Frissítés szombat délben (2011.12.17):
A Szolidaritás mozgalom mai akciójához virtuálisan csatlakozva az alábbiakban magam is gúnycédulával illetem a demokráciát megcsúfoló és a magyarság egységét és boldogulását veszélyeztető miniszterelnököt:
közélet
A kis hercig
Újra valami nagyon bájosat talált mondani a magyar köztársasági elnök:
„amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”
Schmitt Pál ezzel a kis hercigséggel nyilvánvalóan A kis herceg babérjaira tör, aki szerint jól csak a szívével lát az ember. De hogy pünk nemzethatárt?
Létrejött a virtuális élőlánc
A budapesti József Attila-szobor eltávolítása elleni internetes tiltakozó akcióm intenzív szakaszát (mint azt meghirdettem), a mai napon, december 3-án lezárom. Teszem ezt annak biztos tudatában, hogy a virtuális élőlánc létrejött: több száz linkem a témát érintő Google-keresések során képzetesen körbeállja kedves költőm szobrát. Például a tiltakozás József Attila szobrának eltávolítása ellen keresőkérdésre adódó első 10 … Olvass tovább
Matolcsy szárnyas angyalai
„Magyarország képes hat varázs szelencét felnyitni, amelyekből kirepülnek a történelem szárnyas angyalai és felemelik az országot.”
Nem épp tegnap történt, amikor Matolcsy megszólított, de már akkor feltűnt nekem, hogy nem realista gazdasági szakember, hanem ködös jövőképet dédelgető fantaszta keresett meg levelével. Akkoriban már látszott, hogy a Horn-kabinet (amely, mellesleg és szerény véleményem szerint az elmúlt két évtized egyetlen normális magyar kormánya volt) nem tudja kiheverni azt a népszerűségvesztést, amelyet a Bokros-csomag okozott, így bizonyos körökben nagy volt a készülődés és az izgalom. Ez a túlfűtött hatalmi várakozás írathatta Matolcsy Györggyel (és társszerzőjével, Kopátsy Sándorral) azt a körlevelet, amelyben 300 magyar értelmiségivel együtt engem is megszólítottak Magyarország gazdasági sikere érdekében. Most kicsit furdal a lelkiismeret, amiért pozitív jövőképemmel akkor nem járultam hozzá a mostanra beérett fantasztikus felíveléshez.
Szubjektív József Attila
„Én sem tudok úgy versbe kezdeni, hogy valahol tudatom alatt meg ne rázná pompás sörényét a fekete falak közt élő átlátszó oroszlán, hogy ne hallanám a vérvörös falábakon elfutó idő kopogó lépteit vagy ne kibicelnék a kedves szavaiért sakkozó néma négereknek.” – Az én József Attilám: virtuális kapcsolódásom a szubjektív versmaratonhoz.
L. Simon vs. Szőcs?
L. Simon László, a parlamenti kultbizottság elnöke azt állította a Szépírók Társaságának közleményére reagálva, hogy József Attila szobrának eltávolítása ellen tiltakozva „Az ügyből néhány baloldali politikus és Önök csinálnak politikai cirkuszt”. Erre mit talál mondani Szőcs Géza kulturális államtitkár a magyar nyelv napján? Azt, hogy „El a kezekkel József Attilától!” Ebből vagy az következik, hogy Szőcs baloldali politikus (Csurkavédőre nézvést ez kevéssé hihető), vagy az, hogy L. Simon baromságot állít (kizárásos alapon ez a valószínűbb). Nagy kár, hogy a két nehéz testű, de szellemi értelemben súlytalanná vált hajdani költő közti ellentéten nem lehet nevető harmadikként vidulni, mert a mi bőrünkre, a magyar kultúra bőrérére megy a játék. Ha nem így lenne, páholyból nézhetnénk, hogy tart be egymásnak a két áruló.
Például Kövér?
