Pilinszky-marketing

Pár napja tettem szóvá jogtalan közléseket, amikor is verseimet nagy mennyiségben átvették ismeretlen bloggerek, ráadásul úgy festett, mintha én lapjuk szerzője lennék: a forrásmegjelölés hiányzott (és persze engedélyt sem kértek a közléshez). A mostani találat abban különbözik, hogy A kufár c. versem olyan ismert társadalmi szervezet honlapján szerepel, amely ráadásul jónak gondolt célért küzd. Feltüntették az első megjelenés helyét, és a közlés sem öncélú: soraimat egy vitaindító elé tették, mintegy mottóul. Ilyen publikáció ellen nincs kifogásom, sőt, érdekesnek találom, hogy  szonettem ilyen marketing-kontextusba került,  inkább örülök neki, mint ahogy annak is, hogy találatom apropóján itt is újraközölhetem a verset, felhívva olvasóim figyelmét legnagyobb költői vállalkozásomra, a Pilinszky-projektumra (amely nagyjából visszhangtalan maradt, s amely egyik darabja az alábbi). a cikk folytatódik >>

Facebook-kép régi nézetben

Biztosan bosszankodtál már amiatt, hogy a Facebook újabban egy fekete hátterű külön alkalmazásban nyitja meg a fotókat (ha előzőleg üzenőfaladon a kis méretű képre rákattintottál). Ebből az új alkalmazásból ugyanis a régi bevált módszerrel nem tudod kimásolni és/vagy gépedre menteni a nagy alakú képet, hiába kattintasz a jobb egérgombbal, a szokásos „Kép másolása” és  „Kép mentése más néven” opció egyszerűen hiányzik a felugró menüsorból (Firefoxban legalábbis). Utánakerestem a témának és egy angol nyelvű leírásban három egyszerű módszert is találtam arra, hogyan lehet a régi módon megnyitni (s ha kell, másolni vagy lementeni) a teljes méretű képeket. Éspedig: a cikk folytatódik >>

Parnasszus – új honlap

Néhány röpke évnyi kihagyás után újra van honlapja a Parnasszus c. költészeti folyóiratnak. Legutóbb 2007-ben újult meg, akkor írtam róla, lelkes voltam, mert a korábbi alig használható helyett végre alkalmassá vált szövegek linkelésére, keresésére, friss hírek közzétételére. A munkába a szerzőket is bevonták, s én örömmel küldtem anyagot saját szerzői oldalam kialakításához. Néhány hónapnyi gazdagodás után azonban a honlap frissítése megszűnt, vagy másfél évig semmi új nem került fel, majd a régit is levették a parnasszus.hu címről. Hónapokig csak egy felirat volt kint, hogy majd itt lesz az új honlap – aztán az is eltűnt. Ma viszont észrevettem, hogy egy teljesen új portált alakítottak ki az adott webhelyen. Olvasnivaló még alig van fent, de az (egyelőre üres lapra mutató) eParnasszus link ígéretes: talán egyszer alatta a régi és új lapszámok anyaga is olvasható lesz. a cikk folytatódik >>

Jogtalan közlések

Időnként fel-fellángol a harci kedvem a verseimet, aforizmáimat jogtalanul közlő webhelyek ellen. Ilyenkor, ahol erre egyszerű lehetőség nyílik, komment vagy üzenet formájában tudatom álláspontomat: „Kedves honlaptulajdonos, Ön bizonyára nincs tisztában a szerzői művek közlésének jogi hátterével. Az én írásaim – ahogy mindenki másé – szerzői jogvédelem alatt állnak, így engedélyem nélkül jogszerűen nem közölhetők. Ön jogsértést követett el, amikor önkényesen elhelyezte honlapján a szellemi tulajdonomat képező munkáimat. Kérem, távolítsa el őket.” A felszólítás a legtöbb esetben hatástalan, de még több az olyan eset, ahol csak regisztrálás után tudnék üzenni – ennyi fáradságot azonban már nem ér meg nekem a dolog. a cikk folytatódik >>

Ki kap meg engem?

Na, ki kap meg engem? Vagy kit kapok meg én? A honlap címe mindenesetre elég furcsa, s nehéz eldönteni, a költők-írók kaphatók-e bármire, vagy pedig ők jogosultak valaminek a megkapására. Érdekelne továbbá, hogy ha netán én vagyok kapható, akkor mennyire taksál az oldal, amikor kiajánl engem. De erre vonatkozó infót az info-végű oldalon nem találtam, mint ahogy az sem derült ki, kicsoda-micsoda üzemelteti ezt az írókereső-írógyűjtő szájtot. Csupán egy árva email-cím szerepel a „kapcsolat” link alatt. Gondoltam is, hogy megeresztek egy érdeklődő levelet: hogy is van ez a dolog a megkapással. De eztán annyiban hagytam. Ha ennyire kell nekik valami, kapják meg. Esetleg be is.

