2011. október 27.

Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen – Virtuális élőlánc József Attila szobra körül

Magyar országgyűlési képviselők a budapesti Kossuth tér teljes átalakítására vonatkozó határozati javaslatot nyújtottak be. Elképzelésük törvényerőre emelkedése esetén vissza kellene állítani “a tér képzőművészeti arculatának 1944 előtti állapotát” – ez többek között az ott található közismert és közkedvelt József Attila-szobor eltávolítását is jelentené.

A magam módján ezúton internetes akció keretében indítom el tiltakozásomat az ellen, hogy a több mint 30 esztendeje „a rakodópart alsó kövén” békésen üldögélő kedves költőmet valamely idióta politikai felforgatótevékenység keretében méltó helyéről elmozdítsák.

December 3-áig teljes intenzitással folytatandó tiltakozó akciómnak azzal kívánok nyomatékot szerezni, hogy a Google keresőben publikációimmal elfoglalom a bizonyos keresőkérdésekre adódó találati listákat. Tervem: elérni azt, hogy javarészt e tiltakozás szövegei jelenjenek meg a következő keresőkifejezésekre:

Akciómhoz bárki csatlakozhat, tiltakozásom szövegét és emblémáját szabadon terjesztheti, népszerűsítheti, megoszthatja vagy újraközölheti – roppant fontos, hogy mindez a forrásul szolgáló oldalamra mutató link megadásával történjék (ha mód van szöveges link elhelyezésére, az a fentebb megadott keresőkifejezések valamelyike legyen!). Örömmel fogadok továbbá minden híradást, említést, akár csak egy puszta linket is.

Oldalaimon időről időre beszámolok Google-eredményeimről, vagyis arról, élőláncom szemei megjelentek-e a találati oldalakon.

Az esemény oldala a Facebookon („Ott leszek”-kel támogatható) :

Az esemény topikja az Index-fórumon (lehet vitázni!):

Az akció hírei: Tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen

 

virtuális élőláncélőlánc József Attila szobra körülTiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellenJózsef Attila szobraTiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellenTiltakozás: virtuális élőlánc József Attila szobrának eltávolítása ellenJózsef Attila szobra – tiltakozás – élőlánc

2011/10/27 · Kategória: Internet, Közélet, Kult · Címke: , , , , ,  
    

5 hozzászólás ehhez: “Virtuális élőlánc”

  1. Köves József
    ekkor: 2011/10/27 13:29

    Ez a hozzászólásom:

    http: //megminden.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1167625

  2. ekkor: 2011/10/27 13:46

    Én az újlipótvárosi patriotákat kértem arra, hogy hozassuk át a Szent István parkba minkét szobrot. Lanyha érdeklődés. Természetesen jobb szeretném, ha mindketten ott maradnának a helyükön.
    Ellenben átmeneti megoldásnak javaslom a képviselők kitakarítását a Kossuth térről. Végleg

  3. Imrepapus
    ekkor: 2011/10/27 13:59

    Szerintem abszolúte fölösleges bármijen szobor át rendezés ez csupán figyelem elterelés a kormány tehetetlen politikájáról. Nem beszélve arról hogy ezt mind az adó fizetőkkel fizettetik meg.VAN ETTŐL SOKKAL NAGYOB GOND EBBEN AZ ORSZÁGBAN AZZAL KELLENE FOGLALKOZNI.ÉN MEGBÜNTETNÉM AZT AKI KITALÁLTA EZEKET A BAROMSÁGOKAT ÉS ANYAGI KÁRTÉRITÉSRE KÖTELEZNÉM ŐKET .LÁSD :TARLÓS, ÉS AZ Ő TEVÉKENYSÉGE NEM TUDOM HOGY AZ PÉNZBEN MENNYIT TESZ KI .
    NEM CSAK A FŐVÁROSIAKNAK KELL TÜNTETNI ITT AZ EGÉSZ ORSZÁGNAK FEL KELL HOGY EMELJÉK A HANGJUKAT HOGY EREDMÉNY LEHESSEN ELÉRNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  4. Surányi Bálint
    ekkor: 2011/10/27 14:45

    J.A. 90. és 100. születésnapján volt “nappali virrasztás” a költő sírjánál.
    http://www.fmma.hu/akciok
    Ez megismételhető idén, a költő halálának évfordulóján a szobornál.

  5. Cseresnyési László
    ekkor: 2011/10/30 09:30

    Való igaz, hogy a “Szent Korona őrzőhelye” mellett, az 1944 előtti (tehát az adekvát) állapotba visszaállított tér közelében sem maradhat egy olyan költő szobra, akinek se Istene, se hazája. Miután sikerült megszabadulni ettől a szobortól, igen jó kihasználása lenne a felszabadult felületnek, ha vitéz nagybányai Horthy Miklós lovasszobrát állítanánk a helyére (mondjuk amint éppen a fehér lovát táncoltatja).
    Nem tudom egyébként, hogy minek kell ahhoz történni, hogy a Magyar Nép, avagy a főváros népe “felemelje a szavát” — vagy csak hogy fölébredjen.

    Cseresnyési László

Ide várom a hozzászólásokat: