Bonnie és Clyde

Amikor azt látod, hogy nem sokkal a gyönyörű pincérlánnyal történt megismerkedése után a svájcisapkás vagány úgy issza üvegből a Kólát, hogy közben nem veszi ki a szájából a rágott gyufaszálat, már sejtheted: ezt a fickót a film végén alighanem szitává fogják lőni. Addigra kicsit megszereted, még ha tudod is, hogy a szánandóan peches kedves csirkefogó valójában hidegvérű rablógyilkos, aki megérdemli a sorsát. Ha belelovalod magad a gengszterromantika édes-keserű hangulatába, mégis sajnálni fogod ezt a kisstílű nagymenőt (nagystílű pitiánert), akinek zsebtolvaj-lelke komikusan lötyög a bankrabló-sorsban. Nála is jobban szánod majd szépséges partnerét, akit leginkább az unalom és ki nem elégített vágyai vezérlik a bűn izgalmas útjára. Mutatós hulla lesz belőle az utolsó jelenetben: mint valami túláradó érzékiség, úgy feslik ki teste az automobilból.

Olvass tovább

Regionális magyar nyelv

Tekintettel arra, hogy ennek már nincsen törvényi akadálya, az Egyek csoport 2012. augusztus 13-i hatállyal hivatalosan is  Kárpátalja regionális nyelvévé nyilvánítja a magyart. Ennek értelmében a magyar nyelv Kárpátalján az államnyelvvel közel azonos jogokat élvez, korlátozás nélkül használható hivatalos eljárások során és minden kommunikációs helyzetben. Aki bármilyen módon akadályozza vagy korlátozza a magyar nyelv szabad … Olvass tovább

Marsra szállás idején

Egyelőre elég gyéren jövögetnek a nem is túl jó minőségű képek a Marsról, igaz, a Curiosity nagy kameráját még nem üzemelték be, talán az majd elkápráztat bennünket – egyelőre viszont több a megjelentetett animáció, mint az élvezhető valós felvétel. Az pedig nyilván nem véletlen, hogy ugrásszerűen megnőtt Ember a Marson c. oldalam látogatottsága – hű, mi lesz, ha egyszer majd tényleg! Ami viszont kevésbé érthető, miért ugrott meg a napokban az űrbéli eseményekkel semmilyen összefüggést nem mutató két másik oldalam nézettsége: Az ungvári lámpagyújtogató – Boríték címzése. Lehet, hogy a Marslakók levelet akarnak írni Koljának, az ungvári neonfények hajdani csiholójának?

Olvass tovább

Sweet Child in Time

Meghalt a billentyűk nagy mágusa, a Hammond Lordja, legkedvesebb hardrock-bandám alapítója, annak az intellektuálisabb, mégis érckemény zenei hangzásnak a megalkotója, amely a műfaj irányzatai közül legközelebb áll hozzám. Írt nagy slágereket elementáris erejű, dübörgő akkordokkal és pengeéles szólófutamokkal, de írt cizellált szviteket is szimfonikusok számára… Én talán azt szeretem a legjobban, ami a kettő között van. Ha felhangzik az April oboája vagy a Child in Time csúcspontján abbamarad a visítás, bennem megszólal valami néven nevezhetetlen.

Olvass tovább

Balladium-voksolás lezárva

Tömeges részvétel mellett lezárult a szavazás,  amelynek során a virtuális felolvasóhelyem könyvheti projektjét reprezentáló írások közül választhatták ki az olvasók a nekik leginkább tetszőt. A lélegzetállítóan szoros versenyben Szeifert Natália regényrészlete aratott győzelmet, így a szerző ezzel felterjesztést nyert az idén először odaítélésre kerülő Balládium-díjra (szívből gratulálok!). A további jelölések később történnek, a díjat decemberben … Olvass tovább

Dérczy Péter: A történet vége

Számos elismerő értékelés jelent meg regényemről. Dérczy Péteré az egyik legmélyebbre ásó alapos kritika. Alább olvasható. De előtte:

