Napló: 1997. június

<< az UngParty Manzárd anyagai | kamaszkori epizódoktól eltekintve 1996 végétől írok naplót, 2002-től vált blogolássá; a korábbi jegyzetek is ekkor kerültek ma már nehezen elérhető honlapomra. Ez itt most: újraközlés 20 év távlatából

Napló az internetes korszakom előtti évekből

1997. június

Az év elejétől: előadókörutak, szereplések, bemutatkozó est, Könyvfesztivál… Többségükről elmulasztottam beszámolni, most pótolom:

berzsenyi irodalmi és és művészeti társaság - kapostvárI. Kemenesalján, Somogyban  Dupka Gyurival, Horváth Sanyival, Kőszeghy Elemérrel. (Gyuri szolgálati kocsiján + pilóta) több napos előadókörút Celldömölkre (könyvtár), Kaposvárra, Marcaliba (a Berzsenyi Társaság rendezvényei). Halálosan elfáradtam: éjszakai utazások oda is, vissza is, esténként az általam elviselhetőnél hosszabb iddogálások. Rájöttem, hogy ez már nem az én társaságom, már nem kívánok ennek a kárpátaljai közszolgálati irodalmi aranycsapatnak a tagja lenni. Mérhetetlenül idegen tőlem az, amit képviselnek. Társaságuk kimerít, megvisel: mind fizikailag, mind szellemileg. Annak ellenére, hogy Dupkát kivéve szerepléshez jó társak: van mondanivalójuk a közönség számára, előadásukat fel tudják építeni, képesek érdemben válaszolni a kérdésekre stb. – ez akkor is igaz, ha ritkán tudok egyetérteni azzal, amit mondanak. Az általános helyzetértékelésben még nincs is köztünk nézeteltérés, különvéleményem akkor szokott lenni, ha az irodalom és az irodalmárok szerepe kerül sorra. Ezek a fiúk még mindig harcnak gondolják a művészetet (és persze a magyarságot is), és soha nem mulasztanák el hangsúlyozni, hogy ebben ők milyen sokat és milyen kiválóan jeleskednek. Aztán amit elkezdtek a közönség előtt, azt folytatják a vacsoránál, a második féldeci után már ők a legnagyobb a költők, a harmadik után a legkiválóbb magyarok, a negyedik-ötödik után pedig a legfickósabb férfiak – és jönnek a zaftos nőügyek.

Miután végigpiálták az egész utat, hazafelé jövet Záhonyban, hajnaltájban, már nem voltam hajlandó bemenni velük egy utolsó nagyivásra a Barna Medvéhez, így kérésemre kint hagytak a kocsiban. Csikorgó hideg volt; mire két óra múlva előjöttek a kocsmából, merevre fagytam. Sanyi azt mondta, nem baj, menjünk át a határon, Szürtében még hajnalban is nyitva van egy út menti bodega, ott felmelegíthetem magam egy-két felessel. Alig tudtam kikönyörögni, hogy most már ne álljunk meg hazáig.

II. Nyilvános felvétel a Magyar Rádió Márvány termében a költészet napján. Egy saját vers, plusz egy választott. 12 költőt hívtak összesen – nagy megtiszteltetésnek számított ezek közé soroltatni (csak néhány nevet: Lator László, Gergely Ágnes, Kányádi Sándor, Lászlóffy Aladár, Bella István, Oravecz Imre, Ágh István, Somlyó György, Tolnai Ottó). No és: életem második legnagyobb honoráriuma (igaz, útiköltség-térítéssel együtt): 50.000 Ft.

III. A Pánsíp új csapatával: Hatvan, Veszprém, Székesfehérvár, Budapest. Voltaképp nagyon kellemes alkalmak – néhány megszorítással. Ez egy másik csapat, amelyik nem tud és nem is akar úgy és arról beszélni, mint Dupka, Horváth stb. A közönség viszont amarra vevő, míg Bagu Laci, Lengyel Tomi, Cséka Gyuri, Pócs Pisti enyhe nyegleségére és verseire pedig kevésbé: az elvárás az, hogy egy kárpátaljai magyar író csak sanyarogjon és tipródjon a kisebbségi létben.

Így aztán Hatvanban kicsit feszült hangulat, hűvöske fogadtatás. Maga Kocsis Pista [a városi könyvtár igazgatója, vendéglátónk] is mást várt, azt hiszem. Veszprémben viszont valami ragyogó közönségünk volt, még Bagu is feloldódott – szerintem egy igazi modern hangulatú, progresszív szellemű estet sikerült kanyarítanunk, minden kisebbségi allűrt mellőzve. Fehérváron vegyes fogadtatás, de inkább jó, mint rossz – és Arató Antal címzetes könyvtárigazgató, ottani vendéglátónk roppant kedves volt. Mint mindig.

