Szerelem, izzad a tenyerem

Igazi zenei csemege került fel a nagy videómegosztóra. A legendás és politikailag több mint csiklandós múltú AE Bizottság együttes számát Kern András énekli 1985-ben egy kicenzúrázott filmrészleten. A feltöltő Szabó Gábor, a hajdani produkció operatőre ezt a megjegyzést fűzte hozzá:

A cenzura által betiltott és kivágatott jelenet a “Vigyázat mélyföld!” c. 1985-ben készült televíziós irodalmi összeállításból. A felvételt a kivágatás után minden hordozóról letörölték, egyedül egy privát VHS szalagon maradt fenn mindmáig a timekódos munkakópia, amiről most (29 évvel később) készült el ez a másolat. A felvétel egy snittben készült, a Vígszinház mögötti ház házmesterlakásában kezdtük el, és a színpadon fejeztük be. Udvaros Dorottya 4-szer tünik fel benne különböző öltözetekben. (Rendező: Molnár György, op: Szabó Gábor). A Bizottság együttes akkori “botrányszámát” Kern András énekli.

a cikk folytatódik >>

Jadviga párnája

jadviga_parnajaaz önigazoló büszkeség és magát megtagadó alázat megrázó drámája

Leadta az egyik tévécsatorna, gondoltuk, megnézzük. Lassan másfél évtizede annak, hogy először láttuk, ezalatt ki is mosódott az emlékezetünkből. Persze a sztori az élt még élénken, de a film keltette benyomások már elhalványodtak.

Nekem úgy rémlik, hogy akkor nem tetszett különösebben Deák Krisztina 2000-es alkotása. Még nagyon erős volt a könyv hatása, ereje. Závada Pál 1997-ben megjelent regénye a maga műfajában igen különleges és jelentős művészi teljesítmény. Egyedülállósága talán abban rejlik, hogy sajátosan keveredik benne a szociográfusi szemlélet és a posztmodern alkotásmód. Előbbi a szerző szakmai indíttatásából fakad, utóbbi írói-művészi felfogást tükrözi. E kettősség egyebek mellett azt is eredményezte, hogy a regényt elsősorban szövegesztétikai alkotásként értelmeztem, miközben a nép- és társadalomrajzi értékek fölött bűnös módon elsiklottam, mi több, maga a történet is háttérbe szorult nálam, elhalványította a szövegiség. Ezt a nagyon kimunkált, bonyolult, konstrukciójával lenyűgöző és stílusbravúrként is felfogható szövegszerűséget viszont a filmben hiába kerestem. Sem a naplóműfajból származó belső vívódások és hol megvallott, hol bevallatlan meghasonlások nem jöttek át, sem a „Jadviga beleír” posztmodern gesztusa nem érvényesül (a fiútól származó, harmadik beleírói rétegről már nem is beszélve) – holott ezek a regényben a folyamatos újraértelmezés lehetőségét kínálják, illetve azt, hogy a ténylegesen megtörténtek mind hitelesebb (de mind reménytelenebbül kusza) egymásutánjában valahogy mégis kiigazodjunk. Ezekhez képest a film nekem akkor túl lineárisnak, túlságosan történés-központúnak tűnt. a cikk folytatódik >>

Egy szerény jubileum

Amikor megkíséreltem a kárpátaljai magyarságot rábeszélni a liberalizmusra

Szerény ünneplést kívánó 10 éves évfordulóra készülök. Május végén éppen 10 esztendeje lesz annak, hogy (ismét) nem adok írást a Kárpáti Igaz Szónak. Annak előtte egy 12 éves szünet volt, ám 2003-ban kedvező főszerkesztő-váltásra került sor, úgy tűnt, együtt tudunk működni. Lett egy saját, kéthavonta jelentkező oldalam a Hóvége-mellékletben Múzsák és mázsák címen,

kiszo-2004-majus

ezen felül olykor-olykor én írtam a címlapra szánt vezérpublicisztikát egy-egy konkrétabb közéleti kérdést illetően (de érintettem elvontabb témákat is…). Ezzel áthidalódni látszott az akkora kialakult többszörös ellentmondás. A gyakorlati része abban állt, hogy a másfél évtizedes hosszú intenzív jelenlét után egy hasonlóan hosszú önkéntes itthoni szilencium következett, miközben Magyarországi lapokban sűrűn publikáltam, így gondolataim éveken keresztül a Beszélő budapesti olvasóihoz inkább eljutottak, mint a pátriámbeliekhez. a cikk folytatódik >>

Még mindig rajtam rágódnak

karpataljaiTe jó ég, ezek itt még mindig az én tíz egynéhány éves élcemen rágódnak!

