Napló, 1999. november

ungvári íróként a baseli kiadási könyvemet egy budapesti olvasómnak
Varsóban dedikálhattam – éljen a globalizáció!

<< az UngParty Manzárd archívumából | az 1996-tól internetes korszakom kezdetéig írt naplójegyzetek 2002-ben kerültek fel ma már nehezen elérhető honlapomra. Ez itt nagyrészt újraközlés 20 év távlatából.

1999. november

Utazások éve

Ez az év utazásaim éve. Olaszország után Frankfurtba is eljutottunk, és én alig pár héttel később – Varsóba (még októberben) is: az ottani Magyar Kulturális Intézet szervezett kárpátaljai napokat, erre hívtak meg tucatnyi művészt: zenészeket, festőket, írókat. Engem név szerint is, így a helyi szervezést vállaló és a csapatban magát képviseltető, főleg saját embereit toborzó KMKSZ a köztünk lévő feszült viszony ellenére kénytelen volt velem is szóba állni és a meghívást tolmácsolni – és javukra írom, hogy mindvégig korrekt módon viszonyultak hozzám, holott nyilvánvaló volt, ellentáboruk sorait gyarapítom.

1995-ben kerültem először a volt vasfüggönyön túlra. Akkor Bécsben tölthettünk pár emlékezetes napot az ottani Bornemissza Péter Társaság és a Szépfalusi házaspár szíves meghívásának és vendéglátásának köszönhetően. A jobbára magyarok társaságában töltött órák mellett (én két előadást is tartottam, egyet Bécsben, egyet Grazban) a legszebb napunk az volt, amikor gyalog bejárhattuk a belvárost, a Kertnerstrassét, a Grabent, a Burgot, a Mariahilfert. Töltöttük pár órát a művészettörténeti múzeumban (Brueghel-gyűjtemény!), este pedig vendéglátóink felvittek a Grinzigbe… A következő évben az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem keretében Németországban járhattunk, de ott a gomadingeni konferenciaközponton kívül nem sokat láttunk. Ennél sokkal emlékezetesebb volt a következő évben hollandiai utunk, ahová is a Mikes Kelemen Kör akadémiai napjainak előadójaként kaptam meghívást. A több napi tanácskozás után előbb egy északi városba (Groningen) utaztunk vendéglátónkkal, Tánczos Ottóval, aztán két éjszaka és a közé eső teljes nap: Amszterdam. Itt is a magunk uraiként, kísérő nélkül barangoltuk be a várost, végig vízibuszoztuk a csatornákat, megnéztük a nemzeti galériát (sok Rembrandttal és még több Rubenssel, és a hiányos műveltségünk miatt korábban általunk nem ismert Vermerekkel). 98-ban nem volt nyugati utunk, de 99-ben bepótoltuk a kihagyást: Olaszország után újra eljutottunk németföldre (Frankfurti Könyvvásár), majd én Lengyelországba is.

Varsó, Lengyelország

Korábban azzal hízelegtem magamnak, hogy ismerem a volt szocialista országokat. A régió nagy átalakulása előtt jártam a Szovjetunió számos köztársaságában (még a kaukázusiakban is), Magyarországon és Szlovákiában, a rendszerváltások után ugyanezekben, továbbá Romániában és Szlovéniában – azt hittem, ismerem ezt a világot: csak a mértékek, arányok, összefüggések változnak, a lényeg nagyjából mindenütt ugyanaz. De nem!

A tapasztalatok sorolása, a részletekben való elmerülés és a történetek felidézése helyett álljon itt a magam számára is meglepő végkövetkeztetés:

Az ezredforduló küszöbén Lengyelország a civilizációs komfortok többsége szempontból jóval alatta marad nem csupán Magyarországnak, hanem talán még Szlovákiának is, ám a lengyelek gondolkodása, viselkedése, beállítódása sokkal európaibb, ha tetszik: „nyugatibb”, civilizáltabb annál, mint amit a szomszédos volt szocialista országokban tapasztalhatni.

Mintha ez magán Varsón is meglátszana. Semmi ragyogás, semmi pucc és flanc, a kirakatok előtt sétálva nem kápráztat el a kínálat (mint Budapest körutakon belüli világában bárhol), eléggé sivár, szürke, kicsit lepukkant a főváros egésze, a burkolat hepehupás… – de ha megszólítasz valakit, ha szóba elegyedsz velük… Szabadok! Mérhetetlen szabadság árad belőlük! Nem frusztráltak, nem idegesek, nem lihegnek, nem szoronganak – szép nyugiban teszik a dolgukat, van idejük mindenre; derűsek, mosolyognak. És ami ezzel bizonyára összefügg: Varsóban én sem szorongtam, azt a minden kisebbségi által jól ismert szorítást a gyomrom tájékán, azt 5 napig nem éreztem. Ez akkor tért vissza, amikor megérkeztünk a szlovák határra. Ott aztán hatalmába kerített a helyzet megszokott abszurditása: minél ártatlanabb vagy, annál nagyobb a bűntudatod.