A Tejmozi vége

Meséld el a regényedet, fog a húgom kérlelni harmadnapon, nem utazhatsz haza anélkül, hogy el ne mesélnéd. Ketten leszünk a házban, Paul Robertet már elszólította a kötelesség, ülünk húgommal a nappaliban, ráérősen reggelizünk. Fürkészem az arcát, keresem rajta előbb anyánk, aztán apánk vonásait, próbálom elképzelni leendő gyermekeit, a folytatást, az átöröklést, szinte látom az élet könnyen szakadó fonalát, amelyen miutánunk majd ők egyensúlyoznak tovább. Szürcsölöm a teát, húzom az időt, hogy is kezdjek bele, mivel indítsak, mennyit kell feltétlenül elmondanom és mit hallgathatok el, és egyáltalán mi módon lehet elmesélni egy regényt, egy ilyen regényt, amelynek emlékező szereplője és írója egyaránt én vagyok. Talán mégis jobb lett volna fényképeket hozni, lefotózni a sírt, a házat, az ázott domboldalt, leginkább pedig magamat, amint ott állok a tengeröbölre néző ablak előtt, és mesélem a regényt.

Az éles napsütésben lassan ereszkedni kezd a gép. Találgatom, hogy amit odalent látok, felhőtakaró-e vagy hómező. Csak amint a tépett párafoszlányok feltűnnek, leszek bizonyos abban, magasan járunk, van még kis időm számba venni az elmesélhetetlent.

És továbblépnék apám regényében, amikor apró rezzenések jelzik, behatoltunk a felhő belsejébe. Az ablaküveget ellepi a tejfehér fényesség.

tejmozi laptop

Dérczy Péter kritikája a Tejmoziról az Esőben:

A történet vége

Balla D. Károly mint regényíró láthatóan közel harminc éve küzd azzal a poétikai és világképi jelentőségű problémával, hogy egy, a szerzőhöz közel álló történetet hogyan lehetséges elmondani. Az nyilvánvaló, hogy ez az epikusi „gyötrelem” nem kizárólag az ő sajátja, ezzel birkózik lényegében az egész modern és posztmodern prózairodalom, s talán ennek egy része már túl is van ezen a kérdésfelvetésen. Az újabb kortárs magyar próza némely alkotója (én itt csak Garaczira utalnék, de rá nyomatékosan) a posztmodern elbeszélés hozadékait felhasználva, újra merít a „mesélés” hagyományaiból is; persze ez a „mese” erősen transzformált éppen a posztmodern narráció tükrében. Balla D. nagyjából ezt az utat járta be az 1998-as Élted volt regénye, a 2005-ös Szembesülés és az új regény, a Tejmozi narratív ívében. Az ő esete azonban szerintem sokkal összetettebb, mint sok más prózaíró kortársáé, akiknek az ottliki „elbeszélés nehézségei” csak mint poétikai problémák merültek föl, hiszen Balla D. egyrészt költőként indult, s talán azt is mondhatnám, ma is elsősorban költő (a Tejmozi számos jellegzetessége utal erre, egyikre-másikra visszatérek majd). De nem is ez az igazán fontos (bár az epikusi anyaghoz való viszonyt nagyon erősen befolyásolja), hanem az, hogy ez az anyag igen-igen személyes, túlzással és kis karikírozással: egy alanyi költő életének döntő mozzanata: az apához való viszony. Balla D. áttételesen sokszor utal például a Szembesülésben arra, hogy önéletrajzi motívumokkal „szembesülhetünk”, miközben az egész narratív struktúra kiépítése azt jelképezi, hogy az olvasó semmiképpen ne biografikus szövegként fogja föl a művet. Tehát a poétikai és világképi problémák általánossága mellé társul egy életrajzi probléma, nevezetesen az, hogy mennyit lehet elmondani apánkról, családunkról és környezetünkről úgy, hogy az ne sértsen érzékenységeket, pláne egy olyan kisebb régióban, mint Kárpátalja. A három regényből különösen a Szembesülés hordoz magában olyan elemeket, melyek a művet a „kulcsregény” fogalma felé tolják, még akkor is, ha a regény egyik önreflexív narrátora már a mű elején kijelenti: „ám kulcsregénynek mégsem nevezhetjük a Szembesülést…” Nem túlságosan lényeges, de hogy Balla D. első két regényének mégiscsak valós kérdése ez az önéletrajziság, azt Tóth Krisztina egy ellentmondásosan interpretálható megjegyzéséből is megérthetjük: „Habár a regény többé-kevésbé a beavatatlan olvasók számára is értelmezhető…” E mondat inkluzíve azt jelenti: a Szembesülés valójában csak beavatott, a regény jelentéshálójának minden elemét kívülről, referenciálisan is ismerő befogadó számára értelmezhető, ami persze butaság, és nem is igaz. De kétségkívül, éppen a mű sokszorosan összetett, bonyolult, néha az értelmezhetőség határán járó struktúrája, ennek fragmentumszerűsége és a többszörösen megcsavart narrátori nézőpontja a befogadót igen komoly feladat elé állította; s ebben, éppen ellenkezőleg, nem mindig segített, ha az olvasó el tudta helyezni az amúgy is csekély történetelemet referenciálisan is. De akár így, akár úgy, Balla D. előző regényei, s ez az új is, apa-regények, s mint ilyenek illeszkednek a kortárs magyar regényirodalomnak egy jelentős vonulatába. A Tejmozi a korábbiakhoz képest nyomatékosabban és egyértelműbben, mondhatni expressis verbis utal erre: „Mielőtt anyám megbetegedett, hosszabb ideig készülődtem arra, hogy apám történetét megörökítsem. Még nem volt elképzelésem arról, száraz leírás lesz-e, netán regényes életrajz, esetleg – vagy leginkább – az apa-fiú viszony sok szempontú, visszaemlékezésekből összeálló elemzése…”. A Tejmozi annyiban különlegesebb, mint a korábbi regények, hogy sajátos módon ebben az apa-regényben megbújik egy anya-regény is, s a kettő egymásra hatása, a kettő viszonya egymáshoz a teljes szöveget még érdekesebbé, izgalmasabbá teszi.