Persze ez a bonmot a maga módján és a maga idejében eléggé fontos szerepet játszott a szakításunkban, akár szimbolizálhatja is azt a pillanatot, amikor én egyfelől kifaroltam a kárpátaljasi irodalom akolmelegéből, másfelől a bent maradók dühösen és sértődötten kiközösítettek (akkor, amikor jórészt már kinn voltam).

Fontos tehát ez a megállapítás, fontos, mert nagyon pontosan célzott fricskának bizonyult, telibe talált egy fájó pontot, máskülönben miért és hogyan is válhatott volna ellenem ezerszer felhozott és gyakran kiforgatott, ostobán félremagyarázott, rosszul idézett (lásd alább) vádponttá.

Ám azt nem gondoltam volna, hogy az ifjú kollégáknak még mindig ott kaparássza a torkát és továbbra sem tudják sem lenyelni, sem kiköpni

No de álljon itt az idézet a Kárpáti Igaz Szó költészetnapi interjújából, a kérdező Tóth Viktor újságíró, a válaszoló Csordás László irodalomkritikus:

– Balla D. Károly szerint ami költészet, az nem kárpátaljai, ami kárpátaljai, az nem költészet. Mi erről a véleménye?
– Balla D. Károly Címkézett irodalom című esszéjében egészen pontosan így fogalmazott: „a kárpátaljai magyar irodalomnak az a része, amely kárpátaljai, egyre kevésbé tekinthető irodalomnak, amely pedig irodalomnak minősíthető, az egyre kevésbé kárpátaljai”. Annak ellenére, hogy érzem a kijelentés mögött megbúvó keserű iróniát, nem tudom elfogadni ezt a kizárásos alapon működő logikát. Hiszen miért ne lehetne egy jó mű, illetve egy szerző egyszerre több irodalomtörténeti elbeszélés része?

…Lehetni éppenséggel lehetne, de valahogy a nagy igyekezet ellenére mégse tudja igazán ez a lehetőség beteljesíteni magát.  Ezt – úgy sejtem – titkon ifjú barátom is pontosan érzi-tudja (volt egynéhány pengesuhogtatásunk ez ügyben), bizony látja ő a szakadékot ott, ahol tátong, de ha már elszegődött hegyivezetőnek és kézen fogva próbálja ingatag lélekvesztőkön a magyar irodalmi kánonba átvezetni helybéli pártfogoltjait, akkor valóban jobban teszi, ha nem pillant a mélybe.


Kármentő tálcámon:

 A Kárpáti Igaz Szó archívuma 2019-ben elérhetetlenné vált. A cikk szövege ez volt:

Milyen „tájakon” jársz, költészet?

A magyar költészet napja dátumaként, látva József Attila fantasztikus életművét, nem véletlenszerűen választották az április 11-ét. Akik számára a költő esetleg baloldalinak tűnik, azoknak érdemes figyelmébe ajánlani egyik örökbecsű művét, a Bús magyar énekét. A XXI. században még mindig ugyanarra folyik a Duna, s ha letelepszünk a „rakodópartra”, talán mi is megláthatunk egy dinnyehéjat. Vajon változott-e a költészet?

– A XX. század közepéig, esetleg az 1980-as évekig egy-egy költőnek, versnek óriási hatása volt a lírára és a közéletre is. Ma viszont…

– Diktatúrában a költészetnek, ezzel együtt az irodalomnak egészen más szerepe lehet, mint demokratikus berendezkedés idején. Ne feledjük, a művészet mindig a szabadság felé tör, így óhatatlanul szembe kerül a hatalommal. De aki követi a kortárs magyar irodalom folyamatait, láthatja, hogy az utóbbi időben szintén megnőtt az érdeklődés az ún. közéleti költészet iránt. 2012-ben jelent meg például az Édes hazám című antológia, amely az elmúlt húsz év közéleti-politikai tematikájú versterméséből nyújt bőséges válogatást. Hogy milyen hatása volt a mindennapi életre ennek a gyűjteménynek, nem tudnám megmondani, de a kritika jól fogadta. Sőt, létezik egy másik, nem túl régi kezdeményezés, a slam poetry, amely egyre szélesebb körben terjed, és gyorsan reagál a legfrissebb kulturális, politikai kérdésekre is.

– Balla D. Károly szerint ami költészet, az nem kárpátaljai, ami kárpátaljai, az nem költészet. Mi erről a véleménye?

