ami az unalmat és az unalmasságot illeti, számot vetettem vele, és nem félek, ha unalmasnak találsz. Amikor valaki úgy dönt, hogy tanár lesz, az vár rá, hogy nagyon sokan fogják unni. Ezt én már elég rég eldöntöttem. Izgalmas egy természeti katasztrófa, vagy egy bankrablás, én nem lehetek ilyen. És azt hiszem jó, ha az irodalom sem akar olyan lenni, mint egy pörgős amcsi sorozat. Úgy sem fog menni, a betű másféle médium. Az olvasás ősi meditációs technika. Az ember hangokat hall, távoli, idegen helyeken kalandozik, eseményeknek lesz tanúja, és akár résztvevője is, miközben csak meredten bámulja a papirost. Másféle kalandok vonzanak, mint Téged. Maradjunk annyiban!

  6. bdk mondta:

    Kedvez Zoltán, egyelőre egyáltalán nem találom unalmasnak azt, amit itt mondasz, fentebb – ez fontos! – feltételes módot használtam, arra utalva, hogy egy korrekt „tanári” Heidegger-interpretáció ma már valószínűleg nem kötne le. Az izgalmak és kalandok terén nem biztos, hogy olyan nagy köztünk a különbség, természeti katasztrófa izgalmát én még soha nem éltem át, eredeti gondolatot (filozófusét, íróét, közemberét) azonban gyakran találok izgalmasnak, egy-egy zenemű pedig szabályosan lázba tud hozni. Az irodalomról azt gondolom, igen tágas és szerteágazó, nehezen behatárolható. Amit te leírsz, az csupán egyetlen (bár fontos) szegmense. A művek minőségét azonban nem (csupán) az határozza meg, hogy mennyire alkalmasak „meditációs technikák” gyakorlására. Számomra például legalább ilyen fontos az irodalom innovatív jellege. Egy irodalmi (vagy általában művészeti) kísérlet számomra valóban nagyobb kaland, mint egy bejáratott technikában való elmerülés.
    Ennyiben tényleg maradhatunk :).

  7. bdk mondta:

    Mivel a fenti poszthoz a Facebookon is érkeztek érdekes hozzászólások, néhányat idemásolok (reagálásaimmal együtt):

    Ágnes Rapai: MŐbiusz szalag.

    Balla D. Károly: Igen, de nem mindegy, hogy mi körül tekeredik :)

    Attila Horváth: no a Möbius szalag pont hogy a sokszorozható semi lényegi része

    Balla D. Károly: Nem. Az önvégtelenített szalag csak a Semmi megismeréséhez vezető utat, nem pedig magát a Semmit vázolja (igen leegyszerűsített formában; mert az önvégtelenítés ugyan benne van, de az önfelszámolás nem). Maga a Semmi nem áll közvetlen kapcsolatban a hozzá vezető úttal, épp csak meghatározza annak önfelszámoló jellegét. Amikor tehát újra és újra körbe-végigjárjuk a Möbius-szalagot, voltaképp nem a Semmit járjuk körbe, hanem a Semmitől különvaló Semmi-megismerés jellegéről kapunk vázlatos elképzelést.

    Mindenesetre Heidegger a Semmit is akképpen próbálja az értelmezés partjára húzni, mint a többi fogalmat: nem egészüket ragadja meg, csupán egy általa kiválasztott jellegükbe akaszt horgot. Nem mondja meg, hogy voltaképp mi a Semmi, csak azt mondja róla (többek között), hogy a Semmi az, aminek a megismeréséhez vezető út felszámolja a róla alkotott ismereteket. Ebből próbáltam kihámozni a kihámozottakat…

    Attila Horváth: Matematikailag viszont stimmel. Amit sokszorozok, az nem, de amivel, az a semmi. így a végtelen a semmiben van, míg a semmi a végtelen felől nézve annak ellentettje csupán. Tulajdon képen az origoban járunk, attól egy lépést sem teszünk, így a semmiben érvényesek a végtelenben is igaz tételek – amennyiben nem lépek a megismerés útjára, úgy addig sokszorozhatom a létező tudásom, amíg csak akarom – matematikailag.

    Balla D. Károly: A heideggeri nagybetűs Semmi masszívan különbözik a matematikai semmitől, amely utóbbi voltaképp egy számtechnikai segédfogalom és leginkább a mérhető valami hiányát jelzi. Ezzel szemben Heidegger Semmije csak úgy duzzad a jelentőstől, árad belőle a létezés intenzitása és jobb perceiben egyszerűen mellényzsebébe teszi a Mindent.

  8. bdk mondta:

    A heideggeri felfogást néhány évvel ezelőtt A Semmi apoteózisa című előadásom – http://bdk.blog.hu/2007/02/14/a_semmi_apoteozisa – vázlatában így igyekeztem megfogalmazni:

    A Heidegger szerint értelmezett filozófiai Semmiben elidegeníthetetlenül benne foglaltatik annak elsődleges elfogadottsága, hogy el lehet a Semmihez jutni anélkül is, hogy appercipiálnánk azokat a roppant összetett szerkezetű jelenségeket, amelyek a Létezőt mint egészet megnyithatnák előttünk. A heideggeri Semminek eszerint csak úgy lesz jelentősége, ha semmissé teszi azon jelenségek és kérdések lényegét és értelmét, amelyekkel a Semmi keresése során találkozunk.

Vélemény, hozzászólás?