Pillangószív repríz 1

Google első: Pillangószív

Kedves olvasó, valószínűleg roppant módon szenvedsz amiatt, hogy éppen nincsen öldöklő választási kampányharc a magyar bal- és jobboldal között. A 2010-est lassan elfelejtjük, a 2014-es pedig még olyan messze van, mint Csanád Jeruzsálemtől. Így aztán, némi uborkaszezon-béli unaloműzés nemes céljából felidézem a 2006-os ádáz politikai kampánynak egy kevésbé ismert szegmentét. Erre az elhíresült őszödi elkúrás után került sor a Haza szárnyas szívcsakrájának a megszerzése érdekében.

Zászlót és narancsot bontott a Polgári Pillangószív Szövetség

Mint korábban részletesen beszámoltunk róla, Orbán Viktor nemrégiben megalapította a Polgári Pillangószív Szövetség nevű kezdeményezést és meghirdette a Jó reggelt, Pillangószív programot, bejelentve, hogy ezentúl a pillangószív számít a magyar konzervatív jobboldaliság és nemzeti összefogás legáltalánosabb jelképének. Mint akkor elmondta, arra számít, rövidesen pillangószív fog dobogni 15 millió magyar kebelében.

A meghirdetéstől meglehetősen sokat kellett várnunk a mozgalom tényleges megindulására és szervezeti kereteinek létrejöttére. Mára azonban kiderült, hogy a pártelnökök nyilatkozatairól szóló tudósításunk idején felrebbent hír, miszerint Kósa Lajos ujjára pillangó szállott, teljességgel helytállónak bizonyult. A Fidesz alelnöke ugyanis a mozgalom élére állt és csütörtökön a Debrecen Stadionban megtartotta kampánynyitó nagygyűlését.

A látványos külsőségeket sem nélkülöző rendezvényen került sor a tulajdonképpeni zászlóbontásra. Kósa Lajos kampányfőnök elmondotta, hogy a Google nélkül a Polgári Pillangószív Szövetség nem nyerheti meg az ország lakosságát (sem az önkormányzati választásokat), ezért mindenkit felszólított, vegyen részt a keresőoptimizáló versenyben. „Aki magyar, velünk kattint”, hangsúlyozta, miközben csinos hostessek túlérett narancsokat osztogattak a közönség soraiban. Mikor a szónok felszólította hallgatóságát, hogy bontsanak narancsot, a több száz déli gyümölcsből pillangók százezrei röppentek a magasba, megdobogtatva a jelenlevők amúgy is repeső szívét.

Ezt követően Kósa Lajos még bejelentette, hogy az arénát Debrecen polgármestereként ünnepélyesen Pillangószív Stadion névre kereszteli. Távozáskor mindenki láthatta a névváltoztatás fizikai jeleit az épületen és megcsodálhatta, amint vibráló lézerfény írta az égre az új jelszót.

Szemtanúk hiteles elmondása szerint a tünemény a Székelyföldre is ellátszott.

Folytatás: http://ungparty.net/blog/2012/07/31/pillangosziv-repriz-2/


A pillangószív az első magyar keresőoptimalizáló verseny kulcsszava volt 2006-ban. Lényege: olyan honlapot készíteni, amelyik az adott keresőszóval a Google-lista élére kerül. Részletek: Versenykiírás – A keresőoptimalizálás alapfogalmai

Könyv: Jaguártestben pillangószív

Jaguártestben pillangószívA könyvszakma 13 évvel később felülírta az egész mezőnyt, a  Jaguártestben pillangószív c. sikerkönyv elvitte a top3 Google-találatot.

Egy hétköznapi sámán eleven beavatása. Írta Ya’Acov Darling Khan. – A nyugati világban a sámán szót, amely eredetileg a szellemvilág és az emberek világa között kapcsolatot tartó személyt jelölte, ma már talán túlságosan is gyakran használjuk. De ez nem egy olyan titulus, amelyet az ember csak úgy magára aggat – a bennszülött törzseknél a sámán általában beleszületik szerepébe. A szerző azon kevés nyugatiak egyike, akit a törzsi tanítók és vének is sámánként ismernek el. Pedig talán csupán egy pszichoterapeuta.

“Pillangószív repríz 1” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!