Csönge a minap ebéd közben felpanaszolta, hogy az ungvári gyalogjáró híd tövében már mijen* régen nem árulnak pirogot, vagyis „piroskit”, pedig az valaha mennyire jó volt. Hogy valóban jó volt-e pirog és jó volt-e a nagy forgalmú hejre jellemző szolgáltatás, avagy inkább csak kislánykori emlékeiben szépült meg, azt nehéz lenne megmondani. Viszont hogy a pirogos bódé szerves része volt a város eme vitatható ékességű és higiéniájú pontjának, arra van cáfolhatatlan bizonyítékom. Akkoriban a gyaloghíd balparti hídfőjénél mindig kaotikusan zsúfoltság mutatkozott, és ennek fontosabb tartozékait bő negyedszázaddal ezelőtt versben vettem leltárba. Csapnivaló szövegmemóriámra jellemző, hogy csupán egyetlen versszakát (az utolsó előttit) tudtam fejből elmondani (azt is csak többszöri nekifutásra). Megtalálni aztán már sokkal könnyebb volt a gépemben. Íme, eredetiben a tételes leltár:
Balla D. Károly
Sorfalak között
a híd tövében egyre több a bűz
pirogot mégis itt kínál az árus
nyalóka-kiskakas rád itt tekint
rózsáit rád sózza a vén virágos
a híd tövében egyre több a bűz
bokáig ér a rágott magvak héja
utas ha táskájával erre jön
már körbeállja orgazdák karéja
a híd tövében egyre több a bűz
ponyváról Krisztus-képek néznek szánva
korlátnál részeg rendőr; koldus
üvegszemével les a mennyországba
a híd tövében egyre több a bűz
mosolyt az arcokon ne kérjél számon
vigyorgó képre hogyha mégis vágysz
ott láthatod egy filmplakáton
a híd tövében egyre több a bűz
szerencsét itt kínál a lottós bódé
s amíg a rendőr céklaszínt okád
az államrend a sorban haladóké
a híd tövében egyre több a bűz
lépcső vezet az ékes latrináig
s míg elsietsz a sorfalak között
a ponyva-Krisztus elfedi stigmáit
(1991)
j* A régi versben természetesen előfordulnak elipszilonok, de én újabban nem használom ezt az írásjelet