Heidegger, Semmi

Heidegger Semmi-felfogásának a részleteiből számomra leginkább egy felettébb magasrendű, a puszta logikai képtelenségen messze túlmutató ellentmondás-egész látszik összeállni. Eszerint a Semmi lényege abban mutatkozik meg, hogy a feléje, a Semmi megismerése felé vezető út, miközben haladunk rajta, szükségszerűen felszámolja azokat az ismereteket, amelyeket haladtunkban szereztünk. Ennélfogva a Semmi megismerésének a folyamata magának a megismerhetetlenségnek az attribútumává válik, s így valamely célra vonatkoztatva épp a célra-vonatkoztatottságot teszi lehetetlenné. Azaz a Semmi megismerése nem azért lehetetlen, mert a Semminek a megismerhetetlenség az ismérve, hanem azért, mert a Semmi-megismerés folyamata önfelszámoló jellegű.

Ha azonban igaz az, amit a fentiekben megállapítottunk, akkor igaznak kell lennie éppen a fenti megállapításunkra nézve is, mivel az sem egyéb, mint a Semmi-megismerés útján szerzett ismeret. Így tehát a megismerési folyamat önfelszámoló jellegére vonatkozó ismeretünk szintén felszámolás alá esik, s mint ilyen, semmisnek tekintendő.

És itt még nincsen vége, mert ennek a semmisségnek a felismerése szintén nem egyéb, mint a Semmi felé vezető úton szerzett ismeret, ekként azonban csakúgy a felszámolás hatálya alá esik, mint korábbi ismereteink. S hogy szintén az alá esik, az megint csak egy újabb ismeret, és ismét felszámolásra kerül. És így tovább.

Ha ezt belátjuk (és belátásunkat sem vonjuk ki a fentiekben vázolt önpusztító folyamatból), akkor arra a szintén felszámolandó felismerése jutunk, hogy a Semmi akként emelkedik gondolkodásunk piramis-csúcsára, mint a felőle való gondolkodás önhalálra ítélt, végtelen sokasodású ősprincípiuma.

Mindez azonban már nem filozófia, hanem költészet.

(Késő-kamaszkori jegyzeteim alapján, 1978-1985-2011)
Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

8 hozzászólás a(z) Heidegger, Semmi bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?