Az antiszemiták szokásos védekezése, ha nézeteiket fejükre olvassák, hogy bejelentik: nekik például van zsidó barátjuk. L. Simon László, aki Szőcs Gézához hasonlóan most szűnik meg magyar írónak lenni, azzal mentegeti az aláírásával benyújtott, a Kossuth tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállítását célzó parlamenti határozati javaslatot, illetve azzal hárítja a Szépírók Társaságának a tiltakozását, hogy például Kövér Lászlónak a kedvenc költője éppen JA. A magam részéről, köszönöm, nem kérek az effajta példálózásból.
Szőcsurka
Ha Szőcs szerint Csurkának (intendánsként) helye van a magyar kulturális életben, akkor neki, Szőcsnek (államtitkárként) viszont nincsen.
A Kerényi-galéria
A Figyelőnet közzétette a Kerényi Imre által rendelt 15 festmény fotóját (külön cikk látogatásukról). Alaposan végignéztem én is valamennyit. Szó se róla, van közte 2-3 színvonalasnak látszó, komoly munka (nekem Szentgyörgyi József Vörös iszapja tetszett a leginkább; más kérdés, hogy az ábrázolt esemény valóban az elmúlt 150 esztendő megörökítésre legérdemesebb momentumai közé tartozik-e), van továbbá néhány „semmilyen”, illetve kicsit giccsbe hajló, a művek fele azonban szerény véleményem szerint borzalmas. Vagy inkább… kacagtató… Vagy… Minél tovább néztem egyiket-másikat, egyre inkább az lett a véleményem, hogy néhány tisztelt művész alaposan átverte a megrendelőt és nem történelmi festményt, hanem paródiát, gúnyképet, ironikus plakátot készített az oly magasztos történelmi eseményekről. Vajon komolyan lehet-e venni az első világháború rajzfilmszerű, mulatságos ábrázolását vagy a Nagy Imre-temetés karikatúra-plakátját: mi ez, ha nem gúnykacaj Orbán Viktor politikai debütálásának eseménye felett? Vagy a trianoni döntés helyszínére kézigránáttal belépő Kun Béla és a felfeslett glóbuszt körülálló karikatúra-szereplők képe értelmezhető-e másként, mint a hamis történelmi köztudat nevetségessé tétele? Na és ez a falvédő? Nem annak az ájtatoskodó szemléletnek a gyilkos paródiája-e, amely az intézkedő rendőröket leples gonosznak, a randalírozó-gyújtogató-kődobáló-tankindító tüntetőket pedig angyaloknak próbálja beállítani?
Detonációk
Hatalmas gázrobbanás Ungváron. Ezzel a címmel jelentek meg az első híradások a magyarországi sajtóban. A nyár legutolsó napjainak uborkaszezonos szenzációéhsége valamelyest mentheti a határon túli esemény eltúlzását. De mi itthon, alig néhány utcányira, még csak nem is hallottuk a detonációt. Persze nehéz eldönteni, honnantól kezdve lehet valamit hatalmasnak mondani, egy petárdapukkanáshoz képest lehet óriási az is, ami „csupán” egy kávézó kigyulladásával és néhány csatornafedél felröppenésével jár. Nem dőltek romba épületek, nem omlott le egyetlen fal sem, nem keletkezett kráter, maga a gázcső sem ekkor sérült meg, hanem az áramszolgáltató szakembereinek korábbi talaj alatti fúrásától. A sérülést és a szivárgást azonnal észlelték, nyomban intézkedtek, értesítették az illetékeseket. Egy órával a robbanás előtt a rendkívüli ügyek minisztériumának és a gázszolgáltatónak a munkatársai ki akarták üríteni a szivárgás helyéhez közel eső kávézót, ám nem jártak sikerrel. Az egyszemélyes személyzet ellenszegült, és két vendég a figyelmeztetés ellenére sem távozott. A gáz meg szépen felszivárgott a helyiségbe a csatornajáraton keresztül, és amikor az egyik vendég bölcsen rágyújtott… Mindketten megégtek, náluk is súlyosabban a kiszolgáló, aki később a kórházban belehalt a 90 százalékos égési sérüléseibe. Kétségtelen, hogy az akár csak egyetlen emberáldozatot követelő esetet is joggal nevezhetjük borzalmas tragédiának – maga a robbanás azonban mégsem volt hatalmas.