Napló 1999. július

1995 óta nem adtam ki támogatott könyvet: ami azóta kezünk alól kikerült, azok egyikében sincs fillérnyi közpénz sem

<< az UngParty Manzárd archívumából | 1996 decemberétől írok naplót, 2002-től vált blogolássá; a korábbi jegyzetek is ekkor kerültek ma már nehezen elérhető honlapomra. Ez itt nagyrészt újraközlés 20 év távlatából.

Az internetes korszakom előtti naplófeljegyzésekből

1999. július. Könyvkiadás – támogatás nélkül

Móra Ferenc: A Cinegekirály

Újra kiadtuk A Cinegekirályt. Ez a Móra-válogatásunk (Éva munkája) az egyik legsikeresebb könyvünk volt, még a Galériás korszakban. Magyarországon is igyekeztünk terjeszteni, valamicske fogyott is belőle, és nagykereskedő barátunk minden alkalommal megjegyezte: ki kellene adnunk szebb, tetszetősebb kivitelben itt, Mo-n, alkalmasabb formátumban, és egy nagyobb példányszámmal be kellene vele zúdulni a piacra – biztos lenne a siker. Kezdettől fogva próbáltam rávenni: ha ilyen jó üzletnek gondolja, szálljon bele, mondjuk a költségek felével – és ugyanilyen arányban osztozunk a nyereségen. Erre valahogy mégsem volt hajlandó. Én meg az UngBereg részéről túl magasnak találtam a költségeket (tisztességes nyereséget ígérő példányszámnál hatalmas a nyomdaszámla) és túl nagynak a kockázatot. Az alapítványunk most mégis olyan helyzetbe került, hogy úgy döntöttem, muszáj előre menekülnünk, és valahogyan ki kell termelnünk annyi nyereséget, hogy a fenntartás egyre tetemesebb tételeit fedezni tudjuk. (Egy ideje a havi könyvelési díj 15 ezer Ft + ÁFA; a bank is minden ügyletnél szépen vonja az illetékeket. Mivel a pályázásokról lemondtam, ezt valahogy elő kell teremteni. Egyetlen lehetőség, ha továbbra is „ingyen” beletesszük a munkánkat – a magunknak történő személyi pénzkifizetés nálunk ismeretlen fogalom –, és megkeressük a legjobb megtérülés lehetőségét. A könyvkiadás és -terjesztés ilyennek bizonyult, ha a hatásfoka siralmasan alacsony is.) Beleforgattuk hát a vállalkozásba az UngBereg összes felszabadítható pénzét, és abban reménykedünk, hogy a példányszám eladásából megtérül a befektetés + kitermeljük a fenntartási költségeinket. Persze: Ungvárról üzemeltetni egy kiadóként és terjesztőként működő Bp-i alapítványt: picit macerás dolog, főként, hogy mindent mi ketten végzünk Évával. Ő szedte, én tördeltem, Nyíregyházán nyomdáztattuk, mi szállítjuk a terjesztőkhöz, kis- és nagykereskedőkhöz, és mi árusítjuk minden lehetséges irodalmi alkalmon – iskolai találkozóktól nagy könyves rendezvényekig. Fárasztó – de még mindig jobb, mint markunkat tartani a pénzosztó alapítványoknál és kiszolgáltatni magunkat al- és főkuratóriumoknak. Erről kicsit részletesebben:

Könyvkiadói működésünk

1995 óta, a támogatási rendszerrel szembeni etikai fenntartásaim miatt, nem adtam ki támogatott könyvet: ami azóta kezünk alól kikerült, azok egyikében sincs fillérnyi közpénz sem. Holott kiadó-társaim kizárólag a magyar kultuszminisztérium határon túli könyvkiadói pályázati keretéből adnak ki könyveket. Én négy éve szakmai és főleg komoly etikai fenntartásaim miatt léptem ki ebből a rendszerből (akkori műhelyünket, a Galéria Kiadót meg is kellett emiatt szüntetnem), vákuumba is kerültem azonnal.

