Állami támogatás híján megszűnőben van, vagy legalábbis a korábbi formájában 2013. január 1-től már már nem működik A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, régebbi és közismertebb nevén az Anyanyelvi Konferencia. Magával a Konferenciával kapcsolatban sok mindenről beszámolhatnék. Az alatt a cirka másfél évtized alatt, amikor munkájában valamilyen szinten részt vettem, számos kellemes élményben volt részem akkor is, ha a szervezet működésével szemben mindig is voltak kisebb-nagyobb fenntartásaim. Mint emlékezetes, annak idején a közvetlen pártirányítás alatt álló Magyarok Világszövetsége keretében jött létre Lőrincze Lajos elnökletével – több mint 40 évvel ezelőtt. Korlátai ellenére az első szervezetek egyike volt, amelyik a nyugati magyarság felé való, főleg propaganda célokat szolgáló nyitás után a 80-as évek végén a határon túli magyarok felé is tájékozódott. Így vehettem részt 1989-ben én is egyik emlékezetes tanácskozásukon.
A világháló kontextusában
Könyvemet épp abba a rezervátumba zárták, amelyből évtizedek óta szabadulni igyekszem. Egyetlen példánya sem kerül kereskedelmi forgalomba, s nem jut át a határon sem. Így nincs esélye megmérettetésre sem a magyar nyelvterület szélesebb olvasóközönsége előtt, sem szakmai körökben. Kötetem címadó versében a kő ráhull az árnyékára, de könyvemmel mintha fordítva történne: félő, hogy az ismeretlenség … Olvass tovább
Óceánon túli íróbarátomnak nincsen e-mailja. Írógépe ugyan van, levelet mégis kézzel ír. Látom, ahogy elhelyezkedik a kényelmes karosszékben, felkattintja asztali lámpáját, maga elé simítja a papírt, lecsavarja aranypennás töltőtolláról a kupakot, rója a sorokat, aztán hajtogat, borítékot címez, bélyeget ragaszt, zarándokol a postaládához. Ünnepélyes lassúságú hajó hozzá át a nagy vízen az üzenetét.
Ócsai Éva / Tiszatáj: Balla D. Károly: Tejmozi
Ma lenne 92 esztendős. Egy nap híján meg is élte: tegnap költözött át az örök jazzmezőkre. Korszakos egyéniség volt. Nevéhez olyan örökbecsű kompozíciók kapcsolódnak, amelyek nem csupán a jazz kedvelőinek legszélesebb körében ismertek. Valószínűleg nehezen találnánk olyan rádióhallgatót, tévénőzőt, zenés helyeken megforduló embert, aki soha sem hallotta volna a Take Five dallamát – ha pedig hallotta, akkor soha nem felejtheti el, mert ez a ravasz lüktetés azonnal beette magát a bőre alá, és mindannyiszor bizsergésre készteti, ahányszor csak felhangzik.