Ungparty kultblog

Ungparty KultblogAddig is, ameddig egy tervezett összefoglaló honlapom elkészül, felújítottam egyik régi blogomat. Most amolyan válogatóhelyként működik: ide gyűjtöm össze az utóbbi években filmes, könyves és más kulturális témákban írt kritikáimat, jegyzeteimet. Némi késéssel felkerülnek a legújabbak, és szép sorban a régebbiek is. Az utolsó frissítéssel például három elfelejtett könyvkritikámat élesztettem újjá: Bujaságunk története, Bankrablás Gömörben, Egy utazó derűs rezignáltsága

5-öst kaptam

A Google PR-5-ös erősségűnek minősítette írói oldalamat – még soha egyetlen webhelyem sem érte el ezt a fokozatot. A PegeRank-érték nagyjából azt jelenti, hogy bizonyos témában releváns-e az oldal, mekkora a valószínűsége, hogy rátalálunk – ez pedig attól függ, hogy hány külső link mutat rá (s ezek milyen erős oldalakról jönnek). Számít az is, milyen régi és mennyire stabil az oldal. Nos, ezt a rendszert 2009-ben kezdtem fejleszteni, így még fiatalnak mondható, magas értékét tehát inkább egyéb erényeinek köszönheti.

Publikáld magad!

Frissítés (2015): a linkek már nem működnek (leszedtem őket), ha jól értem, az egész HP rendszer fizetős lett (és döglődik…). A posztot alább kiegészítettem a Public relations cikkek témájával

Felhívták a figyelmemet egy hasznos internetes publikációs lehetőségre – ki is próbáltam. Az adott oldalon bárki regisztrálhatja magát, s bejelentkezés után .pdf formátumban feltöltheti műveit, akár teljes könyveket, és dönthet, hogy ezt fizetős vagy ingyenes terjesztésre kínálja-e fel. Előbbi lehetőség részleteiben nem merültem el, azonnal az ingyenest választottam, és próbaképp fel is töltöttem Magyarul beszélő magyarok című (Esszék, publicisztikák, írójegyzetek, 2000–2006) kötetem (EÖKIK, 2008) anyagát, nyitó oldala így fest a rendszerben: a cikk folytatódik >>

„Költők a teraszon”

balládium üvegteraszBár számomra nagy könnyebbséget jelent, hogy az utóbbi években nincsenek tényleges szerkesztő kötelezettségeim, így például nem kell eldöntenem egy-egy versről, hogy érdemes-e a publikálásra vagy sem (bő húsz éven át volt ilyen  – igaz, önként vállalt – felelősség a vállamon),  ám valahogy mégsem tudtam teljesen lemondani arról, hogy írói művek az én közvetítésemmel jussanak el a közönséghez, így hát  6-7 évvel a  Pánsíp végleges megszüntetése után kitaláltam a Balládiumot, a virtuális felolvasóhelyet, ahol is most heti váltakozással egymást hívják meg a költők egy vers és megírásának története erejéig. Én elindítottam a láncolatot, az újabb  szemek már tőlem függetlenül kapcsolódnak egymásba, munkám jószerével csupán technikai jellegű (közzététel a blogban).  Izgalmas publikációk állnak mögöttünk, mindnek volt valami különlegessége, hozadéka – egyszer talán irodalomtörténeti  adalékul is szolgálhat némelyik.

Az utoljára kapott és a Balládiumban virtuális felolvasásra most került vers különösen megérintett. Sajó László Költők a teraszonja afféle élményt nyújtott, amilyenben ritkán lehet részünk: a szerző bravúrosan vegyíti benne a halálérzést az iróniával, a betegség melankóliáját az elmúlás feletti kaján derűvel, a veretes sorokat  és  súlyos, olykor bizarr  képeket a játszi rímekkel. A vers egyfelől megrendítő, másfelől túl is emel megrendültségünkön. Ritka öröm, hogy első közlésként ilyesmit publikálhatok szerény hobbioldalamon, s hogy a versben megidézett költők révén benépesült nemcsak a szanatórium terasza, hanem a Balládium is.

Balládium – virtuális irodalmi terasz

irodalmi teraszKöltők a virtuális teraszon. Internet, vers, irodalom, üveg terasz, kult, blog, napló.

Más: műanyag télikert – terasz beépítés – tartalommarketing, erkély beüvegezés,

Facebook-kommentek a blogban

FRISSÍTÉS. Az alkalmazás ugyan működött, de számos hiányosságot mutatott. Hiába állítottam be például, hogy a Facebook-kommentekről is kapjak e-mail-értesítést, ez a funkció nem működött (így ha régebbi poszthoz érkezik hozzászólás, azt észre sem vettem volna). Az oldalak betöltődése is lassúbb lett, és a Facebook-ablak sem mindig töltődött be. Így hát töröltem a modult. — Az eredeti poszt:

*

Kísérleti jelleggel beüzemeltem egy új szolgáltatást: Facebook-tagok ebben a minőségükben is hozzászólhatnak a bejegyzéseimhez. Mi több, ha akarják,  a kommentjük saját Facebook-oldalukon is megjelenhet, ehhez a küldése előtt pipát kell tenni az alábbi képen piros nyíllal jelzett helyre (persze nem magán a képen, hanem a lentebbi élő ablakban): a cikk folytatódik >>