Mostanra sikerült elérnünk, hogy az évi 2-3 könyvünket ennek ellenére ki tudjuk adni úgy, hogy anyagilag sem vesztünk rajtuk, amin olykor még magyarországi kollégáim is elhűlve csodálkoznak. Hogy ezt hogyan csináljuk? Hát főleg úgy, hogy bizony, más kiadókkal szemben, mi el akarjuk adni a példányszámot, s nem betömni egy pinceraktárba, mint említett kiadótársaim. (Érthető: ők megkapták a támogatást, fene fog vesződni a példányokkal, főleg, ha jórészt amúgy is eladhatatlanok.) Ez pedig rengeteg munkával jár, először is mert Kárpátalján a fizetőképes vásárlók permanens hiánya miatt gyakorlatilag egyáltalán nem lehet könyvet eladni (három éve mi ilyesmire nem is igen vetemedtünk: ha tehetjük, inkább ajándékozunk). Magyarországon még lehet, de szinte mindenkiben az a téves kép él, hogy az olvasókat érdekli a határon túli magyar irodalom. Persze: Sütő, Kányádi, Grendel…, s ezzel nagyjából vége is. Mi rendszeresen adunk könyveinkből pl. az Írók könyvesboltjába 10-10 példányt. Egy teljes év elteltével 6-7-et szoktunk visszavenni… Szóval: kárpátaljai magyar könyvet rendezvényeken lehet eladni, leginkább olyan bemutatkozásokon, olyan író-olvasó találkozókon, ahol a t. szerző is cégérezteti magát. Hát mi meg is ragadunk minden alkalmat, plusz ott vagyunk a Könyvfesztiválon, írókonferenciákon, irodalmi rendezvényeken – és ahol van rá mód: könyvet árulunk.

Más indulási modellt találtam ki A topáz illemtana kiadásához. Ahogy J.A. a Medvetánc esetében, előfizetőket gyűjtöttem, akiknek felajánlottam, hogy mecénások is lehetnek némi túlfizetéssel, nevük így szerepelhet a könyvben. Ezzel az akcióval szinte kizárólag nyugati magyarokat szólítottam meg. Alig öt hónapja adtuk ki a könyvet és már behozta a kiadásainkat! Minden újabb eladás most már szedési-tördelési-ügyviteli munkadíjunkat képezi. Bízunk benne, hogy a Móra-könyv is eltartja magát és munkadíjunk is kikerül az eladásból. Ennek forgalmazására egy budapesti nagykereskedővel kötöttünk szerződést, aki persze 48 %-ot azonnal legombol. Tavalyi könyvünket, a Száz szomorú szonettet úgy tudtuk kiadni, hogy találtunk egy gyöngyösi könyvkereskedőt, aki kifizette a nyomdát, ezért övé lett a példányszám, de mi kaptunk 200 példányt a munkánkért. Lassan ezt is eladogatjuk: a szerzőink honorját és a grafikust már kifizettük. Éva tavalyelőtti meséskönyvét úgy sikerült kihozni, hogy a Szabad Föld fél áron lábon megvette a példányszám egyharmadát, ebből kifizettük a nyomdaköltség felét. Egyharmadot eladtunk mi (két év alatt), ez kietette a nyomdaköltség másik felét. A maradék egyharmad példányszámot eladtuk egy nagykereskedőnek ötöd áron – de ez már a mi keresetünk volt.

Mindez persze úgy lehetséges, hogy családi házunk padlásszobájában dolgozunk, úgyszólván nincs rezsink, és magunknak nem fizetünk munkabért addig, amíg a könyv vissza nem fizeti anyag-, energia-, posta-, nyomda-, szállítási stb. költségeinket.

Nem tudom, meddig tartható fenn ez az állapot. Kilóg a nyelvünk, annyit dolgozunk, míg a t. kiadóstársak dudorászva várják a pályázati pénzek sültgalambját, kizárólag azt adják ki, amire megjött a pénz, a példányszámot nem hozzák kereskedelmi forgalomba, senki sem kéri számon a sorsát, a hevenyészett elszámolást nem ellenőrzik. A néhány kötelespéldányt felküldik az illetékes helyre, itthon tartanak egy tessék-lássék könyvbemutatót, ott gazdára talál két tucat ingyen példány, a szerző is kap honor gyanánt (helyett) egy-két csomaggal; mindenki elégedett, lehet várni az új pályázati fordulót. Üzleti terv? Könyveladás, mint a kiadásokat fedező bevételi tétel? Ugyan!

Azt hiszem, nem egészséges állapot az, amit az ellenőrizetlen pályázatok teremtenek. Egészségtelen, de mégis mi, a kívülmaradók leszünk előbb-utóbb a betegei.

---

---

Hangoskönyv Online | Az UngParty rendszer weboldalai szemantikus keresőoptimalizálás alatt állnak, így számos kulcsszóval szerepelnek a keresőtalálati oldalak (SERP) élén. Erről lásd: Előresorolás a Google keresőben. Kiváló tartalommal a TOP helyezésekért.