– Balla D. Károly Címkézett irodalom című esszéjében egészen pontosan így fogalmazott: „a kárpátaljai magyar irodalomnak az a része, amely kárpátaljai, egyre kevésbé tekinthető irodalomnak, amely pedig irodalomnak minősíthető, az egyre kevésbé kárpátaljai”. Annak ellenére, hogy érzem a kijelentés mögött megbúvó keserű iróniát, nem tudom elfogadni ezt a kizárásos alapon működő logikát. Hiszen miért ne lehetne egy jó mű, illetve egy szerző egyszerre több irodalomtörténeti elbeszélés része?

– Szűkebb pátriánknál maradva: mennyire jók az új nemzedékhez tartozó költők, mennyire változtak, bővültek a publikálási lehetőségek?

A publikálási lehetőségek szerencsére egyre inkább bővülnek. Kárpátalján az Együtt című folyóirat ad teret a fiataloknak, de az internet, a blogoszféra is járható út lehet. A magyarországi folyóiratok szintén érdeklődést mutatnak az itt született művek iránt. Tehát egyedül csak a minőség szabhat határt. Az, hogy ki mennyire jó, persze mindig viszonyítás kérdése. Például Bakos Kiss Károly legutóbbi, Része még című gyűjteményében, illetve Lőrincz P. Gabriella Fény-hiány című kötetében sokat finomodott. Az egyre inkább közösségbe szerveződő fiatalabbak között is vannak tehetséges versírók. Hogy csak két nevet említsek: Pák Diána misztikus-népi ihletettségű, míg Marcsák Gergely szürreális-abszurd szövegekkel jelentkezett. Természetesen az, hogy kiből válik valóban költő a legfiatalabbak közül, még a jövő kérdése.

Tóth Viktor

2014.04.11. 16:57:24

Csönge címkéje, cégér a bornak

csonge-bor_1Frissítés (márc. 10 este):
Csönge a pályamunkájával elnyerte a fődíjat! 

A legutóbbi pályamunkájával – lásd: Kaparós boroscímke –  Csönge tizedmagával elnyerte a lehetőséget, hogy egy neki kisorsolt borászatot meglátogatva, a helyi jellegzetességeket tanulmányozva és a borászokkal megismerkedve egyedi címkét tervezzen a pincészet valamelyik bor-favoritja számára. A majdani vásárlók interakciós szándékának a megcélzásában nem adhatta alább korábbi ötleténél: ha az kaparós volt, ez legyen perforált, csíkokban letéphető. Viccelődtem is vele: a következő projektje tépőzáras címke lesz, aztán meg csapóajtós.

A tervezet megvalósult, a címke legyártását a nyomdászok külön kihívásnak tekintették és többször egyeztettek Csöngével, mint ahogy az egerszalóki pincészet vezetői is. Végül elkészült a nagy mű. Most a zsűri kóstolgatja 9 másik pályaművel együtt és rövidesen odaítélik a jelentős pályadíjakat. Eközben zajlik a közönségszavazás is a Facebookon. Kicsit macerás eljutni a voksolásig, az FB előtte lájkolást meg engedélyt kér, de aztán a pályaművek melletti “tetszik” feliratra kattintva ki-ki szavazhat a neki legjobban ízlő címkére. Biztatok mindenkit, innen kell indulni, katt: Cégér a jó bornak – szavazás. (Frissítés, márc. 10: a szavazás lezárult.)

Csönge leírása a projekthez:

a cikk folytatódik >>

Benne leszek a Pacsirtában

pacsirtasekRádiókészüléknek is eléggé mulatságos név volt valaha, 21. századi internetes rádióadónak – www.pacsirta.hu –  (szerintem, bocs) kifejezetten idétlen. Még ha valami retrós, nosztalgikus kezdeményezés lenne! – de nem az. Hogy micsoda, és miért indult el február 1-jén, arról itt olvashatni. A kezdeményezés szimpatikus, a függetlenség és pénznélküliség túlhangsúlyozása kevésbé. Előbbi felülbírálásához elegendő átnézni a stáblistát: ez kérem egy masszívan ellenzéki, baloldali és liberális értékrendű rádió. Ami persze énszerintem örvendetes (hátha sikerül valami jobbat összehozni, mint a Klubrádió), meg az is, hogy civil, pártoktól távolságot tartó  formációként működik – pacsirtanagy kérdés, hogy mondjuk egy-két hét múlva is annak lehet-e majd tekinteni, avagy szépen bedarálódik a politikai érdekek nagy kolbászába. Mondom mindezt akként, mint aki ma este meg fog benne szólalni…  a cikk folytatódik >>

