<< az UngParty Manzárd anyagai | kamaszkori epizódoktól eltekintve 1996 végétől írok naplót, 2002-től vált blogolássá; a korábbi jegyzetek is ekkor kerültek ma már nehezen elérhető honlapomra. Ez itt most: újraközlés 20 év távlatából
Napló az internetes korszakom előtti évekből
1997. december
A Szembesülés és az Élted volt regénye
Mindkét regényem sorsát illetően történtek bizonyos fejlemények. Az elsőt, a Szembesülést még novemberben elvettem a Belvárosi Kiadótól. Történt ez a szerkesztő, Veress Mariann sajnálkozására, aki korábban többször is megerősítette: az anyag nagyon tetszik nekik és feltétlenül ki szeretnék adni. Ezt én el is hittem minden alkalommal. Közel másfél évig volt náluk, közben kétszer vagy háromszor pályáztatták megfelelő helyen – de eredmény nélkül.
Én naivan úgy gondoltam múlt év augusztusában, hogy ha egy kiadó – igazgatója, Mezei András személyében (és személyesen) – nyomdakész kéziratot kér egy írótól, akkor megvannak a lehetőségei a megjelentetéshez, s ezt – már előszerződést is kötve! – később nem kizárólag attól teszi függővé, vajon kap-e rá támogatást. Ám a kiadó rendszer mostanában, úgy tűnik, ezen a módon működik: a kisebb kiadóknak nincs gazdasági tervük, nem gyakorolják azt a lehetőséget, hogy a hasznot hozó kiadványaik bevételét esetleg veszteségesnek ígérkező könyvek kiadására fordítsák. Ők csak begyűjtik a kéziratokat, megkötik az előszerződéseket (mivel ez pályázati feltétel), majd benyújtják a pályázatokat. Ami nyert, kiadják – ami nem, azzal talán próbálkoznak a következő évben.
Persze visszakapván újra elolvastam a rég nem látott kéziratot. Az eltelt idő megengedte, hogy távolabbról közelítsek rá, s hogy kicsit úgy kóstolgassam, mintha nem én kínlódtam volna minden mondatával. De nem, ez nem igaz. Nem kínlódtam. Esetleg: megküzdöttem. Emellett azonban végig nagy élvezettel dolgoztam és minden megoldhatatlannak tűnő probléma megoldása nagy örömöt szerzett.
Az viszont már biztos, hogy a másodikként írt regényem fog elsőként megjelenni, még ám hamarosan, valamikor tavasszal. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem számomra is meglepő módon felvállalta a kiadását, holott az Élted volt regénye nehezen illeszthető kiadói profiljukba. Az előkészületek előrehaladott állapotban vannak, a nyomdáztatást a mi kiadói műhelyünk intézi, a borítót is megterveztem. A grafikát elfogadták, a feliratot csak részben… A szerzői honorról teljes egészében lemondtam, mivel a regényre ösztöndíjat nyertem a Nemzeti Kulturális Alaptól. A felajánlott 200 tiszteletpéldányt viszont örömmel elfogadtam. A belíveket Ungváron, a védőborítót Nyíregyházán gyártatjuk.
Most, hogy ezt a regényt rövidesen végleg ki kell adnom a kezemből, azaz többé már nem javíthatok a szövegen, a régebbit pedig visszakapva újraolvastam, óhatatlanul fel kellett fedeznem bizonyos átfedődéseket, amelyeket korábban csak részben tudatosítottam. Ezek pedig a következők:
- Először is két közvetlen utalás: az Élted volt regénye-béli hősöm azt állítja, hogy a Szembesülés már megjelent, zajos sikert aratott, és a kiadója meg is rendelte a folytatást. Ennek megvan a tükörképe is: hasonlóan már megjelent műként említi a “korábbi regényt” a Szembesülésben helyet kapott lektori jelentés. Azaz mindkét regény a másikat nevezi korábbinak és már megjelentnek.
- Vannak elvontabb kapcsolódások is: bár alapvetően elüt a két munka egymástól, mégis: a korábbi regényírói tapasztalatokat érvényesíteni tudtam a másodiknál. Ahhoz, hogy valamivel olvasmányosabb, a “beavatatlanok” számára is élvezhetőbb művet írjak, előbb tobzódnom kellett hiányregényem, a Szembesülés minden lehetetlenségében, elkövetve az összes antiepikus bűntettet. Így lehettem az Élted szálait szőve valamivel kíméletesebb olvasóimhoz.
