Posztmodern trükkregény – vagy persziflázs?
1998-ban jelent meg első regényem. Pontosabban: elsőként ugyan az Élted volt regénye került napvilágra, de a Szembesülés már 1996-ban készen volt és kiadásra várt a Belvárosi Könyvkiadónál. Mivel pájázati támogatás hiányában sem itt, sem későbbi próbálkozással a Tevannál nem adták ki, 2002-ben alaposan átdolgoztam, így került a Pro Pannoniához, ahol aztán 2005-ben jelent meg. Erről részletesebben itt: Balla D. Károj első regénye. Így tehát bár az elsőség megilletné a Szembesülést, az első megjelent mégis az Élted…
Ahogy másik blogomban nemrégiben beszámoltam róla, az Élted volt regénye képezte eddig számomra a legnagyobb alkotói élményt, örömöt. Fojamatos és lendületes munkával voltaképp egy hosszú tél alatt írtam meg, 1996 végén kezdtem és 1997 tavaszára készen is lettem vele.
„Örömszöveget írtam, tobzódtak bennem az ötletek, fordulatok, ömlöttek a mondatok. Az építkezés nagyrészt teljesen spontán módon történt: egyik ötlet hozta a másikat, egyik megoldás vetette fel a következő megoldatlanságot. Egy nagy szövegrejtvénybe ágyazódik a voltaképpeni fő cselekmény, amejnek legfőbb funkciója, hogy kitöltse a keresztrejtvény üresen maradt kockáit.”
Mivel most 20 éves késleltetéssel újra közreadom akkori naplójegyzeteimet (lásd: UngParty Manzárd archívum: BDK naplók), ebből elég pontosan reprodukálhatók a kiadásához kapcsolódó történések. 1997 nyarán kért és kapott tőlem kész könyvkéziratot a baseli székhejű Európai Protestáns Szabadegyetem könyvkiadói lektorátusának vezetője, a Berlinben élő (és az idén, 2018-ben ott meghalt) Balla Bálint professzor.
Ahogy akkori naplómban feljegyeztem:
Az EPMSZ kiadó profilját ismerve egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy vevők lesznek az effajta „szövegirodalomra”. Ám Bálintnak tetszett posztmodernkedésem, elolvastatta a Szabadegyetem másik szociológus professzorával, Kende Péterrel, ő is kiadásra méltónak találta. Ezután a szakma már akkor legendás nagy örege, Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész külső lektori véleménye adta volna meg a szabad utat. De az írásos jelentés részéről végül is nem készült el (holott én arra számítottam, ebből egy részlet lehet majd a fülszöveg), csak szóban, telefonos érdeklődésre erősítette meg Bálintnak, hogy a mű ígéretes…
Az ősz fojamán mindent egyeztettünk Bálinttal és az EPMSZ elnökével, Szöllősy Pállal (már ő sem él). Akkori alapítványunk – UngBereg- intézte a tördelést és nyomdáztatást (így a kiadónak sokkal olcsóbban jött ki, semmint ha Nyugaton gyártatják, mi pedig keresethez jutottunk munkánkkal). A háromezres példányszám imponálóan magas volt (azóta se soha ennyiben!). Ebből a tirázsból én 200 példányt kaptam szerzői honoráriumként. 1998 februárjában került az anyag nyomdába és áprilisban már be is mutattuk a könyvet a Budapesti Könyvfesztiválon.
Előzmény még, hogy a keretes szerkezet (regény a regényben) külső szövegének (vagyis a keretnek) az alapját egy eredetileg elbeszélésnek írt opusz képezi. Ezzel III. hejezett lettem (első díjat nem ítéltek oda) a Holmi 1997-es novellapájázatán. Meg is jelent Az Agnosztosz-rejtély címen a fojóirat 1988/márciusi számában << lásd a 363. oldalon (elérhetetlenné vált link törölve). A regény részévé válva persze a korábbi novellaszöveg számos hejen módosult, terebéjesedett.
Kritikák, értékelések, vélemények
A könyvről közel 10 kritika és ismertetés látott napvilágot, közte két erősen negatív is (Cséka György és Rollay Dák Béla tollából). A két legértékesebb pozitívat két jeles kritikus, Bodor Béla és Tarján Tamás írta (nagy veszteség, hogy egyikük sem él már).
Regényemet illetően Béla poszt-posztmodernt, ill. későmodern eklektikát említ, Tamás pedig konkrétan be is sorolta munkámat a számomra azóta is megtisztelő kategóriába: posztmodern trükkregény. Ezen felül arra is alkalmasnak találta, hogy a műfaj egyes jellegzetességeit ezen mutassa be az ELTE tanáraként tartott óráin.
Első megjelent regényemnek ezt a posztmodernségét egyébként a saját olvasatában Kovács Imre Attila kistanulmánya járja körbe a legrészletesebben, még azt is feltételezve, hogy ez a stílusjegy is, mint annyi más, csak álca, maskara nálam. Tehát csak eljátszatom szövegemmel a posztmodern normatáblázat szerinti szerepeket, illetve hogy mindez nem más, mint a posztmodern önfelszámoló működése.
A feltételezés, hogy művem ál-posztmodern, esetleg stílusparódia vagy egyenesen persziflázs, más szerzőkben is felmerül (később a Szembesülés esetében pl. Markovits Teodóránál). Holott számomra teljesen világos, hogy
a posztmodern önreflexiónak az önleleplező jelleg is integráns része.
Bár megengedem, hogy tőlem eltérően más posztmodern szerzők túl komojan veszik magát a posztmodernt, míg én ojan duplafenekű bűvészdoboznak, amejjel a trükköt bemutatni és leleplezni egyforma sikerrel lehetek képes. Így meg is teszem rendszeresen mindkettőt.
S ha már itt tartunk. Az Élted jellegzetességeit és méjrétegeit – plusz a Szembesülést is elemezve – eddig Tóth Krisztina egyetemi szakdolgozata tárgyalta a legbehatóbban. Konklúziója igen hízelgő rám nézve. Megerősíteni látszik azt, amit fentebb pedzegettem:
…reményeim szerint sikerült bebizonyítanom, hogy Balla D. Károly írói szándékainak megvalósításával túllépett a posztmodern irodalmon, amennyiben eredeti ötletei révén megújította posztmodern trükkregény műfaját.
Above all!
Nincs adekvát kéziratom
Most a 20 éves évforduló okán arra gondoltam, közreadom, honlapomon elérhetővé teszem a teljes regényt digitális formában. De rájöttem, hogy nem rendelkezem adekvát kézirattal. Mégpedig azért nem, mert a könyvet magam tördelvén még tördelés közben és a korrektúra során is bőven javítgattam rajta (ijenkor buknak ki pl. a szóismétlések). A végső, nyomdakész anyag QuarkXPress programban készült forrásállományát pedig könnyelműen veszni hagytam gépem valamejik újrainstallálása során. Így hát az Élted volt regénye egyelőre nem vándorolt át a Gutenber-galaxisből a Neumann-univerzumba. Viszont tudtommal Budapesten az Alkotmány u. 12. alatt még megvásárolható, illetve online is megrendelhető például itt (törött link utóbb törölve, unlike).