A protokolláris és programba iktatott alkalmakon kívül volt néhány váratlan, nagyon kellemes hozadéka varsói napjaimnak.

Az első: megismerkedés, összebarátkozás a varsói magyar kulturális intézet igazgatóhelyettesével, meghívónkkal, házigazdánkkal, Tischler Jánossal.

Ami azzal kezdődött, hogy amikor beléptünk irodájába, asztalán ott volt az Élet és Irodalom friss száma, benne egy Berniczky-novella – ennek meglobogtatásával üdvözölt. A több napi együttlét során igen közel kerültünk egymáshoz, talán állíthatom, hogy összebarátkoztunk. Egyik utolsó napunkon néhányunkat, magánprogramként, meghívott otthonába vacsorára. A felesége, igen bájos fiatalasszony, azzal fogadott, hogy én az ő számára kötelező olvasmány vagyok, mert az ELTÉn Tarján Tamás a modern regényelmélet szakkurzusának előadásaiban sűrűn emlegeti az én tavalyi munkámat (Élted volt regénye – recenziót is írt róla a Kortársban), és mint elolvasandót ajánlja hallgatóinak. Csillánál is ott volt egy példány, így

ungvári íróként a baseli székhelyű kiadó megjelentette könyvet egy budapesti olvasómnak Varsóban dedikálhattam – éljen a globalizáció!

A másik nem várt meglepetés: megismerkedés a magyart jól bíró Szczepan Woronowicz lengyel  költővel, műfordítóval, aki az alkalomra Vári Fábián Lászlótól és tőlem tucatnyi verset fordított le lengyelre. Egy közülük:

Károly D. Balla

Apollo

Nie wróż, Pytio i nie wpadaj w trans, bo
wszędzie znajdziesz te, które przyjdą po tobie,
każdy myszołów nosi w sobie śmierć ostrodziobą,
z pępka świata unoszą się smrodliwe opary
stron ukrytego świata, drobiny piasku ranią pośmiertne
maski, śnieg zaś przykrywa rzędy psich trupów.
Po pelerynach spływają martwe światła wielkich miast,
z zatęchłych szaf wyzierają czyjeś oczy,
ktoś zdechłą salamandrę chowa do kieszeni.
Może emocje wróżące rozkosz kryją się
dziś w każdym najmniejszym drgnieniu, tak jak.
Pada śnieg, pada śnieg, słychać dźwięk trąbki.
Na fałdach wydm widać jak kruszy się przeznaczenie,
śnieg zakrywa krzywą gębę potępienia.
Może emocje wróżące rozkosz kryją się
dziś w każdym najmniejszym drgnieniu, jednak.
Całego czasu nie wywiruje pijany bączek naszego
dziecka, tylko chrabąszcze zdychają
na dnie baniek po oleju. Pada śnieg, pada, trąbka gra.
Błękitne kryształy dają nam początek życia.
Białe maski nasiąkają czerwienią potępienia,
powoli oplatają mnie miękkie macki przeznaczenia.
Nie wróż, nie wróż, Pytio, nie wpadaj w trans.
Widzisz, oto nieskazitelne dziewice i czarne baranki,
To one będą jutro złożone w ofierze.
Pada śnieg, pada, tra-ta-ta-ta.
Śnieg zakrywa macki przeznaczenia, tak jak.
Tra-ta-ta-ta, jednak.