- Hasonlóság mutatkozik a két regény között abban is, hogy mindkettő többszörös szerepjátékokra épül, és mindkettőt áthatja valami fullasztóan belterjes, körülményeskedően mikrofilológusi, túlhajtottan bölcsészkedő (helyenként nagyképűen bennfenteskedő) intellektualizmus. További hasonlóság: mindkét mű leleplezi magát, beavatja az olvasót a szerepjátékba.
- Átfedések mutatkoznak a két mű forrásvidéke között is: az Élted belső (keretjátékba zárt) történetének két főhőse (Ákos és Nelli) más néven ugyan, de szerepel a Szembesülésben (Irmész és Kéthia), ha életüknek egészen más epizódjai révén is. Felismerhetők a közös helyszínek (ezek is más-más néven szerepelnek), epizódok (pl. két férfihősöm, Oresztész és Irmész, illetve Ákos és az “elbeszélő Én” közös munkája az egyetemi technológiai laborban), ám ezek teljesen másként ágyazódnak be a két műbe. Ragaszkodni igyekeztem bizonyos “hagyományaimhoz” is: mindkét helyen történnek utalások Cecil M. Joepardyre, Babitsra (esetében még ugyanarra a regényre is), Tsúszó Sándorra, Szentkuthy Miklósra, Bodolay Klárára, sőt, az agnosztoszi hiány (a nem létező Van) is mindkettőben megjelenik, még ám hangsúlyosan. Párhuzam vonható abban a vonatkozásban is, hogy mindkét anyag bőven át- meg átszövődik azokkal az önreflexiós metaszövegekkel, amelyekben a regény önmagával foglalkozik, önmagát elemzi (s leplezi le).
- A valóság és fikció keveredése nemcsak az események, személyek, viszonyok ábrázolása terén jelentkezik, hanem mindkét műben e téma elméleti háttere is interpretációt kap, mégpedig a komplex létezés elmélete keretében (eszerint minden létezőnek van valós és képzetes dimenziója).
- Szerkezetét tekintve lényegi vonásokban ugyan alapvetően elüt egymástól a két írásmű (egyik: egy nem létező regény járulékos szövegei, másik: regény a regényben), ám a részleteket illetően sok a hasonlóság: a pontos szerkesztettség, amely egyszerre kelti a spontaneitás és az előre kiszámítottság képzetét, vagy a megszakításos írástechnika és ennek következtében a szöveg feldaraboltsága. Ugyanis mindkét regényben bőven alkalmazom a végső soron Tsúszó Sándor kihúzásos verstechnikájára visszavezethető “fragmentációt”: szövegem így válik töredezetté, s így kelti azt a hatást, mintha egy roppant szigorúan felépített szerkezet csak hiányosan lenne kitöltve tartalommal. Ezt az írásmódot egyébként (Cséka György avantgard költőnk szavaival: a “kihagyásos szerkezet” érvényesítését) azért tettem a szövegépítkezés fő elvévé, mert egyrészt felmentést ad számomra bizonyos magyarázatok megadása, egyes ellentétek feloldása alól, másrészt – gondolom én! – szabad teret enged az olvasói fantáziának. Mindkét esetben roppant fontosnak tartottam ugyanis, hogy regényeim egymástól eltérő olvasatokat engedjenek meg, s ne zárják rövidre a pólusokat, ne szabadítsák fel a bennük rejlő teljes energiát.
- Ugyancsak hasonló a két regényben az idősíkok és helyszínek látszólag megfontolatlan váltogatása, illetve még az is, hogy egyazon mozzanat többféle előadásmódban is kifejtésre kerül. Párhuzam vonható abban is, hogy mindkét regény bőven foglalkozik saját szerkezetével.