IV. Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. Ezen is Csernicskóékkal. Közben egyik este: az ifjak szereplése a Márton Áron Kollégiumban. Az én bemutatásomban: Pócs István, Lengyel Tamás, Cséka György. Köztük, vitán felül, Cséka a legjobb fej, irodalmárként a legérettebb és legeredetibb. Avantgárd szerzőhöz illően kis performansz is belefért: verseit úszósapkában adta elő. Lengyel Tomi egy videotéka pornófilmjeinek a címeiből összerakott versét olvasta fel. Bár ezt, mivel a Pánsípban már megjelent, jól ismertük, élőben sokkal hatásosabbnak bizonyult. Nagy siker: az egyetemi diákság abszolút vevő volt rájuk; itt alighanem Sanyinak-Gyurinak kellett volna megküzdenie a közönség másfajta elvárásaival.

V. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem akadémiai napjai Siófokon. Kellemes társaság, sok ismerős, néhány remek és több felejthető előadás.

Ugyanitt: lehet, hogy a Szabadegyetem kiadja az Élted volt regénye c. regényemet. (Amelyet, egyébként – ez talán nem szerepel a naplóban – még februárban befejeztem.) Balla Bálint olvasta el ott helyben és nagyon tetszett neki, bár nem titkolta, hogy ez picit idegen a EPMSZ profiljától. Szövegművészet, mondta – és egyszerre volt elismerés és bírálat. (Másik regényemről viszont mély a hallgatás a Belvárosinál).

VI. Május végén vendégünk volt feleségével Szépfalusi István bécsi evangélikus lelkész, a Bornemisza Péter Társaság vezetője (körbehordtuk Kárpátalján; Ungváron előadást tartott, Visken és Técsőn prédikált) >> erről adott helyen beszámoltam [katt a linkre], itt csak a felsorolás teljessége miatt említem.

VII. Ünnepi Könyvhét. A nagy kavalkádban egy biztos pont, mindig ugyanaz a tapasztalat: a kárpátaljai könyvsátor minden, csak nem kárpátaljai. A csúnyácska itthoni könyvek hátra-oldalra elsúvasztva, alig látszanak; az eladóknak alig van fogalma Kárpátaljáról vagy pláne a szerzőkről-könyvekről. Bármiről érdeklődnek náluk a vásárlók, akiket oda vonz a Kárpátaljai Könyvkiadók felirat, a válasz részükről mindig ugyanaz: majd jönni fog Dupka úr, tőle kell megkérdezni – ő tudni fog mindent. Ebben én is biztos vagyok.

*

Felkérés: ismét előadónak hívnak a Tokaji Írótáborba. Elfogadtam és megadtam előadásom címét is: A hontalanság metaforái. “Ebben azokat a(z utóbbi években) keletkezett költői válaszokat igyekszem elemezni, amelyeket az otthon-érzés hiányának újrateremtésével provokált ki a századvég történelme.”

Felkérés: a Muratáj  c. szlovéniai magyar lap megbízott egy nagyobbfajta kárpátaljai összeállítás elkészítésével; el is kezdtem az anyagot szervezni. Egyelőre a leendő szerzők listája így fest: Berniczky Éva (egy novella), Bagu László (5-6 vers), Cséka György (5-6 vers), Lengyel Tamás (5-6 vers), Penckófer János (egy hosszabb elbeszélés), Pócs István (egy kisesszé és 2-3 vers), Balla D. Károly (regényrészlet és rövid ismertetés Kárpátalja magyar irodalmáról).

Szervezés: Elkezdtem szervezni a Pánsíp megalakulásának 5. évfordulójára időzített budapesti bemutatkozó estet – egyben egy nagyobb pályázatunk eredményhirdetését (szonettciklust vagy -koszorút kell írni). Erre terveim szerint jövő márciusban kerül majd sor, de a Magyar Írószövetség malmai lassan őrülnek, így már most levelet írtam Pomogáts Bélának, hogy ha lehetséges, a MÍSZ fogadja be a rendezvényt. A szonettpályázat zsűrielnöki tisztére pedig egyidejűleg felkértem Somlyó Györgyöt: “A Pánsíp c. folyóirat – hagyományaihoz híven – 1997-ben is meghirdeti szokásos irodalmi pályázatát. Az idei felhívás szonett-ciklus vagy -koszorú megírásában hirdet erőpróbát. 1998. márciusában (vagy áprilisában) lenne az eredményhirdetés, terveim szerint kis műsoros est keretében az Írószövetségben. Ezúton a legnagyobb tisztelettel felkérlek, hogy a pályaművek elbírálására alakuló szakmai zsűri elnökének tisztjét elvállalni szíveskedj!”

*

A fentiekből is látszik: ahhoz képest, hogy nemrégiben még az volt az elképzelésem: kivonulok a közéletből (mint ahogy három évvel korábban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségből, tavaly a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségéből is kiléptem), most azon veszem észre magam, hogy nyakig benne vagyok, ha nem is a politikai, de a kulturális közéletben mindenképpen.

Jó ez nekem? – kérdezem időről időre magamtól. A válasz bizonytalan, mert a külső elvárások-kényszerek (meghívások, felkérések) ellenére valószínűleg lelki igényem is van ilyesmire. Azt hiszem, az elefántcsonttorony nem nekem való; ám egy olyan padlásszoba, ahonnan kedvem szerinti gyakorisággal kimozdulhatok és ahol barátaimat egy beszélgetésre vendégül láthatom, az kellemes lak- és munkahelyem lehet.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.