Przełożył Szczepan Woronowicz

A kellemes csalódások kategóriájába sorolható, hogy az általam korábban ki nem állhatott Brenzovics László KMKSZ-alelnökről kiderül, normálisabb a szervezeti vezetőkre számított egy főre jutó sokéves átlagnál. Meglepően művelt, jártas az irodalomban (pedig nem szakmája) és számos féldeci után sem mond olyan marhaságokat, mint mások nekifutás nélkül. Amit érdekes volt megfigyelni: privát emberi, civil mivoltját jól elválasztja alelnöki szerepétől és környezete számára nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a két macska nem ugyanaz, még akkor sem, ha néha játszik egymással (Karinthy nyomán szabadon). Magam számára is meglepetés volt, hogy a barátaimnak egyáltalán nem számító KMKSZ-esek környezetében jól éreztem magam, szinte jobban, mint a MÉKK-esek között, akiknél a kontrollvesztéses lerészegedés szinte még az ivászat elkezdése előtt elkezdődik, midőn egymást túllicitálva bizonygatják, hogy: a) a KMKSZ aljas disznó; b) a MÉKK a legjobb csapat, c) mi tudunk a legjobban inni; d) kefélni pedig végképp mi. Én, aki már napokon és éjszakákon át hallgattam Dupka, Horváth, Kőszeghy ivászatainak és nőügyeinek aprólékosan előadott történeteit (innen a sokszor emlegetett szólás D.Gy.-től: „tulajdonképpen szűz volt”), most felüdülve tapasztaltam, hogy ebben a közegben erről nem sikk dicsekvőleg beszélni, viszont röpdöstek a szellemes történetek és jó viccek (köztük persze vaskosak is, de ez bocsánatosabb, mint a kétes hitelű önéletrajzi elemek hasonlóan ordináré előadása – szerintem legalábbis). Persze az is lehet, hogy a társaság néminemű vegyessége és összeszokatlansága vetett gátat a kan-hencegésnek, de nekem ezúttal az eredmény volt a fontos. Egy teljes hétig voltunk együtt, de még kedves piktorunkat, Tóth Lajos sem láttam berúgva, ami pedig nagy szó!

A másik felfedezés Pál Lajos és népi zenekara volt, akiket én nem (alig) ismertem, most viszont nagykanállal haraphattam belőlük. Vannak ugyan fenntartásaim bizonyos zenei felfogásaikkal kapcsolatban, de meggyőző volt az, amit produkáltak. Viszont: a két Pál-gyerek már Debrecenben él-tanul-muzsikál, és Lajos is Aszódon vállalt munkát…

És akkor még egy kis csalódásról is. Értem én, hogy vendéglátónk minél több szereplési lehetőséget akart biztosítani számunkra, és eszerint táblázta be napjainkat. Jó, hogy kevés szabadidőnkben legalább az Óvárost (Stare Miesto) bejárhattuk. De én örömmel vettem volna, ha a lengyel főváros kulturális életébe is beleszagolhattunk volna. Nyelvi akadályok miatt egy színházi előadás kevéssé jöhetett szóba, de nagyon örültem volna egy tárlatlátogatásnak (kortárs lengyel festészet – semmit nem tudok róla!), még inkább egy koncertjegynek: lengyel dzsesszt, blues-t hallgatni élőben! micsoda kihagyott lehetőség (ezt a területet viszont ismerem valamennyire).

Végül: oda-vissza kétszer 14 órát utaztunk a KMKSZ saját tulajdonú, dombokra fel csigalassúsággal kaptató buszával. A buszt a hazaindulásunkul tervezett hajnalt megelőző éjszakán feltörték derék varsói rablók. El is vitték a járgány tartozékának számító, már 10 éve működésképtelen TV-készüléket és a hasonló tulajdonságokkal ékeskedő videót, amelyek megjavíttatása – így a sofőr – 40 ezer Ft-ba került volna a KMKSZ-nek, ha meszet evett volna. De nem evett, így viszont csinált egy jó kis adósságot a lengyel alvilágnak. Mind­azonáltal a Szövetséget nagy erkölcsi veszteség érte, mert azt a veterán TV-t vitték el, amelyikkel Fodó Sándor még kölcsönösen működni látta egymást.

Halott madárral

halott madárralMegjelent!

Szerző: Balla D. Károly
Cím: Halott madárral
Alcím: Válogatott és új versek
Kiadó: Pro Pannonia
Hely / év: Pécs /1999
ISBN: 963 9079 43 X

A Kiadó ajánlója (fülszöveg):

Balla D. Károly (1957, Ungvár) a kárpátaljai magyar irodalom eredeti hangú, sokoldalú képviselője: ír verset és prózát, esszét és regényt, folyóiratot szerkesztett és könyvkiadót működtetett. A magyarországi folyóiratokban is rendszeresen publikál. Eddig megjelent tíz kötete között hat verseskönyv szerepel, melyek közül az első öt szülővárosában jelent meg, a hatodik Árokszélen címmel 1996-ban Pécsett látott napvilágot.

Több mint két évtized lírai terméséből született válogatás a jelen kötet: az erőteljes, ám néhol még kiforratlan indulástól a kilencvenes évek hangváltásáig, a feszesebb formák megjelenéséig, a tudatosan vállalt műgond megerősödéséig tekinti át a költői életművet, amely méltó arra, hogy a hazai olvasóközönség és szakma ítélőszéke elé kerüljön.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.