Számokba fojtva

szamokba2Az építész hasa okán már elmeséltem, hogy az 1990-es évek legelején, amikor Évával a budapesti mozikban először szabadultunk rá a friss nyugati kínálatra, habzsoltuk a Greenaway-filmeket. Még érződött a botrányszag A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője körül, és mi nem tudtunk betelni a felkavaró és páratlanul szuggesztív képi világgal s az ezt kísérő hatásos zenével. Ekkor lett kedvencünk a Számokba fojtva, amelyet most cirka 30 év után újranéztünk. A történetből már alig derengett valami, de a jelenetek és főleg a képek még mindig elevenen éltek bennünk, jó volt újra ráismerni ezekre a nagyon gondos beállításokra, újra hatásuk alá kerülni. De nemcsak az apró részletekben tobzódó, a belső és külső tereket mesterien variáló és vegyítő képek hatásosak, odafigyeltet magára a bizarr történet, kellemesen oldódik humorba a sok abszurditás, remek a zene. Mindezt egy nagyon pontosan kidolgozott szerkezet tarja egybe. a cikk folytatódik >>

Játék, rejtvény, feladvány

rejtvenyHetek óta nagyon jó elmeélesítő szórakozásban van részem. A Facebookon meghívtak egy zárt csoportba (ha jól érzékelem, zömmel liberális gondolkodású értelmiségiek, szép számban filoszok, nyelvészek alkotják), ahol is (a csoportban folyó legkülönbözőbb témájú diskurzus mellett) egy bridzs nagymester (!) – Varga István – feladványokkal szórakoztatja a közel száz fős társaságot. Saját ötletéből fejlesztett ki egy különlegesen érdekes feladvány-típust. Ezek logikus (de azon belül igen szabad) asszociációkra épülnek, és bizony mondom, ember legyen a talpán, aki megbirkózik velük, a lexikális tudás itt kevés, merész ötletekre, szabad, gyakran több lépcsős képzettársításokra, rejtett összefüggések felismerésére van szükség, amíg bizonyos megadott szavaktól sikerül a megoldásig eljutni. Az ötletgazda hozzájárulását elnyerve magam is indítani tervezek egy nagyobb nyilvánosság előtt zajló hasonló játékot – akkor majd bővebben írok róla -, de hogy az érdeklődést felkeltsem, a poszt alján a Kramplay nevű játék egyik feladványát közreadom (várva akár megfejtéseket is a hozzászólásokban). a cikk folytatódik >>

Meghekkeltem az Arvisurát

arvisura-keresooptimalizalasMeg én! Hosszú ideig csak rémült csodálkozással figyeltem, ahogy az Arvisurák néven ismert „hun-magyar őstörténet” mint tudomány, mint történelem, mint tudás és tanítás zavartalanul terjed az interneten. Aki kicsit is beleássa magát a témába, elolvas néhány cikket, megnéz pár videót, annak még akkor is égnek áll a haja, ha történetesen tökkopasz. Ugyanis az, hogy az Arvisura nem igaz, ez esetben nagyon kevés, itt valami többről van szó: ez maga az elmebaj.  És még azt is nehéz lenne kimondani, hogy bár őrült beszéd, hogy de van benne rendszer (vö. Hamlet), mert sokkal inkább látszik nagy, globális zagyvaságnak. Hacsak valaki nem hiszi el azt,  hogy a Szíriusz csillagról származó magyar ősanya kozmikus tudása egyfelől rovásírásos aranylemezek és hun-magyar-finnugor rovósámánok közvetítése, továbbá egy szovjet-manysi ejtőernyős partizán elmondása, leginkább pedig a kollektív tudatalattival közvetlen kapcsolatot létesítő félig írástudatlan ózdi kohász lejegyzése révén valóban a magyarság egyetlen igaz eredettörténetét, ős-, ó-, közép- és újkori históriáját tartalmazza. a cikk folytatódik >>

A Weöres-konferencia anyagai

valse-tristeA nyári Weöres Sándor-centenárium alkalmából tartott nagyszabású rendezvénysorozat anyagai kaptak helyet a Savaria University Press gondozásában most megjelent, közel 400 oldalas könyvben. Szerkesztője, összeállítója az a Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, tanár,  aki a konferenciának is szervezője volt, és akinek a neve a szélesebb közönség előtt az alkalmanként sok száz és ezer versrajongót megmozgató 12 legszebb vers c. eseménysorozat révén vált jól ismertté a magyar nyelvterületen. Persze a Weöres-centenárium sem maradhatott nagy kollektív versmondás nélkül… Megtiszteltetés számomra, hogy kis személyes vallomásom szövege, amelyet a rendezvény csöngei helyszínén Csönge olvasott fel, bekerülhetett a rangos kiadványba. Az írás itt olvasható: Weöres 100 – Miért éppen Csönge