Olvass tovább

Balfas élete és munkássága

Hosszú kutatómunkám eredményeként megszületett a kiváló indonéz költő, publicista és prózaíró, Muhammad ibn Salim Balfas (1922-1975) eddigi legteljesebb magyar nyelvű életrajzi összefoglalója. Szükségesnek tartottam elkészítését, mert miközben hazájában az indonéz nemzeti irodalom egyik megteremtőjét, a Yag-novella mesterét lassan nemzeti hősként tisztelik, aközben a magyar sajtóban olykor még puszta létezését is kétségbe vonják. Ez a közlés … Olvass tovább

Beavatkozás a valóságba

Igen szoros kapcsolatban állok a természettel: naponta egyszer kinézek az ablakon. – Ezt évekkel ezelőtt írtam, amikor még életvitelem megengedte, hogy reggelente padlásszobánk ablakán át futó pillantást vessek a radvánci dombokra és a házunk alatt futó Ungra. Mostanra szorosabbra fűződött ez a viszonyunk. Igaz, bő két éve nem néztem ki azon az ablakon, talán éppen ezért történhetett, hogy ami korábban körülvett, azt mára én veszem körbe. Magamba költöztettem a tájat, így egyre tisztábban látom kontúrjait. És egyre bizonyosabb vagyok abban, hogy a természet látványa nem annyira vizuális, sokkal inkább intellektuális élmény. A hegy, a rét, a folyó tömény gondolatisággal terhes. Puszta látásuk távolságot parancsol, bármennyire elszántan is szemléljük őket, ellenállnak a fürkésző tekintetnek. Ám gondolataink előtt megnyílnak, és az igazán bensőséges viszony akkor alakul ki, amikor közelébe jutunk rejtett jelentésüknek. Amióta nem kifelé, hanem befelé figyelek, azóta többet tudok a tájról. És azt is pontosan érzékelem, amint objektumai, mintegy mellékesen, a szép fogalmát is megképezik bennem.

Olvass tovább

A WordPress angyalai

Az persze remek dolog, hogy a WordPress blogmotornak van magyarított verziója, és az is, hogy ez rendszeresen frissül. Az viszont némileg meglepő, hogy a frissítések letöltése után az egyedi fejléc-képek beállításának a lehetőségét a rendszer az itt látható képpel példázza, három verzióban is mutatva az angyalokkal megerősített opciót. A nemzeti szimbólumok ilyen ízléstelen, mondhatni otromba … Olvass tovább