- Hermeneutikai szempontból mindkét mű befogadásához közel azonos olvasati szerződés megkötése szükséges: közönségemnek el kell fogadnia azokat a szigorú játékszabályokat, amelyek révén behatolhat textusaimba. Ha ezeket a szabályokat nem tartja be avagy figyelmetlenül követi őket, óhatatlanul eltéved szöveglabirintusaimban és mint érthetetlen mondathalmazt dobja sutba művemet. A szabályok mindkét esetben egymásra épülő enigmák láncolatára, filológiai rejtvénysorozatok megfejtési algoritmusára vonatkoznak: egy-egy kihagyott fázis, elmulasztott felismerés megszakítja a megfejtés folyamatát, minek következtében a szöveg egésze elveszítheti értelmét. (Ha valami lényeges különbség e téren megemlíthető, akkor az az, hogy míg a Szembesülésben csak a “függvény” van adva, és mind az argumentumot, mind a végeredményt az olvasónak kell kikövetkeztetnie, addig az Élted volt regényének keretjátéka nem más, mint a végeredményhez vezető képlet hosszas levezetése, a keretbe foglalt történet pedig maga a megtalált végeredmény.) Aki azonban veszi a fáradságot, hogy kövesse a szerző által felkínált Ariadné-fonalat, az egy idő után nem labirintusban, hanem tetszés szerint kitágítható virtuális játéktérben találja magát, olyan közegben, amely szabad átjárást enged más szellemi égtájak felé is.
- Hasonlóság mutatható ki (az én szempontomból legalábbis) a regények bizonyos körben várható fogadtatásában is: minden átlényegítés és írói beavatkozás ellenére főszereplőim túlságosan is felismerhetők, és az érintettek egy részének (leginkább egy-egy személynek) előre látható a megsértődése, sőt, vérig sértődése; ezzel magyarázható az az érzelmi ambivalencia, amellyel időről időre vagy azt veszem tudomásul, hogy valamely regényem mégsem jelenik meg (sajnos és hálistennek), vagy hogy éppen megjelenik (hálistennek és sajnos), a művészileg hiteles ábrázolás kényszere ugyanis soha nem tud egyértelműen fölébe kerekedni emberi galamblelkűségemnek. Érzelmeim kettősségét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az elégedettség, büszkeség helyett (lám csak, milyen bátran-szigorúan megírtam mindent!) inkább szégyent, megalázottságot érzek, amiért túl gyáva és túl tehetetlen voltam ahhoz, hogy az írói kihívás elől kitérjek, hogy a kínálkozó “téma” kísértésének ellenálljak.
- És akkor még egy utolsó összevetés: a valóság és a fikció viszonya felől nézve igen érdekes ellentétek és hasonlóságok tűnhetnek fel. A Szembesülés ugyan végig egy kapitális fikcióra, a nem létező regényre épül, ám mégis “valóságos”: a járulékos szövegekből (előszó, utószó, jegyzetek, werk) kikövetkeztethetően Oresztész és az Elektrák meg a többi szereplő egyszer sem tesz úgy, ahogy prototípusaik a valóságban ne tettek volna. (Más kérdés, hogy alig is tesznek valamit.) Ezzel szemben az Élted volt regénye keretjátékának történései teljes egészükben kreáltak, a beágyazódó történet pedig a sok valós elem mellett szintén át-meg átszövődik kreált vagy alaposan átköltött eseménysorokkal. Valóságosabb a hiányregény abban a vonatkozásban is, hogy írója “saját magaként” is jelen van benne (a többszörös szerepjáték ellenére), míg az Éltedben megjelenő “belső” és “külső” szerzők egyike sem azonosítható velem fenntartás nélkül.
Egyik irodalomtörténész barátom, aki ugyan nem zárkózik el a modernitás elől, de mégis a realistább valóság-ábrázolást preferálja a fikcionalitással szemben, mindkét szövegemmel megismerkedve és nemtetszését kinyilvánítva, majd kifogásait elsorolva először megkérdezte, nem számítógépen írtam-e a regényeimet. Igenlő válaszom után bölcsen hozzátette: „Akkor már értem”, mintha rájött volna, hogy írásaim minden kuszasága, követhetetlensége, egész elhibázott koncepciója a szegény komputernek lenne betudható.
Hogy mindenért a számítógép lenne a felelős? Hát persze. Vagy az írógép. Vagy a golyóstoll. Vagy a mártogatós lúdtoll. Vagy még inkább a piktogramokat agyagba kaparó pálca. Nyilvánvaló, hogy a tartalom nem tudja magát függetleníteni sem a formától, sem az őt létrehozó eszköztől. Nincs ilyen Dávid, ha Buonarotti mester nem talál megfelelő márványt és nem készíttet a legjobb műhelyben edzett acélvésőket. Félő, másképpen szólna a D-moll toccata és fúga is, ha a jó János Sebestyén még csak a kecskebőr-dobot és a csontsípot ismerte volna. Meg hát Antonioni Nagyítása sem egészen így festene a taorminai körszínházban.